A 20. század színházi forradalmára, Antonin Artaud radikálisan újragondolta a színpad szerepét. A Kegyetlen színház nem történeteket akart elmesélni, hanem közvetlenül a néző tudatára és érzékeinkre hatni. A szöveg helyét hangok, fények, gesztusok és nyugtalanító képek vették át, hogy a közönség nem pusztán szemlélője, hanem átélője legyen egy olyan katarzisnak, amely a lélek legmélyebb rétegeit is képes megérinteni.