Borítókép: bbc.co.uk
„Melyik volt kulturálisan jelentősebb: a reneszánsz, vagy Beyoncé Single Ladies című száma?”
Nehezen találni olyan közösségi média felhasználót, aki ne ismerné fel rögtön ezt a kérdést, vagy éppen más, elsőre megdöbbentőnek hangzó, azonban valamilyen szinten mégis fontos feltevést, amelyet egy öltönybe és szövetkabátba öltözött frufrus nő tesz fel egyetemi kutatóknak. A BBC 2022-es Cunk on Earth című sorozata szinte azonnal közismertté vált a legnagyobb platformokon, a kiragadott videórészletek elárasztották mind a TikTokot, mind az Instagram Reels-et és a YouTube Shorts-ot. A nálunk 2023. január 31-én debütáló sorozat azonban sokkal mélyebb és sokkal távolabb nyúlik vissza, mint rövid videóbitek, amiket nevetés után továbbgörgetünk. Felvetődnek a kérdések, hogy mi ez a furcsa dokumentumfilm-formátum, hol húzódik az általános műveltség határa és szakembereknek feltehetünk-e popkultúrával kapcsolatos kérdéseket, valamint, hogy ki is Philomena Cunk?
(Ál)dokumentumfilm
Sokaknak először furcsa lehet a műfaj, hiszen a mainstream médiában igen kevés – viszont annál jelentősebb – mockumentary alkotás van jelen. A dokumentumfilm „altípusa” fikciós történéseket, elemeket jelenít meg dokumentarista formában (az angol ‘mock’, azaz csúfolni, illetve a ‘documentary’ szavak összerántásából jött létre). A legismertebb példa erre a The Office című sorozat, melynek eredeti brit verziója 2001 és 2003 között, a méltán ikonikussá vált, Steve Carell főszereplésével készült amerikai változat pedig 2005 és 2013 futott. A sorozat mindkét változatában egy fiktív iroda dolgozóit követhetjük nyomon, a konfliktusokat mindennapi élethelyzetek adják, a humor forrása pedig éppen abból adódik, hogy a szereplők interakcióba lépnek a kamerával, interjúalannyá válnak, vagy éppen olyan pillanatot kapnak lencsevégre, amit nem illene felvenni. Hasonló példa még a Városfejlesztési osztály (2009-15), de Woody Allen 1969-es Take the Money and Run című alkotása is, melyben egy bankrablót követ egy „dokumentumfilmes”, valamint még ide sorolhatjuk Sacha Baron Cohen által készített Borat (2009) és Brüno (2009) filmeket is.
Erre a műfajra tette rá a kezét Charlie Brooker is – neki köszönhetjük a Black Mirror (2011-2019) című antológia sorozatot –, aki sajátos univerzumot teremtett műsoraival, gyakran fordultak meg bennük visszatérő karakterek is, mint a cikk főszereplője, Philomena Cunk. A felettébb bohókás, az általános műveltséget megkérdőjelező, sokszor ügyetlen fikcionális riporter először az alkotó televíziós műsorában, a Charlie Brooker’s Weekly Wipe-ban jelent meg, ezután külön epizódokat kapott, mint a Cunk on Christmas, Cunk on Britain és a Cunk on Shakespeare, de külön könyv is készült Cunk on Everything: The Encyclopedia Philomena címmel. Eredetileg a BBC Two csatornán fut, azonban a Netflixen globálisan február elején debütáló, magyar címen Philomena Cunk szerint a világ folytatta az esetlen és iskolázatlan riporternő ténykedéseit.
Édes butaság
Kellemetlenül tudja érezni magát az ember, ha valamilyen általános műveltségi kérdésre nem tudja a választ, sőt, bizonyos kérdéseket talán fel sem tesz, nehogy butának tűnjön. Ezt a magunk köré épített szégyenfalat bontja le tökéletes brit humorral fűszerezve a címszereplő Philomena Cunk is, amikor különböző, a szakmában elismert és idézett kutatókkal beszélget a kamera előtt. A humorforrást az adja, hogy a nézők, illetve a szakemberek értelmes kérdéseket várnak el, a Diane Morgan (Mögöttem az élet, Mandy) által megformált karakter azonban keresztülhágja ezen elvárásainkat, és teljes beleéléssel megkérdezi, hogy vajon a piramisokat fentről lefelé haladva építették-e. Természetesen az interjúalanyok tudják, hogy nem egy igazi, komoly interjún vesznek részt, ám sokszor olyan reakciókat kapunk, amelyek felvetik a kérdést, hogy a kutatók is olyan jó színészek-e, mint Morgan.
