A szereplők
A darab főszereplője a 18 körüli Darko (Fehér László), aki egy németországi lakótelepen él. Szülei alkoholisták, legjobb barátja alkoholista, ő maga is alkoholista. Az orvos szerint mégis egy “okos ember”, bárhogy is tompítja magát, állandóan gondolkozik, vágyódik, magyarázatok és megoldások után kutat. Filozófiája nem emelkedik schopenhaueri magasságokba, inkább a beletörődés és a szellemi leépülés ellen áll ostromot.
Darko legjobb barátja, Elle (Vati Tamás) egy idős, lezüllött alkoholfüggő, aki súlyos hallucinációkkal küzd, de legalább meghallgatja a fiút. Zavaros megszólalásai nem sokat tesznek hozzá a cselekményhez, inkább azt jelképezik, hogy meddig süllyedhet Darko, ha nem teszi le az italt.
A darab kezdetén Darko öngyilkos akar lenni, de Motte (Tóth Orsolya), egy 19 éves lakótelepi prostituált megmenti az életét. Nem lebeszéléssel vagy érvekkel, csupán a téma határozott megváltoztatásával: el akar menni vele Norvégiába a kék, kék tengerhez, előtte pedig a közelebbinek tűnő állatkertbe. Ebből bontakozik ki furcsa szerelmük. Darko a csillagokat, Motte pedig a tengert akarja látni Norvégiában, mert a darab szerint egyik sem látszik a lakótelepről.
Motte személyiségéhez még hozzátartozik a bosszúvágy is, amit egy Mise nevű Jehova Tanúja/ gazdag szektavezér ellen táplál, aki feltehetően bántalmazta vagy megerőszakolta. Állandóan őt figyeli egy távcsővel, megszállottságát csak Darkóval töltött percei oldják fel.
A negyedik szereplő pedig Ulrike (Nagy-Bakonyi Boglárka), a 14 éves, néma kislány, aki szerelmes Darkóba. Ugyanúgy nem tud hazamenni szüleihez, ahogy a többi karakter, magára van utalva a szörnyűségekkel teli lakótelepi életben.
Trigger warningok és ajánlás
Szögezzük le az elején, hogy ez egy alternatív, független darab. Vagyis nehezen befogadható, sok asszociációt igényel, így az említett, általam leszűrt tények is szabad interpretációból fakadnak. Azoknak ajánlom a darabot, akik szeretnek gondolkodni egy darab közben, és unják a szájbarágós moralizálást vagy olcsó poénokat. Nevetni néha itt is lehet, de garantáltan megbánod a következő mondatnál. Azoknak pedig, akiknek egy átlagos színházi élmény a “nekem ez magas” mondattal zárul, javaslom a Margit-szigetet vagy a Gellért-hegyet egy jó levegőzésre.
A darab másik védjegye a horrorisztikus képekkel való dobálózás. Itt a férje által felgyújtott és porig égő feleség nem a katartikus és hátborzongató végkifejlet, hanem egy kedd délután, ami ráadásul nincs is benne a top 3 legmegrázóbb sztoriban ami elhangzik. Így ügyes szalámitaktikával a gyenge idegzetűeket is lemetszettem a nézőközönségből.
A műben az epikus hatások dominálnak, a történéseket nem játsszák el a színészek, hanem Darko narrációjából derülnek ki. A díszletek egyszerűek, de multifunkcionálisak és egyértelműek. A mászóka a tetőt jelképezi, a rácsos házikók pedig az állatkertet, sírköveket vagy átvitt értelemben az elmagányosodást idézik meg. Ezek a térelemek egyszerre szimbolizálják a gyorsan véget érő gyerekkort és a fogságban tartó panelrengeteget.
Van-e tanulsága egy alternatív darabnak?
A darab a szenvedést időben és térben is végtelenné nyújtja. Időhorizontja behatárolhatatlan, a ‘60-as évektől napjainkig bármikor játszódhat, ez pedig egyfajta időtlenséget kölcsönöz a műnek, a szenvedés kimerevítésévé teszi. A teret tekintve sokszor elhangik, hogy “nem Afrikában vagyunk, Németországban”, ami arra utal, hogy fejlett országokban ugyanúgy nagy tömegek osztályrésze lehet a nyomor, illetve az alapszükségleteken felül is vannak igényei az embernek. A gettó lakói kulturális és érzelmi pangástól szenvednek, amit egyesek erőszakkal vezetnek le, a szereplők viszont egy-egy alternatívát jelenítenek meg.
Elle nihilista, már fájdalmat sem érezve csak a saját pusztulásán dolgozik. Ulrike a szerelmet, Motte a bosszút választja mozgató erőnek, ám amikor ezekre elveszik a remény, megölik magukat. Darko a gondolkodásba menekül, disszociál, az állatkerten például így mereng: “ Az őrök bűnösök? Az állatok bűnösök? Mindenki bűnös, egyik sem az? Nem mondom, hogy ártatlan vagyok, de bűnösnek nem érzem magam.” Szakadatlan bűnbakkeresése, az irracionalitás racionalizálása ugyanolyan megküzdési (coping) mechanizmus, mint Ulrike vagy Motte módszere, értelmetlen és eleve kudarcra ítélt, hiszen nem jut ki általa a telepről, és nem is tudja elviselhetőbbé tenni ottani életét. A darab üzenete számomra az, hogy az ehhez hasonló társadalmi rétegben élők számára a javítási vágy csupán meddő, érzelmileg motivált és hamvába haló kísérlet, ami nem jobb a nihilizmusnál.
