Borítókép: Hallgató Magazin, saját szerkesztés
„A bábművészetet az önkifejezés izgalmas formájának láttam” – mondta egy interjúban. Miért pont ez lett a „befutó”? Mit jelent Önnek ez a műfaj?
Milyen jó lenne, ha a bábművészetet össze tudnám sűríteni egy szóban! Lehet, hogy össze is tudom: varázslat. Összesűrít mindent, ami kimondhatatlan, és engem ez rettentően érdekel. Sok dolgot el tudok mondani anélkül, hogy feltétlenül beszélnem kelljen. Ez persze nem jelenti azt, hogy nonverbális előadásokat játszok, de nagyon fontos a vizuális megmutatása egy adott témának, hogy a képi világa mennyire tud összetömöríteni valamit. És ez engem nagyon foglalkoztat.
Mi az a három tulajdonság, ami egy bábszínészben mindenképp meg kell legyen?
Játékosság, ritmusérzék… Az a baj, hogy sok mindennek kell lennie, nehéz kiválasztani, hogy mit mondjak. Nyilván nagyon fontos az alázat is… Legyen ez a három, jó? Játékosság, ritmus, alázat.
A Kövér Béla Bábszínház mottója: „A báb nem csak gyerekjáték!”. Mégis erősen él a sztereotípia, hogy egy bábelőadás csak gyerekek számára lehet érdekes. Vajon hogyan alakult ki ez a nézet? Nehezen cáfolható ez az előfeltevés?
Onnantól kezdve, hogy elkezdtek bábbal foglalkozni – a barlangban már árnyjátékot használtak az ősemberek -, egészen a moralitás-, misztériumjátékokon keresztül a vásári játékokon át a művészi bábjátszásig ez egy felnőtt műfaj volt, de régen még nem tagozódtak ennyire külön az életkorok. Láthatták a gyerekek, amikor született egy kistestvér, vagy ha valaki meghalt. Nem voltak annyira tabutémák, mint most, ezért ez sokkal jobban össze is folyt. Valójában – pont úgy, mint a népmesék – eredetileg nem gyerekeknek szóltak. Aztán Magyarországon főleg a szocializmus, gulyásszocializmus idején a politikának rákapcsolódási lehetősége volt a bábszínházra, mert nagyon könnyen át lehetett csempészni az ideológiát egy bábelőadáson keresztül a gyerekek fejébe.
Most ismét erős törekvés van arra, hogy újra kitágítsuk ezt a műfajt. Nem is a felnőtt előadások létrehozásával van a probléma, hanem azzal, hogyan tudjuk becsábítani a nézőket. Minden bábszínház elég erőteljesen megnyitotta ezeket a csatornákat, így mi is ezt tesszük: nekünk van egy Hány éves a kapitány? című sorozatunk, amit havonta egy alkalommal játszunk, kimondottan felnőtteknek szól, hihetetlen nagy sikere van és mindig teltházas. Azt gondolom, nagyon jó úton járunk, hogy az életkori ollót kinyissuk.
Tudna olyan előadást mondani, amit kifejezetten felnőtteknek ajánl?
A mi bábszínházunknak még nincs, de szerintem nagyon sok rettentően jó előadás van. Fabók Mancsi felnőtt előadásai közül például A fekete kakas csodálatos. A KL Színháznak is nagyon jó előadásai vannak, A kisgömböc nagyon-nagyon izgalmas, a művészeti vezetőnk, Schneider Jankó rendezte. Az Alaine – Ideje a meghalásnak is egy erős produkciónak számít, vagy Bora Leventének az Akváriuma. Hoffer Karcsiék csináltak egy, Az időnk rövid története című csodálatos előadást az öregedésről és a halálról, nagyon fontos, érvényes előadásnak tartom. A Budapest Bábszínháznak vannak főleg saját, felnőtteknek szóló és őket megcélzó előadásai, ott fut például a Pendragon legenda, de megcsinálták A vihart, a Frankensteint stb.
