Nemes Nagy Ágnes

Képzelt interjú 2. rész – Nemes Nagy Ágnes

Múlt századunk egyik legkiemelkedőbb női alakjáról, Nemes Nagy Ágnesről nagyon kevés szó esik, pedig munkásságával hatalmas hatást gyakorolt a XX. század magyar irodalmára. Az írónő idén, január 2-án ünnepelte volna századik születésnapját, ennek tiszteletére mai cikkünkben Nemes Nagy különböző irodalmi kapcsolatairól fogunk mesélni.

Borítókép: she.life.hu

Ágnes, először is mesélne nekünk Szerb Antallal való kapcsolatáról?

Az ismeretségünk elején Antal olyan volt az életemben, akár egy mentor. Húszéves voltam, amikor úgy döntöttem, hogy kétévnyi költői kísérletezés után ideje megmutatni valakinek a munkámat. „Neki azért mertem elküldeni a verseimet, mert nem féltem tőle. Ifjúi fejemmel azt hittem, hogy az írók olyanok, mint az írásaik. Szerb Antalnál ez a csacska-naiv feltételezés bevált. Csakugyan olyan volt: kedves, természetes, csupa szellemesség. Nem ragaszkodott hozzá, hogy szobrot álljon a fiatalok előtt, mint nagyember, »kisképű« volt.” (részlet egy Nemes Nagy interjúból, 1981.)

Nemes Nagy fiatalon
A fiatal Nemes Nagy Ágnes. Kép: szepiroktarsasaga.hu

Antal hamar válaszolt, tetszettek neki a verseim. Kedves Kolléganő, bevallom, gyakran szoktam verseket kapni ismeretlentől és rendszerint nagy zavarban vagyok, hogy mit válaszoljak nekik. Annál nagyobb örömöm, hogy most végre egyszer őszintén és kertelés nélkül ezt írhatom: A versei jók (…)” (részlet Szerb Antal válaszleveléből)

A későbbiekben sikerült kinőniük ebből a mentor-mentorált viszonyból? 

Nagyon hamar kezdetét vette közöttünk egy szoros irodalmi barátság. Hosszú sétákat tartottunk, így hamar le lett parancsolva rólam a magassarkú. A költészet sokkal fontosabb volt a kicsinosításnál.

Én voltam a mester elsőszámú tanítványa, akit mindenáron meg akart ismertetni a kedvenc íróival. Általa szerethettem meg Berzsenyi Dánielt vagy Huxleyt. Nem utolsósorban ennek köszönhetem, hogy Budapest 44-es ostromát tűrhető lelkiállapotban vészeltem át. Az ostrom alatt állandóan Huxley: Nyár a kastélyban című regényét olvastam. Nehéz volna nagyobb ellentétet elképzelni, mint a gépfegyverek és aknák állandó zaja, a hóban fekvő holttestek, a pinceélet – és egy nyári angol kastély nagyon szellemi légköre. Fölösleges is mondanom: amikor Huxleyt olvastam, Szerb Antalra gondoltam, amikor Szerb Antalra gondoltam, az irodalomra, a normális életre, a szellemi lét önfenntartására gondoltam. Az irodalom fontosságában való hit: ezt tanultam én elsősorban Szerb Antaltól.” (részlet az 1981-es interjúból)

Nagyon sokat keresték egymást Szerb Antallal. A férje nem volt féltékeny?

Lengyel Balázs 1942 környékén kezdett el udvarolni nekem. Az első randevúkon, emlékszem, kifejezetten zavart és rosszulesett az, hogy a fiú sokkal inkább a külső értékeim, mintsem tehetségem miatt rajong értem. Én utáltam fiatal koromban a saját szépségemet. Mindig is féltem attól, hogy az emberek nem a tudásomért és a gondolataimért, sokkal inkább a finomabb vonásaim miatt fognak kedvelni. Egyszer az összes olyan képről kivágtam magam, amiken jól mutattam. A randevúk mégis meghozták a gyümölcsüket, 1944 áprilisában összeházasodtunk.

Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs
Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes már idősebb korukban. Kép: hegylakomagazin.hu

Ekkor már Antallal rég szoros kapcsolatban voltunk. Emlékszem, gyakran viccelődött azzal, hogy ha Balázs féltékenykedne, csak köszöntsem őt Marikaként a telefonban. A férjem viszont sosem adta jelét féltékenységnek. Kedvelte és tisztelte Szerb Antalt, annak pedig külön örült, hogy az író igyekezett előttem is kitaposni az alkotói utat.

Mikor találkoztak utoljára Szerb Antallal?

Az esküvő után néhány hónappal Antalt behívták munkaszolgálatra. Balázzsal felajánlottuk, hogy elbújtatjuk őt a Margit körúti lakásunkban és hamis igazolványt készíttetünk neki, de néhány ismerősünk meggyőzött minket arról, hogy kisebb kockázattal jár vállalni a munkaszolgálatot, mint bujdosni. 

