Floridából eljutni a Mari nénik világába – beszélgetés az Ünnepi Könyvhéten

A szofa.eu Pintér Dóra frappáns megfogalmazásával élve „az irodalom Netflixe”. A Szófának köszönhetően az olvasók kilenc kortárs irodalmi folyóirat legfrissebb számai közül válogathatnak kedvükre, az ő rendezésükben zajlott a 93. Ünnepi Könyvhét egyik beszélgetése, amely során Pintér Dóra beszélgetett Bánki Évával és Péterfy Gergellyel az írás folyamatáról. Tartalmas, érdekes beszélgetést hallgathattunk meg.

Borítókép: Ünnepi Könyvhét Facebook-oldala

A beszélgetés elején Pintér Dóra azt a gondolatot vetette fel, hogy az olvasó, irodalom iránt fogékony embereket  az írás is érdekelheti, ezért is lett a könyvheti beszélgetés témája az írás folyamata. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy mit ad az írás magának az írónak.

Bánki Éva a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, így ő ebből a nézőpontból közelítve kezdte megválaszolni a kérdést. A reflektált nyelvhasználat megtanítását priorizálta: fontos, hogy a hallgatók – illetve bárki, aki kreatív írással szeretne foglalkozni – ne csak azt írják le,  ami „szívből jön”, hanem képesek legyenek elolvasni a saját írásukat kívülről szemlélve, úgy, ahogy azt a majdani olvasó tenné.

Az is profitálhat belőle, aki nem konkrétan egy kötet megírásán, megjelentetésén gondolkodik?

Az írás terápiás hasznára is kitért, majd a szerinte különböző korosztályos fázisokhoz tartozó reális célokat is megfogalmazta: a 20 évesek írjanak egy jó novellát, aztán a harmincas éveikben jöhet a váltás, a következő szint – egy jó regény. A válaszát azzal fejezte be, hogy az írás magányos tevékenység, de felszabadító megmutatni a szövegeinket másoknak, majd megvitatni őket. A kreatív írás jobb olvasóvá, akár jobb emberré is tehet.

Péterfy Gergely egyetértett az elhangzottakkal. Elmesélte feleségével, Péterfy-Novák Éva írónővel közösen vezetett prózaírás-kurzusa, a Péterfy Akadémia megalakulásának mikéntjét, az ott megélt tapasztalatait. Az írót a teoretikus kérdések foglalkoztatták, hogy mitől jó vagy rossz egy mondat, egy bekezdés, de nem talált sehol olyan választ, amit magáénak érezhetett volna. Ezért összerakott egy 3×8 előadásból álló anyagot, amelyet 2 hónapos kezdő, haladó és mester kurzusok alatt ismertet meg a résztvevőkkel, egyszerű kérdésekből bonyolult válaszokat építenek fel. Változatos közeg gyűlik össze ezeken az alkalmakon, többféle ember többféle okból jelentkezik hozzájuk. Kezdők, többkötetes szerzők, fiatalok, idősebbek is megfordultak már náluk, de olyan is akadt, aki pszichológus tanácsára kezdte el a kreatív írást.

A tanulás mellett a tanítványok megtapasztalhatják a közösség érzését is, az egymás szövegeire való reflektálás, a közös alkotói folyamat során intenzív odafigyelést kapnak a másiktól, ami sok embernek hiányzik napjainkban. A traumaírás során, amelyet  Péterfy-Novák Éva vezet, ahogy Péterfy Gergely fogalmazott „hihetetlen energiák szabadulnak fel”, azonban a pszichológiai kezelést semmiképp sem pótolja.

Végül elmesélte, hogy a beszélgetés előtt találkozott egy tanítványával, Pap Évával, aki kezébe adta az új kötetét, a Megbocsátás-t. Ez amellett, hogy hatalmas boldogság volt számára, megmutatja, hogy sok tehetséges ember kitartó munkájának köszönhetően akár új könyvek is születhetnek.

kép: Ünnepi Könyvhét Facebook-oldala

A következő témakör a kreatív írás már említett pszichológiai funkciója volt. A rengeteg technikai dolog mellett mekkora szerep jut ebben a folyamatban az önkifejezésnek?

