Az elhagyatott útszéli kávézók
Utazásunk során napi minimum 3-4 órát kellett buszon töltsünk. Ebből kifolyólag minden alkalommal fellélegezhettünk, amikor az idegenvezetőnk közölte, hogy megállunk egy benzinkútnál vagy egy útszéli kávézónál. Úgy gondolom, a kis kávézó fogalma teljesen máshogy él bennem európaiként, az amerikaiak elképzeléseihez képest.
A kietlen pusztaságban, egy sivatag mellett, a képzeletbeli ördögszekerek között egy lelakott fabódé. Kívülről ezek a tákolmányok festésekkel, matricákkal, esetleg giccses tárgyakkal voltak borítva. Amikor először leszálltunk a buszról, azt hittük az első ilyennél, hogy emögött található a kávézó, amikor is kiderült számunkra, hogy ez az.
Az építmények a legtöbb esetben nem kávézóként, hanem inkább ajándékboltként, potenciális mosdó lehetőségként és csak utolsó sorban szolgáltak vendéglátó egységként. Ezeken a helyeken – ahogy a Starbucks-on kívül mindenhol – vízízű, keserű, felhígított barna kotyvalékot kaptuk, kávé néven csúfolva.
A kapitalizmus célpontja
A hosszú buszutak és a sűrű program mellett nem mindig adódott lehetőségünk arra, hogy étteremben ebédeljünk, ezért sokszor az étkezést egy hipermarketből oldottuk meg. Két nagyobb üzletláncba volt szerencsénk betérni, a Walmartba, illetve a Targetbe, amiket leginkább a „bőség zavara” kifejezéssel tudnék leírni.
Elsősorban a Targetet mikroszkóp alá véve, az elképzelhető összes dolog megtalálható benne. Olyan hatalmas, mintha egy dm-et, egy Dechatlont, egy Tescót és egy Pepcót egymásba gyúrtunk volna. Óriási kínálat, mindenből végtelen választék, labirintusszerű megszámlálhatatlan sorait egy fél nap lenne végigjárni.
Amerikában az emberek nagy része nem szeret és nem is szokott főzni. Az üzletláncok ezt figyelembe véve iszonyatosan felszereltek mirelit és az előre elkészített élelmiszerek terén. A több méter magasságú és szélességű hűtőpultokból szerintem minimum ötször annyi van egy Targetben, mint egy itthoni hipermarketben. Emellett nagyon népszerűek az előre felszeletelt zöldségek, gyümölcsök és snackek, amivel még jobban megkönnyítik az emberek dolgát, hiszen nem csak megfőzni, de felvágni sem kell a megvett holmikat.
Az ilyen üzletekben nincs lehetőségünk kis adagokat vásárolni. Minden XXL-es méretű, vagy csak kartonszámban elérhető. Egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy a társadalom nagy része kórosan el van hízva, hiszen kis mennyiséget rendelni egy étteremben, vagy csak egy darabot, illetve kis kiszerelést vásárolni nem lehet.
Ezekben az üzletekben – de egyébként mindenhol – óriási a műanyag felhasználás. A fóliába csomagolt kekszek egyenként még egy réteg plasztikba vannak tekerve. A tudatosság a legkisebb mértékben sem érdekli az embereket. Nem törekednek a műanyag kerülésére, vagy a pazarlás csökkentésére.
Vajon túléljük-e az éjszakát?
Ha valamibe bele kéne kötnöm a kéthetes utazással kapcsolatban, az mindenképpen a szállások minősége lenne. Mivel négy államot jártunk be, ezért szinte sosem töltöttünk két éjszakát egy helyen, így betekintést nyerhettünk az útszéli kávézók mellett a motelek világába is. Képzeljünk el egy amerikai filmet, ahol valakinek el kell bújnia egy fogadóban, mert üldözik. Ezek a motelek, amelyek a mozivásznon szerepelnek, teljes egészében a valóságot reprezentálják.
A kívülről sem kimondottan bizalomgerjesztő épületek belül még több meglepetést rejtegettek. A szobákban nem voltak központi csillárok, ezért a fürdőszobából kiáradó fénnyel és az éjjeli lámpákkal kellett gazdálkodnunk. A vágható, erőteljes dohányfüst mellett néhány helyen a szőnyeg, az ágynemű és a WC is mocskos volt. A reggeli étkezések gyakran egy darab banánból, az ihatatlan amerikai kávéból és egy fóliába csomagolt banánkenyérből álltak – nem fedezi egy felnőtt ember ébredés utáni étel szükségletét.
Két dolog azonban mindenképpen pozitívnak számított: még a legembertelenebb körülmények között is raktak hűtőt a szobába, illetve mindegyik motelnek volt medencéje. Utóbbinak tisztaságáról és fertőtlenítéséről nem voltunk meggyőződve, a fenntartásaink ellenére mégis belemerészkedtünk és semmilyen maradandó károsodást nem szenvedtünk.
Utazásunk során tehát megtapasztalhattuk az ajándékbolt-kávézók egyedi hangulatát, a végtelen élelmiszer sorok labirintusát és a motelek füstös légkörét is. Sorozatunk következő részében beszámolunk még több amerikai tapasztalatunkról.
