Mindig is érdekelt, hogy milyen lehet feltörekvő alkotónak lenni, aki a filmes és színházi világban próbálja megtalálni a helyét. Egy ifjúsági darab megnézése után alkalmam is adódott rá, hogy kiderítsem. Papp Mátéval beszélgettem a Katona József Színházban újonnan bemutatott darabbal kapcsolatban.
Mik voltak az első filmes élményeid?
Papp Máté: Az apukám dokumentumfilm-rendező, ebből adódóan már nagyon korán találkoztam klasszikus filmekkel. Apám többször csempészett be két Disney-film közé egy Chaplin-t vagy más komolyabbnak mondható alkotást, így nagyon sok filmet néztem a kezdetektől.
Mikor kezdett el érdekelni téged maga a film és a filmgyártás? Melyik filmekkel kapcsolatos emléked a legmeghatározóbb számodra?
Kamaszkoromban még nem ezzel akartam foglalkozni, hanem képregénnyel. Már akkor is nagyon szerettem sztorizni, nyolcéves koromtól tizenöt éves koromig folyamatosan képregényeket csináltam.
Ennek nem volt nagy közönsége, csak az osztályom olvasta. Egyébként apám vitt el az első éles filmforgatásra tizennégy éves koromban, a Ketten Párizs ellen című tévéfilmnek a forgatására. Ott láttam meg először ezt a nyüzsgést, a stábot, a díszletek és a rengeteg ember rengetegféle munkáját. Az a fajta kommunikáció, ami ott folyt, nagyon elvarázsolt. Onnantól számolom, hogy ott lettem megfertőzve a filmezéssel. Ezután kezdtem az akkori osztályommal és egy kis alkotócsoporttal filmeket csinálni. Ez felváltotta a képregényt, mert sokkal több teret engedett nekem és az ötleteimnek.
Kik azok a rendezők, akik a leginkább hatottak rád, illetve akiknek a munkásságát fontosnak találod?
Ezt kicsit kötném az előzőhöz, mert mint azt említettem, apám mutatta nekem mindig azokat a filmeket, amikről úgy érezte, fontos lenne látnom. Ezzel nagyon jól tudta monitorozni, mikor milyen szinten tartok, mi az, amit már lehet mutatni. Tizenhárom éves korom környékén mutatta az első Woody Allen-filmet. Mindig mentegetőzésképpen használom ma is, hogy kicsit hasonlít a stílusom Woody Allen filmjeinek stílusához. Mindig azzal védekezem, hogy nem azért tetszett meg, és nem azért hasonlítanak ennyire az én munkáim meg a stílusom az övéhez, mert annyira szeretem őt, hanem azért szerettem meg, mert ugyanazokat a gondolatokat hallom vissza, amik nekem is eszembe jutnak.
Inkább a színházat vagy a mozgóképet érzed közelebb magadhoz? Melyikben alkotsz szívesebben?
A színház nekem később jött sokkal, és nem is teljesen tudatosan. Én mindig filmben gondolkodtam onnantól kezdve, hogy már épkézláb munkák kerültek ki a kezeim közül. Amikor eszembe jut egy ötlet, először filmként álmodom meg. Három éve volt, hogy egy magánéleti krízis okán a színházba kerültem. Kicsit rá voltam kényszerítve arra, hogy változtassak egyet az életemen és számba kellett vennem, mit szeretek csinálni, mibe tudok kapaszkodni, hogy megmaradjon az életemben. Szerettem színjátszani. Nem tudtam, csak szerettem. (Nevet) Így találtam meg a Katonának a Behívó programját, ami egy drámapedagógiai csoport. Ekkor ismertem meg a színházat és kezdtem színdarabokban is gondolkodni. Egyébként mindig megkaptam az egyetemen a vizsgafilmjeimre, hogy túl színházasan gondolkodom, a színházban pedig, hogy túl filmesen. Ettől megőrültem, de biztos így van. Nehéz elválasztani. Amitől félek az az, hogy a két szék között a pad alá esem. Lehet mindenki így van ezzel, aki mindkét szférával foglalkozik. Egyébként abban nem hiszek, hogy elválasztható ez a kettő. Amióta színházazom, azóta mélyebb filmeket csinálok, és lehet, ha nem filmeznék, akkor a színházban se lennék azon a szinten, amin most.
Említetted, hogy osztálytársakkal elkezdtetek filmeket csinálni. Ez az IFT Stúdió? Tudnál mesélni erről?
Négy alapító tagja volt ennek a diákfilmstúdiónak. Összesen három nagyjátékfilmet csináltunk, minden nyáron egyet, év közben pedig rövidfilmeket. Aztán az érettségi után felbomlott ilyenformában ez a társulat. Mostanra az alapcsapatból már csak én vagyok. Bár az IFT sosem volt bejegyzett stúdió, mégis a saját filmjeimet a mai napig ezzel a névvel fémjelzem a nosztalgia miatt.
Ha jól tudom, a Budapesti Metropolitan Egyetemen végeztél 2021-ben. Megkérdezhetem, milyen szakon? Voltak olyan tanáraid, akik olyan tudást és tapasztalatot adtak át, ami kimondottan meghatározó a munkásságodra? Milyennek élted meg az ott eltöltött időt?
