Óránként két személlyel bővül a lista
Magyarország majdnem tízmilliós lakossági számához képest elenyészőnek tűnhet az eltűnt személyek száma, de ezek csak a nyilvántartottak mennyiségét mutatják, akiket keresnek a hozzátartozóik. A teljes létszám valójában megegyezik egy nagyobb falu lélekszámával.
A felnőtt eltűntek nagyjából hét-nyolcszázan lehetnek, nyolcvan százalékukat harminc napon belül megtalálják. Az eltűnt kiskorúak száma és helyzete ennél sokkal elkeserítőbb. Itthon félóránként jelentik be egy újabb gyermek eltűnését. Évente tizennyolcezer kiskorú tűnik el, akiknek csak a harmincöt százalékát találják meg egy hónapon belül és öt százalékát kilencven nap alatt. Az Európai Unióban évente több, mint 250 ezer gyerek tűnik el. Ötször több tizennégy év feletti, mint alatti.
„Néhány éve az EU-ban a gyermekkereskedelem összes regisztrált áldozatának közel fele magyar állampolgár volt.”
– olvasható a Képmás magazin cikkében.
Jelenleg a rendőrség hivatalos oldalán csaknem 2600 személyt keresnek, ami folyamatosan növekszik az órák elteltével. Az eltűnteket kilencven évig tartják nyilván, a legrégebb óta keresett személynek 1994-ben veszett nyoma, akinek napjainkban is elérhető az adatlapja a rendőrség oldalán.
Oláh-Paulon László rendőr alezredes kiemelte az interjú folyamán, hogy azért van Magyarországon sokkal több regisztrált eltűnés, mert a környező országokhoz képest itt sokkal szigorúbbak a körözési szabályok. A felmérések alapján a legtöbbször az állami gondozásban élő gyermekekről érkezik bejelentés a rendőrséghez, ugyanis az intézmények protokolljában az áll, hogy ha egy kiskorú nem ér vissza a megbeszélt időpontra, azonnal eltűnt személyként kell jelenteniük a nevelőknek.
Az eltűnések okai
Számos háttértörténettel rendelkeznek azok a személyek, akik felkerülnek az eltűntek listájára. Köztük sokan saját maguk döntenek úgy, hogy felégetik az összes hidat maguk mögött. Például magánéleti nehézségek, munkahelyi és anyagi gondok vagy egészségügyi problémák és öngyilkossági gondolatok miatt. Előfordul, főleg a fiatalabb korosztálynál, hogy kedvtelésből vagy „menőségből” teszik meg ezt a lépést. A lista végén pedig a legborzalmasabb változat áll: amikor az eltűntek nem saját akaratukból döntenek úgy, hogy otthagyják életüket, hanem erőszak és akár gyilkosság áldozataivá válnak.
A japán kultúrában az eltűnések magas száma miatt külön megnevezés született erre a kialakult helyzetre, amit johatsujelenségnek hívnak. Az emberek halálukig dolgoznak, a munkáltatók elvárják a heti hatvan óra munkaidőt. Minden vállalatnál megkövetelik a túlórát, ami havi nyolcvan órát jelent és amiért nem mindig jár fizetés. Nincsen fizetett szabadságuk, és a beosztottaknak addig kell ülniük az irodában, ameddig a főnök fel nem áll az asztalától. Az egész életüket egyetlen egy munkahelyen kell ledolgozniuk, hiszen a munkahelyváltást is rossz szemmel nézik.
A kilátástalan körülmények miatt úgy döntenek, hogy kilépnek a megszokott életükből és eltűnnek. Hiroki Nakamori szociológus évek óta tanulmányozza ezt a jelenséget. 2020-ban, a pandémia kitörése alatt adott interjút a BBC-nek, ahol elmondta, hogy a hatvanas években terjedt el ez az állapot. Ha a válás jött szóba, könnyebbnek gondolták az emberek, ha inkább eltűnnek, minthogy keresztülmenjenek a bonyolult válási eljáráson.
„Japánban könnyű felszívódni. A rendőrség nem keresi őket, hacsak nem követett el az illető gyilkosságot vagy okozott balesetet. A családok magánnyomozót fogadhatnak fel a rokon felkutatása érdekében.”
– mondta Hiroki Nakamori.
Egy nonprofit szervezet, a Missing Persons Search Support Association of Japan (MPS) állítása szerint a hivatalos japán Nemzeti Rendőrség eltűnt személyek regisztrációja nem mutat valós számokat. Szerintük a 2010-es évek közepén összesen nyolcvanezer fő tűnt el, míg a szervezet szerint ténylegesen több százezren. Azt tudni kell, hogy a japán társadalmat körülbelül 127 millió ember teszi ki, és az eltűnt személyek aránya valóban csekély a teljes lakosság számához képest. Angliához viszonyítva – aminek fele akkora a lakossága –, összesen háromszázezer eltűnt embert jelentettek be ugyanabban az időben.
