Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Puzsér Röbert - fenntarthatatlan fejlődés

Puzsér: Ebben a században minden jel szerint összeomlik a civilizáció

Már a most születők életében összeomlik a civilizáció a multinacionális tőke fenntarthatatlan növekedése, az erőforrások rohamos felélése és a környezet ehhez tartozó tömeges pusztítása nyomán – állítja Puzsér Róbert, akivel a klímaváltozásról, környezettudatos életről és az emberiség jövőjéről beszélgettünk.

Téged a legtöbb magyar politikai megmondóként ismer, pedig ez csak egy téma a sok közül, amivel foglalkozol. Filozófia, művészet, spiritualitás – hogy csak párat említsek. Tizennégy évvel ezelőtt Apokalipszis Részvénytársaság címmel vezettél műsort, aminek már a címe és az arculata is az emberiség természetpusztító magatartásnak kritikája volt.

Puzsér Róbert: Igen. Nagyjából akkoriban születhetett a kis Greta Thunberg.

Milyen érdekes.

Bizony. Már akkor jól látszott, mi készül.

Ennek a műsornak célja volt az, hogy változtatni próbáljatok az emberek viselkedésén, hogy környezetbarát életmódra ösztönözzétek őket?

Nem vállaltunk ekkorát. Mi az ezt megelőző műveletet próbáltuk elvégezni – ez az eszméltetés. Érdemes ugyanakkor belátni, hogy az apokalipszis nem a globális klímaváltozás miatt fenyegeti az emberiséget. A globális klímaváltozás a válságnak csak egy tünete, mint betegségnek a láz – a láz csillapítása azonban nem jelent gyógyulást. Ha a globális klíma állapota varázsütésre rendeződne, az összeomlás akkor is elkerülhetetlen volna. Semmilyen kilátás nincs arra, hogy a folyamatok megforduljanak, vagy akár csak lelassuljanak. Az éghajlatváltozás mindössze a légkörben jelzi azt a krízist, ami az egész bolygót fenyegeti. Itt a probléma a globális kapitalizmus mértéktelen növekedésével van – és ennek az egyik tünete az, hogy a Föld felhevül. Nagyon egyszerű meglátni, hogy ez a folyamat fenntarthatatlan, mert itt a bolygón minden véges. Az erőforrások, az emberiség életben maradásához szükséges anyagok, mint a belélegezhető oxigén és az ivóvíz – mind végesek. Nyilvánvaló, hogy nem lehet végtelenül növekedni, mert egy ponton az összeomlás elkerülhetetlenné válik.

„Nem állítom, hogy a klímaváltozás lesz az a krízis, amiben végül letérdel a civilizáció, de hogy a fenntarthatatlan növekedés fogja eredményezni, az már most látható.”

A legfőbb probléma az, hogy senki nem ül a pilótafülkében, aki befolyásolhatná a folyamatot: robotpilóta vezeti a gépet. És robotpilótával még csak levegőben lehet maradni, de  leszállni – ilyet még senki nem látott. Az utasok nem tudják, mi lesz a megoldás, úgyhogy egyre feszültebbek, miközben a szuverenitásuk annyira terjed, hogy csirkét kérnek vagy marhát, meg hogy fehérbort vagy vörösbort. És nagyjából ugyanígy vetődnek fel az egykor volt állampolgárok óhajai is. Még ha aggódnak is, hogy üres a pilótafülke, már egyetlen utas sem látja a lehetőséget arra, hogy oda élő embert be lehessen juttatni, és a gépet az irányítása alá lehessen vonni. Ez pedig azt jelenti, hogy a helyzet megoldására vonatkozóan már egyáltalán nincsenek pozitív szcenáriók. Nincs olyan erő, amely a világot eltéríthetné a végzetétől. Ha itt és most a globális kapitalizmusért, annak rákszerű burjánzásáért meg az államok teljes tehetetlenségéért leginkább felelős százmillió ember egy csapásra elmozdítható lenne, és a legalkalmasabb százmillió ember egyszer csak a helyére léphetne, a civilizáció összeomlása akkor is menthetetlenül végbemenne. Nincs erő a világban, ami feltartóztassa.

Nem tudsz elképzelni olyan forgatókönyvet, ahol a civilizáció megmenekül?