Szerb Antal végül bevonult. Természetesen meglátogattam őt a Nürnberg utcában és leveleztünk is – többnyire irodalomról. Az utolsó levelében arra kérte engem, hogy menjünk el hozzá Balázzsal, de a századát még aznap Fertőrákosra, majd Balfra vezényelték, ahol az őrei 1945. január 27-én agyonverték. 

A halála után is sokat gondoltam Antalra. Még negyven évvel később, a Siratófalnál is az ő nevét foglaltam az imámba, Halász Gábor mellett.

Ekkor volt megtartva az első Író-konferencia, Jeruzsálemben. Mesélne erről is egy kicsit?

Négyen mentünk el együtt, 1987-ben. Gergely Ágnes, Székely Magdi, Karig Sára és én. Író-konferencia volt, mi pedig húzódoztunk tőle. Úgy tartottuk, olyan hivatás nincs, hogy író, csak olyan van, hogy író, de a véleményünket lenyelve tudtuk; ez az ára annak, hogy Jeruzsálemet meglátogathassuk.

A felolvasások után az óvárosban kóboroltunk; a Siratófalnál ekkor imádkoztam a két egykor nagyon kedves férfiért. A Via Dolorosán eltévedtünk, az arab bazárosok folyton rossz irányba küldtek, én pedig türelmetlen voltam. A többiek nem tudták, de én már ekkor is beteg voltam. Végül a VII. Stációtól odataláltunk a Szent Sír templomhoz, a Sírra is rátettük a kezünket; talán mindnyájan Pilinszky Jánosra gondoltunk. – Keressük meg a Golgotát – mondta Gergely Ági. – Golgota nincs – feleltem. – Az egész csak fikció. (Gergely Ágnes szavai a Tiszatáj 2012/6. számából)

Nemes Nagy
Kép: index.hu

És hogyan jött ki a konferencián résztvevőkkel?

Nos, én soha nem szerettem Gergely Ágit, Gergely Ági soha nem szeretett engem. Ennek az oka nagyon egyszerű: a költők – hivatásukból adódóan – hiú lelkek, neki pedig ugyanaz volt a keresztneve, mint nekem. Egyszer felhívtam őt telefonon, és megkérdeztem, hogy nem lehetne-e őt esetleg Áginak hívni (előtte mindig és mindenhol Ágnesként jelent meg). Azt válaszolta, hogy ha ez megold mindent, akkor persze – és valóban oldott a helyzeten. Barátnők nem lettünk, de egészen megkedveltük egymást.

Egyszer mondjuk Ági írt egy verset, a Magritte rózsája címűt – az ablakon is túlnövő, óriási virágról –, amelyet nekem dedikált, s amelyből elég három sort idézni: Nagyságod így csak üres mérték, / mint egy ablaknyi, kimetélt ég – / befelé néző, égnyi ablak… Ági azt várta volna, hogy köszönjem meg a verset, de nem tettem.  Úgy éreztem, tiszteletlen és pontatlan. Erre valószínűleg a költő is rájött, mert újraírta, és így a három sor is másképpen hangzik. Itt a nagyság: didergő mérték, / ablaknyi, bíbor, kimetélt ég, / öt tüske verte, égnyi ablak

Karig Sára neve már sokak fejében homályba merülhetett. Ő nem volt költő, leginkább élményeiért hívták meg a konferenciára: Sára politikai fogoly volt az északi sarkon. Az úton többnyire az ott töltött időről mesélt nekünk. Azt mondta, Szibéria egy szanatórium ahhoz a helyhez képest.

Székely Magdi más volt, ő Tóth Judittal karöltve tulajdonképpen mellettem nőtt fel.  Nyolcéves volt, amikor édesanyját elhurcolták a nyilasok. Ő ekkor került kapcsolatba Karig Sárával, akinek jóvoltából Magdi egy katolikus zárdában húzódhatott meg. Ez inkább volt egy javító-nevelő intézet, ahol az apácák ugyan antiszemiták voltak – és ezt minden pillanatban érzékeltették is vele –, de a hitük nem engedte, hogy a gyerekeket hagyják elhurcolni és ezért az életüket kockáztatták. Később Székely Magdi sváb parasztoknál élte túl a második világháborút.

Valamilyen szempontból tehát az úton résztvevők közül, mindenkinek volt kapcsolódása a másikhoz. A jeruzsálemi út egy nagyon kellemes élményként maradt meg az emlékezetemben.

Bár Nemes Nagy Ágnesnek rengeteg kötődése volt a magyar írói és irodalomkedvelői háló berkein belül, ezt a néhány kontaktot megragadva reméljük, sikerült felhívni a figyelmet az író különleges világára, sajátos gondolatrendszerére és elképesztő emberi kapcsolataira!

A cikk többnyire a Juhász Anna által szervezett Nemes Nagy Ágnes 100 gálaest alapján inspirálódott!