Borítókép: Kiss Krisztina, balról jobbra: Mihály Csaba, Pál Andor, Alin Nicuta, Fülöp Loránd, Szabó László
Az első kiadott dalotok-nevezetesen a Ne emlékezz vissza című - ezzel a két sorral indul:
„Úgy történt minden, ahogy lennie kellett,
Összefutottunk a négyes street mellett.”
Ennek van valóságalapja? A zenekar ténylegesen egy véletlen találkozás miatt alakult ki?
Fülöp Loránd: Ez a felvetés átvitt értelemben teljes mértékben az igazságot tükrözi. A 4S Street-et megelőzően már több közös formációnk is volt, de ez a felállás csak ebben az együttesben jött létre. A fentebb említett idézet abból ered, hogy a zenekar legelső próbaterme a település bejáratától, a negyedik utcában kapott helyet, a dobosunk otthonában.
A zenekar neve, a 4S Street mára már aktualitását vesztette abban az értelemben, hogy bár négyen indultatok, de később, ötödikként Mihály Csaba is csatlakozott hozzátok. Ő mi miatt került később a „csapathoz”, illetve miért őt választottátok a billentyűs szerepére?
F.L.: A 4S és az, hogy eleinte csak négyen alkottuk a zenekart, csupán véletlen egybeesés. Csabával gyerekkorunk óta együtt játszottunk, viszont az előző zenekarokból adódó nézeteltérések egy kicsit elodázták az ő csatlakozását. Bátran ki merem jelenteni, hogy már a legelső próbán éreztük, hogy ezt a műfajt billentyűs nélkül gyakorlatilag lehetetlen játszani. Ismerve az ő szerzői és hangszeres kvalitásait, nem volt kérdés, hogy meg kell oldanunk a személyes problémákat és közösen kell elinduljunk ezen az úton, ebben az együttesben a zenei pályán. Utólag visszatekintve, értékelve ez nagyon bölcs döntés volt részünkről és bebizonyosodott, hogy tényleg öten tudunk egy egészet alkotni.
A videoklippek a ti, vagy esetleg másvalaki ötletei alapján valósulnak meg? Azért kérdem, mert mindegyik egyszerű, és pont ettől varázslatos. Nagyon emberi, és mélységekkel teli, ennél fogva már-már maga a néző is át tudja élni, amit ti a forgatások alkalmával érezhettek.
F.L.: A mi esetünkben, ahogy dalszerzésre sincs kialakult recept, úgy a videoklipek elkészítésére sem. Volt olyan dal, ahol egy professzionális stábbal dolgoztunk együtt, de az esetek kilencven százalékában magunk végezzük el ezt a feladatot, egy operatőr barátunk segítségével. Igyekszünk nem túlgondolni semmit, szeretünk mindent egyszerűen megközelíteni, és ez általában sikerül is. Amikor megszületik egy dal, kiragadunk belőle egy fő motívumot, majd eköré építjük fel a teljes produkciót. Ha úgy ítéljük meg, hogy a munkafolyamat kivitelezhető külső szakemberek nélkül, akkor a rendezői és a gyártási munkálatokat mi magunk végezzük el, de amennyiben valami olyan kerül a koncepcióba, amihez tudjuk, hogy nem értünk vagy nem vagyunk elegek hozzá, akkor ennek megfelelő embereket keresünk a feladatra.
Alin, neked nagyon erőteljes hangod van. A művészeknél - különösen igaz ez a zenészekre - a tehetség már gyerekkorban megmutatkozik, ez nálad is így volt?
Nicuta Alin: Az én történetem is gyerekkoromra nyúlik vissza. Már általános iskolásként követtem az akkor legmenőbbnek számító amerikai és brit zenekarokat. Természetesen ezek meghatározták a mindennapjaimat, inspirálóan hatottak rám. Mindez pedig jellemző volt a baráti körömre is, így egyre inkább kezdett beépülni a zene a mindennapi életembe. Eleinte, amikor énekelni kezdtem még nem igazán éreztem a határaimat, így egy hosszas útkeresés következett. Rengeteg műfajt kipróbáltam az életem során, több olyan zenekarban is megfordultam, ahol feldolgozásokat játszottunk, de végül a dalszerzésben és az alkotásban találtam önmagamra. Ez egy hosszas folyamat volt, de nagyon büszke vagyok arra, hogy mára már tisztában vagyok a határaimmal.
Én úgy gondolom, hogy a ti eddigi pályafutásotok alatt - de javítsatok ki, ha tévedek - a legnagyobb eredmény koncertek tekintetében az, hogy nemrég a Bagossy Brothers Company előzenekaraként léphettetek fel az Arénában. Milyen érzés volt ennyi, több tízezer ember előtt zenélni, milyen volt a hangulat?
F.L.: Nagyon megtisztelő és egyben nehéz feladatot kaptunk a Bagossy Brothers Companytól, amikor felkértek erre a vendégszereplésre. Bár a négyéves fennállásunk során rengeteg nívós helyen megfordultunk, ez annyira más közeg volt, hogy igazából magunk sem tudtuk mire számíthatunk. Tudomásunk van arról, hogy nagyon sok közös rajongónk van Bagossyékkal és az is tény, hogy nem csak zenekar, hanem közönség szintjén is Gyergyó foglalta el a Papp László Sportarénát. Ennek ellenére legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az ország legnagyobb színpadán ilyen fogadtatásban lesz részünk. Fantasztikus élmény volt, biztos vagyok benne, hogy egész életünkben emlékezni fogunk rá.
