Borítókép: divany.hu
Tavaly volt szerencsém találkozni Robert McKee-vel, mikor részt vettem a Story szemináriumán. McKee neve ismerős lehet mindazoknak, akik forgatókönyvek írásával, vagy alapvetően történetmeséléssel foglalkoznak. Ezen a háromnapos mesterkurzuson engedtem a kísértésnek, és dedikáltattam a könyvét. A nevemet sajnos rosszul írta ugyan, de ez alatt, saját neve felett található egy fontos üzenet. Azt írta: „Write the truth”.
Írd az igazságot/valóságot. Nagy szavak. Túlzás lenne azt állítani, hogy e háromnapos előadássorozata alatt megismertem bármennyire is, de azt bizton állíthatom, hogy ez a mondat sokat jelent neki. Ez pedig, minél többet gondolkozom rajta, annál érthetőbbé válik számomra. Mi lehet fontosabb az igazság leírásánál? Még úgy is, hogy olykor a szépirodalmi alkotások az egyes tényeket pusztán a szórakoztatás kedvéért elég szabadon kezelnek. Attól, hogy Tarantino az Inglourious basterds-ben, egy párizsi moziban megölte Hitlert, vagy hogy az emberiség Kubrick segítségével 2001-ben eljutott a Vénuszig, nem lesz hazugság. Nem hazudtolják meg a történelmi tényeket. Nem igyekszenek cáfolni fizikai törvényeket. Pusztán alkotói szabadságunkkal élve bemutatnak egy világot, és annak valóságát, igazságát. Ezt teszi a művészet. Nem kívánják azt, hogy a film után letagadjuk a gravitációt vagy a második világháború végét. Egyszerűen szórakoztatni, okítani szeretnének, és ehhez megvan az a képességük, hogy a valóságot lemásolva létrehozzanak egy olyan igazságot, ami az ő világukban megállja a helyét.
Megengedek magamnak annyit, hogy megtippeljem, Robert McKee sem úgy gondolta a write the truth-t, hogy csakis az igazat, a színtiszta igazat lehet papírra vetni. Hiszen ha vetünk egy pillantást a mester számtalan díjazott tanítványaira, akikre saját bevallása szerint is büszke, ott találjuk többek között Peter Jacksont, akit minden Gyűrűk Ura-rajongó ismer, vagy Zak Pennt, aki többek között a Free Guy forgatókönyvírója volt. Egyik sem komoly, földhözragadt filmként maradt meg a fejemben. Viszont a maga nemében mind a két film igaz és valóságos.
Az egyik legnagyobb gond a művészetben, amikor az alkotó, a szerző igazsága nem önnön lelkével vezérelt, hanem külső tényezők által befolyásolt. Vannak nézetek, melyek szerint a művészet halálát jelenti, mikor megjelenik benne a politikai ideológia.
Annak az eldöntése, hogy egy alkotó műve tetszik-e vagy sem, minden ember szuverén joga. Ha én ideológiai szempontból szeretném eldönteni, megtehetem. Ha más miatt, senki nem tarthat vissza. Ahhoz azonban, amit a napokban Agatha Christie-vel és az ő hagyatékával tesznek, senkinek nincsen joga: átírják a könyveit.
Mától minden másképp volt
Az utóbbi időben felélénkült az átírási láz, melynek ékes példája James Bond megalkotójával, Ian Flemminggel, vagy Roald Dahllal, a Meghökkentő mesék írójával kapcsolatban, hogy rasszistának, kirekesztőnek bélyegzett mondataikat eltüntetik a szövegeikből. Most azonban a HarperCollins kiadó erősítette meg, hogy a – szerintük – kirekesztő, a mai terminusok szempontjából sértő mondatok kikerülnek Agatha Christie életművéből. A kiadó szerint erre azért van szükség, „hogy a modern olvasók számára is aktuálisak maradjanak a regények, a nemi és faji hovatartozásra vonatkozó sértő utalások pedig megakadályozzák ezt.”
Döntésüket többek között azzal indokolták, hogy például az 1937-ben megjelent Halál a Níluson című regényben Poirot rendre utasít egy színesbőrű, mindig vigyorgó szolgát. Véleményük szerint a színesbőrű ilyen helyzetben való megjelenítése sértő, így az átdolgozott kiadásban ez a szó eltűnt, és a vigyorgás is bólogatásra módosult.
Aki olvasta az egyébként kiváló könyvet, annak ismerős lehet Mrs. Allerton karaktere. Az eredetiben arról panaszkodik, hogy egy csapat gyerek zargatja őt. Igazából ez így hangzik: „visszajönnek és bámulnak, bámulnak, és bámulnak, és a szemük egyszerűen undorító, és az orruk is, és nem hiszem, hogy igazán szeretem a gyerekeket”. Az, hogy undorító az orruk, valószínűleg arra utalhat, hogy azok a gyerekek zsidók, vagy legalábbis Mrs. Allerton annak nézte őket. Való igaz, hogy valaki testi kinézetével nem illik viccelődni. Ebben a kontextusban azonban, ha az antiszemitizmus fel is merül mint lehetséges, szavak mögött megbújó okozat, nem Agatha Christie véleményével van dolgunk. Nem úgy mondja mint Agatha Christie, az írónő. Karakterizáló elemként teszi bele. Mrs. Allertonnak egyébként valószínűleg a gyerekekkel van baja, összességében, így nem egyértelmű, hogy tisztában lenne azzal, ami elhagyta a száját. Az átdolgozott mondat az új kiadásban már így hangzik: „Visszajönnek és bámulnak, és bámulnak. És nem hiszem, hogy igazán szeretem a gyerekeket”.