Nem tudok elképzelni. Azért sem, mert ezek átfogó és lassú folyamatok. Kizártnak tartom, hogy egyik ciklusról a másikra korrigálhatóak legyenek, mint a New Deal idején. Már csak azért sem, mert mára kihaltak a politikából a Rooseveltek – csakis korrupt hivatalnokok maradtak a részvénytársaságok lobbistáival szoros szövetségben. Nincs már elnök, aki New Dealt kössön a piaccal, és a szabályozás igényével lépjen fel. Ellenkezőleg: a piac kötött egy sajátos Old Dealt az államokkal – ez pedig a profitérdekek elsőrendűsége minden körülmények között. Nincs kitörési pont. Maga a globális kapitalizmus struktúrája az alapvető probléma, amiből aztán az összes válságtünet ered. Mondjuk hirtelen megnő az igény a változásra, mert a kilúgozott agyú fogyasztó már a következményekkel szembesül, mert már napirenden van az összeomlás, mert már nem kapni levegőt, mert már tömeges a dögvész ivóvíz híján, mert már hurrikánok pusztítanak, és ekkor minden előzmény nélkül, hisz ezt a fajta politikust már meghaladta a történelem, de csodás módon mégis előkerül egy új Roosevelt, egy formátum a régi iskolából, aki ki mer mondani valamit anélkül, hogy előtte megmérte volna a tetszését, és meghirdeti a programját: itt és most visszafordulunk. Mondjuk megválasztják, és amerikai elnök lesz. És akkor mi van? Túl azon, hogy ekkor már rég késő lesz: egy amerikai elnök meg tudja változtatni a multinacionális részvénytársaságok működésének a módját? Hol volna neki ahhoz jogköre, hogy átalakítsa a globális termelési és fogyasztási szisztémákat? Ő csak egy államot vezet. És itt a probléma elsősorban nem azzal van, ahogy Amerika működik – persze azzal is van bőven.

Az igazán nagy baj az, ahogy ezek a cégek működnek: amilyen bélpoklosan és amilyen vakon vezetik a világot azzal a millió dolláros, hazug mosollyal a cinikus pofájukon a nyilvánvaló pusztulásba.

Ehhez senkinek nincs hozzáférése, egy elnöknek sincs. Senkinek. Egy cégvezetőnek sincs, mert ha egy cég menedzsmentje úgy dönt, hogy az mostantól fenntartható módon fog működni, akkor annak a cégnek a részvényei azon nyomban bezuhannak, és ezeket a menedzsereket már másnap reggel kirúgják. De a cég tulajdonosai vagy részvényesei sem dönthetnek így, hiszen ők ezzel akkora versenyhátrányt vállalnak, hogy nem is a cég fenntarthatóságra való átállításáról döntenek, hanem annak gyors és biztos tönkremeneteléről. A kormányzatok intézményeit a felmérhetetlen pénzükkel megszállták és megbénították a részvénytársaságok lobbistái, hogy soha ne születhessen olyan szabályozás, ami a munkaadóik profitvezérelt tevékenységét bármilyen téren korlátozza. Kényszerpályán van a világ, és nincs erő, ami kimozdíthatná. A probléma magával a globális kapitalizmussal és a fogyasztói társadalmakkal van, azoknak pedig minden elemével: a reklámokkal, amelyek bélpoklosságra kondicionálják a fogyasztókat, a részvénytársaságok működésének kiszervezett externáliáival, azzal, ahogy a büntetéseiket a költségvetésükbe kalkulálják, és tovább szennyezik az óceánokat meg a légkört, legfeljebb megbüntetik őket, hiszen így is megéri nekik a további szennyezés, a büntetési tételeket pedig a lobbistáik révén tartják a maguk számára elfogadható szinten. Nincsenek a képletben olyan elemek, amelyek a folyamatot megváltoztathatnák, vagy akár csak lelassíthatnák.

Ha szerinted ennyire reménytelen a helyzet, akkor miért tartottad az Apokalipszis Részvénytársaságban, és miért tartod a mai napig is fontosnak, hogy mégis folyjon erről diskurzus?

