Szinte mindenki hallotta már a történetet a compiégne-i erdőről, ahol 1918 november 11-én írták alá a fegyverszünetet az antanthatalmak képviselői Németországgal, ezzel lezárva az első világháború hadi eseményeit Nyugat-Európában. Ezt a napot 1919-ben kezdték megünnepelni a Brit Nemzetközösség tagjai és ekkor kapta a Remembrance Day nevet is. Magyarul ezt Emlékezet Napjának, esetleg Emlékezés Napjának kellene fordítani, mivel ezt az elnevezést viszont a korábbi, polgárháborús gyökerekkel rendelkező amerikai Memorial Day-re használjuk, így november 11-ének másik nevét, vagyis az Armistice Day-t lefordítva magyarul Fegyverszüneti Napnak nevezzük. Véleményem szerint a Remembrance Day azonban sokkal többről szól, mint maga a fegyverszünet, ráadásul az ehhez kapcsolódó események túlmutatnak egy napon, cikkemben így az angol elnevezést fogom használni.
De mi köze ennek az egésznek a futballhoz?
A Premier League, vagyis az angol első osztály klubjai nagyon komolyan veszik a megemlékezést, az elmúlt években ennek számtalan példáját láthattuk. Ilyenkor a klubok oktatási projektek keretében tartanak megemlékezéseket, mint tette azt korábban Mousa Dembele és a Tottenham, fákat ültetnek a klub alkalmazásában állt háborús áldozatok emlékére, mint Gary Cahill és a Chelsea, vagy egy klublegenda szavalja el John McCrae az ünnephez szorosan kötődő versét (aminek kanonizált fordításával a magyar irodalom máig adós), ahogy tette azt Sir Trevor Brooking a West Ham stadionjában.
A vers jelentőségét mutatja, hogy annak fő szimbólumát kiemelve sokan Poppy Day-ként, vagyis Pipacs Napként hivatkoznak az ünnepre. Ebben az időszakban láthatjuk, ahogy a csapatok a mérkőzések előtt megemlékezéseket tartanak, amik ráadásul két héten keresztül kerülnek megrendezésre. Ez azért van így, hogy minden csapatnak lehetősége legyen megemlékezést tartani saját stadionjában, a hazai közönség előtt. Mivel idén november 11-e a nemzetközi szünet idejére esik, ezért múlt hétvégén, illetve ezen a hétvégén tartják megemlékezéseiket a csapatok. Az igazán elkötelezett szurkolók akár szeretett klubjuk címerével ellátott pipacsos kitűzőket is vásárolhatnak.
Történelmi ellentétek
Előfordul azonban, hogy egyes játékosok megtagadják az ünnepnap legfontosabb jelképének viselését és társaiktól eltérő mezben lépnek pályára.. Ekkor ugyanis hagyomány, hogy a játékosok a mellkasuk közepén, a klubcímer és a márkajelzés között egy pipacsot viselnek. Ilyen kivétel például a szerb Nemanja Matic, aki az elmúlt évek során többször a figyelem középpontjába került azzal, hogy nem hordja a pipacsot. Ennek okaként azt nevezte meg, hogy őt ez arra emlékezteti, amikor 12 éves korában a NATO gépei bombázták Szerbiát, ő pedig szülőfalujában rettegett. Mindemellett megfogalmazta, hogy teljes mértékben elfogadja a pipacs viselését és tiszteletben tartja azoknak a döntését, akik így emlékeznek.
Szintén nem visel pipacsot az ír James McClean, aki jelenleg a harmadosztályú Wigant erősíti, de korábban szerepelt a Premier Leagueben a Sunderland és a West Bromwich Albion színeiben. McClean egy 1972-es tragédia, a véres vasárnap miatt nem hajlandó pipacsot hordani, ekkor ugyanis a brit hadsereg katonái tüzet nyitottak az ír szabadságjogi tüntetőkre, ami végül 13 civil áldozattal járt, köztük 6 fiatalkorúval. A történtek Nagy-Britanniában sokáig tabutémának számítottak, egy 2010-es vizsgálat után azonban az akkori miniszterelnök, David Cameron bocsánatot kért.
A szimbólum története
Cikkem zárásaként röviden foglalkoznék a Remembrance Day fő szimbólumával, vagyis a pipaccsal. Az első világháború új hadieszközöket és korábban nem látott pusztítást hozott, a hónapokon át stagnáló frontvonalakon pedig teljesen elpusztította a növényzetet. Kivételt jelentett a pipacs, ami egy igénytelen virág, így a viszontagságos körülmények között is képes volt a túlélésre. Piros színe miatt pedig a katonák között elterjedt, hogy az apró növény elesett bajtársaik véréből nőtt ki.
Ez ihlette meg John McCrae kanadai orvost is, aki egy elvesztett barátja temetésére írta meg In Flanders Fields című, korábban már említett versét. A vers gyorsan népszerűvé vált a katonák körében és a hátországban is, hamarosan a pipacs az elesett katonákkal való szolidaritás jelképe lett.
Nem sokkal később a pipacsos kitűzők gyártásával és eladásával veteránokat, háborús özvegyeket és árvákat kezdtek támogatni. A hagyomány ma is aktívan él, a brit közéletben az imperialista múltat elítélő szélsőbaloldalon kívül mindenki felvállalja és hordja a szimbólumot, valamint az utcán is gyakran lehet látni kabátjukon pipacsot hordó embereket. Az adományok, amiket gyűjtenek pedig továbbra is a hadsereg veteránjainak megsegítését szolgálja. Úgy gondolom, hogy az ünnepnek számos olyan aspektusa van, amire érdemes figyelni, sőt, akár tanulni is lehet belőle.
