Manchester City – Real Madrid
A manchesteriek a Bayern München csapatával találkoztak a nyolc között, és bár a játék képe alapján egészen kiélezett párharcot vívott a két csapat, az angolok tudták csak kihasználni a helyzeteiket és 3-0-s előnyt építettek ki az első mérkőzés után.
Az égszínkékek sikere többek között Bernardo Silva és Erling Haaland kiváló egyéni teljesítményének volt köszönhető: a meccs folyamán többször is 1 az 1 elleni szituációkban, rendre felül tudták múlni Davies-t és Upamecanot, ezzel gólhelyzeteket teremtve a bajorok kapuja előtt.
A norvég az Allianz Arena-ban is villanni tudott: az első félidőben csúnyán kihagyta büntetőjét, ám később a rendezetlen hazai védelmen átverekedve De Bruyne indítása után már nem hibázott. A meccs hajrájában még Joshua Kimmich tizenegyesével 1-1-gyel, összesítésben pedig 4-1-gyel zárult az összecsapás, ezzel pedig az angol együttes van ott a legjobb négy között.

Ki állíthatja meg Haalandot? forrás: espn.com
Azonban akármilyen jó teljesítményt nyújt is egy csapat, legyen szó a bajnokságról, a kupáról, vagy a BL-ről, a Real Madrid ellen semmi sem borítékolható.
A királyiak könnyeden léptek túl a nem túl acélos teljesítményt mutató Chelsea csapatán. A londoni kékek élére visszahívták azt a Frank Lampardot, aki 2019 és 2021 között már irányította az együttest, ám a Real ellen ő sem tudott csodát tenni: Benzemáék összesítésben 4-0-s győzelemmel abszolválták a negyeddöntőt.
A tavalyi kiírásban ugyanúgy az elődöntőben kereszteződött a két gárda útja: akkor a visszavágó utolsó perceiben 2 góllal vezetett Pep Guardiola csapata összesítésben, és úgy tűnt, fél lábbal már a fináléban érezhetik magukat a manchesteriek, ám ekkor jött Rodrygo és a 90. majd a 90+1. percben, a sírból visszahozva a meccset, hosszabbításra mentette a párharcot, majd aztán Karim Benzema büntetőjét értékesítve lezárta a továbbjutást kérdését.

Tavaly Rodrygo volt a hős. Idén ki jelentheti a különbséget? cnn.com
Azóta eltelt egy év: a királyiak rutinos játékosai nem lettek se gyorsabbak, se fiatalabbak, míg az angolok találtak egy fiatal, vérbeli 9-es befejező csatárt Haaland személyében, aki már 50 gólt jegyzett első manchesteri szezonjában. Ugyan az elmúlt fordulókat látva a City képviselte a minőségibb játékerőt, ráadásul az odavágót kihagyni kényszerül a blancók részéről Militao, illetve sérülés miatt az aranylabdás Luka Modric játéka is veszélybe került, a madridiak BL DNS-e és a mindenáron győzni akaró identitása, amely az európai kupaporondon minden esetleges esélylatolgatást képes volt felülírni, semelyik csapat ellen sem elhanyagolható.
Az elődöntő mezőnyét tekintve, amelyik csapat a döntőbe jut ebből a párosításból, az mindenképpen a végső győzelem favoritjaként készülhet majd az isztambuli fináléra.
Milan-Inter
Emberemlékezet óta nem jutott két olasz csapat a négy közé, ráadásul idén Milánó egyik csapata biztos, hogy döntőt játszhat. Az AC Milan 2007 óta nem jutott ilyen messzire az elsőszámú kupasorozatban; legutóbb, amikor az elődöntőben jártak, később meg is nyerték a BL-t.
A városi rivális Inter szintén: utoljára akkor kerültek ilyen magasságokba amikor 2009-2010-es kiírást nyerték meg. Ez mindmáig a klub történetének eddigi egyetlen modern érában elért BL-serlege.
Ahhoz, hogy ismét finálét játszhassanak, egymáson keresztül vezet az útjuk Isztambulba.
A piros-fekete alakulat az előzetes várakozások ellenére Európa egyik legjobb formájában játszó csapatát, a Napolit tudta felülmúlni a negyeddöntőben. Pioli fiai elképesztően fegyelmezett védekezéssel hatástalanították a nápolyiak támadásait, majd labdaszerzést követően villámgyors kontrákkal operáltak. A San Siro-ban szerzett Bennacer és a visszavágón szerzett Olivier Giroud találatra a világoskékek részéről egy utolsó perces Oshimen-fejes volt csak a válasz, így 2-1-es összesítéssel jutottak az elődöntőbe.
Milánó kék-fekete felén 0-2-es előnyből várhatták a Benfica elleni párharc második mérkőzését. Barelláék a visszavágón is megszerezték a vezetést, majd a portugálok nagy küzdelemmel ugyan 3-3-ra mentették a találkozót, de egy pillanatig sem veszélyeztették az Inter továbbjutását.
Tétmeccsen legutóbb az Olasz Szuperkupa döntőjében találkozott a két alakulat még januárban, akkor az Internazionale emelhette magasba a trófeát. Azon a meccsen éppen nem volt ott sérülése miatt a Rossoneri első számú hálóőre, Mike Maignan, aki visszatérése óta hihetetlen hatékonysággal véd: a Napoli elleni fordulóban kritikus pillanatban fogta meg Kvaracskelia büntetőjét, és a legutóbbi nyolc mérkőzésén csupán ötször találtak a hálójába, amivel 0,63 kapott gól/meccs rátával büszkélkedhet, ezzel kiemelkedve az európai kapusok mezőnyéből.
Maignan-nak az Inter részéről a Lukaku-Lautaro csatárduóval kell, hogy szembenézzen: a negyedöntős párharc során a belga center még az odavágón köszönt be két alkalommal, míg az argentin támadó a visszavágón jeleskedett, így mindenképpen önbizalommal várhatják a városi rivális elleni összecsapást.

Lautaro tudja, hogyan kell betalálni Maignan kapujába, de vajon most is képes lesz rá? forrás: twitter.com
Nem először találkoznak a milánóiak egymással a BL-ben: 2003-ban ugyanígy a döntő kapujában randevúztak; akkor a gól nélküli döntetlent követően 1-1-et játszottak a csapatok, és az akkor érvényben lévő, több idegenben lőtt gól-szabálynak köszönhetően az AC Milan csapata jutott a fináléba (pedig mindkét milánói együttes ugyanabban a létesítményben, a San Siro-ban játssza hazai találkozóit, így nem igazán volt lényegi különbség annak tekintetében, hogy ki játszott otthon és ki idegenben).

Materazzi (Inter) és Rui Costa (AC Milan) ahogy figyelik a 2003-as BL-elődöntőben, miként igyekeznek a szurkolók támogatni kedvenceiket pinterest.com
Az, hogy ezúttal melyik milánói klub játszhat döntőt, nagyban függ majd a csapatok koncentrációjától, hiszen mindkét gárda alapvetően a védekezésre fekteti a hangsúlyt, így akár egy egyéni jó teljesítmény vagy hiba el is döntheti a mérleg nyelvét.
Az elődöntő küzdelmeit az M4 Sport képernyőjén május 9-én és 10-én lehet követni este 21:00 órától.

Kik lesznek a finalisták? sportingnews.com