Magáért a diskurzusért. Attól, hogy az embereknek nincs eszközük arra, hogy a folyamatot megváltoztassák, még egyáltalán nem ártana felébredniük. Ébredjenek már rá arra, hogy a semmibe menetelnek! Jobb tudniuk, mint nem tudniuk, még akkor is, ha nincsenek eszközeik. Az összeomlás elkerülhetetlen, de ha lezajlott, majd fel kell építeni egy új, etikusabb civilizációt, és ahhoz kelleni fog a szellemi muníció. Érdemes elkezdeni gondolkodni erről.

Tehát a civilizáció összeomlását elkerülhetetlennek látod, viszont az emberiség kihalását nem?

Teljes kihalás szerintem nem fenyeget. Úgy hiszem, hogy az összeomlás után újabb civilizáció születik majd.

Annak ellenére, hogy az egyes fogyasztók életmódjának globális hatása elenyésző, hisz főleg a cégek tevékenysége rombolja a környezetet, azért fontosnak tartod, hogy az emberek a magánéletükben is környezettudatosan éljenek?

Sajnos semmi nem múlik rajta. Az elit szereti a kisemberre hárítani a maga felelősségét, és elmagyarázni neki, hogy tartson autómentes csütörtököt, és akkor minden rendbejön majd. Már rég át kellett volna állni megújuló energiaforrásokra, csakhogy túl jó üzlet a gáz és az olaj. Lehet azt hazudni, hogy sok múlik a kisemberen, csakhogy a globális szisztéma okozza a bajokat – a fogyasztó pedig mindössze az üzemanyaga ennek. Mintha azt hazudnád, hogy az autót a benzin vezeti – úgyhogy legyen szíves, vezesse a helyes címre! Az üzemanyag nem dönt, az üzemanyag meghajt, és ugyanez a helyzet a fogyasztóval. A fogyasztónak nincs saját akarata, a döntéseit marketingcégek hozzák meg a maguk úgynevezett kreatív értekezletein. A fogyasztó mindössze meghajtja a kapitalizmust. Az üzemanyagot nyilván nem lehet okolni, a volánnál azonban egyáltalán nem ül senki – az autó önvezető üzemmódban van. Senki nem felelős, nincs felelős – nem nehéz ugyanakkor belátni, hogy legkevésbé az üzemanyag felelős. A globális tudatipar finanszírozása nagyrészt azon alapul, hogy a döntéseidet a szupermarket polcai előtt ne te hozd meg, hanem már legyen elültetve a tudatodban, hogy mit akarsz választani. Legyen felkeltve a definiálatlan bizalom valamelyik termék iránt: valamelyik reklámból valami dallam, valami szlogen, valami pozitív képzettársítás derengjen át, és hozza meg a fogyasztói döntést helyetted. Az emberek természetesen változhatnak, csakhogy már nem ők döntenek arról, hogy mit fogyasztanak és miként élnek.

Az a jelenleg megfigyelhető trend, hogy nagyon sok cég promotálja a környezetvédelmet. Ez azért hasznos a számukra, mert így a fogyasztók szimpátiát éreznek a termékeik iránt, és az az élményük, hogy ezzel még meg is mentik a Földet?

Így van.

Így az ő terméküket veszik meg, mert ez is egy pozitív képzettársítás?

Igen. Van is erre egy szakkifejezés – ez a greenwashing. 2007-ben a Honda a Formula-1 versenysorozatában az autójára pofátlanul ráfestette a bolygót – holott köztudott, hogy egy versenyautó hallatlanul szennyező, hisz a teljes funkciója a teljesítményére van kihegyezve. Ez maga a greenwashing a szó legkonkrétabb értelmében. Amikor aztán megveszed az adott autógyár autóját, az adott olajcég motorolaját, az adott gumigyártó gumiját, még azt is átélheted, hogy megmented a Földet olyan gyönyörűnek és érintetlennek, amilyennek a kocsi oldalán láttad.

Akkor te a magánéletedben nem is figyelsz arra, hogy környezettudatosan élj, mert úgysem múlik rajta semmi?

