Hedonist – egy luxus parfüm neve, ami vízesés, nektár és jeges szél illatát árasztja. Anya egy mintát tartogat belőle a fürdőszobában, elrejti, mint egy kincset, mert elmondása szerint ez az egyik legértékesebb dolog a házban. Tudni szeretném, mi ihlette az üveg kristály kupakját, és olyan szabadnak szeretném érezni magam, mint amilyennek az üveget díszítő drágakövek tűnnek. Olyan finom, könnyed üvegcse, ami egyre csak azt suttogja a fülembe: könnyű vagyok, szeretem az életet.
Nincs hedonista ismerősöm. Szeretnék megismerni valakit, aki ilyen életet él. Érdekel milyen minden napot élvezni, de leginkább az, én képes lennék-e minderre. A modern világ mókuskereke, a vírus pszichológiai hatása és sok más arra készteti az embert, lassítson le egy kicsit: vegyen egy nagy levegőt, és engedje meg magának a feltöltődést. Élje meg a pillanatot, süllyedjen bele a boldogságba, figyeljen befele, ne csak a külvilágban tündököljön. Szerintem ez nem olyan egyszerű.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mégis mikor hívhatom magam hedonistának. Számít az, mikor fekve szőlőt eszek, vagy kicsit jobban meg kellene erőltetnem magam? A választ mások szemén keresztül kerestem, három interjúalanynak tettem fel a kérdést:
Számodra mi a hedonizmus?
Az első válaszadó így fogalmazott: “Azt hiszem, ez olyan, mint a carpe diem. Ma szeretnék boldog lenni, ma fogom megélni a pillanatot, és ma döntök úgy, hogy nem szenvedek. Én nem szoktam sokat aggódni a dolgokon, nem irányíthatok mindent. Az utóbbi években sokat változtam, és rájöttem, hogy egyszer vagyunk itt és most, akkor annak meg kell adni a módját, különben mire emlékszünk majd vissza arany korunkban? Arra, hogy milyen sokat talpaltunk pincérként, vagy arra, hogy műszak után elmentünk bulizni a haverokkal?”
Második interjúalanyom gondolatai elvarázsoltak: ”Szerintem picit mind hedonisták vagyunk, csak mértékkel. Tudatosnak lenni nagyon fontos manapság. Sok embernek a hedonizmusról az jut eszébe, hogy mértéktelenül halmozza a gyönyört, de úgy gondolom, ez másról szól. Például: megízlelek egy ételt, és elmerülök az ízekben. Nem csak az éhségemet oltom vele, hanem kiélvezem és örömömet lelem benne. Ugyanez egy italnál, utazásnál, vagy párkapcsolatnál. Az apróságokat kell észrevenni, csak azzal áll össze a teljes kép.”
Harmadik interjúzottam egy félmosoly kíséretében ennyit mondott: “Étel, ital, lányok rendszeres fogyasztása. Azt hiszem én vizsgaidőszakban vagyok a legnagyobb hedonista sajnos. Sosem időzítettem túl jól.”
Az interjúk után elmentem egy étterembe egy barátommal: a kíváncsiság hajtott, mennyire tudok hedonista szemlélettel élni. Tejszínes tésztát rendeltem, és almalevet. A barátom pizzát és vizet, majd mint a gyerekek, izgatottan vártuk az ételt. Aztán amikor megkaptuk, ettünk. Figyeltem, hogy ott legyek a pillanatban, a bazsalikom, paradicsom ízére koncentráljak, ne csak a korgó hasamra. Ittam az üdítőmet és almafákat képzeltem magam elé, holott tudtam, mennyi köze lehetett hozzá… Nevettünk, mert élveztük, aztán nevettünk, mert nem bírtuk sokáig. A barátom elkezdett mesélni a munkahelyi vitájáról, én a jövőbeli terveimről. Kétségekről, aggodalmakról és múltbéli sérelmekről. Majd elköszöntünk egymástól, én pedig hazafele azon gondolkoztam, tulajdonképpen közelebb kerültem-e a válaszhoz. Nem hiszem.
Az élet csupa pörgés, feladatok és kötelességek kupaca, ami elől hiába menekülni. Munka, tanulás és küzdelem, nem csak hevenyészés és tétlenkedés.
Ez még nem jelenti azt, hogy nincs többé hedonizmus: haladt a korral, modernné vált.
Dolgozom az íróasztalomnál, és apró mosoly játszik a szám sarkában, mert az őszi napsugarak elérik a kezemet, a langyos szél beköszön a nyitott ablakon, halkan zümmög a szomszéd rádiója, én pedig itt ülök, dolgozom, de élvezem.
