Borítókép: divany.hu
Életéről pár bekezdésben
Fekete István 1900-ban született a Somogy vármegyei Göllén, Fekete Árpád tanító és Sipos Anna első gyermekeként. A korszellemnek megfelelő, szigorú nevelést kapott. Eleinte a kaposvári Polgári Fiúiskolába járt, majd 17 évesen bevonult katonának. A seregben tett szolgálatai után pedig a debreceni Gazdasági Főiskolában tanult, végzettséget végül Mosonmagyaróváron szerzett.
Tanulmányai után a baranyai Bakócára került, mint segédgazdatiszt, itt ismerkedett meg feleségével, Piller Edittel. 1929-ben összeházasodtak, majd Ajkára költöztek, ahol gyermekeik is születtek. Lánya, Edit apáca lett, és az ausztriai Vorarlberg tartomány székhelyére, Bregenzbe emigrált, ahol egy egyházi iskolát igazgatott 2013-as haláláig. Fia, István, ‘56-os szerepvállalása miatt a Kanadában és az USA-ban is élt, és folytatta apja írói örökségét.
A szerző első regénye az 1936-os A koppányi aga testamentuma volt, amellyel több díjat is nyert. Három évvel később a vidéki társadalmat bemutató Zsellérek ugyancsak nagy sikerre tett szert – 1944 után viszont tiltólistára került, a vörösterror kíméletlen ábrázolása miatt. Később novellákat is írt, melyben a Horthy-korszak felső osztályát és a dzsentriket állította a főszerepbe.
A negyvenes évek végén a Mezőgazdasági Minisztérium megbízásából oktatófilmek tucatjainak forgatókönyveit és narrációját írta, emellett több, halászattal kapcsolatos tankönyv szerzője is volt. 1949-től műveit politikai okokból nem adták ki, valamint az ÁVO is megfigyelte és bántalmazta. Az ötvenes években, hasonlóan más szerzőkhöz, ifjúsági regényeket és állatregényeket írt, hogy platformhoz juthasson. Tüskevár című regényéért 1960-ban állami kitüntetéseket kapott. Számos művét (Vuk, Bogáncs, Lutra, A koppányi aga testamentuma) megfilmesítették – a Tüskevárt két ízben is.
1970-ben szívinfarktust kapott, és a Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra. 2004-ben hamvait fia közvetítésével átszállították a szülőfalujába, Göllére.
A természet nyelvén – a szerző állatregényei
Vuk
Alighanem a magyar irodalom egyik legismertebb műve a Vuk – ha még sokan nem is olvasták, az 1981-es Dargay Attila által rendezett rajzfilmet biztosan mindenki ismeri.
Az árva kisróka felnövéstörténete közben részletesen megismerjük az erdő lakóit, és a természet különböző arcainak váltakozását.
Vuk, akinek az apja a híres Kag volt, korán magára marad – bölcs tanítómestere, Karak azonban bevezeti őt a vadászat rejtelmeibe. Megismerjük emellett a Simabőrű embert és hűséges kutyáját, Vahurt is, akikből Vuk legfőbb ellensége válik.
A Vuk nem teljesen gyerekeknek való olvasmány, noha sok általános iskolában a kötelezők között találjuk. A szerző a tőle megszokott stílusban, kíméletlenül mutatja be az elmúlást, a vadászatot és az elengedést is, ugyanakkor gyönyörködtet is képszerű leírásokkal és kreatív állatnevekkel, a természet rendjének egyfajta misztikumként való bemutatásával kápráztat el. Fekete István szemüvegén keresztül láthatjuk és megérthetjük, hogy a természet és az evolúció egy évszázados, ősi rend, amely egyfolytában megújul, közben mégis állandó marad. Vuk, ahogy felcseperedik, úgy találkozik sorra az élet folyamataival és a fent említett rendszerrel – sokszor az olvasó talán úgy érezheti, hogy vele együtt tanul és érti meg az élet körforgását. A regény rövid terjedelme ellenére nagyon is izgalmas olvasmány – én huszonéves fejjel is bármikor szívesen forgatom, és gyönyörködöm a természeti képeiben.
