Magadhoz köt – Platon Karataev: Napkötöző albumkritika

Kevés olyan magyar zenekar van, akik dalaikon keresztül képesek olyan abszolút módon kiteljesedő és átható atmoszférát teremteni, mint a Platon Karataev. Ahogy végighallgattam a zenekar diszkográfiáját, talán a 2022-es Partért kiáltó lemezüknél éreztem azt, hogy sikerült egy album keretein belül kiteljesedniük. Emiatt valahogy sejtettem a Napkötöző meghallgatása előtt, hogy nem fog teljesen elszakadni az előző lemeztől, ám tudtam azt is, hogy egy ilyen, nemzetközileg is elismert és minőségi zenekar valószínűleg próbálja majd némi újításokkal megspékelni a Partért kiáltó hangulatát. Mindenesetre annyit elmondhatok: nagy meglepetést okozott az új lemez.
Színház szőlődombok között – Panoráma Teátrum Balatonberény

Már az odavezető út sem mindennapi, a kocsikerekek alatt csikorog a kavics, porzik a száraz föld. A szűk földút mellett szőlőbirtokok terülnek el, hintaággyal, lakókocsival, és természetesen szőlővel. Mikor már azt hinnénk, eltévedtünk a lágy lankák között, egy kapuhoz érünk. A bejáratban álló jegyszedő hölgy megnyugtat, jó helyen járunk. Belépünk a kapun és azonnal érezzük, hogy valami olyan élményben lesz ma este részünk, amihez foghatót kevés színház tud ma nyújtani Magyarországon.
Antonio Salieri, az olasz karnagy a bécsi klasszika egyik vezetőjeként

A 275 éve született Antonio Salieri, neves olasz zeneszerző életéről elsősorban az Ignaz Franz von Mosel osztrák újságíró által írt életrajzában olvashatunk, aki közeli barátjaként és tanítványaként behatóan ismerte mestere szokásait és életútját.
Sziget 2025 – Csak szabadon!

Hétfőn meglátogattuk Magyarország legnagyobb és legsokoldalúbb fesztiválját, ahol számos magyar és külföldi előadó lép fel minden évben. Az utolsó nap sztárja Chapelle Roan volt, de nem csak miatta volt érdemes kimenni.
Sosztakovics, a kétszeresen kitaszított zeneszerző

50 évvel ezelőtt ezen a napot hunyt el Dmitrij Sosztakovics, a 20. századi orosz zene kiemelkedően tehetséges és világszerte ismert komponistája.
Andersen meséinek időtlen varázsa

150 évvel ezelőtt hunyt el a méltán nagy dán mesemondó, Hans Christian Andersen, történetei viszont mind a mai napig a köztudatban élnek. Számos magával ragadó történet származott a szegény sorban felnőtt író tollából. A teljesség igénye nélkül a legismertebb művei között említhetjük a Kis Hableányt, a szívszorító Kis gyufaárus lány meséjét és a Rút kiskacsa történetét is.
A tegnap íze – Retró édességek

Ki ne emlékezne azokra a legendás édességekre, amik meghatározták a gyerekkorunkat? Mindet lehetetlen lenne összeszedni, hiszen mind más és más édesség jelenlétében nőttünk fel. De azért akadnak közös nevezők, amikre talán mind emlékszünk. Nézzünk meg párat!
Keresztrejtvények hálójában

A mai kor emberének számtalan lehetősége van arra, hogy kitöltse a szabadidejét mind kinti, mind benti elfoglaltságok terén. Rengeteg online és offline tevékenység közül lehet választani, azonban bizton állítom, hogy mindannyiunk táskájában lapult már egy-egy rongyosra forgatott, egyre csak telítődő skandi – a „biztonság kedvéért”. De miért is térünk vissza gyakran ehhez a szórakoztató, mégis agytekervényeket megmozgató elfoglaltsághoz? Cikkünk hasábjain ezen rejtvény fősorába keressük a megfelelő betűket.
SZIN – a nyár utolsó nagy robbanása!

Idén is Szegeden zárul a nyár: világsztárok, eufória, naplemente a Tisza-parton. A SZIN Fesztivál 2025-ben minden eddiginél intenzívebb élményt ígér.
„Elvakít a fehér fény fölém hajolsz”

Az erzsébetvárosi chapbookpályázaton jelent meg Rieder Anna Róza Fehér Nyár című líra kötete, melyben a szerző többek között a széteső, mégis megfogható test mivoltát taglalja. Babiczky Tibor egy kristály csillárnak nevezi a kötetet; látszólag törékeny, mégis markáns alapokon nyugszik. Először félünk hozzányúlni, mi van, ha szétesik egy mozdulatunktól, viszont minél közelebb kerülünk hozzá, egyre inkább ássuk bele magunkat a többszörösen összetett képekbe, annál jobban tudatosul bennünk tulajdon ólomsúlya.