Azt nyilatkozta egy interjúban, hogy „a televízióban tényleg sokkal kevesebb bábjátékot lehet látni, mint régen. A mai gyerekek ingerküszöbe már magasabb”. Ebből arra következtetek, hogy a gyerekeket is kihívás ma lekötni egy bábelőadással. Hogyan lehet átugrani az akadályt, amit ez a megemelkedett ingerküszöb okozhat?
Így van, az ingerküszöb egy kicsit felugrott, a figyelmi görbe pedig összecsúszott, tehát rövidebb ideig tudnak figyelni a gyerekek, nagyobb impulzusok kellenek. Van olyan bábrendező, aki azt nyilatkozta, hogy nem is tudjuk felvenni a versenyt az animációval. Én viszont azt gondolom, hogy nem kell felvennünk a versenyt, mert teljesen más műfaj. Az, hogy ott történik meg előttük a varázslat, olyan erővel bír, amit animációs film nem tud helyettesíteni – persze nem is kell, mert másra való. Viszont az biztos, hogy ritmikájában, tempójában erőteljesebbnek, pontosabbnak, pregnánsabbnak kell lennie most egy előadásnak. Be kell hozni olyan vizuális, illetve audiovizuális ingereket megmozgató elemeket is, amik nem biztos, hogy eddig jellemzők voltak a bábszínházra, de szerintem ezt most az összes magyarországi bábszínház integrálja a színházi gyakorlatába.
Milyen előnyei és hátrányai vannak egy vidéki bábszínház működtetésének? Gondolok itt anyagi, munkaerőbeli tényezőkre, és hogy a nézők terén ez hogyan mutatkozik meg. Mennyiben tér el ez egy fővárosi bábszínházétól például?
Nekünk kettős finanszírozású az intézményünk, ez azt jelenti, hogy a fenntartónk a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, tőlük kapunk egy összeget, illetve egy elég csekély támogatást kapunk a minisztériumtól is. A legalulfinanszírozottabb bábszínháznak számítunk Magyarországon, az összköltségvetésünknek majdnem a háromszorosát kapja meg például a debreceni bábszínház. 120 férőhelyes a nézőterünk, nagyon pici a színpadunk. Nekünk háromszor kell eljátszanunk ugyanazt a produkciót, amit mondjuk a BB (Budapest Bábszínház) vagy a Vaskakas Győrben lejátszik, mert nekik sokkal nagyobb a nézőterük. Tehát ők kipörgetnek ugyanannyi nézőszámot egy előadásból, mi viszont háromból. A háromnak sokkal több költsége van, és nemcsak a színészek, technikusok, hanem nyilván ott az áramdíj, fűtésdíj is stb.
Nincsenek például külön díszítőink, nálunk a technikusok díszítenek, tavaly még maguk a bábszínészek is, erről külön szerződést kötöttünk velük. Ez nem túl szerencsés, mert egy színésznek nem az a dolga, hogy pakolja a díszleteket, de annyira alacsony a költségvetésünk, hogy nem tudtuk máshogy megoldani. Vagy például nincs még marketinges kollegánk, a 90%-át a marketingnek mi csináljuk ketten a művészeti vezetővel, amit nagy örömmel teszünk, de ez hatalmas leterheltséget jelent, mert nem ez lenne a feladatunk, és elég nagy részt kikarmol a napunkból. Ez egy nehéz helyzet, nem dolgozunk túl sokan itt, és így ötször annyi munka esik mindenkire.
De közben meg nagyon izgalmas vidéken csinálni színházat, főleg annak, aki vidéki. Nem szeretem azt a gondolatot, hogy Budapesten van minden és vidéken semmi: nagyon erős színházunk van Szegeden, és most már a bábszínházzal is elég jelentősen képviseljük magunkat.
Augusztus végén megünneplik a bábszínház 75. születésnapját, illetve megrendezik a SZINkópé fesztivált is. Mit várnak a fesztiváltól? Sikeresnek ígérkezik?