Kele
A szerző ezen regényében teljesen más felfogásba helyez egy, a magyar nép számára kedves és jól ismert madarat: a fehér gólyát. A kémények és villanyoszlopok tetején fészkelő vándormadár mindig is hordozott egyfajta rejtélyességet magában. Mikor tudják, hogy menniük kell? És honnan tudják, hova kell menniük?
Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Kele oldalain, ugyanakkor az előzőekben bemutatott Vuknál jóval hosszabb regény egy komplex falusi életképet tár elénk.
Kelét, az ősszel megsérült gólyát befogadják egy közeli tanyára, hogy átvészelje a telet. Szállást az istállóban kap, ahol megosztja helyét Vahurral, a kutyával, Miskával, a szamárral, Patákkal, a lóval, és Múval, a tehénnel. A fent említett állatok ebben a regényben kapják a legtöbb teret – a többi regényben inkább a vadon élők bemutatására helyeződik a hangsúly. Kele gyógyulása során megismerhetjük, hogy hogyan gondolkodnak a tanyasi állatok a saját szerepükről a gazdaságban, és hogy mi áll a gólyák évi nagy vándorlása mögött. A művet emellett színesítik Berti, a fiatal gazda életének momentumai, amellyel a szerző korábbi, vidéki romantikát ábrázoló írásaira utal.
A Kele oldalain továbbra is felmerül, amit a szerzőről korábban is tudhattunk már: lapjain életre kel a természet. És miközben követjük, ahogy a vándormadár felépül, végignézhetünk négy évszakot.
Lutra
Fekete István állatregényei közül az egyik legismertebb a vidra történetét feldolgozó darab, amely egyben a Lutrát kereső halőr életét is bemutatja. A szokásos, élettel teli mesélés természetesen itt is megtalálható, továbbá megjelennek már korábbról ismerős figurák is, például a Vuk egy-két karaktere.
A szerző ezúttal kilép a megszokott falusi-erdei közegből, és inkább a vizek felé veszi az irányt, bebizonyítva ezzel, hogy kis hazánk minden táját úgy ismeri, mint a tenyerét.
A Lutra is a szerző azon regényei közé tartozik, amelyet megfilmesítettek; 1986-ban debütált a mozivásznon Hárs Mihály rendezésében, olyan színészek közreműködésével, mint Bessenyei Ferenc, Usztics Mátyás, Benkő Péter vagy Szilágyi István.
Hú
Ha el kellene döntenem, számomra melyik a legsötétebb hangulatú Fekete István regény, egyértelműen a Hú-t mondanám; és nem csak azért, mert a cselekmény jelentős része éjszaka játszódik.
Ebben a kötetben a korábban bölcs, öreg tanácsadóként ábrázolt erdei fülesbagoly kerül a történet középpontjába, akit az emberek fióka korában elragadnak a fészkéből. Hú egy erdészházhoz kerül, és ugyan fogságban tartják, mégis engedik neki, hogy szabadon repüljön – így, mivel szüleitől nem tudta megtanulni, maga fedezi fel a baglyok ősi ösztöneit, az éjjel látást, a vadászatot, és a többi állattal való kommunikációt. Miközben Hú visszatalál gyökereihez, gazdái élete sötét fordulatot vesz: kitör a második világháború, ez pedig alapjaiban változtatja meg mind az emberek, mind az állatok életét.
A Hú ismét bevezeti a szerző korábban említett, misztikus hierarchiáját, ahogy a természetet ábrázolja. A vadászatok leírásait és a bagoly gondolatait olvasva az az érzés támadhat az olvasókban, hogy a szerző csakugyan ért az állatok nyelvén, és most ízelítőt adva minket, akik a műveit kezünkbe vesszük, beenged az univerzumába.
Az eddig említett olvasmányok közül talán erre tudnám azt mondani, hogy inkább az idősebb olvasóközönségnek ajánlom. Van egyfajta melankólikus hangulata, és sötétebb tónusa, amivel már nem teljesen illeszkedik az iskolai olvasmányként is alkalmazott Fekete István regények közé. Ugyanakkor ez ne riasszon el senkit, mivel a természet hangulatfestő leírásaiból itt sincs hiány, és a történet szép lezárást kap.