A szakomat Képalkotásnak hívták, amin filmkészítést tanultunk. Ugyanolyan arányban voltak vágó, operatőri, rendezői óráim. Illetve még volt egy pici hangmérnöki, egy pici digitális utómunka, de alapvetően ezt a három dolgot tanultam. Nehéz ezt most megítélni, mennyire volt hasznos, mert ugye gyakorlati óráink voltak és minket eléggé fejbe kólintott a karantén. Két félév gyakorlatilag kiesett nekem, mert otthon ültem és nem tudtak olyan feladatokat adni, ami egyenértékű lett volna azzal, hogy egy műteremben vagyunk és forgatunk. Így hát csak két ott töltött évről tudok beszélni, és még ezalatt a két év alatt sem voltam maximálisan elégedett. Mindig irigyeltem az eggyel fölénk járó évfolyamot, mert ott megalakult egy olyan alkotócsoport, akik a diploma után is együtt maradtak és együtt dolgoznak. Baromi jó filmeket csinálnak. Nálunk meg valahogy nem sikerült.
Volt valaha olyan valaki, aki a mentorodként szolgált vagy akire felnéztél?
A METU-n nem volt. Ez pont nemrég jutott eszembe, hogy én mindig kerestem mentorfigurát és valahogy nem találtam. Ez lehet amiatt van, hogy én amikor valakire fölnézek, akkor ahhoz csak egy elvékonyodó, dadogó hangon tudok beszélni. Olyat, akit mondjuk szakmai apámnak nevezhetnék nem találtam, annak ellenére, hogy sokszor találkoztam olyan valakivel, akiben láttam a potenciált, de valahogy mindig megszakadt a kapcsolat. Például amikor már a METU-ra jártam egy éve, akkor felvételiztem az SZFE-re, rendező szakra. Pusztán a felvételi folyamat során, a két osztályt indító tanár már ahogy beszéltek éreztem, hogy őket tudnám követni. Ha pszichológiailag akarunk belemenni, akkor mondhatjuk úgy is, nehéz apafigurát találnom. Ennek lehet a saját apámmal való kapcsolatomban kéne a gyökerét keresni, de majd inkább a bulvár rovatban. (Nevet)
Játszol egy társulatban, mesélnél erről részletesebben? Milyen szerepet tölt be az életedben?
Ez egy drámapedagógiai csoport. Mi ott nem színészek vagyunk, hanem csoporttagok, akik együtt vesznek részt ezeken a foglalkozásokon. Feladatokat csinálunk, improvizálunk a csoportvezetőnk, Vági Eszter moderálása mentén. Idén rendhagyó módon egy élőre megírt, dramaturgiailiag koherens, egy történetszálon futó darabot írtunk. Ez volt a második évünk a csoportban, és többen úgy éreztük, hogy most már igényünk van egy ilyenre is, érdekes lenne kipróbálni benne magunkat.
Ez a darab a Gaudeamus Igitur.
Igen. Ez is a karanténban kezdte a pályafutását, a próbafolyamat elején Zoomon találkoztunk, aztán amikor már a feloldások engedték, parkokban próbáltunk. Végül júniusban tudtuk bemutatni a Katona kisszínpadán, a Sufniban. Most havonta kétszer játszuk, októberben és decemberben kétszer. Aztán elutazom New Yorkba.
Miről szól a történet röviden?
Egy tanárhoz megérkezik az osztálya szerenádra a végzős év végén. Ebben a felszínen makulátlan és harmonikus osztályközösségben kiderül valami, ami elindít egy nyomozást, és egyenként lehull mindenkiről az álarc. A végére világossá válik, hogy valami rohad a színfalak mögött. Van egy állandó feszültség. A darab főbb struktúrája, hogy mindig valakit megvádol a közösség, akinek védekeznie kell, és a néző egészen a végéig nem tudja, ki a tettes valójában. Ez egy ponton túl már nem is lényeges, csak az kerül előtérbe, hogy az emberi gonoszság mennyire bontakozik ki ezekből a gyerekekből.
Mennyi idő volt ezt a darabot megírni?
Mindig úgy dolgozunk ebben a csoportban, hogy van egy alaptéma, amit a csoportvezetőnk határoz meg. Abból kiindulva asszociálunk erre-arra-amarra. Aztán a csoport feladatai és improvizációi alapján végül hárman írtuk meg a végleges könyvet, F. Tóth Gergellyel és Jeney Mártonnal, közben folyamatosan konzultálva a többiekkel. Mindenki a saját karakterét alakította és formálta. Nehéz erre válaszolni, hogy mennyi ideig tartott, mert tavaly nyáron jutott eszünkbe az ötlet. Az első könyv, amivel elkezdtünk próbálni, az bő fél év múlva készült el. A mostanit felújítópróbán is még kerültek bele új jelenetek a nézői visszajelzések alapján. Egyébként aki már látta, de megnézi még egyszer, az most is fog újat találni, mert folyamatosan gyúrjuk.
Ha jól tudom, illetve említetted is, hamarosan Amerikában folytatod a tanulmányaidat. Mit fogsz kint tanulni?
Úgy lett volna, hogy szeptemberben megyek ki, csak bizonyos Covid-ügyek miatt nem kaptam időben vízumidőpontot a konzulátuson. Váratlanul négy hónappal csúszott a kiutazásom, egy trimeszterrel megyek később, januárban utazom. A New York Film Academy-n fogok egy egyéves képzésen részt venni, ahol szintén átfogó filmkészítést fogok tanulni.
Az ifjúsági előadás megtekinthető még december 3-án és 14-én a Katona József Színház kisszínpadán.
