Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Hová lett Greta Thunberg?

A covid alatt és az azóta eltelt időben Greta Thunberg érezhetően visszább vonult. Nem szívesen ad interjúkat, nincsenek a korábbihoz hasonló “mindent megmozgató” ötletei. Mi az oka ennek a csendnek: A covid, a felnőtt lét, a kreativitás hiánya? Lesz-e még nagy visszatérés?

Borítókép: Greta Thunberg hazatérése a COP26 után, Glasgow Times

A Covid-19 hatásai

Sok cég jövőjét és legalább annyi ember karrierjét zárta rövidre a Covid-19. Változatos ágazatok találták magukat lehetetlen helyzetben de kevés terület került olyan vákumba, mint a tüntetni vágyó polgárok és aktivisták. A lezárások alatt a gyülekezési jogot jellemzően felfüggeszték, az emberek pedig az egészségükre és megélhetésükre koncentráltak, például a klímaváltozás helyett. Így történt hogy Greta Thunberg egy általa szervezett milliós tüntetés után pár hónap alatt aktivista karrierjének eddigi leghosszabb platójára került. A járvány alatt felnövő aktivista lány az elmúlt időben igen csendes volt. Ez persze önmagában nem túl meglepő: Zoomról nehéz tüntetni. Az ellenben érdekesebb hogy nem hozta meg a visszatérését a lezárások feloldása. A mozgalma (Fridays for future) újra életre kelt, Greta viszont már nem mint vezető szerepet vállaló aktivista jelenik meg.

Háttérbe vonulás

Jól mutatja visszahúzódását hogy a Politico róla készült hosszú cikkéhez még egy pár mondatos interjút sem vállalt, így mindenki mást, ismerőseit, barátait, kellett kérdezgetni helyette. 

Az biztos hogy a fiatal aktivista maga döntött úgy, hogy valamelyest visszavonul a nyilvánosságtól de, hogy miért döntött így, az kérdéses. A korábban említett cikk arra a megállapításra jut, hogy Greta végérvényesen aktivista, és kötelességének érzi, hogy ne csak vele foglalkozzanak és fontosnak tartja, hogy a világ más pontjain élő aktivistákra koncentráljanak helyette.Ez ugyanakkor nem azt jelenti hogy felszívódott volna, napi szinten twitterezik és továbbra is szerves része a klímavédő mozgalmaknak, de a korábbi, “a klímavédelem arca” szerepről mintha lemondana.

Greta Thunberg és más aktivisták Zoom meetingben, facebook.com

Twitter, mint az elme lenyomata

A Covid-19 egy másfajta változást is hozott Greta életében. Bár Zoomon nem lehet tüntetni, korábban a szinte csak a fejlett világot ismerő fiatal lány, nagyon hamar második és harmadik világbeli társai között találta magát online chatszobákban, ami nagy hatással volt rá.

Az aktivisták gyakran kapják vádként, hogy túlzottan leegyszerűsítve látják a világot és nem képesek a saját problémáik kontextusát észrevenni. Greta Thunberg, mint kiskorú még inkább célpontja volt az ilyen vádaknak. Az ember könnyen, még magukat környezettudatosnak tartó társaságokban is, találkozhatott olyan véleményekkel, amik szűklátókörűnek írták le Thunberg-et.

A zoom beszélgetések a járvány alatt viszont kitágították Greta látásmódját és fejlődő világbeli társai felhívták a figyelmét  arra, milyen valóságos és jelenbeli problémákat okoz nálunk a klímaváltozás.Ez a folyamat Thumberg twitterezésén nagyon jól lekövethető, mára leginkább a fejlődő országok támogatásából tevődik össze oldala.

Thunberg és a hatalom találkozása

Tökéletes illusztrációja az előzőekben leírt ébredés szerű kinyílásra egy történet ami egészen Indiáig vezet. 

Thunberg egy indiai aktivista társa Disha Ravi, aki saját országában egyik vezetője a Fridays for future mozgalomnak, múlt év februárjában csatlakozott egy, az indiai mezőgazdasági dolgozók által szervezett tüntetéshez. A farmerek a kormány mezőgazdasági reformjai ellen tüntettek, Ravi pedig segíteni szeretett volna nekik. 

Ebből probléma csak akkor kerekedett, mikor Ravi támogatásaként Thunberg saját twitterén is megosztott egy linket, melyen keresztül pénzt gyűjtöttek a mozgalom számára. 

A nem végletekig demokratikus Indiában ezt a hatóságok kormányellenes külső összesküvésként értelmezték és Ravit kilenc napra letartóztatták.

Thunberg ekkor bizonyára végérvényesen felismerte azt a tényt, ami mára a Fridays for future alapját képezi. Egyenlőség nélkül, demokrácia nélkül nem lehet megmenteni a bolygót. A mozgalom mottója is lecserélődött, Thunberg korábban csak azt mondta: “listen to the science” ma már inkább “Climate justice” van.

Disha Ravi, newsclick.in

Eljött a gondolkodás ideje

Manapság mindenkinek kijár egy kreatív szünet, hát még annak, aki 15 éves kora óta napi szinten “aktivistáskodik”. 

Az elmúlt évek felemásra sikerültek Thunberg számára a Covid-19 parkolópályára tette, a parkolópályáról kiderült hogy jó tanulási lehetőség, de ezalatt lehet, hogy újra kell fogalmaznia saját viszonyát az aktivizmushoz. Korábban kényszeresen próbálta elválasztani magát a politikától vagy emberjogi, egyenlőségi, mozgalmaktól, mára viszont a napnál is világosabb, talán számára is, hogy a klímavédelem ezek nélkül nem juthat semerre.

Itt azt is érdemes megjegyezni, hogy olyan korszakát éli az életének, mely mindannyiunknak világhírű aktivista tevékenység nélkül is megfelelőképpen sűrű és izgalmas. 

Nehéz lenne persze azt biztosra mondani, hogy Greta Thunberg kreatív szüntet tart, ugyanakkor nem lehet semmit sem biztosra mondani, amíg ő maga el nem árulja mi az igazság, ezt egyelőre pedig nem szeretné megtenni.

Lesz-e nagy visszatérés?

Bár a szó szoros értelmében Thunberg nem vonult vissza, a kérdés attól még adott: Látni fogunk-e még akkora dobásokat, mint a ‘19-es ENSZ beszéd?

Ez nem valószínű. Greta Thunberg várhatóan még hosszú ideig jelen lesz az a aktivisták között, viszont arra kicsi az esély, hogy még egy akkora produkciója lehetne, amit a világ minden pontján észrevesznek. Ez pedig nem csak azért van, mert a fiatal rocksztárok rövid életűek és hamar kiégnek vagy mert az embernek egy nagy dobása lehet az életben. 

Thunberg “vonzereje” a fiatal, gyermeki dühében volt, az őszinte és egyetlen egy dologra koncentráló gondolkodásában. Az ENSZ-ben elmondott beszéde nem a szöveg, vagy a hibátlan retorika miatt ütött akkorát, hanem az újdonsága, a meglepetés ereje miatt. Mert senki nem várta, hogy egy tizenéves sírva, erőlködve  visszafojtott düvel fog kiabálni egy ENSZ konferencián a politikusokkal. Ezt a produkciót pedig csak egyszer lehet elsütni. 

Továbbmenve, a korábban leírtak miatt, úgy tűnik Thunberg már nem lesz még egyszer az az aktivista aki ilyen egyszerűséggel látja a világot, és ha visszatér, mindenképpen más területekre, például a Climate Justice-ra fog koncentrálni.