Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Miyazaki és a Sintó

avagy mitől kultikusak a Studio Ghibli filmjei.

Studio Ghibli. Ha ez a két szó nem ébreszt valami enyhén nosztalgikus érzést a kedves olvasóban a gyerekkorából, akkor érdemes tovább olvasni ezt a cikket, mert hiánypótló ismertetőként szolgálhat Japán legikonikusabb animációs stúdiójáról. Ha pedig a stúdió neve ismerősen cseng, ideje felülni a nosztalgia expresszre, mert jelen cikk tárgya nem pusztán a Ghibli stúdió, de filmjeik és méltán híres rendezőjük kapcsolata a sintó vallással. Mindig meglepődve szembesülök vele, hogy a buszokon, metrókon sok embert látni, aki a bőrén hordja az animációs stúdió ikonikus figuráit, és sok esetben hallani (az egyébként pontatlan) „japán Disney” kifejezést, mégis sok ember egyáltalán nem hallott róla, vagy csak elvétve találkozott egy-egy magyarra szinkronizált alkotásukkal kiskorában.

Ha pedig Ghibli akkor Miyazaki Hayao. Ez a két név teljesen egybeforrt a stúdió több mint 30 éves fennállása óta. A stúdió munkamániás, zseni rendezője és animátora olyan mesterműveket tett le az asztalra, mint a Vándorló palota, (a stúdió logó-figurája) Totoro, a Nauszika, vagy épp jelen sorok írójának örök kedvence a Vadon hercegnője. Ahhoz, hogy megértsük, miért olyan hiánypótlóak ezek az alkotások, és hogy miért nem állíthatóak párhuzamba a Disney-vel, meg kell értenünk Miyazaki szenszei gondolkodását.

A vándorló palota (2004)

Pacifizmus, maximalizmus, természet és bolygónk örökérvényű tisztelete

Ezek a kulcsértékek, amit minden Miyazaki Hayao alkotás átad, persze nem szájbarágósan, nem amerikai módon. A lencse pedig, amelyen keresztül ezeket az értékeket látjuk általában egy erős női főszereplőként jelenik meg (Miyazaki saját bevallása szerint az erős női főszereplőket édesanyja erős személyisége ihlette). Karakterei nem megmentésre szoruló hercegnők, előre megírt életpályával, hanem formabontó egyéniségek, akik jó értelemben fett feminizmussal oldják meg a helyzeteket. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy hagyományosan női princípiumok kidomborításával, találékonysággal és érzékenységgel. Itt nem női rambókról van szó, kínosan mesterkélt, művi, férfi személyiségjegyekkel, ahogy ennek most nyugaton óriási divatja van. Például Nauszika hercegnőt mindenki kedvesnek, ugyanakkor talpraesettnek tartja az országában, aki kész fegyvert fogni ha nagyon muszáj, de inkább a háborúzó feleket próbálja kibékíteni, és védeni az ohmukat, és így magát a természetet a háború borzalmaitól. Ezzel ellentétben az Alicia Vikander által megformált Lara Croft a 2018-as Tomb Raiderben, tulajdonképpen egy harcias feminizált John Rambo is lehetne, csak épp nő alakítja.

Ezek a művek egy sajátos hangulatot és világot tárnak elénk, ahol az egyetemes értékeknek (úgy mint bátorság, jó morális iránytű, tiszta szív, a béke fenntartása) még van helye, sőt jövője, még úgy is, hogy az emberi kapzsiság próbál mindent tönkretenni, és nem sokan vannak akik tisztaszívűek, de hát pont ettől van súlya Miyazaki alkotásainak, meg persze Hisaishi Joe zeneszerző műveitől, amik önmagukban hallgatva is legalább olyan ikonikusak, mint a kész animációs filmmel együtt tapasztalva.

Chihiro Szellemországban (2003)

Mononoke hercegnő és Hayao Miyazaki kapcsolata a Sintóval

A rengeteg Ghibli film közül is kiemelkedő a Princess Mononoke (magyarul: A vadon hercegnője), amely minden szempontból szerelemgyerek volt, a stúdió magnum opusa. A költségvetés se volt meg rá sokáig, pedig a filmet tápláló alapkoncepció már több mint tíz évvel előtte (1984) is megvolt. De megfelelő büdzsé hiányában, akkor még kiforratlanul, elődként készült el: Nausicaa of the Valley of the Wind (magyarul: Nauszika – A szél harcosai). Miután pedig az 1988-as My Neighbor Totoro (itthon: Totoro – A varázserdő titka), meghozta az igazi hírnevet a stúdiónak és megteremtette a kellő anyagi alapot. 1997-ben megjelent a Mononoke-hime, amelyet majdnem két évig tartott megrajzolni, bár az első vázlatokkal/karakterdizájnokkal együtt, közel húsz évre rúg a készítés időtartama.

