Szabó Erik: “Magammal szemben mindig kritikus vagyok.”

Szabó Eriknek a művészet gyerekkora óta az élete része. Kipróbálta magát több művészeti ágban is, és végül a színészet, illetve bábszínészet lett a befutó számára. Erikkel legközelebb November 20-án a Budapest Jazz Clubban a Padlás musicalben lehet találkozni.

borítókép: Gábos Orsolya

Mikor és miért jött neked az az érzés, hogy művész szeretnél lenni? Volt valami külső inspirációd?

Kilenc évesen voltam először színházi színpadon, akkor voltam benne életem első színdarabjában, és az óta minden évben megszakítás nélkül. Még mielőtt belevágtam volna kellett a szülői támogatás és az, hogy megismerjem mit is jelent a színház, a színészkedés. Én úgy ismerkedtem meg a színház világával, hogy mielőtt elmentem színistúdióba megnéztem két előadást. Ez a Diótörő és a Légy jó mindhalálig volt. A Légy jó mindhalálig után, miután kimentünk a színházból-ez Baján volt- mondtam anyának, hogy nem tudom hogy lehet oda bejutni, de én ott akarok állni a színpadon, azt érzem, hogy nekem ott a helyem. Egyik nap anya az osztálytársammal karöltve úgy jött oda az iskolához, hogy elmegyünk valahova, de nem mondja meg hová. A meglepetés az volt, hogy elvitt a színi társulat felvételijére. Nagyon élveztem, elő tudtam magam adni, az osztálytársammal mindketten be is kerültünk. Így kezdődött ez az egész. Ez 2009 szeptemberében volt, és még karácsony előtt elmondták, hogy mi lesz az a darab, amit színpadra fogunk vinni és 2010-ben volt az első előadás, amire be is válogattak, ez az Emil és a detektívek volt. Én voltam Kis Kedd. Van egy mondat akkorról, amire mai napig emlékszem. A darabban éppen egy gyűlés volt, én felmutattam egy bankkártyát és azt mondtam: „Ez apukám bankkártyája. Még jól jöhet.”

A bábszínészet hogy talált rád?

Teljesen véletlen. 2018-ban érettségiztem és 2019-ben felvételiztem és kerültem be a Keleti István Művészeti Iskolának az OKJ-s képzésére. Nekem minden vágyam az volt, hogy prózai színészre jussak be. Bekerültem a KIMI-be, (így rövidítettük) és utána volt egy közös, három napos ismerkedés. Huszonvalahányan voltunk és ott közölték velünk, hogy tizenpárhánynak bábszínész szakon kell lennie, tizenpárhánynak meg prózai színész szakon. Négyen voltunk fiúk és mondták, hogy két fiú ide, két fiú oda kell menjen. Én nagyon kötöttem az ebet a karóhoz, én prózaira fogok menni, engem nem érdekel. Sorshúzással döntöttük el, hogy kik mennek a bábszínészre, és én bábszínészre kerültem. Az első hónapban rájöttem, hogy jobb dolog nem is történhetett volna velem, mert amint elkezdtünk belemerülni a munkafolyamatba rájöttem, hogy ez engem érdekel. Elkezdtük beleásni magunkat és mondták, hogy a Kolibri Színházban lesz a gyakorlat, különböző programokon fogunk részt venni. Aztán jött a Covid és keresztbe vágta a tanulmányaink. Bábszínészetet online tanulni…én érzek magamban egy rettentő nagy hiányt. Nagyon nagy hátrányként ért minket ez a Covid, és én úgy érzem, hogy bennem nincs meg az a tapasztalat, amit ez a három év kellett volna nyújtson. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert a Kolibri Színházban két darabba is bekerültem, az Örkény Színházban pedig egy darabban voltam benne.

kép: Ottmár Attila

Melyik színdarabodra, szerepedre vagy a legbüszkébb?

Egy viszonylag kicsi szerep az, amit a legjobban élveztem. Nagyon szeretek komikus alakokat játszani és kevésszer adatott meg nekem, hogy vígjátékokban szerepelhessek. A Kaviár és lencsében  Alexis, az inas szerepe nyújtotta nekem a legnagyobb élményt.  Mindenki azt hiszi megölték, de közben nem halt meg, csak eljátszotta a saját halálát. Aki rálőtt erre a karakterre őt akarja az őrületbe kergetni, így a karakterem visszajárt kísérteni őt. Belebújt a másik szereplő kofferébe, ezért folyamatosan egy ládában voltam a színpadon. Amikor elment aludni, akkor kijöttem a ládából. Már amikor kinyitottam az ajtót vastaps és röhögés fogadott engem a nézőtérről.

Van olyan darab, amiben egyszer mindenképp szeretnél szerepelni?

