Az elmúlt években az amerikai labdarúgó-bajnokság, vagyis az MLS (Major League Soccer) és általánosságban az Egyesült Államok labdarúgásának robbanásszerű fejlődése egyértelművé vált. A válogatottban számos 25 év alatti játékost találunk, akik európai szinten is számottevő együttesekben szerepelnek.
Fiatal tehetségek
Gondoljunk csak a Juventus középpályására, Weston McKenniere, a Salzburgban pallérozódó Brenden Aaronsonra, a Norwich színeiben a legutóbbi fordulóban elképesztő stílusban duplázó Josh Sargentre, vagy éppen az amerikai labdarúgás “zászlóshajójára”, a London kék felén játszó Christian Pulisicre. Ezt a fejlődést remekül példázza, hogy az európai csapatok egyre bátrabban igazolnak fiatal játékosokat a tengerentúlról. Az amerikai labdarúgással foglalkozó Jenkifoci figyelt fel arra, hogy a januári átigazolási időszak során az MLS csapatai tehették zsebre az ötödik legnagyobb, játékoseladásokból származó összeget. Cikkünkben ennek okait és körülményeit igyekeztünk feltárni.
A januári átigazolási időszak
Előzetesen meg kell említeni, hogy míg az európai bajnokságok őszi-tavaszi rendszerben működnek, az Egyesült Államokban a naptári év végén ér véget a szezon. Januárban tehát, az új kiírás előtt állva hajlamosabbak lehetnek a csapatok elengedni játékosaikat, hiszen van idejük az újratervezésre. Európában ezzel szemben a szezonközepi téli ablakban nehezebb igazolni, ezek a körülmények pedig elősegítik, hogy az európai csapatok az amerikai piac felé kacsintgassanak. Az mindenesetre bizonyos, hogy a január 31-én zárult transzferablakban számos ígéretes játékos hagyta el az MLS-t. Így tett az Augsburgba igazoló 19 éves csatár, Ricardo Pepi, a rossz formában lévő, de feljutásért küzdő angol másodosztályú West Bromba távozó 21 éves csatár, Daryl Dike, valamint a pálya bal oldalán bárhol bevethető 18 éves Kevin Paredes is, aki immáron a Wolfsburg csapatát erősíti.
Játékosok érkeztek emellett olyan csapatokba mint az elmúlt évek belga bajnokságait uraló Club Brugge, a holland Eredivisében rendre eredményes Feyenoord, vagy az európai kupákban is gyakran vitézkedő CSKA Moszkva. Az európai csapatok mellett pedig a legeredményesebb mexikói, argentin és brazil csapatok is szívesen szemezgettek az amerikai bajnokság tehetségei közül. Érdekes, hogy a tíz, Transfermarkt által legértékesebbre becsült távozó között egy játékost sem találunk, aki az MLS-en belül váltott csapatot.
Korai esélyek
Ha megvizsgáljuk a 25 legértékesebbre taksált távozó játékost, akkor azt vehetjük észre, hogy 11-en rendelkeznek amerikai állampolgársággal, közülük nyolcan távoztak Európába, a maradék három játékos pedig az MLS-en belül tette át a székhelyét (érdekes, hogy utóbbi 3 rendelkezik a legkisebb értékkel). Ha csak az Európába igazoló amerikaiakat vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy átlagéletkoruk alig éri el a 20 évet, a legidősebb (a 25 éves Chris Mueller) nélkül pedig ez a szám mindösszesen 19,5 év. Az jól látszik, hogy nem a legnagyobb csapatokhoz távoznak az MLS ígéretes játékosai, azonban egyre gyakrabban (és egyre fiatalabban) kapnak esélyt arra, hogy az európai topbajnokságokban és kupákban mutathassák meg magukat. A bevezetőben említett játékosok között pedig vannak, akik példát mutatnak arra, hogy akár a legjobb csapatok közelébe is odakerülhetnek.
Sikerek és kudarcok
Persze az Európába igazolás nem feltétlenül a siker záloga, különösen nem várható el az, hogy ezek a játékosok egyik pillanatról a másikra meghatározóak legyenek Európában. Tavaly télen is számos ígéretes játékos tette át a székhelyét az öreg kontinensre, változó eredménnyel. Az akkoriban 12 millió euróra becsült Brian Rodríguez a spanyol másodosztályú Almeríába került kölcsönbe, ahol kevesebb mint 500 percet játszva mindösszesen egy gólpasszt adott, ősszel vissza is tért az MLS-be (ahol 15 mérkőzésen 4 gól és 3 assziszt a mérlege), az értéke azóta a felére csökkent. Ellentétes utat járt be a már említett Brenden Aaronson, aki a Salzburg középpályásaként bajnoki címet ünnepelhetett, majd végigjátszotta a Bajnokok Ligája csoportkörét, a tél folyamán pedig a Leeds komoly érdeklődéséről lehetett hallani.
Tavaly télen kölcsönbe érkezett a Romába Bryan Reynolds, akinek a szerződtetését a nyáron véglegesítették, majd kölcsönadták a belga KV Kortrijk csapatának, ahol viszont nem igazán jut játéklehetőséghez. Sikeresebb volt Mark McKenzie, aki a KRC Genk meghatározó középhátvédjévé tudott válni. Nem váltotta meg a világot a Swansea-kölcsönszerződés után MLS-be visszatért Jordan Morris-Paul Arriola páros sem, Daryl Dike viszont idén újra bizonyíthat a “Purgatóriumban”. Összességében tehát a tavalyi jelentősebb igazolások közül kevesen ragadtak meg Európában, de ez szerencsére nem vette el a tehetséges fiatalok vállalkozókedvét.
Válogatott esélyek
Záró gondolatként érdemes kitérni a 2026-os világbajnokságra. amit az Egyesült Államok Mexikóval és Kanadával közösen fog megrendezni. Ekkorra a csapat magját alkotó játékosok, akik már jelenleg is meghatározók tudnak lenni magasra taksált európai csapatokban, be fognak érni (Pulisic, McKennie és Dest is a legjobb korban lesz). Ha pedig ilyen sebességben termelik a tehetséges játékosokat (főleg a támadó harmadban), akkor komoly, de kellemes problémája lesz a keret összeállítása a szövetségi kapitánynak. Érdekes lesz megfigyelni a rendkívül győzelem- és sikerorientált amerikai társadalom rekacióját egy részben hazai rendezésű világbajnokságon, ahol az amerikai csapatnak valódi esélye lehet megmutatni ország-világ előtt, hogy az Egyesült Államok labdarúgása megérett a legmagasabb szintre.