A történet (akár csak a Spirited away [magyarul: Chihiro Szellemországban]) tele van utalással a japán folklórra, így pedig a sintóra, noha maga a forgatókönyv teljességgel eredeti írás, Miyazaki keze munkája. Már önmagában a címet adó név [Mononoke], a sintoizmusban a bosszúálló szellemeket takarja. A nyitójelenetben pedig egy démon támad a főszereplő, Ashitaka herceg falujára, aki/ami régen egy vaddisznó kami volt [Nago]. A sintó hitvilágban fontos a tisztaság, átvitt és szó szerinti értelemben is, Nago azonban beszennyeződött a dühnek és félelemnek köszönhetően, amit egy őt megsebző puskagolyó okozott. A vasgolyó, amelyet a történet antagonistája (mivel a Miyazaki filmekben semmi sem fekete vagy fehér, így ezt a szót jobb híján használtam), Eboshi úrnő lőtt ki, lassan megmérgezte őt. Így megszűnt istennek lenni, démonná vált. A rendező így utal, már a történetnek e korai szakaszában, az emberiség természetre gyakorolt negatív hatására. A démonná válását fekete, féregszerű nyúlványok mutatják, amelyek beborítják a volt vadkan-kami testét. Ez a motívum a sintó miszticizmusban gyökeredzik, a sintó varázslók ismeretesek voltak a mérgező férgeket idéző bűbájaikról, ezek neve kodoku volt, ez pedig a kínai mitológiában egyfajta feketemágia, ahol különböző állatok mérgeit kombinálva a végeredmény felvehette egy féreg formáját. Az egyik ilyen „kodoku-nyúlványnak” köszönheti a filmben Ashitaka herceg karja megmérgezését, bár így már átoknak, vagyis tatarinak minősül a kodoku hatása. Van a kettő fogalom közt áthallás, ugyanis a nyitó képsorokban, az őrszem, aki meglátja a volt kamit, tatari-szellemnek nevezi. A sintó folklórban a tatari egy bosszúéhes szellem (onryo) által jön létre, mert gyűlölet (urami) dúl benne. A megfertőződött Ashitaka herceg úgy „viseli” a tatari billogot a karján, hogy az egyenértékű az emberiség gyűlöletével, tehát őt jelöli ki a sors ezen teher cipelésére.

A vadon hercegnője (1997)

Az anime központi alakjai a farkasok, akik San-t (Mononoke-hime) is felnevelték. Az egyik vasvárosi szereplő inugaminak nevezi őket, ami a sintó folklórban egy gonosz kutyaszellem, sokszor kapcsolatba hozva a feketemágiával. Azonban ez a megnevezés, mint később kiderül, méltatlan a farkasokra nézve, bár kinézetükre hasonlítanak a japán farkasra (okami), de sokkal nagyobbak. Ez annak fényében is érdekes, hogy a japán okami nagy szellemet is jelent egyben, amely a japán sintó hagyományban, a hegyi istenek küldötte, hírvivője szerepet tölti be. Ezek a farkas-kamik őrként és vezetőként is megjelennek. Például Yamato herceg legendájában, ahol az eltévedt herceget egy fehér farkasszellem vezeti a jó ösvényre. Ennek a mai napig emléket állít a Musashi Mitake sintó szentélynél álló két farkas-szobor a Mitake hegyen. A sintó hagyományban azonban nem mindig tűnnek fel a farkasok túl jó fényben, az úgynevezett Okuri-inu (szó szerint kísérő kutya), egy olyan yokai (szellem), ami ugyan elkíséri az utazót, mutatva a helyes ösvényt, de ha az illető letér róla, szétmarcangolja. Ez a kettősség az emberekkel szemben jól megjelenik a Mononoke hercegnőben is, hiszen míg a vasvárosi embereket megtámadják, a hercegnőt ők nevelik fel. Az anyafarkasnak, Moronak, két farka van, ami a sintó folklórban a több farkú rókákkal (kitsune) mutat párhuzamot. Ahogy ezek a rókák öregszenek és bölcsebbek lesznek, eggyel nő a farkuk száma. Egyes mondák szerint, évszázadonként így akár kilenc is lehet.