Van ilyen darab, és szerencsére meg is valósult ez az álom, ez is teljesen véletlen volt. Ez a Rómeó és Júlia musical. A szerepem Benvolio volt. Ezt egy nagyon amatőr, szlovák társulat vitte színpadra és nekem az osztálytársam volt, aki ezt a karaktert játszotta volna. Kiműtötték a bölcsesség fogát a színpadra lépés előtt pár nappal és megkérdezte tőlem, hogy milyen gyorsan tanulok szöveget. Azt mondtam neki, attól függ, hogy milyen szöveg. Ha érdekel akkor gyorsan, ha nem, akkor nem. Elmondta, hogy a társulattal mennek egy faluba előadni a Rómeó és Júliát és ő játssza Benvoliót, de az orvos azt javasolta, hogy inkább ne lépjen színpadra, így volt három napom betanulni a szöveget Bevállaltam. Ahhoz képest, hogy három nap alatt kellett betanulni a szöveget viszonylag jól sikerült.

Van kedvenc színdarabod azok közül, amit eddig láttál?

A prózai darabok közül két meghatározó van. Úgy jöttem ki a színházból, hogy utána napokig a hatása alatt voltam. Az egyik a Centrál Színházban a Lepkegyűjtő. Nem tapasztaltam még ilyet soha színházban, egyedül ennél a darabnál. A második sorban ültem, és féltem az előadás közben. Olyan színészi alakítást nyújtottak, hogy stresszeltem az egész előadás közben. A másik a Vígszínházban a Diktátor, az a kis Vidnyánszky miatt. Eddig egyszer láttam színpadon, de ő egy zseniális színész, akkora tehetsége van. Tátott szájjal néztem végig. A diktátorban két személyiséget alakít, Chaplint és Hitlert. Olyan volt mintha két különböző ember játszaná a szerepet, mindakettőt elhiszed neki. Át tud lényegülni egyikből a másikba. Zenések közül az egyik a Rómeó és Júlia, a másik a Rebeka.

Miket gondolsz olyan tulajdonságoknak, amik egy színészben, ha jó akar lenni mindenképp jelen kell legyenek?

Szerintem nincs ilyen kimondott tulajdonság. Éppen attól jó a színész, hogy egyedi. De vannak olyan színészek, akik ilyen nebántsvirágok, én az olyanokkal nem tudok együtt dolgozni, de nem tudok kimondott tulajdonságot mondani. Legyen olyan kisugárzása minden színésznek, hogy magára vonja a figyelmet.

Drámapedagógiát tanulsz. Tényleg szeretnél tanár lenni a jövőben, vagy ez csak amolyan B-terv?

Nem szeretnék tanár lenni. Azért választottam ezt a szakot, mert maga a pontos megnevezés az dráma és színházismeret tanár, ez a fő szakom. Meg a média és mozgóképkultúra. Valamilyen szinten köze van a színházhoz, a Színművészeti Egyetemre meg nem vettek fel. Az a terv, hogyha megszerzem a diplomát, akkor valahogyan színházban tudjak elhelyezkedni. Hogy ez a színpadon, vagy a színpad mellett történik-e meg, azt nem tudom, a legnagyobb boldogság az lenne, ha a színpadon történhetne meg.  Hogyha nem sikerül a színpadon elhelyezkedni, akkor valami színészképzésen, színi tanodában szívesen tanítanék, de az, hogy elmenjek gimnáziumba vagy általános iskolába tanárnak, az a legutolsó, amit el tudok képzelni. 

Tudnál olyan munkát végezni hosszú távon, ami nem önazonos?

Egyelőre muszáj olyan munkát végezni, ami nem önazonos, de nyilván nem az a terv, hogy olyan munkát végezzek, ami nem önazonos. Úgy voltam vele, hogy próbálok színházakban elhelyezkedni, de amíg nem tudok, addig főállásban fogok vezetőként dolgozni a Müllerben. De mivel az egyetemmel ez nem összeegyeztethető, így már csak eladóként dolgozom hat órában. Nem akarom teljesen elengedni a színházat.

Te jó színésznek tartod magad, vagy bizonytalan vagy magadban, de csinálod, mert szereted?

Én nem tartom magam jó színésznek. Magammal szemben mindig kritikus vagyok. Mindig lesz bennem egy bizonytalanság, hogy jó-e amit csinálok, jó területen vagyok-e, nekem ezt kell-e csinálnom? Azt gondolom, hogy jó színész vagyok-e, azt az emberek döntsék el, ha megnéznek az előadásokon.

Más művészeti ágat is érintesz, vagy csak ez létezik számodra?

Anno zongoráztam nyolc évet, de nagyon lusta voltam. Nagyon nagy tehetségem lett volna a zongorához, mert semmi gyakorlással el tudtam zongorázni mindent, amit a tanárom kiadott nekem. Tudtam kottát olvasni, letettem az alapvizsgát zongorából. De lusta dög voltam, nem foglalkoztam vele annyit amennyit kellett volna, így most nem tudok már zongorázni. Kottát még tudok olvasni, de nagyon sajnálom, hogy azzal nem foglalkoztam jobban. Illetve magánénekre jártam még, meg táncolni is. Én nem 9 évesen kerültem fel először színpadra, én akkor kerültem fel először színházi színpadra. Körülbelül 5-6 éves korom óta vagyok színpadon olyan formában, hogy jártam táncra, úgy hívták a társulatot, hogy Magic Dance Club. Volt egy olyan része is ennek, hogy társas táncolni is tudtunk.