Borítókép: usebounce.com
Várostörténeti gyorstalpaló
Ahhoz, hogy megértsük, hogyan lett Berlin olyan, mint amilyennek napjainkban láthatjuk, meg kell ismerkednünk a város világháború utáni történetével.
A potsdami békekonferencia és a Hirosimában, valamint Nagaszakiban végbement atombomba támadások után végleg lezárult a második világháború. A megtépázott Európa határait 1947-ben rögzítették végleg a párizsi békekonferencián – Berlin és Németország kérdése ekkor azonban még forró téma volt. Németország szövetségi megszállás alá került, Berlint pedig kettévágták a szövetségesek. Keleten a szovjet elnyomás érvényesült, nyugaton pedig a szövetséges nagyhatalmak (USA, Franciaország, Egyesült Királyság) hoztak létre katonai bázisokat.
Az 1948-as berlini blokád eseményei után egy évvel később kettészakadt az ország – nyugaton beköszöntött a demokrácia, és a világ egyik legfejlettebb országa alakult ki, keleten ezzel ellentétben a szovjet befolyás és a kommunizmus érvényesült. Ez a megosztottság Berlint is elérte, a fokozatos távolodás után 1961-ben megépült a berlini fal. Ez utóbbi a hidegháború szimbólumává, és a kommunizmus egyik legismertebb jelképévé vált. A fal leomlása 1989-ben következett be és az egyesült Németország központjaként funkcionáló Berlin fejlődni kezdett. Napjainkban nem csak gazdaságilag fejlett a város, hanem kulturálisan is sokszínű.
Berlin védjegye – a techno
Ha meg kell említeni három dolgot Berlinnel kapcsolatban, eddigi tapasztalataim szerint a legtöbb ember mindenképpen szóba hozza a falat, a gasztronómiai tényezőket (döner kebab, currywurst), és végül, de nem utolsósorban: a technot.
Az elektronikus zenei klubok már a nyolcvanas években is népszerűek voltak Nyugat-Berlinben, noha a műfaj ekkor még gyerekcipőben járt – a szubkultúra kedvelői fekete ruhákban jártak, és általában elhagyatott helyeken (például üres gyárakban) hallgatták kedvenc trackjeiket. Egy évtized elteltével Németország más részein is megjelentek a techno klubok – nem csak Berlinben – és a kevésbé ismert német DJ-k is fel tudtak emelkedni.
Ma Berlint az éjszakai klubok fővárosaként is számontartják, a techno partyk virágkorukat élik. Noha a közösség befogadó, és a klubokban meglehetősen szabadelvű a légkör, ahhoz, hogy ezt garantálni tudják, szigorú szabályokat érvényesítenek a beléptetéskor. Amit mindenképpen a fontosabb kritériumok között tartanak számon, az a fentebb említett fekete öltözék – a biztonsági őrök már a bejáratnál elküldhetik azt, aki nem sötét ruhadarabot visel. Fontos emellett a kisugárzás is, mivel ezt is figyelembe veszik.
A telefonok kamerájára egy specifikus matricát kell ragasztani – ezt azzal magyarázták, hogy azt akarják, hogy az emberek a klubokban ne videózzanak, hanem a pillanatnak éljenek.
A bejutás nehézsége klubtól függ. Az igazi elit helyekre, mint például a Kitkat, vagy a Tresor, már meg kell felelni a kritériumoknak, ám a leghírhedtebb hely egyértelműen a Berghain. Utóbbi előtt az átlagos bulizni vágyók 6-7 órát is sorban állhatnak, mindezt azért, hogy a bejáratnál egy egyszerű “nem” összezúzza az átbulizott hétvégéről szőtt álmokat (a hely exkluzivitását mutatja, hogy számos híresség, köztük Elon Musk is elutasításra került). A Berghainban a buli ráadásul szombat éjféltől hétfő reggelig tart megállás nélkül – sokan három napot tombolnak ott egyhuzamban.
A graffitiművészek Mekkája – a Teufelsberg és az East Side Gallery
Ahogy fentebb is említettem, Berlin a hidegháború idején a megosztottság idejét élte. Mind a szovjet, mind az amerikai haderő helyezett el különböző katonai objektumokat (például rádiótornyokat) keleten és nyugaton is, melyek közül sok még ma is megtalálható. A legkiemelkedőbb a Délnyugat-Berlinben található Teufelsberg, aminek a tetején egy radarállomás állt. Érdekesség, hogy maga a hegy a város világháborús törmelékéből épült. A fal leomlása után a hely az enyészeté volt egy darabig, majd graffitiművészek vették birtokba.
Az épület minden részét alkotások borítják, a pincétől az egykori radarok tetejéig. Néha újabbak is felkerülnek, amelyek a világ aktuális problémáira reflektálva készülnek.
Ugyancsak nagy tárlata a művészeti ágnak a jóval híresebb East Side Gallery. A Spree folyó partján, nem messze a Warschauer Straße pályaudvartól húzódó kiállítás a berlini falra készült és falfestmények sorozatát ábrázolja. Ezek közül a leghíresebb festmény a szovjet vezetők jellegzetes köszönési módját, a csókolózást ábrázolja.. A falon Erich Honecker keletnémet és Leonyid Brezsnyev szovjet pártvezetőt láthatjuk, ahogy épp végzik a fent említett tevékenységet. A többi festmény is izgalmas művészeti élményt kínál és órákig el lehet veszni a hatalmas kiállításon.
Urban Exploration – szokatlan adrenalinforrás
Az urban exploration (rövidítve Urbex) egy olyan tevékenység, amely során felkészült kalandozók elhagyatott épületeket és objektumokat fedeznek fel. A szubkultúra Magyarországon is elterjedt, ám követői nem igazán fedik fel kilétüket, mint ahogy azt sem, merre járnak – ennek legfőbb oka, hogy az elhagyatott épületek nagy része magántulajdon, és sok esetben a rendőrséggel való konfrontációt kockáztatja az, aki urbexelésbe fog; másrészt a felfedezés izgalmát a helyek magára hagyottsága adja, és az, hogy aki el akar jutni valahová, maga keresi meg az úti célját.
Berlinben azonban kicsit másabb a helyzet – bár a magánlaksértés vétsége itt is sok esetben felmerül, sokkal több a magára hagyott hely, amelyek sorsa már az idő kezében van. A második világháború utáni zavaros időkben a vagyonosabb családok elhagyták a várost és környékét – ebből kifolyólag a külváros és az agglomeráció számos üresen álló nemesi kúriát rejt. Ugyanez a helyzet Kelet-Berlin gigászi ipari létesítményeivel, bár azok közül sokat lakóházzá, vagy éppen éjszakai klubbá alakítottak. Aki azonban el akar szakadni a megszokottabb helyektől, annak is lehetősége van felkeresni egyet s mást, példának okáért az egykori iraki nagykövetséget, egy elhagyott uszodát, vagy a Prenzlauer Berg egykori legendás rock klubját, a Blacklandet.
