Tehetséges tengerentúliak – Miért lett ilyen népszerű az MLS-ből igazolni?

Az elmúlt években az amerikai labdarúgó-bajnokság, vagyis az MLS (Major League Soccer) és általánosságban az Egyesült Államok labdarúgásának robbanásszerű fejlődése egyértelművé vált. A válogatottban számos 25 év alatti játékost találunk, akik európai szinten is számottevő együttesekben szerepelnek.

Fiatal tehetségek

Gondoljunk csak a Juventus középpályására, Weston McKenniere, a Salzburgban pallérozódó Brenden Aaronsonra, a Norwich színeiben a legutóbbi fordulóban elképesztő stílusban duplázó Josh Sargentre, vagy éppen az amerikai labdarúgás “zászlóshajójára”, a London kék felén játszó Christian Pulisicre. Ezt a fejlődést remekül példázza, hogy az európai csapatok egyre bátrabban igazolnak fiatal játékosokat a tengerentúlról. Az amerikai labdarúgással foglalkozó Jenkifoci figyelt fel arra, hogy a januári átigazolási időszak során az MLS csapatai tehették zsebre az ötödik legnagyobb, játékoseladásokból származó összeget. Cikkünkben ennek okait és körülményeit igyekeztünk feltárni.

Idén januárban az MLS olyan bajnokságokat utasított maga mögé bevétel terén, mint a német, a spanyol, a brazil vagy az argentin

A januári átigazolási időszak

Előzetesen meg kell említeni, hogy míg az európai bajnokságok őszi-tavaszi rendszerben működnek, az Egyesült Államokban a naptári év végén ér véget a szezon. Januárban tehát, az új kiírás előtt állva hajlamosabbak lehetnek a csapatok elengedni játékosaikat, hiszen van idejük az újratervezésre. Európában ezzel szemben a szezonközepi téli ablakban nehezebb igazolni, ezek a körülmények pedig elősegítik, hogy az európai csapatok az amerikai piac felé kacsintgassanak. Az mindenesetre bizonyos, hogy a január 31-én zárult transzferablakban számos ígéretes játékos hagyta el az MLS-t. Így tett az Augsburgba igazoló 19 éves csatár, Ricardo Pepi, a rossz formában lévő, de feljutásért küzdő angol másodosztályú West Bromba távozó 21 éves csatár, Daryl Dike, valamint a pálya bal oldalán bárhol bevethető 18 éves Kevin Paredes is, aki immáron a Wolfsburg csapatát erősíti.

Játékosok érkeztek emellett olyan csapatokba mint az elmúlt évek belga bajnokságait uraló Club Brugge, a holland Eredivisében rendre eredményes Feyenoord, vagy az európai kupákban is gyakran vitézkedő CSKA Moszkva. Az európai csapatok mellett pedig a legeredményesebb mexikói, argentin és brazil csapatok is szívesen szemezgettek az amerikai bajnokság tehetségei közül. Érdekes, hogy a tíz, Transfermarkt által legértékesebbre becsült távozó között egy játékost sem találunk, aki az MLS-en belül váltott csapatot.

Daryl Dike tavaly tavasszal a Barnsley kölcsönjátékosaként 9 találattal segítette a csapatot a rájátszást érő 5. hely megszerzésében. A végleges transzfer után ugyanezt várják el tőle a West Brom csapatában is

Korai esélyek

Ha megvizsgáljuk a 25 legértékesebbre taksált távozó játékost, akkor azt vehetjük észre, hogy 11-en rendelkeznek amerikai állampolgársággal, közülük nyolcan távoztak Európába, a maradék három játékos pedig az MLS-en belül tette át a székhelyét (érdekes, hogy utóbbi 3 rendelkezik a legkisebb értékkel). Ha csak az Európába igazoló amerikaiakat vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy átlagéletkoruk alig éri el a 20 évet, a legidősebb (a 25 éves Chris Mueller) nélkül pedig ez a szám mindösszesen 19,5 év. Az  jól látszik, hogy nem a legnagyobb csapatokhoz távoznak az MLS ígéretes játékosai, azonban egyre gyakrabban (és egyre fiatalabban) kapnak esélyt arra, hogy az európai topbajnokságokban és kupákban mutathassák meg magukat. A bevezetőben említett játékosok között pedig vannak, akik példát mutatnak arra, hogy akár a legjobb csapatok közelébe is odakerülhetnek.

