Bizony ám, kedves Olvasó, nem csal a szeme. Ez a gyümölcsökkel és rovarokkal teli fákon és a sűrű cserjékben élő apró kis gyíkfaj, a gyászos gekkó (Lepidodactylus lugubris) természetes klónozással szaporodik.
Szokatlan képességek
A tudósok hosszú ideje dolgoznak a klónozási technológia tökéletesítésén. Az első ember által sikeresen klónozott állat Dolly, a bárány volt 1996-ban. A klónozási technológia napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír, hiszen potenciális kereskedelmi alkalmazhatósága mellett (például a szolgáltatás, amely során 100 000 dollárért klónozzák Önnek kedvencét) a tudósok az esetleges genetikai elváltozások és hatások vizsgálatára, valamint ellenőrzésére is használják már ezt a technikát. Ez a látszólag nem túl rendkívüli kis gekkó pedig, szokatlan szaporodási képessége miatt, meglepően hasznos lehet a kutatás számára.
A gyászos gekkók között nincsenek hím egyedek; a kifejlett nőstény nagyjából 2-4 hetente tojásokat tesz, amelyekből nem sokkal később az anya genetikai klónjai kelnek ki. Ezek a hüllők egy alkalommal általában két apró, fehér színű tojást tesznek. A kis gyíkok nagyjából 100-120 nap elteltével kelnek ki, ekkor az állatok még meglehetősen aprók, körülbelül 2,5 – 3 centiméter hosszúak.
Az, hogy bizonyos fajok esetében a reprodukcióhoz nincs szükség a hímekre, nem teljesen szokatlan a természetben. Növények, rákok, csigák, de még a komodói varánuszok is képesek a partenogenezis, vagyis a szűznemzés jelenségére. A természet ráadásul annyira okos, hogy a partenogenezis több módszerét is kidolgozta. A két folyamat között a különbség, hogy míg egyik esetben a szervezet önmaga szimulálja a petesejt megtermékenyítését, addig a másik folyamat során – és ez vonatkozik a gyász gekkóra is – már eleve két kromoszómakészlet létezik a tojásban, az eredete pedig mindkét készletnek azonos. Ebben az esetben egy klón, az anya közvetlen mása születik.
Az ilyen szaporodásnak persze, mint mindennek, megvannak a maga előnyei és hátrányai a gekkók számára. Rendkívül praktikus, hiszen minden utód nőstény, ezért minden példány szaporodhat. Így tehát megteremtődik a lehetősége annak, hogy ezek a gekkók nagyon gyorsan és igen könnyen terjedhessenek. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról az eshetőségről sem, hogy hiba csúszik a genetikai kódba. Ilyenkor az érintett állat összes utódjában meglesz az a betegség vagy mutáció, amelyik az első példány szervezetében ott volt. Az ivaros szaporodás során ez a kockázat nem áll fenn, mivel mindkét szülő különböző genetikai információkat ad, és a gén csomag minden új utóddal átrendeződik.
Viselkedésmintázatok
Érdekes megfigyelni ezeknek a gekkóknak az egymáshoz viszonyuló magatartásukat. Bár nincsenek közöttük hímek, akik a párzási időszakban viaskodnak egymással, így is megmaradt a fajon belüli konfliktus, a hierarchia pedig a nőstények között is szemmel láthatóan elengedhetetlen. Egyes nőstények – más nőstényekhez viszonyítva – domináns szerepet töltenek be, sőt van, hogy udvarlásszerű viselkedést is mutatnak. A gyászos gekkók között a kannibalizmus sem kizárt, gyakran előfordul, hogy megeszik tulajdon kisebb, gyengébb fajtársaikat. Ez a köztük lévő hierarchia és az említett viselkedésmintázatok nagyban befolyásolják a tojásrakást is.
Nagymértékű pusztulásuk következtében manapság már az sem teljesen lehetetlen, hogy ember által lakott területeken is felfedezzük ezeket az állatkákat. Napközben repedésekben, levelek, kérgek alatt bújkálnak, éjszakánként meglepő gyorsasággal tűnnek elő rejtekhelyeik biztonságából és indulnak vadászatra. Főleg rovarokkal, pókokkal táplálkoznak, de vonzó tápláléknak tartják a nektárt, az érett gyümölcsöket, a lekvárokat, a cukrot, az édesített italokat, a tejet, de ha úgy adódik, akár még fajtársaik tojásait is.
Hosszú élettartama (10-15 év), viszonylagos igénytelensége és könnyű tartása miatt népszerű háziállatként is.
Nem az egyetlen
Nem a gyászos gekkó az egyetlen állat, amely képes ilyen módon klónozni önmagát. 2010-ben egy vietnámi étterem dolgozói észrevették, hogy a menün szereplő egyik népszerű fogás is képes rá.
A tudósok számára akkor még viszonylag ismeretlennek számító gyík; a Leiolepis ngovantrii. Ez a gyík feltehetően szoros rokonságban áll két másik gyíkfajjal is, egyneműsége valószínűleg mutáció és hibridizáció eredménye lehet.
Hát nem érdekes, hogy amin a tudósok évekig dolgoznak, az a természetnek néha mennyire természetes?
Borítókép: dw.com
