Borítókép: karinthyszinhaz.hu
A Lemons Lemons Lemons Lemons Lemons című romantikus komédia Magyarországon először a Karinthy Színházban tekinthető meg Olt Tamás rendezésében. A darab Sam Steiner azonos című könyvén alapul, aminek a színházi adaptációja nagy sikereket aratott számtalan országban, többek között az Egyesült Királyságban is.
A történet abból az alapfeltevésből indul ki, hogy egy átlagos ember 12320575 szót ejt ki az élete során. De mi történik akkor, ha törvény korlátozza az egy nap alatt kiejthető szavak számát? A színdarab pont ezt a világot mutatja be: egy új törvény hatására az emberek naponta mindössze 140 szót mondhatnak ki. Ebbe beletartoznak a papírra leírt szavak is. Ugyanígy a munkavégzés során is ebből a napi 140 szóból kell gazdálkodnia az embereknek. A 140 szavas limit a Twitter (újabban X) 2017-ig aktuális karakterlimitére hajaz.

Jelenet a darabból. Forrás: karinthyszinhaz.hu
A jelenetekre a nem-lineáris történetmesélés jellemző, ugyanis folyamatosan ugrálnak a jelen (a 140 szavas törvény utáni idők) és a múlt (a törvény elfogadása előtti idők) között. A múltbéli jelenetek bemutatják a nézőknek, hogy a két főszereplő, Bernadette (Mikecz Estilla) és Oliver (Mohácsi Norbert) kapcsolata hogyan alakult ki. A nézők tanúi lehetnek az első találkozásuknak egy macskatemetőben, az első pár randijuknak (még mindig ugyanabban a macskatemetőben), az összeköltözés utáni életüknek és a konfliktusaiknak is. A jelenben továbbra is megfigyelhető, hogy hogyan alakul Bernadette és Oliver mindennapi élete, és hogyan próbálnak kiigazodni az új, törvény utáni világban.
A szereplők múltjába is betekintést nyerhetünk. Bernadette egy munkásosztálybeli családból származik és önerőből járt egyetemre, saját kemény munkájának köszönhetően ügyvédjelöltként dolgozik. Oliver idealistább, zenészként tevékenykedik és privilegizált családi hátteréből kifolyólag nincsenek pénzügyi problémái. Amíg Bernadette napközben ügyvédjelöltként dolgozik és próbál feljebb jutni a karrierranglétrán, addig Oliver tüntetésekre jár és aktivistaként próbálja megakadályozni a törvény bevezetését, majd a törvény elfogadása után a visszavonásán dolgozik.

Jelenet a darabból. Forrás: karinthyszinhaz.hu
A színdarab rendezése nagyon ötletes. A 90 perces darabban végig két színész játszik, és ezalatt a színpad díszlete egyszer sem változik. A kreatívan berendezett díszlet részét képezi Bernadette és Oliver közös lakása, de egy ismeretlen város utcái és a macskatemető is itt tekinthetők meg. A jelenetek között gyakran alkalmaznak a színpad falára kivetített videókat is, így bár a színpad kicsi, de a díszlet rendkívül változatos és sokrétű. A kétszereplős darab színészeivel készítettünk interjút is, amit érdemes elolvasni erre a linkre kattintva.
Úgy gondolom, hogy a darabot jól zárták le és egy kerek történetet mutattak be a színészek. Viszont a színdarab alatt számtalan kérdés merült fel bennem a Lemons világával kapcsolatban: az is beleszámít a 140 szóba, ha az emberek jelnyelven kommunikálnak? Hogyan tanulnak meg beszélni a kisbabák, ha naponta csak 140 szót hallanak a szüleik szájából? Az idő haladtával hogyan változik meg a törvény hatására az emberek által beszélt nyelv? Vajon kialakul egy orwelli újbeszélhez hasonló nyelv, leegyszerűsített nyelvtannal és lecsökkentett szókinccsel?
A darabot mindenképp érdemes megnézni; amellett, hogy elgondolkoztató, végtelenül szórakoztató és kreatív is.