Az amerikai edzők terén Jesse Marsch volt az első, aki egy európai topcsapatot irányíthatott, a szakvezető viszont nem tudta megismételni salzburgi sikereit a Lipcsével

Sikerek és kudarcok

Persze az Európába igazolás nem feltétlenül a siker záloga, különösen nem várható el az, hogy ezek a játékosok egyik pillanatról a másikra meghatározóak legyenek Európában. Tavaly télen is számos ígéretes játékos tette át a székhelyét az öreg kontinensre, változó eredménnyel. Az akkoriban 12 millió euróra becsült Brian Rodríguez a spanyol másodosztályú Almeríába került kölcsönbe, ahol kevesebb mint 500 percet játszva mindösszesen egy gólpasszt adott, ősszel vissza is tért az MLS-be (ahol 15 mérkőzésen 4 gól és 3 assziszt a mérlege), az értéke azóta a felére csökkent. Ellentétes utat járt be a már említett Brenden Aaronson, aki a Salzburg középpályásaként bajnoki címet ünnepelhetett, majd végigjátszotta a Bajnokok Ligája csoportkörét, a tél folyamán pedig a Leeds komoly érdeklődéséről lehetett hallani.

Tavaly télen kölcsönbe érkezett a Romába Bryan Reynolds, akinek a szerződtetését a nyáron véglegesítették, majd kölcsönadták a belga KV Kortrijk csapatának, ahol viszont nem igazán jut játéklehetőséghez. Sikeresebb volt Mark McKenzie, aki a KRC Genk meghatározó középhátvédjévé tudott válni. Nem váltotta meg a világot a Swansea-kölcsönszerződés után MLS-be visszatért Jordan Morris-Paul Arriola páros sem, Daryl Dike viszont idén újra bizonyíthat a “Purgatóriumban”. Összességében tehát a tavalyi jelentősebb igazolások közül kevesen ragadtak meg Európában, de ez szerencsére nem vette el a tehetséges fiatalok vállalkozókedvét.

Bár Brian Rodriguez nevét nem foglalták ódákba Spanyolországban, az nem a 21 éves uruguayi teljesítményén múlt, hogy az LAFC nem jutott be a rájátszásba

Válogatott esélyek

Záró gondolatként érdemes kitérni a 2026-os világbajnokságra. amit az Egyesült Államok Mexikóval és Kanadával közösen fog megrendezni. Ekkorra a csapat magját alkotó játékosok, akik már jelenleg is meghatározók tudnak lenni magasra taksált európai csapatokban, be fognak érni (Pulisic, McKennie és Dest is a legjobb korban lesz). Ha pedig ilyen sebességben termelik a tehetséges játékosokat (főleg a támadó harmadban), akkor komoly, de kellemes problémája lesz a keret összeállítása a szövetségi kapitánynak. Érdekes lesz megfigyelni a rendkívül győzelem- és sikerorientált amerikai társadalom rekacióját egy részben hazai rendezésű világbajnokságon, ahol az amerikai csapatnak valódi esélye lehet megmutatni ország-világ előtt, hogy az Egyesült Államok labdarúgása megérett a legmagasabb szintre.

A Los Angeleshez tartozó pasadenai Rose Bowl 1994-ben már szolgált világbajnoki döntő otthonául. A brazil győzelemmel végződő találkozó játékvezetője Puhl Sándor volt