Az utolsó koala-tánc – Ricsárdgír: Kill the koala album ajánló

Amikor ezt az ajánlót írom erről a 2023-as albumról, már nem létezik maga az együttes. 2023. 05. 18-án feloszlott a Ricsárdgír zenekar, azaz a magyar trash-pop csúcsa. Ajánlómban a 2023. január 21-én megjelent albumukat mutatom be – ezzel kívánok elbúcsúzni tőlük.
Gratulálunk! Sikeresen bekerült az irodalomtörténetbe! (töröl, javít)

2023-re elértük azt, hogy egy író újra kiadott könyvei rövidebbek, mint amikor megírta őket. George Orwell vizionált már ilyet az 1984 című mesterművében. Az újbeszél szótár új kiadásai egyre rövidebbek. Így kívánja uralni a Belső Párt az emberek gondolkodását. Amire nincs szó, arra nem lehet gondolni, tehát azt nem lehet elkövetni. Agatha Christie könyveinek átírása mögött is az Angszoc gondolkodása állhat, vagy ez csak a modern világ jószándéka?
A bakelit lemezek reneszánsza

A 20. század utolsó harmadában élte fénykorát a vinyl – ismertebb nevén bakelit – lemez. Szinte mindenki otthonában állt egy nagy becsben tartott lemezjátszó, a polcokon pedig megannyi retro klasszikus lemeze sorakozott. Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (Recording Industry Association of America) 2022-es kutatása szerint az elmúlt pár évben megugrottak a lemezek eladási száma: a bakelit visszatért a divatba és reneszánszát éli.
D.W. Griffith-től James Cameron-ig – „Primitív” népek megjelenítése a filmeken

Mióta létezik a film, sorra jelennek meg a különféle kultúrák, népek – sokszor ezeknek a keveréke is helyet kap. A köztudatban jelentős, hogy miképp jelenítik meg például az indiánokat, a feketéket vagy a társadalmi kisebbségeket. Cikkünkben azokat a hollywoodi címeket gyűjtöttük össze, amelyek az úgynevezett fejletlen népeket mutatták be, nem mindig a legkorrektebb módon.
Mindennapos, mégis tabu? Gondolatok arról, mit lehet(ne) tenni a (színházi) alkoholizmus ellen

A színházi alkoholizmus komoly probléma az elmúlt évtizedek színészgenerációi számára. A függőség több áldozatot is szedett az utóbbi évtizedekben, a szakma azonban továbbra is keveset beszél róla. A cikk egy rövid gondolatmenetben keresi a választ arra a kérdésre, hogy mégis mit tehet egy, a problémának különösen kitett szakma annak érdekében, hogy valamiféle megoldást találjon erre.
A dilettantizmus gyönyöre – Philomena Cunk szerint a világ

Kérdéseket feltenni a világ megismerésével kapcsolatban talán a legnehezebb és legkomplexebb emberi feladat, legyünk tudósok vagy kíváncsi civilek. Ezt a szituációt járja körül a Philomena Cunk szerint a világ című áldokumentum-sorozat, mely januárban debütált Magyarországon, és melynek címadó riportere az egész világ szívébe lopta magát alig pár hónap alatt. Cikkajánló következik.
Kultúrkalauz 3. – Bécs, a Császárváros

Cikksorozatunk most következő részében egy nem is olyan messzi várost veszünk célba: Bécset, amely mindössze kétórányi autóútra van Budapestről. A Császárváros becenevet viselő metropolisz a magyarok számára is jól ismert terep, ugyanakkor rengeteg izgalmas galériát, színházat és egyéb kulturális látnivalót rejt, amelyek még a bécsiek számára sem feltétlenül ismertek. A „Kaiserstadt” kulturális pezsgése és sokszínűsége következik.
Ray Bradbury a mai világról beszélt – 451 Fahrenheit a Radnóti Miklós Színházban

2015-ben került bemutatásra Kárpáti Péter drámaíró átirata, amely a kultikus Fahrenheit 451-et hozza a színpadra, Nagy Péter István rendezésével. A Radnóti Miklós Színház azóta rendszeresen műsorra tűzi a sikeres darabot, az egyik teltházas előadáson pedig a Hallgató Magazin írója is részt vett. Nézzük hát meg, miféle jövőképpel gazdagodott Ray Bradbury disztópikus világa.
Beutaztuk egy lángelme képzeletét a budapesti Salvador Dalí kiállításon

„Ki, ki volt az igazi Salvador Dalí?” – tette fel a kérdést, a művész maga. Mi is kíváncsian kutattuk a választ a budapesti kiállításon, ami talán annyi, hogy félreértettük. Ez nem egy kérdés, ez maga az üzenet.
Magic Mike Live vs. Magic Mike’s Last Dance

A Magic Mike’s Last Dance című film 2023. január 25-én került először az amerikai mozivásznakra. Nyolcéves kihagyással jelent meg az első két rész után, ám a rajongók így is kitörő örömmel fogadták. Azt azonban kevesen tudják a harmadik részről, hogy bár fikciós elemekkel megspékelve, de egy igaz történetet mesél el, mégpedig a Magic Mike Live nevű táncos show-ét.