Van olyan kezdetleges dal a zenekar alakulásának évéből, ami nincs kiadva, mert esetlegesen nem tartottátok elég jónak, vagy pusztán még várat magára?
F.L.: Természetesen van ilyen dalunk. Sok esetben kipattan a fejünkből egy hirtelen jónak ítélt ötlet, aztán valahogy a legelső próbán meg is reked ott, ahonnan elindult. Vannak olyanok, amik teljes feledésbe merülnek viszont a gyakoribb jelenség az, hogy egy idő után ezek tovább gondolva és leporolva öltenek dalformát. Jó példa erre a Mesélek a bornak, aminek az első verziója majdnem egy évet pihent a fiókban. Valamilyen furcsa indíttatásból került elő és azóta egészen hihetetlen az, ami körülötte történik.
Van két olyan dal, [mindkét dal szövegét Mihály Csaba írta-a szerk.] aminek két-két sora erősen összecseng tartalomban, mondanivalóban:
„Bántottak elegen,
Ebből lett elegem”
(Fellegvár)
„Engem eltiportak száz meg százszor,
Fölkelek, de mondd még hányszor.”
(Ha éreznéd)
Köztudott, hogy a művészeket gyerek és/vagy ifjúkorban sokat bántják, ebből a két-két sorból azt szűrtem le, hogy ez veletek se volt másképp… Ezeket a bántásokat, fájdalmakat, sebeket mennyi idő volt nektek feldolgozni, elfelejteni?
Mihály Csaba: Nekem soha nem tűnt fel az, hogy ez visszatérő motívumként jelentkezik a dalszövegeimben, így komolyan elgondolkodtam ezen a kérdésen. Talán az lehet az oka ennek, hogy a művészi hajlam a viszonylag ritkább adottságok közé sorolható. Innentől kezdve azok a művész gyerekek, akik közösségbe kerülnek (osztályközösség, sportcsapat stb.), gyakran eltérő értékrendet képviselnek társaikhoz képest, ami egymás között hátrányos megkülönböztetéshez vezethet. Visszagondolva az elemi és általános iskolai éveimre, sokszor stigmaként viseltem a zongorista titulust, ami lelkileg eléggé megterhelő volt főleg azzal együtt, hogy ez csak jóval később kezdett el kifizetődni. Ahogy különböző sikerek és sikerélmények kezdtek jönni, egyre inkább feledésbe merültek ezek, így ma már mosolyogva tekintek vissza a nehezebb pillanatokra.
Méltán lettetek jelölve a Petőfi Zenei Díj „Az év zenekara” kategóriájában. A többi versenyzőt [Carson Coma, Elefánt, Margaret Island, Platon Karataev-a szerk.] látván mit gondoltok, mennyi esélyetek van nektek elnyerni a díjat? Illetve van velük valamiféle személyes kapcsolatotok?
F.L.: Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy így látod. Őszintén szólva nem számítottunk arra, hogy már idén jelölést kapunk erre a rangos díjra. Az öt zenekart végig nézve, mi vagyunk a legfiatalabbak. Ez is tükrözi azt, hogy milyen megtisztelőnek érezzük önmagában már magát a jelölést is. Van olyan zenekar a jelöltek között, akinek korábban jártunk már a koncertjein. Nagyon furcsa érzés lesz most együtt állni a díj várományosaiként, nagyon várjuk, hogy ott találkozhassunk a többi jelölttel. Mivel öt zenekar van jelölve, húsz százalék esélyünk van megnyerni ezt a díjat. Viccet félretéve nem fűzünk semmilyen elvárást hozzá, mi csak élvezni szeretnénk a gálát. Ha mi nyerünk természetesen nagyon fogunk örülni, ha nem, akkor emelt fővel fogunk gratulálni a győztesnek.
F.L.: Említettem, hogy ez a dal a fiókban tárolt ötletek egyike volt. Amikor a legelső dalkezdeményt elhozta Alin a próbára, akkor csupán néhány sor volt meg és egy kezdetleges akusztikus gitárkíséret alatta. Mindenkinek tetszett a dal, de azt éreztük, hogy valami hiányzik belőle. Nem sokkal később kipróbáltuk zongorakísérettel és ez szinte azonnal adta is a refrént magával. Miután Csabi tovább gondolta Alin ötletét és meghallottuk a refrént, nem volt kérdés, hogy felkerül-e a lemezre. Mint utólag kiderült, életünk egyik legjobb döntése volt.
A tavalyi, 2021-es évnek mi volt a tanulsága számotokra zenei téren és annak eredményei tekintetében? Volt ilyen?
F.L.: Közhelynek számíthat de tényleg megtanultunk őszintén hinni magunkban és a dalainkban. A második lemez egy sallangmentes, letisztult világot szült és bebizonyította az a legjobb, ha a saját utunkat járjuk. Új dalok szempontjából most egy rövidebb szünet következik, de minden tanulságot és tapasztalatot összegyűjtve fogunk neki vágni a következő daloknak, amelyek remélhetőleg ismét egy újabb szintre fognak eljuttatni minket.