San-t kisgyerekként fogadták örökbe a farkasok, ami a sintóból ismert Kanayago-kami legendájára utalhat: ezt az isten gyakran ábrázolják egy fehér róka hátán egy kardot és egy ékkövet tartva. San is lovagol a fehér farkasok hátán, és egy ponton Ashitaka ad neki egy ékkő-tőrt, ami azután végig nála lesz.

A filmben fontos szerephez jutnak a kodamák is, amik a sintó folklórban leginkább faszellemekként jelennek meg, a nagyon öreg, különleges fákon, a hegyekben, és átkot hoznak bárkire, akik bántani merik a fákat. Maga az animében szereplő ősi erdő pedig a Yakushima-szigeten álló erdő alapján lett megrajzolva. Érdekesség, hogy ugyanazok a Sika szarvasok lakják, amiket az animében Ashitaka lát az erdőben.

Miután San és Ashitaka elhagyja Vasvárost, amely jelképe az ember természetre gyakorolt negatív hatásának, útjuk keresztezi a majom törzsét, amely nem azonos a japánban őshonos makákókkal, azonban hasonlóságot mutat a 8. századbeli Japán, sintó folklórban megjelenő majom szellemek szerepkörével. A majom törzs hagyományosan békés, és nem keresi a konfliktust az emberekkel, sem az erdőt lakó kamikkal. Hagyományosan a közvetítői szerepet töltik be e kettő között. Később a hagyomány bajkeverő, csintalan yokai-okként ábrázolja őket, és ehhez hasonlóan az animében is bajkeverő szerep jut nekik, ahogy megy előre a történet.

Az Erdő Szelleme az animében két alakban jelenik meg, naplemente után egy óriási erdőt járó szellemlény alakját veszi fel, amely két lábon járja birodalmát.

A sintó mondakörben Daidarabotchi néven jelenik meg. Egy annyira hatalmas méretű yokai, hogy egy legendában megemeli a Fujit és a Tsukuba-hegyet, csak hogy lássa melyik a nehezebb. Japánul az Erdő Szelleme: Shishigami. Ami annyit jelent, szarvasisten. A szarvasok is az istenek hírnökeiként jelennek meg a legendákban, de a farkasokkal ellentétben, nem kizárólag a hegyekben, hanem mindenfele, hiszen vándorló állatok. Japánban a mai napig szabadon mozoghatnak a sintó szentélyek körül, mint például Narában. A Shishigami agancsa, egyfajta fára hasonlít, amihez Miyazaki egy sintó tekercsből meríthette az ihletet, amin egy fehér szarvas áll, a hátából pedig egy szent fa nő ki. Az Erdő Szellemének nappal szarvas teste, de ember feje van. Ez az ábrázolásmód egyáltalán nem ritka a sintó folklórban. A kudan nevű yokaioknak ember feje és tehén teste van. A hokoknak pedig fekete, farkatlan kutyateste, emberarccal. A Shikigaki nem csak szemantikailg hasonlít a shinigami szóra, ugyanis a japán shinigami halálistent jelent, és az Erdő Szelleme is rendelkezik élet és halál felett, bár így némiképp el is tér, hiszen a shinigami nem tud életet adni, csak elvenni.

Az erdőben élő vaddisznó-kamikról még alig esett szó, pedig vezetőjük Okoto szervesen kapcsolódik a sintó mondavilághoz, akárcsak a farkasok, az inoshishik is lehetnek jó és rossz szándékkal az emberek felé, de a farkasokkal ellentétben mindig sokkal hevesebbek. Az animében ők buknak el leghamarabb. Okoto pedig démonná válik, akárcsak Inosasao legendájában, a bambusz-vaddisznó-király, akit lelő egy vadász, de démonként tér vissza, hogy bosszút álljon (mint a történet elején Nago).

Az anime lezárása majdnem tragédiával végződik az emberi kapzsiságnak köszönhetően, mivel az Erdő Szellemének fejét letépik, és el akarják lopni, mert Japán császára az örök életre áhítozik, és úgy véli a fejjel érheti ezt el. Ashitaka és San odaadásának köszönhetően azonban a fej visszakerül jogos tulajdonosához, bár a lezárás nem minden keserűségtől és fájdalomtól mentes, hiszen az erdő, bár kivirágzik a Shishigami utolsó cselekedetének köszönhetően, a kamik, és az Erdő Szelleme végleg eltűnnek belőle.

Egy interjúban Miyazaki Hayao említi, hogy az élet valóban visszatér az erdőbe, de ez már nem a legendák, szellemek és mitikus lények erdeje többé, hanem a természet, ahogy ma ismerjük.