Valóban lesz egy nagy születésnapi bulink, illetve ezzel összekötve egy gyerekfesztiválunk. 25-étől 28-áig tart ez a fesztivál. 25-én egy zártkörű nap lesz, akkor ünnepeljük a 75 éves születésnapunkat, amire meg vannak hívva az önkormányzat képviselői, a régi intézményvezető, az összes kulturális intézményvezető Szegedről, az összes régi és jelenlegi munkatárs és minden bábszínház. Itt lesz halászléfőzés, készítettünk egy csodálatos mesekönyvet a 75. születésnapunkra, amit Kollár Árpád írt nekünk és Grela Alexandra illusztrálta. 26-án lesz egy óriásbábos felvonulásunk a Roosevelt tértől, a Kárász utcán végig a Dugonics térrel bezárólag.
A Bóbita Bábszínház óriásbábjaival, a Ledpuppets három világító halával, mi pedig a saját pontyunkkal fogunk felvonulni és hirdetni a fesztivált. 27-én és 28-án pedig az újszegedi Ligetben lesz maga a SZINkópé gyerekfesztiválunk, ami reggel 10-től este 7-ig fog dübörögni. Minden nap lesz egy-egy nagy zárókoncert (szombaton az Eszter-lánc mesezenekar, vasárnap Gryllus Vilmos zárja a napot), rengeteg bábelőadás, sok játéktér, rengeteg szegedi intézmény és civil lesz kint. Egyszóval csodálatos lesz!
A programsorozat keretein belül lesz majd egy halászléfőző verseny, amire az ország összes bábszínháza hivatalos. Általánosságban elmondható, hogy a magyar bábszínházas közösség összetartó?
Tűzgyújtási tilalom van, ezért végül nem fogunk halászlevet főzni, hanem lesz egy közös nagy dzsembori, egy ünneplés. Viszont halászlevet fogunk enni, együtt fogjuk kiadagolni. Nagyon összetartó szakma vagyunk, nagyon nagy szeretet van köztünk. Szakmailag rendkívül figyelünk egymásra, és azt gondolom, hogy emberileg is nagyon jó kapcsolatot ápol mindenki mindenkivel – ez egy nagy család.
75 év alatt miben változott és miben maradt ugyanolyan a Kövér Béla Bábszínház?
Kövér Béla bácsit – aki alapította a bábszínházat – egy hatalmas lendület, szeretet, szerelem vitte, hogy létrehozza ezt a csodát. Ő egy katalizátor-figura volt, elképesztő közösséget verbuvált maga köré, és nagyon hányattatott módon, de elképesztő akaraterővel, kreatívan vitte a színházat. Amikor meghalt, önkormányzati intézménnyé vált a bábszínházunk. Ez ’93-ban történt, ekkora kapta meg azt a helyet, ahol jelenleg is vagyunk, és a fia vette át a vezetést. Szerintem neki nagyon nagy feladata volt, hogy próbálja hivatalos keretek közé szorítani a bábszínházat, kirántani az amatőrségből.
Ez egy bizonyos részben nagyon jól sikerült is: indított stúdiókat, lett repertoár, profi bérletrendszer stb. Viszont szakmailag voltak hiányosságok. Ez talán a pénzhiánynak tudható be, emiatt nem tudtak felvenni olyan embereket, akik ezt a vonalat megfelelően tudták volna képviselni és végigvinni. Ezért egy picit ad hoc jelleggel nyúltak bele mindenbe, de nyilván elképesztő törekvés és energia volt bennük, hogy valami nagyon jót hozzanak létre. Két éve, amikor mi átvettük, már ráállt erre az útra is a bábszínház, és reméljük, hogy a mi vezetésünk alatt még inkább kivirágzik majd.
Úgyhogy azt gondolom, hogy Béla bácsi volt a katalizátor, a fia, Kövér László volt a megtartója ennek – és ez szerintem nem kevés, hatalmas dolog, hogy fenn tudott maradni –, mi pedig, akik most újra berobbantjuk az egészet reméljük, hogy sokáig tudjuk ezt csinálni és egy nagyon izgalmas fénypontja lesz a magyar bábszínházi életnek a Kövér Béla Bábszínház.
Ha kedvet kaptál részt venni az eseményen, ide kattintva megtalálod a SZINkópé fesztivál részletes programleírását.
