“igenis fontos az, hogy az egyetemi életben alkotók leírhassák a gondolatukat.” – interjú Martzy Rékával, az ELTE Online főszerkesztőjével

Bármennyire is egyszerűnek tűnhet egy hallgatói lap működtetése sokszor több kihívással jár, mint egy bejáratott újságnál dolgozni. Egy hallgatói lap rovatvezetőjeként, fontosnak gondolom, hogy ezeknek a kihívásoknak, lehetőségeknek, és végső soron megvalósításoknak hangot adjunk, és egy olyan diskurzust alakítsunk ki, ahol a hallgatói lapok aktív kortársként és nem kezdőként tekintenek egymásra. Martzy Rékát – az ELTE Online, nyáron pozícióba lépett, főszerkesztőjét – kérdeztem a főszerkesztői pozíció problémáiról, lehetőségeiről; az ELTE Online jelenéről és jövőjéről, és általánosan a hallgatói újságírás szerepéről.

(Fotó: Lazar Anilla)

Milyen változásokat kellett/akartál hozni a lappal kapcsolatban? Mennyire volt nehéz átvenni a főszerkesztői pozíciót?

Előtte közéletrovat-vezető voltam, és csak arra láttam rá hogyan működnek alapjaiban a rovatok. Ezen kívül nem igazán láttam rá arra, hogy akkor mi is egy főszerkesztőnek a munkája. Mikor felkértek főszerkesztőnek, akkor nyilván igent mondtam, de hát persze nem tudtam, hogy mik járnak még ezzel. Ami változás volt eleinte, hogy hirtelen ki kellett nyitnom a kapcsolati hálóm, és az ELTE-n belüli szervezetekkel folytatni az együttműködést. De azt is látom, hogy az elmúlt időben az ELTE Online nem működött annyira jól, mint működhetett volna – itt persze a covid is közrejátszott – de főképp stagnálást éreztem, nem voltak nagyon újító, kreatív ötletek. Ezért, amikor belevágtam, azon kezdtem el gondolkozni, hogy hogyan lehetne megújulni és kimozdulni ebből az online térből – ezért is volt az az ötlet, hogy akkor lépjünk ki és csináljunk egy műhelyet [ez lett ugye az ELTE Press Műhely, ami egy rendszeres műhelysorozat – a szerk.] az ELTE-n belül a hallgatói sajtónak.

Hogyan működik szerinted egy ideális szerkesztőség, és mit látsz a legfontosabb tényezőnek/tényezőknek a szerkesztőség működésében? Szerinted milyen egy ideális főszerkesztő?

Teljesen új szerkesztőséget kaptam. Szerettem a régi csapatban is dolgozni, de a járványhelyzet miatt nagyon keveset találkoztunk személyesen, és nagyon keveset beszéltünk egymással. Ezért mikor átvettem a főszerkesztői pozíciót, az volt az első gondolatom, hogy olyan szerkesztőséget szeretnék, ahol kialakul közösség és meg tudjuk ismerni egymást. Például egy szerkesztőségi nálunk az elején még úgy volt – amikor még nem ismertük egymást –, hogy kis csapatépítő játékokat csináltunk, hogy oldódjon a hangulat és legyen egy biztonságos közeg, ahol bármit meg tudunk osztani egymással. Egy ideális szerkesztőség szerintem ilyen, hogy emberileg is tudunk kapcsolódni, hiába vagyunk különbözőek a munkában és személyiségben egyaránt, abban a közösségben, ahol együtt dolgozunk, otthon érezzük magunkat. A következő szerkesztőségin például társasozni megyünk, mert érezzük azt, hogy az évkezdés nagyon sok volt szakmailag, és kevésbé tudtunk kapcsolódni egymáshoz.

Az ideális főszerkesztő nem tudom milyen és nem is akarok olyan lenni, mert szeretnék folyamatosan fejlődni. Én nagyon szeretem, ha meg tudják nekem mondani, ha valamit nem jól kommunikálok. Egy ideális főszerkesztő pedig már eleve jól kommunikál, abba nincs kivetnivaló. A főszerkesztő inkább vezető, viszont sokszor személyiség kérdése is szerintem, én például nem tudok főnökként viselkedni, és nem is szeretem az autoriter irányítást, mert a közös munka, a partneri viszony mindig jobb. Nyilván vezetőként az ilyen operatív dolgokért én felelek: szerkesztőségit szervezni, a határidőket tartani, összefogni az ötleteket, motiválni a szerkesztőséget – a kooperációnak a moderátora, inkább így fogalmaznám meg az „ideális” főszerkesztőt.