Igyekszem kis teljesítményű autót venni, igyekszem szelektíven gyűjteni, igyekszem gyakran sétálni, igyekszem nem túl sokat fogyasztani, és ha nem kell rohannom, akkor igyekszem autómentesen közlekedni. Ha vennék egy Teslát, amelyik teljesen karbonsemleges módon, elektromosan hajt, akkor elégedett lehetnék az életmódommal, ugye? De a Teslába beletöltött áramot hogyan termeli meg a világgazdaság? Tudjuk, hogyan: szinte kizárólag fosszilis energiahordozók égetésével. A személygépkocsik a légkör széndioxidtartalmának mindössze elenyésző részéért felelősek – csakhogy a fogyasztók életmódja az autókat folyton szem előtt tartja, így azok szerepe élményszerűbb, mint a sokkal több szén-dioxidot termelő távfűtésé, teherhajóforgalomé vagy légiközlekedésé. Akkor lenne értelme elektromos hajtású autókról beszélni, ha a megtermelt áram már megújuló volna. Ha minden áram, ami kifolyik a konnektorból, már szélerőművekből, naperőművekből, vízerőművekből meg egyéb megújuló energiaforrásból származna, akkor el lehetne kezdeni végre azzal foglalkozni, hogy ezzel a tiszta energiával hajtsuk meg az autót, és ne égessünk üzemanyagot. Ilyesmiről persze szó nincs.

A Tesla kultusza nem egyéb, mint egy nagyon agyafúrt greenwashing élményének sikere.

Megszerzi neked az elégedettséget a fenntartható életmódoddal, miközben az áram, amit beletankolsz, szénhidrogének elégetésével áll elő – csakhogy azt nem látod, és ami nem látszik, az manapság már nem játszik. Az összes energiatermelést, ami csak zajlik a bolygón, rohamosan – mondjuk harminc év alatt – át kellene állítani megújuló energiaforrásokra. Ennek a folyamatnak azonban biztos, hogy befeszülnének a nagy kőolaj- és földgázexportőrök, mint az Egyesült Államok, Oroszország és Szaúd-Arábia, a nagy olajcégek, mint az Exxon Mobile, a Lukoil, a Shell meg a British Petrol, továbbá befeszülnének az autógyártók, mert amivel ők hajtanak, az egy régi, jól bevált technológia, és eszük ágában nincs lemondani a hatalmas versenyelőnyükről olyan cégek javára, mint a Tesla, amelyik tizennégy éve gyárt autót, ellentétben velük, akik lassan száznegyven éve teszik ezt. Úgy állnak a cégek ehhez az átálláshoz, hogy persze, majd át kell állni – ha elfogy az olaj. Természetesen fontos lenne, hogy az emberek tudatosak legyenek, de nem azért, mert akkor majd megváltoztatják az életmódjukat, és a civilizáció megmenekül, hanem azért, mert csak tudatos társadalmak képesek hatékonyan nyomást gyakorolni a politikai és a gazdasági elitekre. Ahhoz azonban, hogy a fogyasztók tudatosabbak legyenek, a reklámokat először is korlátozni kellene. Erre azonban semmilyen jel nem utal. Fel sem vetődik ilyesmi.

Nagyon sokakban – főleg fiatalokban – erős szorongás van a klímaváltozással kapcsolatban. Érzik a fenyegetést, szeretnének valamit tenni ellene, és ez nagyjából odáig terjed, hogy leváltják az autójukat elektromosra, vagy kevesebb műanyagot használnak.

Ez enyhítheti a szorongásukat, de a globális folyamatokra gyakorolt hatása ennek puszta illúzió.

Mit tehetnek az emberek, ami több ennél?

A kezükbe vehetik a politikát. Mondjuk indulhatnak a választáson. Ilyen joguk még van: jelölhetik magukat, megszervezhetik a pártjaikat, mozgalmaikat. Beléphetnek a politikába, és részt vehetnek a döntések meghozatalában. Ez a legtöbb, amit tenni lehet. Fogyasztóként ezt a helyzetet nem lehet megváltoztatni. Sőt, az a félelmem, hogy már törvényalkotóként sem lehet. Ha itt egy politikai párt hatalomra jutna, és olyan törvényeket hozna, amelyekben korlátozná a kapitalizmus bizonyos ágazatait annak érdekében, hogy a tengerszint emelkedése megálljon, és a világ kikötővárosai megmeneküljenek, hogy a következő nemzedéknek is jusson belélegezhető levegő, meg hogy ne érjenek össze a hulladékszigetek az óceánok felszínén, azt a pártot abban a pillanatban miszlikre tépné a sajtó, ami egyre kevésbé a társadalom tájékoztatásának az eszköze, és egyre inkább a globális tőke érdekképviseleti intézménye. Egyébként a korlátozás következtében leesne a GDP, annak pedig az lenne a következménye, hogy bezuhanna a társadalmak életszínvonala. Ekkor a tengerszint, a belélegezhető levegő meg a hulladékszigetek az égető problémák sorában rögtön hátrasorolódnának, és azt a pártot, amelyik a romló életszínvonalért felelős, az önző és szűk látókörű választók az első adódó alkalommal elzavarnák. Nincsenek látható megoldások.