Nemrég még azt olvashattuk az őslakosokról, hogy bennszülöttek. Most már azonban helyiekként vannak megnevezve. A Halál a Nílusonból a régóta Egyiptomban élő núbiai népcsoport és azon csoportból származó karakterek megnevezései eltűntek. Ők is pusztán „helyiek” lettek. A krimik koronázatlan királynője egyszer úgy jellemezte egyik karakterét, hogy „indiai temperamentumú”. Az indiai szó sértő, így többet ott nem szerepel.
A titokzatos stylesi esetben, az első Hercule Poirot-krimiben az egyik karakter zsidó megnevezéseit és az erre tett utalásokat kivették. Itt egyébként érdemes megjegyezni, hogy a regény már 1916-ban elkészült, de 4 év alatt 6 kiadó utasította vissza. Végül 1920-ban megjelent, és rögtön 2000-nél is több darabot eladva azonnal híressé tette az akkor 30 éves Agatha Christie-t.
Poirot mellett az írónő másik korszakos detektívje Miss Marple. Az 1964-es, Rejtély az Antillákon című regényből az egyik szállodai dolgozót leíró részeket eltávolították. Többek között azt, amikor a szép, imádnivaló, fehér fogairól beszélnek.
Az egyik legszembetűnőbb átírás azonban mégsem ezek közül kerül ki. 1939-ben megjelent a Ten Little Niggers, magyarul a Tíz kicsi néger vagy Tíz kicsi indián, ami a könyvben megjelenő versike után kapta a címét. A 10 szereplő egyesével meghal, különféle módon. Ez inspirálta a könyvekben szereplő gyilkosságokat is. Aki nem olvasta, annak mindenképpen ajánlom. (Az egyik legtöbbet eladott Agatha Christie-regény.) A könyvet 1940-ben, And there were none, Mert többen nincsenek címmel publikálták az Egyesült Államokban. A változtatás indoklásaként szerepelt, hogy a cím sértő az amerikai kultúrára nézve. 1985-ben, az Egyesült Királyságban is kivették a niggers szót a címből, és helyettesítették az indiánnal, helyenként soldiers-sel. 2016-ban a BBC már az új címmel készített minisorozatot, mialatt az USA-ban betiltották a könyv eredeti címének publikálását. 2020-ben végül Agatha Christie unokája és a kiadó együtt kérte meg a világ minden kiadóját, hogy az eredeti, ekkor még nálunk is így létező könyvet, a későbbiekben Mert többen nincsenek címmel adják ki. A döntést a puszta jó szándék vezérelte, azért, hogy az írónőt ne minősítsék kirekesztőnek, rasszistának egy könnyen félreérthető cím miatt.
Alapvető gondok
Azonban a szövegek tényleges átírása felvet egy komoly kérdést. Mennyire marad Agatha Christie szövege? Kevesebb olyan népszerű író van, aki ilyen részletesen és behatóan tanulmányozta és rögzítette volna az akkori angol társadalmat, mint tette azt Agatha Christie pályafutása alatt. Szövegein, regényein keresztül megismerhetjük a XX. századi angol emberek mindennapjait, gondolkodásmódját. Azt pedig, hogy ez kinek sértő, és kinek nem, döntse el az olvasó.
Pontosan tudom, hogy keresztény, európai, hetero férfiként viszonylag keveset tudok a rasszizmus és elnyomás okozta szenvedésről. Azt pedig, hogy elefántcsonttoronyból beszéljek, igyekszem elkerülni.
Természetesen nem kell mondanom, hogy a rasszizmust, kirekesztést elítélem, és harcolok ellene, mint véleményem szerint minden modern és haladó szellemű ember. Nem hiszek abban, hogy valaki a bőrszíne vagy a vallása miatt többet vagy kevesebbet érne másoknál. Agatha Christie a saját korában alkotott. Egy letűnt korban, mely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a kultúra mára olyan legyen, amilyennek ismerjük. Viccesen szokták mondani, nehéz a múltat előre látni. Mindig lesz egy ember, aki azt mondja, mától minden másképpen volt. Azonban a múlt eltörlésével, átírásával nem tesszük jobb hellyé a világot.
Végezetül itt jegyezném meg, ha már a politikailag korrekt szövegekről beszélünk: értem én, hogy Agatha Christie egyes karakterjei kirekesztők, esetleg sértők, de tényleg ez a legnagyobb baj? Tényleg Agatha Christie könyvei a legveszélyesebbek? Félve teszem fel a kérdést, mi a helyzet hazánkban, részben önéletrajzként, 8500 forintért árusított Mein Kampffal? Azt, mikor fogják politikailag korrektre átírni?
