Borítókép: modernfamer.com
Nem túl kedvező földrajzi körülmények
Izlandot gyakran a tűz és jég országaként említik. A sziget nevének jelentése (Izland = ‘jeges föld’) helytálló, hiszen a teljes területének több mint tizedét hatalmas gleccserek borítják. Azonban nemcsak emiatt kedvezőtlen arra az ottani föld a növénytermesztésre, hanem az éghajlat miatt is. Az egész ország az óceáni éghajlat hideg övezetébe tartozik. A viszonylag meleg áramlat a déli és nyugati partvidéken teljes jégmentességet biztosít, míg az északi és keleti partokat ritkán, de elérheti a sodródó sarki jég a tél végén. Emiatt még a mai napig is inkább a sziget déli részén vagy a tengerpartokhoz közel helyezkednek el a városok. Ez a tény annak is köszönhető, hogy az ország területének nagy részét (főleg a földrajzi közepét) hegységek borítják. Valamint az se túlságosan kedvező, hogy például Reykjavíkban az átlagos évi hőmérséklet 7°C.
Mellesleg kevés a fával borított terület, és ezek életkora is igen alacsony. Mielőtt a vikingek elfoglalták volna Izlandot, a szigeten jelentős erdők voltak, amik azonban általában csak alacsony növésű nyírfákból álltak. Ezeket az erdőket azonban fűtési és építkezési célokra gyorsan felélte a lakosság. A 20. században jelentős erdősítési programok kezdődtek, amiket a mai napig intenzíven folytatnak, de így is csak a sziget felszínének 0,5%-át borítják erdők. Izland a tundra övezetbe tartozik, a sziget területéből csupán 21000 km² nevezhető termőföldnek. Az izlandi növényvilág alapvetően észak-európai jellegű. A part menti csapadékos térséget zöld, legelőként hasznosított gyepszőnyeg fedi.
Trópusi gyümölcs egy északi országban
Izland a geotermikus energiával legjobban ellátott országnak számít a világon. Szinte bárhol fúr bele a talajba az ember a szigeten, termálvizet vagy a föld alól feltörő forró gőzt fog találni – néha pedig még fúrni sem kell, ugyanis a gejzírek mindezt házhoz hozzák. Erre nemcsak az energiatermelésük nagy részét alapozzák jó ideje a helyiek, de népszerű az üvegházas növénytermesztés is. Ugyanis szó szerint trópusi körülményeket lehet teremteni már egy egyszerű fóliasátorral is.
A banánra az 1940-es években talált rá az izlandi kertészeti társaság, amikor olyan üvegházban termeszthető növényeket keresett, amivel a legnagyobb nyereséget lehet elérni. Mivel a banán ára a második világháború alatt az egekbe emelkedett, az izlandi üvegházas banántermesztés egyre jobb üzlet lett, és egészen az ötvenes évek végéig virágzott a biznisz. Ekkoriban Európa legnagyobb termelőjének számított az ország. 1960-ban aztán az izlandi kormány megszüntette a banánra kivetett védővámot, és a trópusokról importált olcsó gyümölccsel nem tudtak többé a hazai termelők konkurálni – az izlandi banánnak a kevés napsütés miatt másfél-két évre volt szüksége ahhoz, hogy megérjen, míg az egyenlítő környéki óriásültetvényeken pár hónap is elég volt ehhez.
Hova lett az izlandi banán?
2005-ben aztán a kormány tett egy újabb kísérletet a banántermesztés felfuttatására, amikor azt látták, hogy az izlandiak Európa egyik legnagyobb banánfogyasztói (fejenként és évente 18 kilóval), és hogy a hazai termeléssel ki lehet váltani az import nagy részét. Ez végül nem sikerült, mivel a globalizált világkereskedelem és a nagyüzemi termesztés miatt a trópusi országokkal végképp nem tudtak az izlandi melegházak versenyezni. Az országban már csak pár, hobbiból és oktatási céllal tartott banánfarm-üvegház van. A legnagyobb Hveragerði városának közelében található – a helyi agrártudományi egyetem tartja fenn a 1100 négyzetméteres farmot, ami 600-700 banánfának ad otthont. Ez egyben Európa legnagyobb banánültetvénye is. Bár a hőmérséklet odakinn telente bőven fagypont alá süllyed, azonban az üvegházban a vulkanikus eredetű termálforrások ilyenkor is 22-25 fokos meleget és 90%-os páratartalmat tartanak. A termés (évi 500-2000 kiló) kereskedelmi forgalomba nem kerül, az egyetemisták eszik meg.
Időközben azonban a helyi termelők rájöttek arra, hogy a banánhoz képest nagyobb nyereséget tudnak realizálni a friss zöldségek és virágok termesztésével, illetve értékesítésével. Emellett – ahogy Gudridur Helgadottir, egyetemi oktató elmondta – a zöldségfogyasztás növekedése, illetve a nagyobb ellátottságra való törekvés is hozzájárult ahhoz, hogy az izlandi üvegházakban a banán helyét többnyire a zöldségek vették át. Így ki lehet jelenteni, hogy a „nagyüzemi” banántermesztés Izlandon megszűnt, de ennek megmagyarázható és érthető okai vannak a helyiek részéről.
