Magunkat védeni, magunkat elmesélni – Márfi Márk: Telik. Kritika

Márfi Márk: Telik

A művészet egyik legtitokzatosabb jelensége: ugyanakkora erővel elmondhatsz valami nagyon nagyot a világról vagy valami nagyon kicsit önmagadról. Márfi Márk monodrámája saját előadásában az utóbbit választja, ez azonban nem kisebb vállalás az előbbinél. Az önmagunkkal való számvetés, a megélt élmények újraértelmezése, valamint a család és a szülőhely válnak ennek a személyes vallomásnak legfőbb témáivá. A Telik című előadás a Lóvasút Kulturális és Rendezvénytérben megtekinthető.

Boncasztalunkon az Átjáróház

Átjáróház

A Disney élőszereplős és képregényfilmek fénykorában vajon Magyarország is megérett végre a fantasy műfaj vizuális kivitelezésére? Mai kritikánkból kiderül!

Az ember mint a sírni is képes szörnyeteg – Dollár Papa Gyermekei: Úriemberek. Kritika

Dollár Papa Gyermekei - Úriemberek

Van egyfajta zavarba ejtő közelség, ami a kortárs színház egyik legsajátosabb eleme. Nem pusztán arról van szó, hogy a nézők testi jelenléte nélkül az előadás képtelen valóssá válni, hanem hogy a befogadók maguk is az alkotáson belül helyezkednek el. Egy könyvet a kezünkben tartunk, egy filmet a képernyő közvetítésével nézünk, de a színházban akarva-akaratlanul benne vagyunk. Ezzel a távolsághiánnyal játszik a Dollár Papa Gyermekei legújabb darabja is, az Úriemberek.

Legyen meg a te akaratod? – Fényeskedjék neki / Szkéné Színház. Kritika

Szkéné Fényeskedjék neki kritika

Mi mindent vehet el és mi mindent adhat egy családfő halála? Ezt a kérdést szegezi nézőinek Szivák-Tóth Viktor Fényeskedjék neki című drámája, amelyet maga a szerző állított színpadra. A Török-Illyés Orsolya, Szikszai Rémusz, Enyedi Éva, Márfi Márk és Formanek Csaba szereplésével készített darabot október 28–29-én mutatták be a Szkéné Színházban.

Az őrület nullfoka – Franz Kafka: A kastély / Vígszínház. Kritika

Franz Kafka, A kastély bemutatója a Vígszínházban.

„A pokolnak nincsen feneke, szólt. Aki belebukik, abban a zuhanás örök. Az őrületnek nincsen alkonya, mert éjszaka” – írja Hamvas Béla Karnevál című regényének utolsó bekezdésében. Franz Kafka és Bodó Viktor életműve mintha egyaránt erről a zuhanásról és erről az őrületről szólna. Emiatt sem meglepő, hogy Bodó Viktor színházi világának gyarapítása céljából nem először nyúl Kafka műhöz. 2005-ben a Katona József Színházban bemutatott Ledarálnakeltűntem a sokat elemzett és sokszor, sokféleképpen feldolgozott A per című művet interpretálta, de jelen kritika tárgyának, az idén a Vígszínházban bemutatott A kastélynak is megvannak a maga rendezési előzményei.

Fogantatástól fogadtatásig – Pintér Béla és Társulata: Az imádkozó. Kritika

Pintér Béla társulat - Imádkozó

Pintér Béla immáron huszonkilencedik darabját állította színpadra, és bár a megvalósítás esélye anyagi okokból még szeptember legelején is kérdéses volt, a társulat által indított adománygyűjtő kampánynak és a támogatók lelkes segédkezésének köszönhetően az előadás szeptember legvégén be lett mutatva az Újpesti Rendezvénytéren. Igazolva ezzel, hogy Pintér Béla színházára huszonkilencedik alkalommal is szüksége van a magyar közönségnek.

Vezess helyettem – kritika

Murakami Haruki Magyarországon és Európa-szerte az egyik legnépszerűbb kortárs japán író. Sikerének számos komponense közül a nyugati zene- és irodalomtörténethez való szerves kapcsolódást érdemes kiemelni az általunk vizsgált mű bemutatása érdekében. A Vezess helyettem című nagyjátékfilm a szerző azonos elnevezésű novelláján és a Férfiak nő nélkül kötet további elbeszélésein alapszik.

Mocskos idők, kezdjük újra! – A Besúgó ajánló

A ruhatárakból és lejátszási listákból ki nem merülő örök sláger, a popkultúra in memoriam-ja, a hűtőben felejtett hidegháborús maradék: ez nem más, mint a vad-keleti szocialista évtizedek. Idén az úttörőtáboros nyarak nosztalgiájára a HBO Max küldte a behívót.

Oh, azok az ópiummámoros tinédzser évek! – Euphoria 2. évad kritika

Mit kapunk, ha összevegyítjük a tinédzser létet, a dúló hormonokat, a szerfüggőséget, a gyászt, a családon belüli abúzust, a testképzavart, az identitásválságot, a toxikus kapcsolatokat és az egészet olyan képivilággal, zenével jelenítjük meg, amelytől maga a néző úgy érezheti, mintha valamilyen pszichoaktív szer bevételétől álmodná az egészet? Valahogy így lehetne megfogalmazni az HBO nagysikerű sorozatát, az Euphoriát. Felvetül a kérdés, vajon továbbra is működik mindez a képernyőn? Enyhén spoileres kritikámat olvashatják.