Milyen több rovatot egyszerre átlátni? Mennyire befolyásolnak személyes preferenciáid a főszerkesztői munkában? Hogyan viszonyulsz esetleg a te érdeklődéseden kívüli rovatokhoz, ha van ilyen?

Előtte a kultúrarovatban voltam újságíró, amit nagyon szerettem és nehéz volt elengedni, amikor rovatvezető lettem. A kultúra áll a legközelebb hozzám, hiszen a szakterületemmel és az érdeklődési körömmel azonos, de jó volt megtapasztalni először rovatvezetőként, majd főszerkesztőként, hogy tudok nyitni más felé is. Alapvetően teljesen megbízom a rovatvezetőimben, de kíváncsiságból azért elolvasom a cikkeket, mert tökre érdekelnek. Meg nagyon jó korrektoraink vannak, az ő munkájuk szinte elengedhetetlen, bennük is maximálisan megbízom, és főképp nemcsak helyesírást javítanak vagy stilisztikai változtatást javasolnak, hanem van, amikor a tartalmi problémára is felhívják a figyelmet. Nagyon jó, hogy van egy ilyen csapat, akire mindig lehet számítani.

Amibe nehezebb volt bekapcsolódni, az a sportrovat, talán ez áll tőlem a legmesszebb, meg nem is nagyon tudtam, hogyan kéne hozzányúlni, viszont amikor elkezdtünk a sportrovat- vezetővel ötletelni, hogy hogyan lehetne felpörgetni, hogy ne csak az egyetemhez közeli sporteseményekről legyenek tudósítások, akkor egész sok ötletem támadt hirtelen, mit lehetne még a rovatba tenni, pl. sport és irodalom, Esterházy és a foci stb. Szóval, ha az ember foglalkozik a különböző területekkel és szívügyének tartja, akkor előbb-utóbb jönnek ezek a kreatív gondolatok.

Ugye az ELTE Online-hoz több egyetemi karhoz tartozó lap is kapcsolódik. Hogyan működik a kommunikáció köztetek és a kari lapok között?

A tisztségem szerint az ELTE Press, vagyis az ELTE Online főszerkesztője vagyok és emellett a kari lapok koordinálását segítem. Ez azt jelenti, hogy én fogom össze a főszerkesztőket, és segítem a szakmai eligazodásukat.

Én azt látom, hogy a kari lapoknak nagyon fontos helye kell, hogy legyen az egyetem életében, és ez a legtöbb karon jól is működik. Ezért is harcolok most nagyon, hogy ne szoruljon ez háttérbe, hiszen ez is identitásképző fóruma az egyes karoknak. A legtöbb kari lap olyan színvonalas cikkeket, tanulmányokat, kritikákat közöl, amik nemcsak az egyetemen belül, hanem azon kívül is megállják a helyüket. Talán ez a legfontosabb, hogy nekünk hallgatóknak legyen hangunk a kulturális és tudományos terekben, meg persze gyakorlati szempontból is fontos, hogy a szakmában van egy feltörekvő közösség más-más területekről.

Amire nagyon büszke vagyok, az a nemrég újraindított Pesti Bölcsész Újság [ELTE BTK kari lapja – a szerk.], amit még 2019-ben hagytak abba, mert a nyomtatás kevésbé volt kivitelezhető, így most online felületre áttérve, újraindítottuk.

Mennyire célja az ELTE Online-nak, hogy kinője a hallgatói lap jellegét? Vagy ki kell-e egyáltalán? Törekedtek a egyenrangúságra egy folyóirattal, ami nagyobb közönségnek szól, vagy inkább az Eltésekre koncentrálódik a lap?

Szeretném azt, hogy nyisson külső irányba is az ELTE Online, ne csak az ELTE-sek olvassák. Ezt azért tartom fontosnak, hogy ELTE-s hallgatók hangja ne csak az egyetemen belül szólaljon meg, hanem azon kívül is. Például nagyon jó volt látni, hogy a Vígszínház nemrég elkérte tőlünk az egyik cikket, hogy megoszthassák az oldalukon, mert annyira jól sikerült – úgy gondolom ez a fajta elérés és nyitás fontos, főleg azért, hogy az egyetemisták hangját is megismerjék. Mert miért ne lehetne egyenrangú bármilyen más sajtóorgánummal egy egyetemi lap? Nyilván én nagyon szeretném, ha az ELTE Online jobban kinyílna, de azért elsősorban mindig is a hallgatókért vagyunk.

De ehhez nagyon jól kapcsolódik az ELTE Press Műhely, amivel valami ilyesmi volt a célom, hogy az egyetemi sajtó világán belül hozzunk létre egy olyan diskurzust, ami az azon kívüli szakmára lát rá – és így tapasztalt előadókkal, vendégekkel együtt egy szakmai fejlődést segítő műhelymunkát hozzunk létre.

