A 24.hu riporterével folytatott terejedelmes beszélgetésében már azzal nyitott, hogy a tudománynak nem feladata az optimista vagy pesszimista állásponthoz való ragaszkodás, sokkalinkább a száraz tények közlése. Az már más kérdés, hogy a befogadó hogyan értelmezi ezeket.
Véleménye szerint a klímapánik már a 2000-es évek elején beköszöntött. Ennek első megnyilvánulási módja a 2003-as európai hőhullám volt, mely fel is rázta a közvéleményt, mert több halálos áldozatot hozott. 2008-ra pénzügyi-, majd a migrációs válság tört ki, de ezek sem különválaszthatóak a klímaváltozástól, mivel a Közel-Keleten már rekordmértéket öltött az aszályok és a terméskiesés mértéke.
Állítása szerint, ha a mostani Ukrajnában zajló háború nem is tör ki, a nyersanyaghiány attól még utolér minket. Amikor arról beszélünk, hogy klímaválság van, Covid-válság van, háborús válság van, gazdasági válság van, többnyire elfelejtjük, hogy ezek ugyanannak a globális válságnak a különböző megjelenési formái.
Hozzá kell tenni, hogy ezekből a krízishelyzetekből még egyiket sem oldottuk meg. Általában mindig egy következő válság írja felül a legutóbbit, így elveszik annak jelentőssége a köztudatban.
Mostanában égető kérdéssé vált a gáz, a kőolaj, különböző élelmiszerek és nyersanyagok importálása, melyeknek Oroszország vagy Ukrajna volt a fő exportőre. Sokakban felmerül a kérdés, hogyan tudnánk alternatív energiaforrásokra átállni ebben a válságos időszakban, de tulajdonképpen ekkora rendszert nem lehet túl gyorsan átalakítani. A cégek és különböző multik annyira belekényelmesedtek a just-in-time szemléletmódba, hogy nem voltak felkészülve egy ilyen mértékű összeroppanás lehetőségére. A háború hatalmas mennyiségű erőforrásokat semmisít meg.
A kutató továbbá leszögezett egy elég erősen mellbevágó tényt: megújuló energiaforrás nem létezik, mítosz. Persze, addig valid az ezen energiákkal való példálózás, míg arról van szó, hogy a szél fúj vagy a Nap süt. Ugyanakkor ezeket az energiákat még át is kell alakítani, ami ha megtörtént, jó esetben 20-30 évig működik, majd csak nagyon nagy ráfordítással lehetne újra használni. Arról nem is beszélve, hogy a hasonló energiahordozók elkészítése már alapból olyan mennyiségű szén-dioxid kibocsátással jár, hogy legfeljebb annak elkészítését tudja kompenzálni a legyártott ,,zöld” megoldás.
Az olaj esetében már a ‘70-es években felmerült a Földünk kifosztása, azonban valahogy mégis találtak újabb és újabb lelőhelyeket. Tulajdonképpen nem az olajból, csak a könnyű hozzáférési lehetőségekből fogytunk ki.
Azonban van egy lehetőségünk: a vízenergia. Annak a legjobb az energetikai hatásfoka. Ennek az energiának a beszerzése valóban megváltoztatja az ökológiai rendszereket, lokális szinten átalakítja a természetet, ráadásul ennek is van üzemeltetési költsége és a víz elég kiszámíthatatlan tud lenni. Ezen energia beszerzése is sok szén-dioxidot termel, de ez megtérül, mivel a vízerőművek több évszázadig képesek üzemelni.
Gyakran hallani olyanokat is, hogy a növényi alapú benzinre való átállással csökkenthető az ökológiai lábnyomunk, ezért az EU is átállt a bioetanol-tartalmú benzinre. Ugyanakkor ezzel ott van a probléma, hogy az energia céljából való intenzív növénytermesztés a biodiverzitás ellen van. Ráadásul a bioetanol előállítása nagyjából akkora biológiai lábnyomot hagy maga után, mint a kőolajfinomítás. A bioetanol egy zsákutca, ahogy a legtöbb zöldnek titulált intézkedés is.
Az elektromos autók az erőforrások hihetetlen mértékű pazarlását testesítik meg. Rengeteg kritikus kémiai elemet tartalmaznak, köztük a lítiumot és a kobaltot, melyekből a készleteink kimerülőfélben vannak. A kutató állításával élve, ennek a technológiaváltásnak az erőforrások oldaláról nincs meg a fedezete. Ha az úgynevezett fenntarthatóságra való átállás jegyében, amit 2050-ig meg akarnak csinálni, valóban megvalósítjuk az elképzeléseket, beleértve az elektromos autót, meg a „megújuló” energiatermelést, akkor az ehhez szükséges kritikus elemek ismert készleteit gyakorlatilag már az évszázad közepére kimerítjük.
Az éghajlatváltozás visszafordítása is egy lehetetlen küldetéssé vált mára az emberiség számára. A természet rekviemje már a középkorban megkezdődött, mikor erdőket vágtunk ki várak, városállamok és egyéb lakóhelyek érdekében, de ezt a folyamatot a második világháború csak tetézte. A mostani, szomszédunkban zajló harcok is pusztítóak, de még az ezeket követő újjáépítési munkálatok is eszméletlen ökológiai lábnyomot hagynak maguk után.
Az élelmezés kapcsán is nehézségekbe ütközhetünk. Régen a megtermelt növényt az állat lelegelte, a trágyája pedig visszakerült a földbe. Ezt a körforgást borította fel a nagyüzemi mezőgazdaság. Ma elkészül a táplálék, a városban az ember megeszi, onnan a csatornába, folyókba majd óceánokba kerül, ami megtöri ezt a ciklikusságot. Ezáltal csökkenni fog az élelmiszer ellátottsága Földünknek. Ebből a szempontból még csak tervezgetni sem lehet zöld megoldásokat.
Mikor az emberiség arra a következtetésre jutott, hogy ha a Holdat is elértük és a csúcstechnológiák utat törtek maguknak, nem szabadott volna mindent tömegesíteni. Arra kellett volna koncentrálni ehelyett, hogy minden tartós és javítható legyen. Nem a szándékoltan elavuló, profitmaximalizáló irányba kellett volna fordulni, hanem megmaradni az anyag- és energiatakarékos szemlélet mellett, fogalmazott a kutató.
Vannak jó kezdeményezések ennek ellenére a mai világban is, de ezek csak elszórtan találhatóak meg. Erre egy nagyon jó példa, hogy a cégek termékek helyett szolgáltatásokat adjanak el. Például ha egy cég bérbe adja a mosógépet vagy a telefont, nem kell megvennünk. Fizetünk a szolgáltatásért, és nem a mi gondunk, ha elromlik. Innentől a cég abban érdekelt, hogy az eszközök strapabírók és hosszú élettartamúak legyenek, ellentétben a mostani marketinggel. Teljesen megfordulna a piac logikája.
Azonban ha a világ megmarad a jelenlegi felállásánál, húsz éven belül katasztrófa várható. Talán hamarabb. Nagyon sokan látják ezt a tudományos világban, és nagyon kevesen a politikában és a gazdaságban. Persze a levegő és a Napfény megmaradnak. Annak az elpusztításához valami hatalmas nukleáris katasztrófára lenne szükség. De amíg ez nem következik be, nem lesz olyan dolog, ami a földi életet lehetetlenné tenné. Azonban a modern világ, a társadalmunk és civilizációnk napjai meg vannak számlálva. Vannak őslakos életformák, amik várhatóan túlélnének egy ilyen mértékű összeomlást, azonban az urbánus világnak csekély száma maradna fenn ezen forgatókönyv alapján.
