Borítókép forrása: Bauer Rudolf hivatalos facebook oldala
Bauer Rudolf a labdarúgás mellett a birkózást és az evezést is kipróbálta, azonban mégsem ezekkel ért fel a csúcsra, hanem az atlétikával, azon belül is a diszkoszvetésben jeleskedett igazán. A párizsi olimpiára a Magyaróvári Gazdasági Akadémia színeiben készült. Korábban már a dobogó legfelső fokára állhatott az első nem hivatalos magyar diszkoszvető bajnokságon, illetve Pozsonyban is.
Az új dobótechnika feltalálója
Bauer – mint korábban említettük – több sportágba is belekóstolt, azonban egyben kitűnt a többi közül, ez pedig az úgynevezett füleslabdázás. A mára már homályba veszett sport lényege, hogy egy tömött bőrlabdát – ami kb. 2 kg-os, 20-35 cm átmérőjű és egy kis fogóka (fül) található rajta – két csapat hajítja egymásnak.
Bauer rájött arra, hogy ha egy suhintó mozdulattal hajítja el a füleslabdát, akkor az sokkal messzebb tud elrepülni. Ezt a módszert átültette a diszkoszvetésbe, az ő nevéhez fűződik az azóta is használt modern fordulásos mozgás ebben a versenyszámban. A technika hatásosságát az is bizonyította, hogy az olimpia válogatóversenyen 33,21 méterrel volt képes győzni, az olimpia előtti egyik edzésén pedig már 38,10 métert dobott, amely az akkori világcsúcsnál is nagyobb volt. És bár a selejtezőben csak 36,04 métert sikerült hajítania, ezzel is felülmúlta ellenfeleit, és csupán 21 évesen felállhatott a dobogó legfelső fokára.
A magyar győzelem különlegességnek számított a párizsi atlétikai versenyeken, ugyanis itt nagyrészt az amerikaiak diadalmaskodtak – 23-ból 16 versenyszámban végeztek a dobogó legfelső fokán, emellett pedig 13 ezüst és 10 bronzérmet is szereztek. Bauer kitűnt az amerikai tömegből, és ezt későbbi visszaemlékezésében is alátámasztja:
“A párisi győzelem után a jelenlévő »sportszakértők« a legalaposabb vizsgálat alá vettek, pontos méreteket csináltak a testalkatomról és győzelmemet karom és derekam »abnormis« hosszúságával igyekeztek magyarázni, mert nem tudták elképzelni, hogy akadjon egy magyar, aki legyőzi az atlétika nagymestereit, az angolokat és amerikaiakat…”
A meglepetés azonban itt még nem ért véget. A díjátadó ünnepélyen ugyanis a szervezők – a megszokás vagy a tudatlanság jegyében – az amerikai himnuszt kezdték el játszani az újdonsült magyar bajnok számára, ezután pedig az Osztrák Császárságét. Vannak olyan források is, ahol azt írják, a házigazdák egy magyar csárdással “tisztelték meg” a magyar bajnokot.
Egy másik érdekesség, hogy a párizsi olimpián a legtöbb dobogós versenyző nem részesült éremben, hanem különböző értéktárgyakat vihettek haza. Bauer is ezen sportolók közé tartozott, ő az aranyérem helyett egy ezüstből készült cukortartót kapott díjként.
A csúcson kell abbahagyni
Ezt a mondást Bauer Rudolf is megfogadta, ugyanis párizsi győzelme után végleg visszavonult a nemzetközi diszkoszvetéstől. Néha-néha azért elhajította szabadidejében a szert – volt, hogy 40-42 méteres dobással —, azonban nem indult többé versenyeken.
1901-től még évekig tagja volt a Pannonia evezős nyolcasnak, így sporttevékenységeit nem hagyta végleg abba. Sóséren kezdett gazdálkodásba saját birtokán, és egészen haláláig itt élt boldogan családjával. Később a szerbiai harctéren 30 hónapon keresztül egy népfelkelő század parancsnokaként harcolt az I. világháború alatt.
Az eredményeiről akkoriban nem írtak a lapok, Bauer pedig nem mesélt sokat aranyérméről. A görög diszkoszvetés megreformálójaként és a versenyszám egyetlen magyar olimpiai bajnokaként azonban örökké beírta magát a sporttörténelem könyvébe.