Ehhez kapcsolódva, akartok-e nyitni más fiatal közösségek felé – mint például egy színitársulat, filmklub stb. –, ami nem feltétlen ELTE-s. Illetve nem-e vesztené el indentitását az ELTE Online azzal, hogy nagyon kifelé nyit?

Én nem feltétlen érzem, hogy a nyitással elveszítenénk bármilyen identitásképző hangot, inkább abban hiszek, ha a nyitunk a „nagyvilág” felé, akkor pont az tarthat össze, hogy mi ebben a nyitásban is együtt vagyunk. De amúgy igen, szoktunk menni olyan helyekre tudósítani, vagy olyan kritikát írni, színdarabokról, könyvekről, amik nem feltétlen kötődnek az ELTE-hez, pont emiatt is, hogy megmutassuk azt, hogy mi itt vagyunk. Ugyanúgy részt veszünk ezekben a kulturális terekben, és igenis fontos az, hogy az egyetemi életben alkotók leírhassák a gondolatukat.

Most nemrég jött le nálatok egy beszámoló az ARC kiállításról, kíváncsi voltam, hogyan kezelitek ezt az amúgy szerintem egész nagy politikai fennhanggal rendelkező témát. Ennek mentém szerinted kell hogy legyen az Elte Online-nak bármilyen politikai identitása, vagy ezt minél inkább el akarjátok kerülni?

Az ilyen típusú cikkeknél én mindig azt szoktam mondani – akárcsak ha egyéb közéleti témánál jön ez elő –, hogy pártpolitikai diskurzusba semmiképp ne folyjunk bele, mert nyilván az ELTE-re nagyon sok különböző politikai identitású hallgató jár, és nem elveszíteni akarjuk őket, hanem megtartani. Az ilyen pártpolitikai cikkek inkább széthúzást szülnének, helyette szerintem sokkal fontosabb az összetartás. Ugyanakkor, ami az egyetemi életünket, egyetemista létünket befolyásolja arról szerintem igen is kell beszélnünk, akár cikk formájában is.  Az ARC is ilyen, hogy a mi jelenlegi (akár politikai) környezetünkre reflektál, befolyással van a mindennapjainkra, és nyilván ez nagyon sok hallgatót érdekel.

Meg még ehhez kapcsolódva, nekem nagyon fontos, hogy a szerző benne legyen a saját szövegében, ne kelljen öncenzúráznia magát olyan szinten, hogy teljesen személytelenné váljon a cikk.

Mennyire fontos akár az ELTE Online-nál, vagy általánosan értve is, a kiegészítő médiumok használata? Mint pl. fotó, videó, akár erre külön média csapat működtetése, ahogy nálatok is van. Illetve hogyan látod, mire vagy nagyobb igény, az írott vagy audio-vizuális tartalmakra?

Ez azért nagyon érdekes, mert nyilván egy újság, magazin életében az egyik legfontosabb a szöveges tartalom mellett a vizuális tartalom. Persze, sokszor ez kiegészítő média, de most fogunk elindítani egy külön rovatot az Instagramon [@elteonline – a szerk.].

Főleg azt kellett észrevennem, hogy a médiafogyasztási szokásaink folyamatosan változnak, amire reagálni kell, ha többféle tartalmat gyártunk. Az online felületen főleg szövegek jönnek le, a Facebook oldalon fotók, és Youtube-on a Vízió által készített videók. Ez rengetek platform hasonló vizuális tartalmakra, ezért kevesebb hallgatóhoz jut el.

Az Instagram az a felület, ahol a fotós és videós tartalmakat könnyen össze lehet illeszteni, és eljuttatni a hallgatóknak. Erre olyan projekteket találtunk ki – a Víziónak is, meg a fotósoknak is –, amik Instagramon keresztül lesznek elérhetők, nyilván, ez azért is jó, mert bárhogy nézzük, az Instagram az elsődleges platform a mostani hallgatók számára. A másik pedig, hogy azon is gondolkozunk, hogyan lehetne a Vízós tartalmakat és a szöveges tartalmakat egy formátumba összehozni, erre az interjú-sorozat tűnik a legjobb megoldásnak. Ez gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy minden rovat összeállít interjúkat, ezalatt a témát, az alanyat és a kérdéseket értem, amiknek a technikai részéért és látványtervi megvalósításért a Vízió felel.

