Borítókép: Kovács Anna
Teltházas lett az esemény, ez hatalmas siker. Milyen érzéseket kelt ez bennetek, illetve üzennétek-e valamit a közönségeteknek?
Gergő: Először is azt köszönnénk meg a közönségnek, hogy egyáltalán megtisztelnek a figyelmükkel és ezt az eseményt támogatják, ami azért érdekes, mert a kedves barátunk, Viti (basszusgitár) sajnos balesetet szenvedett, ezért barátzenekaraink segítenek nekünk és basszusgitároznak. Blokkonként fognak feljönni: Kunics Olivér (Idegen), Galgóczi Olivér (Idegen), Takáts Márton „Sapi” (Görbebögre), Gergely-Kosza Zágon (Grabovski), illetve Kovács Áron (Lépjünk a holdra) és Paukovics Gergely „Pogi” (Paliék). Meglepetésként pedig Viti is fel fog jönni szintizgetni, mert azt gondoltuk, hogy muszáj benne lennie a koncert terében. Nem tudtuk volna lelkileg elviselni, ha kimarad.
Ákos: Volt már olyan szerencsénk életünkben, hogy egy teltházas koncertet adhattunk, és annál jobb érzés szerintem nagyon kevés van. Azt el kell mondani, hogy az, hogy mi idáig eljutottunk, nyolcvan- kilencven százalékban azoknak az embereknek az érdeme, akik kitartóan járnak a koncertjeinkre. Ez igazából egy társaság, egy közösség, aminek a magja az egyetemből indul ki.
Tamás: Igen, van egy egyetemi mag, ami szépen az elmúlt években az ismerősökön keresztül egyre épült.
Ákos: A türelme, a kitartása és a támogatása azoknak az embereknek, akik most is jegyet vettek, az húzott minket idáig. Azt mondani erre, hogy köszönjük, túl kevés lenne.
Tamás: Igyekszünk meghálálni ezt a bizalmat.
Következő kérdésemet csak Gergőnek címeztem, lévén hogy igencsak szokatlan helyzetbe került a zenekar.
Milyen élmény volt a meghívott zenészekkel együtt dolgozni? Hogyan éltétek meg a közös munkát?
Gergő: Nagyon jól éltük meg, ugyanis rájöttünk két dologra. Az egyik az volt, hogy hívhattunk volna bármilyen alkalmazott, vagy szakmaibban fogalmazva, session zenészt, de nem ezt gondoltuk jónak, hiszen az volt a cél, hogy mindenki beletegye azt a világot, amit ő képvisel. A másik pedig, hogy mennyire fontos nekünk Viti, mert a játéka jellegét nézve tök mindegy, hogy milyen gitárja van vagy milyen a technika, neki egyszerűen a „kezében van a sound” – ezt így szokták mondani. A Sorbonne-nak az alap vonalát is leüti az a jellegzetes basszusgitár-hangzás, ami nem az erősítő, nem a hangszer, hanem az ember sajátja.
Mindkét itt jelenlévő zenekart jellemzi egyfajta önazonosság, és ezt úgy igyekszik átadni, hogy a zene az egyéntől függetlenül, saját maga miatt tudjon megszólalni, viszont a mai könnyűzenei szcénát erőteljesen jellemzi a rentabilitás. Vannak nehézségei, hátulütői fenntartani egy ilyen szemléletmódot?
Tamás: Hát most mit mondjunk, a szépet vagy az igazat?
Ákos: Szerintem ez személyiségfüggő, de eddig egy percig sem éreztük azt, hogy a zenét valami alá kéne helyeznünk. Mondjuk egy dal írása kapcsán, hogy most csináljunk egy ilyet, mert éppen ez a populáris.
Tamás: Egyébként voltak ilyen kísérletek, de rögtön jöttek a belső visszajelzések, hogy itt elmentünk valamibe, ami nem mi vagyunk, nem rólunk szól vagy legalábbis nem úgy, ahogy eddig. Ösztönszerűen megéreztük, hogy ezt semmiképp. Nem azt mondom, hogy ez az, amire felesküdtünk, mert az túl pátoszos lenne, de valami ilyesmi.
Ákos: Eddig annyira önazonos és ösztönös a dalírásunk, hogy az a személyes életünknek, érdeklődési körünknek, ízlésünknek a kitükröződése. Ez mindig bevált, tehát egy percig nem mozdultunk el ettől. Ez nem az a karrierút, ami egyről a kettőre fog berobbanni. Már egy pár éve csináljuk és a türelem ebben nagyon sokat segít, illetve az, hogy kifizetődik, csak ki kell várni.
Tamás: Az látszik, hogy van ennek foganatja, és persze ott van az anyagi oldal is. De mi elsősorban mondani, állítani szeretnénk valamit a világról és csak másod-, harmadsorban tenni ezt az egészet rentábilissá. Nem ezen van a fókusz egyáltalán.
Gergő: Alapvetően egy ipari környezet vesz minket körül, tehát nem lehet nem figyelni egyes dolgokra. Ha csak azt vesszük, hogy a napi kommunikációt hogyan folytatja egy zenekar. Abban nem lehet az a jóleső „nemtudatosság”, ami mondjuk az alkotói metódusokban igen. Ha a másik oldalt nézzük, alkotói részről, abban nem külön képzeljük el a dalt, magunktól kívülállóan és egy termékként gondolunk rá, hanem bennünk van és mi vagyunk az. A zeneipari dolgozók is általában végletekről beszélnek; hogy van, aki eldönti, hogy azt akarja, valaki pedig önmegvalósít. Szerintem a kettőt össze lehet mosni, de egy biztos, hogy valamiféle célt ki kell tűzni. Ezt tudom elmondani, hogy persze, probléma, és az ember kicsit ellene is dolgozik a kornak, de végső soron vannak kompromisszumok.
