borítókép: pexels.com
A kényszergyógykezelés a hírekben és a mindennapokban is számtalanszor emlegetett fogalom. A kényszergyógykezelés mögött viszont sok és komoly félrehallások mutatkoznak, és a valóságtól távol eső tények sem könnyítik meg, hogy lássuk, miben is rejlik az említett eljárás.
Kiket érinthet a kényszergyógykezelés?
A Büntető Törvénykönyv (továbbiakban btk.) az intézkedések közé sorolja többek között a kényszergyógykezelést. Négy fő szempont mentén kell vizsgálni – ezek mindegyikének fenn is kell állnia –, hogy egy adott bűnelkövető be fog-e kerülni az IMEI-be vagy sem. A szempontok, amiket a bíróság vizsgál (előzetes szakértői vélemény alapján), az az, hogy személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntethető cselekmény elkövetője legyen, továbbá az elkövető az elmeműködésének kóros állapota miatt ne legyen büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni – feltéve ha büntethetősége esetén egy évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kell kiszabni.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
A X. kerületben található létesítmény a kényszergyógykezelés alatt álló betegeket fogadja, kórházi körülményeket idéző környezetben nyílik lehetőségük a gyógyulásra, ugyanakkor mégis felügyelet alatt. Feladataiba beletartozik többek között a betegek pszichiátriai kezelése és rehabilitációja, illetve az előzetes kényszergyógykezelt betegek kivizsgálása is. Legegyszerűbben megfogalmazva az IMEI olyan, mint egy kórház rácsokkal.
Az IMEI, mivel a büntetésvégrehajtási intézettel közel ugyanott helyezkedik el, így már a beléptetésnél érezni lehet azt, hogy ez bizony nem olyan, mint egy kórház. A jól láthatóan három méteres betonfal fölött még három egység szögesdrót is elhelyezkedik – biztos, ami biztos. Minden ablakon rács, viszont az elítéltek szabadon mozoghatnak (legalábbis a kijelölt szintjükön).
Hatásos?
Nagyon nehéz lenne azt megnézni, hogy az IMEI-ből kikerülteknek mennyire sikerül beilleszkedni a társadalomba, mennyire tudnak munkát vállalni, családi életet élni. Vannak olyan rémtörténetek, amik azt indukálják, az IMEI csak egy késleltetése az elkerülhetetlen bekövetkezésének. Ennek példája, amikor adaptációs szabadságra engedtek egy férfit, aki miután hazament, megölte a családját.
Mi az az adaptációs szabadság?
Adaptációs szabadságra lehet bocsátani azt, aki a fél évente megtartott orvosi vizsgálaton olyan értékelést kapott, melyből kitűnik, hogy az állapota stabil. A társadalomba való visszavezetéséhez pedig nagyban hozzájárulhat az, hogy maximum harminc napra az otthonában tartózkodhat, családja társaságát élvezve. Ehhez nemcsak az orvosi hozzájárulás szükséges, hanem az is mindenképpen, hogy az illető családja elvállalja ezen időtartam alatt a gyógyszerezését, és biztosítja azt a környezetetet, ami hozzájárul, és segíti a gyógyulását.
Megtéveszteni a hatóságokat?
Egyesekben felmerülhet, jobb ha kényszergyógykezelésre ítélik, mintha börtönbe menne, hisz a kényszergyógykezelés olyan lehet, mint egy kórház. Magából a cselekmény tényállásából is kitűnik, mennyire áll fenn a kóros elmeállapot lehetősége, de ha itt még nem is egyértelmű, a probléma tovább bonyolódik, amikor a kirendelt igazságügyi szakértőt kell meggyőzni. Továbbá az ítéletre váró pszichés felmérése nem csak egy ember kezében lesz, hanem egy olyan folyamaton kell sikeresen átmennie, ahol nem lehet megjátszani bármilyen erre okot adó betegséget.
Tehát egy olyan intézményről van szó, ahol a rehabilitáción, a stabilizáción van a hangsúly, azon, hogy a bekerülők mielőbb visszaengedhetőek legyenek a társadalomban. Mint ahogyan olyan sok állami költségvetésből fenntartott intézményben is, az IMEI-ben is vannak hiányok, vannak folyamatos fejlesztésre szoruló területek. Viszont nem szabad elfelejteni az ezekben az épületegységekben dolgozók áldozatos munkáját és odaadását, hogy olyan területen lássanak el feladatot, ahol csak nagyon kevesek tudnák megállni alázattal a helyüket.