Beszéltünk a civilizáció összeomlásáról. Ezt nagyjából mikorra várod?

Mivel globális a kapitalizmus és globális annak növekedése, ezért az ehhez tartozó krízis is globális, úgyhogy a világgazdaság felfúvódásának potenciálja beláthatatlan. Egy akkora lufit fújunk, ami körbeér a bolygón, így nehéz megjósolni, hogy mely ponton durran majd ki. Egyetlen ember sincs ezen a világon, aki ki bírná számítani. Egyet tudunk: a növekedés nem lehet korlátlan, hisz a bolygó sem az. Tehát a lufi durranni fog – de nem tudjuk, hogy mikor. Lehet, hogy már öt év múlva, de az is lehet, hogy csak ötven év múlva – nem tudni. És pont ezért, mert nem tudni, a marketingkaszt meg a harácsoló multinacionális cégvezetők meg a hazudozó politikusok simán a pofánkba vághatják, hogy nincs is semmiféle válság.

A globális folyamatok kritikusai mondjuk azt mondják, hogy talán csak öt év van hátra, de legfeljebb ötven év. „Vagy ötszáz év” – mondja erre a kígyónyelvű marketinges. „Vagy ötezer év” – vágja rá a kőolajlobbista. „Hát akkor itt nem is lehet tudni semmit.”

Akkor az egy álhír, hogy világvége van. Nincs is.” És akkor rákérdezel: „Tehát végtelenül növekedhet a kapitalizmus? Végtelenül növekedhet a tőke meg a GDP?” A válaszuk erre: „Igen. Végtelenül.” Erre megkérdezed: „Hogy növekedhet végtelenül? Hisz végesek az erőforrások.” Erre pedig ez a válasz: „Az emberi kreativitás végtelen.” És ezzel a hitvány marketingdumával le is van zárva a vita. Mivel a környezetvédők nem tudják meghatározni az összeomlás időpontját, a környezetszennyezők máris elvitathatják magát a krízist. Nem tudjuk elkerülni az összeomlást: az el fog jönni értünk – ez biztos. Ugyanakkor tényleg felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy ez ebben vagy a következő évtizedben megtörténik.

Azért megütötte a fülemet, hogy távoli határidőként ötven évet mondtál.

Igen.

Én most huszonhárom éves vagyok – tehát az én életemben mindenképpen be fog következni az összeomlás?

Azt hiszem, ebben az évszázadban be fog következni. A válság tünetei vészjóslóan sűrűsödnek és mélyülnek. A politikai, a gazdasági és a társadalmi struktúra minden eresztékében recseg-ropog – ez egyértelműen érződik. Már senki sem tagadja, hogy a Nyugat válságban van. Persze ma már minden a Nyugat, hisz globális lett a civilizáció. Ez tehát azt jelenti, hogy maga az emberiség van válságban.

Elég nehéz elképzelni azt, hogy összeomlik a civilizáció, főleg egy fiatalembernek, aki még nem sok mindent tapasztalt. Le tudnád írni, hogyan kell ezt elképzelni?

Nem lesz internet, nem lesz áram, nem lesz ivóvíz, nem lesz üzemanyag. Az államok szétszakadnak régiókra. Tartományurak veszik kezükbe a hatalmat, ők szedik be az adót, mégpedig annyit, amennyit elégnek tartanak, és visszakapcsolják nálad az áramot, ha rendesen fizetsz nekik, ha meg nem, akkor majd megtanulsz áram nélkül élni. A globális ellátási lánc összeomlik.

