Borítókép: World Football Galleries
A gólok tükrében
Szurkolója válogatja, hogy mi tesz egy futballmérkőzést igazán izgalmassá. Az viszont tagadhatatlan, hogy minél több gól születik egy mérkőzésen, annál inkább leköti a néző figyelmét az, ami a pályán történik, hiszen nincsen annál nagyobb öröm vagy fájdalom egy szurkoló számára, mint amikor látja a labdát a hálóban kikötni.
A labdarúgó-világbajnokságokon gyakori eset, hogy gólzáporokat láthatunk, de ezek általában a csoportkörben, ritkábban pedig a kieséses szakaszban szoktak megtörténni. A kisebb és gyengébb csapatok többször is szembesülnek azzal, hogy a nagyobb és tapasztaltabb csapatok ellen nem tudnak labdába rúgni. Ilyenkor születnek olyan végeredmények, mint 1954-ben, a Magyarország-Koreai Köztársaság csoportköri mérkőzésen, ahol nemzeti csapatunk 9–0-ás elsöprő győzelmet aratott az ázsiai válogatott ellen. Viszont hogy olyan példát is hozzunk, ahol nem az egyik csapat felé billen túlságosan a mérleg, szintén 1954-ben, az Ausztria-Svájc negyeddöntő végeredménye 7–5 lett, ami 12 góljával mai napig a leggólgazdagabb meccs a vébék történetében.
Érdekesség, hogy a valaha volt tíz leggólgazdagabb világbajnoki mérkőzés közül hármat Magyarország csapata tudhat a neve mellett. 1954-ben – a torna későbbi győztese – Nyugat-Németország válogatottját győzte le hazánk 8–3-ra, a Koreai Köztársaságot pedig 9–0-ra, míg 1982-ben El Salvador ellen aratott 10–1-es győzelmet a magyar válogatott.
Azonban a kieséses szakaszból is emlékezhetünk gólzáporos mérkőzésekre; legyen itt szó például a braziloknak mai napig fájó 2014-es Németország-Brazília 7–1-es elődöntőről, vagy az 1938-as Brazília-Lengyelország 6–5-ről, ami bár nyolcaddöntőnek számított, valójában előtte nem voltak csoportmérkőzések. Mindenesetre az utóbbi meccs a mai napig a vb-történelem egyik legizgalmasabb mérkőzése; a teljes játékidőben már 8 gól született, a hosszabbításban pedig még 3. Ekkoriban, ha a mérkőzés a hosszabbítás után is döntetlen volt, a meccset újra kellett játszani. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha a lengyelek az utolsó percekben kiegyenlítettek volna és a két csapatnak még egyszer le kellett volna játszania a mérkőzést…
A mai napig a futball-vb történetének egyik legnagyobb mérkőzésének tartják az 1970-es világbajnokság elődöntőjét, amikor Olaszország és NSZK csapott össze a döntőbe jutásért. Az olasz csapat már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést és úgy tűnt, hogy ez a gól elég is lesz számukra a továbbjutáshoz, azonban a mérkőzés 90. percében a németek egyenlíteni tudtak. A hosszabbításban ezután kész gólzápornak lehettek szemtanúi a nézők. A 94. percben a németek lőttek gólt, amelyre nem sokkal később jött is az olaszok válasza. Ezt követően ismét az olaszok szerezték meg a vezetést a 104. percben, erre viszont a németeknek volt válasza. A mérkőzés utolsó, hetedik és egyben mindent eldöntő gólját végül a 111. percben az olasz Giovanni Rivera szerezte. A 4–3-as mérkőzést mindkét ország az évszázad mérkőzésének tartja, és a tiszteletére emléktáblát is avattak a mexikóvárosi Azték-stadionban.
Ritkább esetekben akár egy bronzmeccsen vagy egy döntőn is kapkodhatjuk a fejünket, annyi gól születik. Nem kell messzire mennünk az időben, hogy találjunk ilyenre példát: a legutóbbi katari vb döntője ugyanis szinte még mindig élénken élhet emlékezetünkben. A hosszabbításos 3–3-s, valamint a 2018-as 4–2-es döntő visszahozta a ’80-as évek előtti gólzáporos finálékat.
A bronzmeccsek között azonban találunk még ennél is gólgazdagabb mérkőzést. 1958-ban a címvédő NSZK és Franciaország csapott össze a bronzéremért. A mérkőzést végül a franciák nyerték 6–3-ra, melyből a Kékek négy gólját egyetlen ember, Just Fontaine szerezte meg. A francia csatár tartja a mai napig az egy világbajnokságon szerzett legtöbb gól rekordját, az 1958-as tornán ugyanis hat mérkőzésen összesen 13 gólt szerzett francia színekben. Ezt a rekordot egyébként előtte Kocsis Sándor tartotta; ő az 1954-es világbajnokságon 11 alkalommal talált be a kapuba.