A johatsujelenség olyan elterjedt lett, hogy külön cégek alakultak meg, hogy segítsenek az embereknek eltűnni. Őket hívják úgy, hogy az „éjszakai költöztetők”. Segítenek szállást keresni az „elpárolgott embereknek” és megtervezni a tökéletes eltűnésüket.
Rejtélyes eltűnések
Madeleine McCann eltűnésének története jelenleg is az egyik legfoglalkoztatottabb ügy a világon. Az akkor hároméves kislány és családja nyaralni volt a dél-portugáliai Praia da Luz településén, az Ocean Club nevű üdülőközpontban. Kilenc nappal a negyedik születésnapja előtt, 2007. május harmadikán nyoma veszett.
A nyomozást azonnal elindította a portugál rendőrség. Számtalan történet kapott szárnyra az eltűnéssel kapcsolatban. Minden évben újabb nyomok és információk kerülnek elő, de az ügyet nem viszi előrébb. Talán soha nem fogják kideríteni, ki vitte el és hol van az örökké hároméves kislánynak maradt Madeleine. Az eltűnésének teljes történetét itt tudjátok elolvasni.
Ackermann Dávid eltűnési ügye az egyik legrejtelmesebb eset Magyarországon. Az akkor tizennyolc éves vecsési fiú szeptember tizenegyedikén találkozót beszélt meg a barátnőjével a Margit-szigeten. A Magyar Nemzet cikke alapján Dávid háromnegyed hat és hat között ért a sziget mólójára. A megbeszéltek ellenére nem egyedül várta a barátnője, hanem egy hattagú társasággal, akiket Dávid nem ismert.
A társaság a későbbi órákban nekiindult az éjszakának az Ötvenhatosok tere felé, a fiú azonban soha nem ért oda. Hogy mikor tűnt el vagy szakadt le a társaságtól pontosan, nem tudni. A fiatalok beszámolója alapján a villamoson vették észre, hogy nincsen velük Dávid. A szülei másnap bejelentették a rendőrségen. A szülők elmondása szerint először nem vették komolyan az ügyet.
A Margit-szigeten lévő térfigyelő kamerákat az eset után másfél hónappal később foglalták le, amikor már törlődtek az eltűnés időpontjában készült felvételek. Az estén történt részinformációk, amelyek egy ilyen ügyben nyomra vezethetnek, eltérőek a társaság tagjai között. Nem értettek egyet azzal, hogy Dávid józanul vagy ittas állapotban jelent volna meg a találkozón, abban sem voltak biztosak, pontosan mikor látták utoljára, és, hogy a barátnője valóban kereste volna az este folyamán vagy sem.
Később újabb tanúk jelentkeztek a rendőrségen, hogy látták Dávidot későbbi órákban a szigeten. A fiút kilenc és tizenegy óra között látták rendkívül rossz állapotban. Azt mondták, felajánlották a segítségüket, de a fiú elutasította. Tizenöt éve nem tudni semmit Dávid hollétéről és újabb nyom sem került elő. A szülei számos médiacsatornán szerepeltek, hogy segítséget kérjenek, de mindhiába.
Napok, hetek, hónapok
Az eltűnt személyek hozzátartozóinak nagyon nehéz időszakon kell keresztülmenniük, ami nem csak mentálisan, de fizikálisan is megterhelő. Napokat, heteket vagy akár hónapokat töltenek tudatlanságban, ameddig hír nem érkezik az eltűnt szerettükről.
Az ilyen veszteséget hívják „bizonytalan veszteségnek”, amikor nem tudják biztosra állítani a hatóságok, hogy él-e vagy meghalt az eltűnt, így nincsen lezárás. Nem tudják végső nyugalomra helyezni családtagjukat. Legtöbbjük nem hajlandó elfogadni az igazságot és tagadni kezd. Hosszú évekre van szükség, hogy eljussanak az elfogadáshoz.
2011-ben indult el az Ezer Lámpás Éjszakája, amit az eltűnt gyerekek megemlékezésért rendeznek meg minden évben. Hosszú éveken át lufikat engedtek a magasba a gyászoló családok és mindenki más, aki így akarta kinyilvánítani együttérzését. Bár hivatalosan a program a gyerekekért van, de az eltűnt életkorától függetlenül, azon az éjszakán minden haza nem talált társunkra emlékezhetünk. Ha fizikailag nem is, de emlékeinkkel élve tarthatjuk őket.
Borítókép: flickr.com/”The Language of History” by Luke Kurtis