A két zenekar, nemcsak a zene műfaji elemeit tekintve, de barátilag is összefonódik, turnéztatok is közösen. A jövőre nézve gondolkodtok-e még hasonló kollaborációkon, esetleg zenei együttműködésen?
Ákos: Már van készülőben egy közös dal, ami hozzáteszem három zenekaros lesz, mert kiegészül az Idegennel. Az a helyzet, hogy teljesen egymásra találtunk. Van néhány zenekar, akikkel, még ha az értékrendünk nem is száz százalékban azonos, de egy közös nyelvet beszélünk. Nagyon ritka manapság ez az értékközpontúság, illetve hogy egy ilyen jó közösség alakuljon ki a szakmán belül.
Gergő: Az Idegen-Sorbonne-Grabovski közös dal egyébként már elhangzott nyáron a Pontoonon. Mindenkinek vannak külön elfoglaltságai, ezért kicsit lassan halad a folyamat, de a dal már fel van véve és reményeim szerint tavasszal meg is fog jelenni. Ez valószínűleg egy koncertben vagy egy eseménysorozatban fog kicsúcsosodni, de konkrét elgondolás még nincsen.
Tamás: Meg ugye ott van a Hadik-Karádi nevű formáció, ami ebből a barátságból fejlődött ki, illetve biztos, hogy lesznek még a jövőben kooperációk, hiszen együtt éli a zenei világban a két zenekar az életét.
Mint barátok, tudnátok-e a másik zenekarról vicces vagy érdekes történetet mesélni?
Tamás: Csak azt.
Ákos: Azon gondolkozom, hogy melyik az, ami szofisztikált.
Tamás: Talán az, amikor jöttünk hazafele, valahonnan Nyugat-Magyarországról. Éjszaka a bábolnai McDonald’s-ban megálltunk a driveban, ahol a sofőr valamit csinált, mi pedig heten kiszálltunk az autóbuszból és gyalog totyogtunk oda a kiszolgáló pulthoz. Elég nagy autósor tornyosult fel mögöttünk, és Karádi Geri valami szóváltásba keveredett az egyik sofőrrel, aki „nem túl szépen” szólt hozzá. Majdnem fizikai atrocitás lett a vége, de végül, mint zenészek, „gyenge” emberek módjára bemenekültünk a buszba és elstartoltunk.
Gergő: Nehéz egyet kiemelni. Nem is egy sztorit mondanék, hanem azt, hogy számomra a Grabovski nagyon vicces. Falaty Tomi a nagy világutazó, Ákos mindig panaszkodik, hogy Jordániába megy biciklizni és már megint nem tudunk koncertezni. Cibbon (Takács Szilárd) egy igazán jóféle elégedetlenkedő: egy zenekarba mindig kell, aki elégedetlenkedik, mert abból is vannak humoros szituációk. Ákost általában „Biki bácsinak” nevezik, mert mindig azt mondja, hogy be akarjuk bikázni az estét, tehát neki ez a bikázás-ügy nagyon fontos. Guszti (Szontagh Gusztáv) a doktorúr, ő a zenekar doktora, Zágon (Gergely-Kosza Zágon) pedig szintén egy fontos figura, a Cseh Tamás Archívumban dolgozik, tehát ő is hoz egy világot magával. Azért nem emelek ki egy történetet, mert talán nem így gondolkodom róluk, hogy ők egy vicces sztori. Bár nagyon különbözőek, de egyenként nagyon fontos figurák. Nincs senki, aki kicsit is leválna a társaságról, és ez az, amit én fontosnak tartok velük kapcsolatban.
A rendezvény sikeres kivitelezésének szereplői közül váltottam néhány szót Plaszkó Bencével, aki a Grabovski menedzsereként volt jelen.
A Grabovskin kívül milyen zenekarokat menedzselsz, illetve hogyan kerültél ebbe a pozícióba?
Elmentem Nagymarosra a V4 fesztiválra egy koncert keretében. Ott találkoztam Podlovics Péterrel, aki az XLNT Booking & Records management cégnek a feje és alapítója. Mondta, hogy szeretne találni egy jó sales menedzsert, és ott megbeszéltük a részleteket. Én ezt nem hittem el, mert az ember nem egy, nem két kört ivott, és ahogy lenni szokott, gondoltam, hogy ebből nem lesz semmi. Utána csörgött a telefonom és mondta Péter, hogy menjek a Kobuci kertbe, ahol éppen a Little G Weevil adott koncertet, és elmentem. Később megbeszéltük a dolgokat, azóta vagyok a cég sales és a Grabovski menedzsere.
Milyen érzés a srácokkal együtt dolgozni?
Abszolút nagyon szeretek, mert a srácokat konkrétan a Marble Mist óta – ami egyébként az én zenekarom – ismerem, ők ezáltal a barátaim is egyben. A nehéz az volt, hogy külön tudjam választani a barátságot a munkától. Ez nyilvánvalóan áldozatokkal jár, nagyon sok áldozattal. Most már eljutottunk arra a szintre, hogy úgy kezeljük egymást egyenlő félként, hogy ők bíznak bennem. Megfogadják amit mondok, és ez vice versa így működik. Talán ez a legfontosabb ebben a szakmában.
Mindkét zenekar teljes átszellemüléssel volt jelen a színpadon, a közönség a zene felemelő hatása alá került és az előadókkal együttesen remegtették meg a Három Holló koncerttermének falait.