Hol az izgalom?
Ha összehasonlítjuk a foci-vb történetének eddigi összes döntőjét és bronzmeccsét abból a szempontból, hogy hány gól született ezeken a mérkőzéseken (teljes játékidőben és esetleges hosszabbítás után), egy igazán különleges eredményt kapunk.
Látható, hogy a kezdetektől az 1958-as svédországi világbajnokságig hasonló számú gól született a két éremosztó mérkőzésen és fontos kiemelnünk, hogy a legkevesebb találat is összesen három volt. Ezután az elkövetkezendő húsz évben mindig a döntőn született több gól. 1982-től azonban egészen a 2014-es németországi labdarúgó-világbajnokságig a bronzmeccsen résztvevő csapatok könyvelhettek el több gólt. A legutóbbi két vébén pedig szintén a döntős csapatok között született többségben gól.
Összességében nem mondhatjuk, hogy gólok számát tekintve a döntők vagy a bronzmeccsek lennének izgalmasabbak. Az eddigi éremosztó mérkőzések alapján ugyanis mindkét esetben 3,8 gól született átlagosan egy meccsen. Ebből levonhatunk egy olyan következtetést, hogy bár kétségkívül egy világbajnoki döntőnek van nagyobb tétje, mint a harmadik helyért folyó mérkőzésnek, a csapatok az utóbbi esetben is ugyanúgy tudnak gólparádés meccset a nézők elé varázsolni.
Az éremig vezető út
A csapatok, amikor éremért játszanak, megpróbálják jobban odatenni magukat a pályán, az eddiginél még jobb formájukat mutatva. A csapatok éremosztó mérkőzésig vezető útja szempontjából azonban olykor nagy különbségeket láthatunk abban a tekintetben, hogy az eddigi mérkőzéseiken hány gólt lőttek átlagosan, valamint magán az éremosztón hányszor találtak be. Ezeket az adatokat összehasonlítva észrevehetünk egy tendenciát, ami a korábban mutatott grafikonhoz is hasonlít. A táblázatban piros és zöld árnyalatai jelölik azt, hogy a különbség mennyire nagy.
Az 1962-es világbajnokságtól 1978-ig, amikor a döntőn született több gól, észrevehetjük, hogy a csapatok statisztikájában is a döntőn résztvevő nemzetek büszkélkedhetnek a pozitívabb eredményekkel. Az ebben az időintervallumban rendezett világbajnokságon bronzmeccset játszó csapatok ugyanis egyetlen kivétellel (Brazília 1978) mindannyian kevesebb gólt lőttek az éremosztó mérkőzésen, mint a torna addigi mérkőzésein átlagosan. Ennek oka lehet a fáradtság vagy motiválatlanság az elvesztett elődöntők után. Ezzel szemben a döntős csapatok esetében azt látjuk, hogy az adott tornán végül világbajnok nemzetek minden esetben több gólt lőttek a döntőn, mint azelőtt átlagosan, és a vesztes csapatok esetében is kisebb különbséget látunk az addigi eredményekhez képest.
Amikor a bronzmeccseken született több gól (1982-2014), szintén észrevehetünk egy hasonló tendenciát. Ennek a kilenc világbajnokságnak az esetében ugyanis feltűnően pozitív a bronzmérkőzéseken részt vevő nemzetek éremosztó meccsen szerzett góljainak száma az addigi mérkőzések gólátlagához képest. Ennek egyik oka lehet az, hogy a csapatok gyakran rotálnak a bronzmeccsre, más felállásban lépnek pályára. Itt is csupán öt esetben láthatunk negatív számot és ezen nemzetek mindegyike az adott bronzmérkőzést végül elvesztette. Ezzel szemben, a döntős csapatok esetében csupán négy nemzetről beszélhetünk akik több gólt szereztek a döntőn, mint a döntőig vezető út mérkőzésein átlagosan. Utóbbi csapatok kapcsán fontos kiemelni, hogy ketten egymás ellen vívták a döntőt 1986-ban, az Argentína-NSZK mérkőzés 3–2-es végeredménnyel zárult és a kilenc világbajnokságot átölelő 1982 és 2014 közötti időszakban a döntők közül ezen született a legtöbb gól.
