Borítókép: pixabay.com, JuliusH
Március 24-én megnyílt Budapest eddigi legnagyobb Salvador Dalí kiállítása, amely a nagy hatású szürrealista művész jellegzetes motívumainak, háromdimenziós másait hozza el nekünk. Ezek egy klasszikus, viaszégetési technikával készültek, ezáltal később könnyen tudták sokszorosítani őket. Az alkotások nagy részét a művész nem saját kezűleg készítette, csak aláírásával hitelesítette azokat.
Salvador Dalí meghal
Salvador Dalí 5 évesen halt meg, gyomor-bélhurutban. A spanyolországi Figueras városában van eltemetve, nem messze Barcelonától. Ezekkel a gondolatokkal köszönt bennünket a kiállítás első transzparense. Ha nem vagyunk tisztában a művész életével, akkor akár azt is hihetnénk, hogy egy 4 éves műveit jöttünk megnézni, ami teljesen új fényben tüntetné fel a szürrealista alkotó munkásságát. Bár szó sincs arról, hogy a XX. század egyik legnagyobb hatású festője pelenkában alkotta volna meg életművét, ez a pár sor a kiállítás és Dalí munkásságának egyik központi eleme.
A halott kisgyerek valójában nem más, mint a művész idősebb testvére, aki annak születése előtt kilenc hónappal meghalt. Az ifjabbik Salvadort így a gyermekágy boldogsága helyett a gyász köszöntötte világunkban. Neveik azonossága sem segített helyzetén. Saját bevallása szerint egész életében küzdött önmaga és testvére elhatárolásával. A halott bátyja, az ártatlan gyermek, aki angyallá lett még az ő születése előtt, Dalí szemében egy olyan elérhetetlen standardot képviselt, amit egész élete és munkássága során döntögetni próbált. A kiállításra belépve olvashatjuk a következő idézetet is, melyet maga a művész mondott önmagáról: „Minden különcségem, minden következetlenségem életem tragikus állandója (…) Be akarom bizonyítani, hogy nem a halott testvér vagyok, hanem az élő.”
A földhözragadt szürrealista
Érdemes kihasználni az audioguide-ot, hisz ezáltal rengeteg háttérinformációval gazdagodhatunk, amelyek mind hozzájárulnak az egyes művek értelmezéséhez és perspektívába helyezéséhez. Ezen információk alapján szembetűnő lehet Dalí telített élete. Bár igazán különleges világot épített fel szürrealista műveivel és jellegzetes motívumaival, mégis tagadhatatlanul jelen volt a saját élete apró mozzanataiban is. Művei híven reflektálják tiszteletét és csodálatát számtalan kortársa felé, de művész elődeiről is elismeréssel vélekedik. Láthatunk például Freud munkássága által inspirált litográfiákat, Beethovent ábrázoló, vagy éppen Alicet (Alice Csodaországban) megjelenítő, drágakövekkel kirakott szobrokat. Az alkotó nagy rajongója volt a táncnak és a divatnak is, melyeket a kiállítás két szobra is igazol, a Dalí Stílusú Táncos és a Hódolat a Divatnak. Felsejlik az irodalom és az építészet iránti tisztelet, Shakespeare és Antoni Gaudí munkái által inspirált elemekben.
Dalí igyekezett mindezen elemből egy saját világot kialakítani, de inspirációja mindig visszavezethető valamely evilági tapasztalatára. Ő maga azt állította, a befogadó a munkáit csak a tudatalattin keresztül lesz képes megérteni. Ez olyan szempontból egy teljesen jogos kijelentésnek bizonyult, hogy szimbolikája és motívumai annyira földhözragadtak, hogy azt igazán tisztán a tudatalattink lesz képes megérteni, lehámozva róla a fennhéjázó értelmezési rétegeket.
Az igazi sajátossága a műveknek a szimbólumok konzisztenciája és egyedi felhasználása, illetve összeillesztése. Ezáltal jön létre az új dimenzió, ami egy pszichoanalitikus módon létrehozott mintázata Dalí világának. Ez a világ Dalí feleségének, Galanak vásárolt kastélyával mintha fizikai formát is öltene. A kiállított tárgyak között szerepelnek a burzsoázia és a Napkirály, XIV. Lajos által képviselt extrém luxus inspirálta aranytárgyak is. Dalí többek között létrehozta saját aranyérem készletét és egyéb használati tárgyakat, mint például egy aranytükör. Ezen apró tárgyak, vagy a Mae West ajkait megjelenítő kanapé mind Dalí saját valósága köré vont várfal hézagainak tömítései. Mintha lázadóan visszautasítaná a valóság akár egyetlen apró, jellegtelen részletének beszivárgását is az életébe – kijelentve, hogy az ő világa csupán az arra érdemesek számára nyitott, legyen ez kézitükör vagy ülőgarnitúra.
Látogatás a másik dimenzióba
Egy olyan kiállítás után, ahol egy egészen új dimenzió felépítését kísérhetjük végig, jogosan vágyakozhatnánk egy kiruccanásra az újonnan megismert világba. Általában csak a képzeletünkre támaszkodhatunk ilyenkor, de most kivételesen szinte fizikailag is elkalauzolnak bennünket ide. A tárlat végi virtuális valóság élmény ilyen értelemben kitölti az űrt, amit a vágyakozás hagyna bennünk. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy Salvador Dalí imádta volna ezt a megoldást. Azonban érdemes lehet nem csupán a vizuális hatásokra támaszkodni, amelyeket az egész utazás során tapasztalhatunk.
A két Salvador Dalí, a tökéletes és tökéletlen közti harc napjainkban alighanem aktuálisabb, mint valaha. Már klisévé vált a másoknak mutatott vagy közösségi médiára posztolt énünk és valós személyünk közti ellentét, de nem hagyhatunk magunk mögött egy Dalí-kiállítást anélkül, hogy elgondolkodnánk ezen az aspektusán is. Mindannyiunk rendelkezik a saját angyali testvérével, az élettelen, de tökéletes képmással, aki beárnyékolja „különc” és „következetlen” életünket. Ez az alak egyszerre jelenthet inspirációt és elnyomást, a Dalíéhoz hasonló, saját kis realitásunk megalkotásában. A magunktól vagy mások által elvárt ideál viselkedhet termőtalajként és méregként is, így talán nem árt, ha néha magunktól is megkérdezzük, „Ki, ki volt az igazi Salvador Dalí?”