Bogáncs
Az állatokról szóló irodalom legkedveltebb alkotásai a kutyatörténetek – akár a kutya kalandjait ismerjük meg, vagy gazdájával való kapcsolatáról olvasunk, ezek a művek tökéletesen megmutatják, miért lett belőlük az ember legjobb barátja. A magyar irodalom palettáján is akad példa rájuk, és az egyik legismertebb alighanem a göllei vadászíróhoz kötődik.
Bogáncs egy puli kutya, aki valahol a Kiskunságban őrzi a rábízott nyájat – egy nap viszont sajnos elcsatangol, és hosszú hazaútkereső kalandra indul (még ha akaratán kívül is). Miközben egy vándorcirkusz és egy idős ember is sokat tanít neki az élet folyamatairól, különböző szereplőiről, és új szemszögből ismerjük meg a legromantikusabb magyar tájat: a nagybetűs Pusztát.
A Bogáncs igazi magyar könyv, ehhez nagyban hozzájárul az, hogy a helyszín az Alföld, a főszereplő pedig egy pulikutya, de az ok nemcsak ebben, hanem a jól ismert, jellegzetes párbeszédekben is keresendő. Fekete István ebben a művében, mint egy türelmes tanító, úgy okítja szeretetre és bölcsességre az olvasókat, és velük együtt az eleinte szertelen, ám a mű végére komollyá érő Bogáncsot is.
A Bogáncs filmváltozatát 1959-ben mutatták be, a rendezői székben pedig az a Fejér Tamás ült, akinek később a Tenkes kapitánya és a Tüskevár című kalandsorozatokat is köszönhetjük. A jelentős mennyiségű természetfilm-felvétellel operáló alkotás Magyarország mellett Finnországban és az NSZK-ban is bemutatásra került.
Csí
Végül, de nem utolsósorban a szerző egyik keserűbb hangvételű regénye következik: a fecskék életét bemutató Csí. A másik tipikus hazai vándormadár élete a várakozásból áll: a fiókák kirepülése után az Afrikába tartó utazásra, utána pedig a hazautazásra.
Így él Csí és Vit, a fecskepár is, akiket már vár az üres fészek a malom alján és benne a hamarosan felnevelendő fiókák. Vit szárnya azonban megsérül, így a pár nehéz döntésre kényszerül – Csí hazarepül Magyarországra, Vit pedig Egyiptomban marad, amíg fel nem gyógyul. A fecskeasszony élete a nehéz döntés után érdekes fordulatot vesz; sokféle állattal és emberrel találkozik, és várja az áldott hazautazást, hogy végre élete párjával lehessen.
A Csí lapjain Fekete István ezúttal kevésbé idealizálja az állatokat, sokkal inkább az állati ösztönöket és a túlélésért folytatott harcot ábrázolja. A fecskék a vándorlásuk során rengeteg veszéllyel néznek szembe: vadászok, a két gyilkos ragadozómadár, Nerr (karvaly), és Kili (héja) és az időjárás viszontagságai – a csapat jelentős része nem ér el Afrikába. Ugyanakkor szép példázatokat is találunk az életről, az elmúlásról és az állatok gondolatvilágáról.
Mit érdemes olvasni még Fekete Istvántól?
A szerző, mint fentebb is említettem, nem csak állatregényeket írt – az embereket is legalább ugyanolyan jól ismeri. Stílusából visszaköszön Mikszáth Kálmán emberismerete és Móricz Zsigmond “magyar vidéke”, de közben mégis ott van a saját árnyalata is. Érdemes hát a szerző más műveivel is foglalkozni.
A Koppányi aga testamentuma kilóg a sorból, de jó értelemben – a török uralom és a várháborúk korában játszódó bosszúálló történet filmen és regényben is nagy siker lett. A Hajnal Badányban két fiatalról szól, egyben egy gyermekkortól öregkorig tartó tiszta szerelem története, míg a 21 nap–Csend két kisregény összegyúrása, amelyben a szerző gyermekkorába és egy majorság életébe tekinthetünk be. Az Őszi vásár fejezeteiben Göllére, Fekete István szülőfalujába repülünk vissza az időben, és megismerjük a kis somogyi település lakóit és természeti környezetét.