Élelmiszerhiány lép fel, a közrend megrendül, az üzleteket kifosztják, az utcákon rablótámadások és egyéb erőszakcselekmények zajlanak.

Egy ideig a hadsereg tartja fenn a rendet, de csak addig, amíg a tagjai zsoldot kapnak. Onnantól, hogy nem kapnak, már ők is csak magukat meg a családjaikat védik az arzenálból zsákmányolt fegyvereikkel. A regionális uraságok a birtokaikat, vagyis a régiókat, amelyeket uralnak, a maguk milíciáival védelmezik, s mivel ezek nem fognak tudni mindenkit megvédeni, a lakosság is fegyverkezni kezd, hogy a saját birtokát, házát, lakását, autóját, amije van, megvédje. Ez lesz az új világkáosz egy hosszú-hosszú korszakon át – az emberiség berendezkedik egy Mad Maxből ismerős világra, ahol kizárólag a fegyveres erő képezi majd a jogot és a hatalmat.

Innen épül majd fel egy új civilizáció?

Igen. Valahonnan nagyon mélyről. Először leomlik, és a sárga földig alásüllyed, hogy aztán onnan nagyon lassan épüljön majd fel a következő civilizáció már e civilizáció bukásának a tanulságait integrálva. Ezeknek a tanulságoknak pedig egy új evangelizáció szellemi szövetébe kell majd ágyazódniuk. Ez egy végsőkig elanyagiasult kor – a válságát is ez képezi. Egy új civilizáció születéséhez a szellemnek vissza kell térnie az anyagvilágba: el kell, hogy jöjjön valaki, aki az lesz Krisztushoz képest, aki Krisztus volt Mózeshez képest – valaki, aki új morált hoz, és megtanítja az emberiséget a jelenleginél etikusabban működni. Harmóniában lenni mindennel, ami él. A mózesi morál egy törzsi erkölcs volt, Krisztus ennek helyére az egyetemes emberi erkölcsöt állította – az új eljövetelnek ezt kell ennél is nagyobb körben kiterjesztenie, és abban az erkölcsben majd fel tud épülni egy új civilizáció. Szellemi és erkölcsi megújulás nélkül azonban ez nem fog menni, mert egy civilizációnak mindig egy vallás az alapköve – tehát a vallás tulajdonsága a civilizáció, és nem a civilizációé a vallás. Én pedig attól tartok, hogy amíg a világrend nem omlik össze, amíg mindenki a pénzénél van, addig nem tud elkezdődni a szellemi fordulat, és az új eljövetel nem tud belépni a történelembe.

Azt mondtad, hogy egy új eljövetel majd olyan erkölcsöt hoz, ami megtanítja az embereket összhangban élni a természettel.

Mindennel, ami él.

Ebből kiindulva a krisztusi erkölcs szerinted nem elég jó erkölcs? Krisztus nem volt elég jó eljövetel?

A krisztusi erkölcs kétezer évvel ezelőtt volt elég jó erkölcs. Az emberiség azóta kijárta ezt az évfolyamot. Most tovább kell lépnie egy magasabb szellemi és morális nívóra. Krisztus azt mondta, hogy szeresd a felebarátodat, mint magadat – most ezen kell majd eggyel tovább lépni. Nem állítom, hogy a krisztusi lecke elsajátítása maradéktalanul sikerült, de az tény, hogy az ember erkölcsi rendszerébe ez a morál mára beépült. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a ma embere így is él, de azt igen, hogy ezt tartja helyesnek, úgyhogy ha nem így él, akkor azért bűntudatot érez. Ezzel szemben az élő környezet visszafordíthatatlan szennyezéséért, fajok tömegének kipusztításáért, az életet tartósítási eljárássá züllesztő, rettenetes nagyüzemi állattartásért ugyan ki érez manapság tényleges bűntudatot? Mózes azt hirdette, hogy minden zsidó a te testvéred. Jézus ezt kiterjesztette, és azt hirdette, hogy minden ember a te testvéred. A következő eljövetel ezt fogja még továbbmenően kiterjeszteni, és azt hirdetni, hogy minden élő a te testvéred. Ennek a tannak kell spirituális tartalommal feltöltődnie és vallássá szilárdulnia, hogy ezeken az alapokon szárba szökhessen egy új civilizáció.