Az eddig öt részes sorozat olyan témákat jár körül, mint az első civilizációk, a keresztény és az iszlám vallások, a reneszánsz, az ipari forradalmak és a hidegháború. Az interjúkon kívül a nagyjából húsz perces részekben természetesen Philomena Cunk egyedül is képes szórakoztatni, valamint visszatérő gag a belga Technotronic együttes Pump up the Jam című számának véletlenszerű beszúrása – amely épp annyira témához illő, mint húsvéti sonkába a sztepp cipő. A sorozat elemeit tehát joggal nevezhetjük káosznak, azonban a produkció minősége, a bevont szakértők, a háttérmunkába és a kivitelezésbe öltött munka olyan kohéziót ad, amely miatt a sorozat a szórakoztatás mellett valóban ismeretterjesztő műként is képes funkcionálni.
A hagyma belső rétegei, avagy nincsenek igazán rossz kérdések
Nehéz nem elgondolkodni a felszín alatt megbúvó, mind a múltbeli, mind a jelenkori égető problémákat az elsőre butának és dilettánsnak tűnő kérdésekben. Az előbb már említett piramisos kérdést például úgy folytatja, hogy „Miért van ilyen alakjuk a piramisoknak? Hogy ne aludjanak rajtuk hajléktalanok?” És míg Joyce Tyldesley egyiptológus elmagyarázza, hogy az ókori Egyiptomban miért nem voltak hajléktalanok, addig tényleg fontos kortárs probléma a kültéri ülőhelyek átalakítása, mely kényelmetlenné teszi a rajta való alvást a hajléktalan emberek számára. A magyarul Rivallások című második epizódban pedig Cunk felteszi a kérdést Kate Cooper történész professzornak, hogy „Mondaná, hogy ő [Jézus Krisztus] a bojkottkultúra első celeb áldozata?”, mire Dr Cooper kifejti miért nem ért ezzel egyet, a címszereplő azonban visszavág: „Bocsánat, nem ez volt a kérdés. Szó szerint értettem, hogy mondaná-e, hogy ő a bojkottkultúra első celeb áldozata. A műsor kedvéért.” Így a mostanság divatossá vált cancel culture diskurzus vallási és történelmi árnyalatot is kap, mégis képes adni egy másik perspektívát, hiába tűnik elsőre komolytalan alkotásnak.
Philomena Cunk megtestesíti az ember azon részét, amely szeretné feltenni a buta kérdéseit, az egyébként kitekert összefüggéseket (melyek talán még értelmet is nyerhetnek), de azt is, amikor nem tudunk azonosulni a kultúra és a művészetek egyes aspektusaival és értetlenül állunk egy festmény előtt, hogy ez mégis miért nevezhető alkotásnak. A szórakoztatás és az ismeretterjesztés mellett egy képet is ad az emberi viselkedésről, a tudáshoz való hozzáállásról, a társadalomban betöltött szerepekről. A kezdetben csak brit fekete humor lassan elkezd kínos önreflexióval keveredni, és olyan társadalmi problémákkal, amelyekkel ha nem is vagyunk közvetlen kapcsolatban, véleményünk biztos van róla.
A Philomena Cunk szerint a világ egy rövid, könnyen befogadható sorozat, azonban ne tévesszen meg senkit, korántsem egy agyatlan és bugyuta mű, és nem ajánlatos úgy nekiülni, hogy teljesen ki fogja kapcsolni az ember agyát és csak elszórakozik egy röpke húsz percre. A fekete humor kedvelőinek mondhatni kötelező, mindenki másnak pedig erősen ajánlott!
A sorozat megtekinthető a Netflixen.
(Az idézetekhez a magyar feliratozás lett felhasználva, mely Borsody Anna jóvoltából készült el.)
