Képek és borítókép: Kovács Nikolett
A koreai-félszigeten már régóta fennálló feszültség 1950. június 25-én ért a tetőpontjára, amikor Észak hirtelen támadást indított Dél irányába. A területi harcok elhúzódása után, 1953-ban a két fél fegyverszünetet kötött egymással, és kialakították a demilitarizált zónát. Közös megegyezésre a 38. szélességi foktól 2-2 kilométeres terület mentén húzták meg az így összesen 4 kilométer széles és 250 kilométer hosszú fegyvermentes övezetet, mely a mai napig kettéválasztja a félszigetet. Bár a terület katonai bázisokkal van körbebástyázva és szigorú megfigyelés alatt tartják, vannak részek, ahova csoportos idegenvezetéseket szerveznek az érdeklődők számára. Különböző vezetések közül válogathatunk, attól függően, mit szeretnénk megnézni. Eltölthetünk ott csak pár órát is, vagy – ahogy mi is tettük – egy egész napot.
Gamaksan-függőhíd
A Gamak-hegyen átívelő híd – más néven Gloucester Heroes Bridge – emlékként lett állítva az itt elesett, a délieket támogató brit csapatoknak, akik a háború kezdetén csaptak össze az északiaknak támogatást nyújtó kínai haderővel.
A hídig, bár hegynek felfelé kell megtenni egy körülbelül 5-10 perces utat, mindenki számára teljesíthető a kis séta. Útközben még két bunker mellett is elhaladunk, melyeket a háborúban használtak, a vállalkozó kedvűek még akár bele is mászhatnak, bár a hely elég szűkös. A hídhoz érve gyönyörű kilátás tárul elénk, a hídon túl pedig egy újabb rövid séta után egy vízeséshez is eljutunk. Első kis rövid megállónk egyfajta bemelegítésnek is tekinthető, útközben az idegenvezetőnk beavat minket a háború részleteibe is.
Imjingak Béke Park
A híd után az Imjingak Béke Park felé vesszük az irányt. Útközben már belépünk a DMZ területére, így előtte egy ellenőrzésre is sor kerül. A buszt átnézik dél-koreai katonák, ugyanis erre a területre semmilyen fegyvert nem lehet bevinni, illetve minden utast is ellenőriznek, így fontos, hogy velünk legyen az útlevelünk.
A parkba érve egy mozdonnyal találjuk szembe magunkat. Az utolsó vonat, amely átkelt a határon. A Gyeongui-vasútvonal volt az összekötő út a déli rész és a mai észak-koreai főváros, Phenjan között. A háború kezdetével ellátmányok szállítására használták a déliek. A gőzmozdony utolsó útján az üzemeltető és két segéd utazott rajta, amikor a kínai kommunista erők felrobbantották a vasútvonalat. Bár a mozdony kisiklott, és több mint 1020 golyó ütötte nyom található rajta, három utasa túlélte. A mozdony a mai DMZ területén siklott ki, évtizedekre elhagyatott maradt, majd áthozták jelenlegi helyére, és 2004-ben még Kulturális Örökség részévé is nyilvánították.
A mozdony körül szögesdrótkerítés van, mely mára már tele van aggatva színes szalagokkal, amelyekkel a háborúban elesettekre emlékeznek. Érdekesség, hogy a szalagok között több „tilos fényképezni” tábla is megbújik, azonban az idegenvezetők mindenkit bátorítanak a képek készítésére.
Szabadság-híd
A vonatot elhagyva átsétálhatunk az úgynevezett „Szabadság-hídon”. Nevét arról kapta, hogy ezen a hídon kelt át az a 12 773 hadifogoly, akiket az 1953-ban aláírt fegyverszüneti egyezményt követően az első fogolycsere során elengedtek. A Gyeongui-vonal két vasúti hídja eredetileg az Imjin folyót ölelte át, azonban mindkettőt lebombázták. A hadifoglyok cseréjének lehetővé tételéhez a nyugati hidat egy ideiglenes szerkezettel újjáépítették az eredeti megmaradt pillérek felett. Az így létrejött híd 83 méter hosszú, 45 méter széles és 5 méter magasan található. Két végéhez teherautóval vitték a foglyokat, majd onnan gyalog mentek át. Az acéllal megerősített faszerkezetes hídnak, bár építészeti értéke nem túl nagy, eszmei és szimbolikus értéke annál inkább.
Emlékhely a szétszakadt családoknak
A Béke Parkban a Mangbaedang-oltár is helyet kapott, amely a szétszakított családoknak lett állítva. A délen maradt hozzátartozók bármikor eljöhetnek ide – főleg az ünnepnapokon tesznek látogatást –, hogy megemlékezzenek felmenőikről, vagy jelenleg is Észak-Koreában élő rokonaikról.
Az oltár mellett egy másik emlékmű is található, mely a „30 elveszett év” című dalnak lett állítva. Ezt a dalt használták főcímdalként az 1983. június 30. és november 14-e között sugárzott A szétszóródott családok keresése című TV-műsorhoz. A műsor összesen százharmincnyolc napon át, 453 órán és 45 percen keresztül közvetítette a háborúban szétszakított 10 189 család újraegyesülését. Az emlékműnél ebből pillanatképeket is láthatunk, illetve a dalt is meghallgathatjuk.