Bánki Éva azt tapasztalta, hogy az egyetemisták körében két népszerű téma van: az amerikai szülői elnyomás és a sci-fi, a „sárkánygyíkok”. A fiatalok inkább a távol lévő, a képzeletbeli világ ábrázolása felé hajlanak. 20 éves korban nehéz a saját, tárgyi valóság felé fordítani a hallgatókat, az őt körülvevő világ leírására ösztökélni, mégis fontos pedagógiai feladat. Ismernünk kell a világot, amiben élünk, mivel csak mi, a benne lévők írhatjuk le azt hitelesen. A kitartó tanítói és tanulói munka gyümölcseként pedig a második év végére már remélhetőleg végig tudunk menni gondolatban a Wesselényi utcán, nem csak Floridában a jachtok között.

Péterfy Gergely erre a gondolatra rácsatlakozva említette meg, milyen nehéz a kulturális kisebbrendűségi komplexust kinevelni az emberekből. Sokan nem olvastak korábban magyar irodalmat, a magyar valóságot és annak ábrázolását is kicsi, poros, érdektelen dolognak gondolják. Ezért elképzelhetetlennek tartják, hogy például Jánosnak hívják a főszereplőt, holott „a Mari nénik, Géza bácsik, Máték ismerete kincs”. További fontos feladat tehát elérni, hogy az írópalánták rácsodálkozzanak a magyar terepre, a magyar sajátosságokra.

kép: Ünnepi Könyvhét Facebook-oldala

Ezek után Pintér Dóra volt magyar tanára gondolatát emelte be a beszélgetésbe, aki úgy vélte, hogy akkor érdemes elkezdeni írni, ha már legalább 3000 könyvet elolvastunk előtte.

„Nagyon fura kijelentés”-nek nevezte ezt az elképzelést Bánki Éva, majd kifejtette, hogy milyen fontos lenne más élettapasztalat és árnyaltabb gondolkodás az írói szférában, tekintve, hogy egy munkásszállót utoljára Tar Sándor tudott jól leírni. A 3000 könyv elolvasása helyett ő inkább az árnyalt, logikus gondolkodást és az (ön)reflexióra való képességet tartja lényeginek. Később azt a javaslatot is hozzátette, hogy 3000 könyv helyett inkább 33-at olvasson el az ember, de azt elmélyülten, reflektáltan, illetve hogy a műveltségnél fontosabb az élettapasztalat, inspirációt meríteni valahonnan, egy olyan világból, amelyen belül biztosan mozgunk.

Péterfy Gergely véleménye szerint az idézett hozzáállás nagyon veszélyes, politikailag inkorrekt vizekre vezet. Valójában az a központi kérdés, hogy a könyv képes-e az olvasóra hatást gyakorolni. Sokan nem a magas irodalomban találják meg az általuk képviselt értékeket, ezért nem a morális, kulturális felsőbbrendűséget kell nézni, hanem azt, hogy ki a feladó, ki a címzett és hogy célt ér-e az üzenet. Bánki Évával egyetértve ő is a sokrétű problémalátás artikulálását tartja kulcsfontosságúnak.

Az utolsó kérdéskör a friss tapasztalatok papírra vetésére irányult. Érdemes-e ezt a módszert alkalmazni?

Péterfy Gergely úgy gondolja, szükséges egy ülepedési idő, hogy a megélt érzelmi impulzus rétegződjön, ami után majd el tudunk indulni valamerre. Azon melegében írni nem célravezető. Tréfálva (!) egy kísérlet ötletét is felvetette: intenzív hatásnak kitenni embereket, majd 30 percig leültetni őket írni.

Bánki Éva szerint is időtávolsággal alakul ki reflexió, de ez nem minden életkörülményben érvényes. Dosztojevszkij polifonikus regényeit hozta fel ellenpéldának, amelyekben érződik az élmény spontán közvetlensége. Viszont hiába talált kivételt, általánosságban úgy véli, jobb aludni a minket ért élményekre, mert „attól regényszerűbb lesz minden”.

A beszélgetésből többek között megtudhattuk, milyen fontos a reflektált nyelvhasználat, az árnyalt gondolkodás, a minket körülvevő világ ismerete, a kulturális kisebbségi komplexus leküzdése. Hogy honnan érdemes inspirációt meríteni, célravezető-e friss tapasztalatokhoz nyúlni az írás folyamán. Elgondolkodtató, egyben motiváló gondolatokat hallhattunk. Ezek után  azokra, akik kipróbálnák magukat a kreatív írás területén már csak egy feladat vár: leülni és írni, írni, írni.