Kult

Budapest Park – Élvezetek egy forró nyári napon

„Hagyd kint a valóságot” – így szól a Park szlogenje. Ez Július 1-én, pénteken meg is valósult. A 4S Street zenekar, majd pedig Rúzsa Magdi lépett színpadra. A határon túli magyarok fergeteges produkcióját láthattuk.

Kult

Pazzagli Ágnes Rita: “Fizikális nehézségeim miatt padlóra, tartósan semmi miatt nem kerültem soha”

Pazzagli Ágnes Ritával, egy kerekesszékes, ugyanakkor életvidám nővel beszélgettem az ő állapotáról, élet szakaszairól, és a táncról. Ágnes a Carmen című táncával magyar bajnok lett, amit nemrégiben a Ferencvárosi Művelődési Házban is bemutatott, és az örömtáncosokkal együtt a döntőbe került, a versenyt pedig azóta meg is nyerték.

Kult

4S Street: “A művészi hajlam a viszonylag ritkább adottságok közé sorolható”

A 4S Street nevű erdélyi együttessel a Spotify által találkoztam egy szerencsés véletlen során. A Mesélek a bornak című szerzeményüket ismertem és hallgattam meg elsőként, s már első hallásra megfogott, lenyűgözött. Nagy potenciált látok bennük, már két alkalommal is sikerült elnyerniük a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet. Az idei Petőfi Zenei díj Év Zenekara kategóriában jelölve lettek, melynek vasárnap lesz a díjátadó ünnepsége.

molnos_zoltan
Kult

Molnos Zoltán: „Nekem az alkotás maga az öröm, az ünnep.”

Molnos Zoltán, székelyföldi festő, akit okkal emlegetnek „Székely Dalí”-ként. Egyedi stílusát számtalan helyzetben mutathatta meg hazai és külföldi porondon egyaránt. Lenyűgöző képei mindenkit elvarázsolnak. A művész a cikk megjelenésének napján tölti be hatvanadik életévét. Az elmúlt évekről, művészetéről, karrierjéről beszélgettünk.

Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén
Karrier

Platon Karataev: “Tudtuk azt is, hogy egy szuggesztív karakternek kell játszani ezt a szerepet”

A Platon Karataev nevű formációt, és azon belül is Ocean elnevezésű dalt egy, a szívemnek nagyon kedves ismerősöm mutatta. Akkor, abban az adott pillanatban nem tudatosult bennem a srácok zsenialitása. Később, egy nyugodtnak nevezhető helyzetben, tudatállapotban ez megfordult bennem és elkezdtem érdeklődést mutatni irányukba. Az élettől lehetőséget kaptam arra, hogy a két frontemberrel, Balla Gergellyel és Czakó-Kuraly Sebestyénnel beszélgessek egy interjú keretein belül.

Levente a stúdióban
Kult

Galda Levente: „A megújulás embere vagyok”

Galda Levente a Dal 2021-es évadában a középdöntőig menetelt az Eredő című dalával, melynek köszönhetően egy új világ nyílt ki előtte. A Dal előtt is sok mindennel foglalkozott és továbbra is így maradt. Jelenleg a szakma nagyjaival, Mazán Attilával, Darvas Benedekkel, Ádám Ritával, Hujber Szabolccsal és Puha Szabolccsal is együtt dolgozik, mérhetetlen hálával a szívében. Idén Semjén Zsolttól átvehette a Pro Cultura Minoritatum Hungary díjat is. Továbbá a szentesi Koszta József Múzeum Kultúrnagykövete lett. Leventével még az év elején, tavasszal dolgozhattam együtt szintén egy interjú, fotóriport keretein belül, meglepetésemre most éppen ő kért fel engem a közös munkára.

László Attila koncertezés közben
Életmód

László Attila: „Meg akarok maradni embernek”

László Attilát, az akkor még csak tizennégy éves fiút 2011-ben az RTL Klub által sugárzott Csillag születik című műsornak köszönhetően egy ország ismerte meg. Ekkor még csak tíz éves voltam, s bár óriási vágyam volt találkozni vele, elmenni koncertjére, ez csak tíz év múlva valósulhatott meg. Egy interjúval egybekötve viszont még nagyobb élmény volt! Csillag Születik már nincs, de örömmel konstatáltam, hogy Attila tíz év elteltével is ugyanaz a srác maradt.

Kult

Pataky Attila: „A látható és láthatatlan dolgok kezdtek érdekelni”

Nyár végén jártam az agárdi Edda koncerten. Közben jött az ihlet, hogy jobban megismerjem a zenekar frontemberét. Végtelen nyitottság, közvetlenség és számtalan történet. Így jellemezném Pataky Attilát, akivel egy rendkívül színes, élménydús interjút volt szerencsém készíteni.