A hármas számú alagút
Következő állomásunk egyike annak a négy alagútnak, amelyeket a fegyverszünet megkötése után kezdtek el kialakítani az északiak, hogy átérjenek a déli területekre. 1974-ben egy észak-koreai dezertőr árulta el a délieknek, hogy mire készülnek a túloldalon, azonban az alagutak pontos helyét nem tudták. Így a feltételezett területeken két méterenként csöveket helyeztek el, amiket aztán vízzel töltöttek meg. Évekkel később, 1978. június 10-én az egyik csőből magasba tört a víz, így találták meg a hármas számú alagutat, melyet mára a turisták számára is látogathatóvá tettek. Az alagút 73 méter mélyen fekszik, összesen 1635 méter hosszú, amiből 1200 méter az északi területre, 435 méter a délire nyúlik át.
A látogatók csak biztonsági felszerelésben mehetnek le az alagútba. Mivel az csupán két méter széles és magas, semmilyen személyes tárgyat sem engednek magunkkal: táskánkat, mobiltelefonunkat mind le kell adnunk, majd egy fémdetektoron is át kell sétálnunk egy utolsó ellenőrzés érdekében. Az alagútban nem tudunk teljes hosszában végigsétálni, több betonblokád is található benne, amelyeket a déliek helyeztek el, hogy az északiak még véletlenül se tudják használni az alagutat. Egészen a harmadik blokádig tudunk eljutni, ahonnan egy kis ablakon átnézve a második blokádot is látni lehet. Ezen a ponton állva pontosan 170 méterre vagyunk csupán a demarkációs vonaltól. Az északiak mai napig állítják, hogy nem ők alakították ki az alagutakat, azok már ott voltak, ők csupán bányászati célra használták, azonban a robbantások irányából pontosan látszik, hogy azok északi oldalról történtek, illetve kőzettani szempontból semmilyen bányászati célra nem használható az alagút.
Dora Obszervatórium
Miután a föld alatt már bejártuk a zónát, ideje felülről is megnézni. A katonai állomások között, szigorúan a kijelölt útvonalat követve felsétálunk a Dora Obszervatóriumba, ahonnan tiszta kilátás nyílik elénk Észak-Koreára. A kihelyezett távcsövekkel egyből kiszúrhatjuk a magasba húzott észak-koreai zászlót. A zászlórúd szabad szemmel is látható, hiszen ez a legmagasabb a világon, ami annak a következménye, hogy miután először felállították az északi zászlót, válaszul a déliek is kihelyezték a sajátjukat, de egy magasabb rúdon. Ezzel elindult a verseny, hogy melyik fél tudja magasabbra rakni a zászlóját.
Ettől balra egy papírvárost találunk, amit a propaganda érdekében alakítottak ki, hiszen pontosan tudják, hogy a déli oldalról figyelik őket. A kihalt városban pár háznak, gyárnak és raktárnak kinéző épület között pár ember is feltűnik. Földművelés zajlik még ezen a területen, így a farmon szorgoskodó emberek mindennapjába is belepillanthatunk.
A másik irányba tekintve egy hatalmas hangszórót látunk. Ezen folyamatosan északi propaganda szövegek szóltak, mire válaszul a déliek is felállították a saját hangszórójukat, melyen az északi rezsimet kritizáló műsor szólt. Ez egészen 2004-ig tartott, amikor is közös megegyezésre a felek lekapcsolták saját adójukat. Tizenegy év kihagyás után, 2015-ben szólaltatták meg újra pár hétre a déli hangszórókat, majd 2016-ban állandó műsort alakítottak ki. Ekkor a hírek mellett nagyobb részben már helyet kaptak K-pop dalok is. Többek között PSY Gangnam Style című száma is szerepelt a lejátszási listában, amely bár világszerte nagy sikert aratott, az északiaknak annyira nem nyerhette el a tetszését, ugyanis 2018-ban egy, a határt ellenőrző északi katona a fegyverével kilőtte a déli hangszórót. Ezután a két fél újra egyezséget kötött, hogy mindenféle propagandatevékenységet beszüntetnek a DMZ területén, így azóta csönd van.
Összhatás
De milyen érzés is eltölteni egy napot ezen a helyen? Ha lehet ilyet mondani, a katasztrófaturizmus tökéletes példája. A teljes mértékben felkészült idegenvezetőknek hála nagyon sok információt megtudhatunk a történelemről, és minden kérdésünkre készségesen válaszolnak. A magas fokú ellenőrzések és a katonák nagyszámú jelenléte elsőre már-már ijesztő, ismeretlen érzés lehet, de hozzájárul, hogy méginkább érezzük a súlyát annak, hol is vagyunk. Ugyanakkor nem tekinthetünk el a „turista” résztől sem. Sétálva a számunkra kijelölt úton, egyik oldalunkon egy gondosan elkerített rész „taposóakna” felirattal ellátott táblákkal és kis zászlókkal – ugyanis a déli katonák a mai napig a háború ideje alatt elhelyezett aknákat keresik –, az út túloldalán viszont szuvenírboltok és büfék sorakoznak. A függőhídhoz vezető úton az erdőben túlméretezett műanyag állatok vannak kihelyezve, a Béke Parkban még egy vidámpark is van, és mindegyik megállónál lehetőségünk van túlárazott hűtőmágnest, képeslapot vagy pólót vásárolni. Ezek sajnos elég illúziórombolóan hathatnak, de rengeteget tudunk tanulni az itt töltött idő alatt, úgyhogy ha van rá lehetőségünk, mindenképp megéri elmenni.