Az első labdarúgó-világbajnokságtól egészen 1958-ig láthattuk, hogy általában szinte megegyező számban születtek a gólok az éremosztó mérkőzéseken. A táblázatot elemezve észrevehetjük, hogy a döntőben játszó csapatok esetében több a negatív szám a különbség oszlopában. Azonban ezeken a világbajnokságokon lényegesen kevesebb nemzet volt, és a formátum következtében egyes csapatok kevesebb mérkőzést játszottak az éremosztóig vezető útjukon, mint más csapatok, így az összesített gólátlag is torzabb képet ad. Erre példa az 1950-es Uruguay-Brazília döntő, ahol a házigazda braziloknak a csoportkörben három mérkőzést is játszaniuk kellett, míg Uruguaynak csupán egyet (Bolívia ellen), miután a háromfős csoportjukban eredetileg helyet foglaló Franciaország visszalépett a világbajnokságtól.
Az első gól
Érdemes még megvizsgálnunk azt is, hogy mennyire befolyásolja egy éremosztón lőtt gólok számát az, hogy az első gólt a játék hányadik percében lövik a csapatok.
A döntők esetében az összesített grafikonon láthatjuk, hogy azokon a mérkőzéseken, amelyeken kifejezetten sok gól született (5 vagy több), az első találat általában már a játékidő első harmadában történt. Ezzel szemben azokon a döntőkön, ahol kevesebb (1-2) gól született, az első gólt a mérkőzések végén lőtték a csapatok. Kivétel ez alól a 2006-os döntő, melyben mindkét csapat már az első 20 percben betalált, és a mérkőzés a tizenegyes párbajjal dőlt el. A 3-4 gólos döntőkön pedig általában 20. és 80. perc között született az első gól. Itt kivétel az 1974-es döntő, melyen az első gól a második percben született, valamint az 1962-es döntő, ahol szintén viszonylag hamar, a 15. percben lőtték az első gólt.
A bronzmérkőzések esetében észrevehetjük azt – a döntőkkel ellentétben –, hogy négy világbajnokság kivételével az első félidőben már megszerezték a csapatok az első gólt. Itt is megfigyelhető az a tendencia, hogy a gólzáporos mérkőzéseken már a meccs elején megszületik az első találat. Azonban a 3-4 gólos mérkőzések esetében sokkal nagyobb a szórás; számos bronzmeccsen már a játékidő elején megszületett az első gól. Az 1-2 gólos mérkőzések esetében pedig egyaránt láthatunk példákat arra, hogy a meccs elején vagy éppen a meccs végén találtak be először a csapatok.
Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a labdarúgó-világbajnokságok történetében a bronzmérkőzéseken szerezték meg a csapatok gyorsabban az első gólokat. A döntőkön átlagosan a játékidő 36. percében, a bronzmérkőzéseken a 25. percben születnek az első gólok. Mind az aranyéremért, mind a bronzéremért vívott mérkőzések esetében észrevehetünk egy tendenciát, hogy minél hamarabb lövik a csapatok az első gólt, annál több gól fog születni a mérkőzésen. Azonban néhány mérkőzés ellenpéldaként is felhozható.
Előrejelzés gólzáporról
Az összehasonlított adatok alapján láthatjuk, hogy egy gólgazdag mérkőzésnek kevés esetben oka az, hogy a csapatok a korábbi mérkőzéseken is szórták a gólokat. Ezek az emlékezetes meccsek a résztvevő csapatok számára is egy szintlépésnek számítanak.
Ennek oka mindenekelőtt a korábban is említett tény, hogy a csapatok, amikor éremről van szó, a jól bevált taktikájuk mellett valami újjal lépnek pályára. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy mérkőzés csak akkor számít emlékezetesnek, ha a csapatok sorra lövik a gólokat. Az éremosztókon a legtöbb csapat inkább már egyfajta biztonsági játékot játszik, hiszen az itt kapott góloknak sokkal nagyobb súlya van. Épp emiatt, ahogyan a táblázatban is látszik, a döntős meccsek esetében (a bronzmérkőzésekkel szemben) kevesebbszer történik meg, hogy a döntőn az addigi gólátlaguknál több gólt lőnek a csapatok. Az esetleges gólgazdag mérkőzések azonban annak példái, hogy a csapatok egymásból a legjobb formát képesek kihozni ezeken a meccseken, egymást a maximális teljesítményre kényszerítik.
Mindenesetre reméljük, hogy az egy hét múlva kezdődő, az USA-Kanada-Mexikó hármas által rendezett labdarúgó-világbajnokságon is szemtanúi lehetünk majd gólgazdag mérkőzéseknek és legalább egy olyan izgalmas döntőnek, mint a legutóbbi vébén.