Viszont attól függetlenül, hogy látunk tendenciákat arra, hogy a szöveges tartalom háttérbe szorul, nem hiszem, hogy feltétlen ezeket a főleg szövegorientált cikkeket és műfajokat háttérbe kéne szorítanunk. Mondjuk tudósítás vagy a mélyinterjú (pl. Partizán) olyan műfajok, amiket bár bőven felváltott a videós tartalom, ma már egy szöveges tudósítás nagyon nehezen tud működni, de a személyesebb, reflexív beszámolókat szívesebben fogyasztják az emberek szöveges formában. Például most nyáron volt egy tudósításunk az EFOTT-ról, ami inkább volt egy fesztiválnapló, és ennek a megtekintése jóval nagyobb volt. Visszajelzésekből azt szűrtük le, hogy ez főleg a személyesség miatt volt.

A személyesség mentén, szerinted melyik a fontosabb, hogy egy adott cikk szakmai legyen, vagy hogy az író minél jobban megjelenjen benne? Van átmenet?

Átmenet mindenképpen van. Az a legideálisabb eset, ha szakmailag releváns egy szöveg, de van hozzá egy szubjektív keret, mert a személyesség nagyon is fontos. Itt nem úgy értem ezt, hogy a cikk tele van indokolatlan véleménynyilvánítással, hanem inkább egy saját hang, egy saját stílus megjelenése. Akár több szöveg után, már csak a stílusból meg tudod mondani, hogy ki írta az adott cikket, mert megismered az ő hangját.

Az Elte Online, ha jól tudom, egy magazin. Szerinted mennyire helytálló ez a forma, meg kéne maradni a lapnak a magazin státuszban, vagy inkább nyitni szeretnétek a szakmaibb megjelenési formák felé? Nyilván itt most ezt nem presztízskérdésként teszem fel.

Szerintem a magazin jó forma arra, amire hivatott, tehát hogy az egyetemi életet bemutassa és a hallgatóknak identitásképző fóruma legyen, de ezzel együtt szerintem a nyitás is benne van a nem feltétlen ELTE-s, de más, akár szakmaibb, kulturális és tudományos körök fel. Úgy gondolom, hogy magazin ide vagy oda, ez egy átmenet, teret ad a közéletibb, könnyebben befogadható tartalmaknak és a tudományosabb, szakmaibb tartalmaknak is egyaránt.

Amin talán változtatnék, hogy sokkal struktúráltabban legyen megoldva. Kicsit egybefolyónak érzem most az oldalt, nehéz elválasztani a szakmaibb és közéletibb jellegű cikkeket, ez részben a technikai háttér miatt is van. De bennem is kérdés, hogy egy magazin mennyire lehet szakmai, vagy mennyire kell megfelelnie bizonyos közéleti, nagyobb eléréssel rendelkező formáknak.

Nemrég elkezdtetek programokat is szervezi – itt az Elte Press Műhely sorozatra gondolok -, a továbbiakban akartok még több ehhez hasonló programot? Célja az ELTE Pressnek hogy közösségi tereket hozzon létre?

Eddig főleg egy esemény köré szerveződtek az ilyen programok, ez volt az ELTE Press Akadémia, ahol szakmai előadásokat hallgathattunk. Egy nagyon jó kezdeményezés, viszont azt éreztem, ahhoz hogy egy igazi szakmai közösség ki tudjon alakulni, sokkal több időt kell rászánni szervezési és látogatottsági részről is, illetve sokkal mélyebb betekintést kell, hogy nyújtson. Ezért, amikor nyáron elkezdtem egyeztetni az EHÖK csapattal, akkor a divízió vezetőm ennyit mondott: „Réka, merj nagyot álmodni”. Vicces volt, mert ugye egy évig töltöm be ezt a főszerkesztői posztot, viszonylag rövid idő, ezért is fogalmazódott meg bennem, hogy akkor már tényleg megcsinálom, mert kár lenne ezt veszni hagyni.

Ezután elkezdtük szervezni, kiküldtünk egy kérdőívet, hogy a kari lapok és az ELTE Online szerkesztői, munkatársai mire kíváncsiak igazán, majd válaszaik alapján állítottunk össze egy tematikát. A visszajelzések alapján nagyon tetszett mindenkinek az első műhely alkalom [A lapalapítás volt a téma – a szerk.], főleg mert nem hagyományos kerekasztal beszélgetés formában csináljuk ezt, hanem úgy, ahogy egy műhelymunka működik, ahol mindenki egyaránt meg tud szólalni. A következő lesz majd a kritikaírás, de lesz még interjúkészítéssel kapcsolatos is, ahol már nem feltétlen csak szövegorientált beszélgetést képzelek el, ki akarom nyitni ezt a diskurzust mást formátumok irányába is. Az utolsó alakom februárban lesz, az pedig a podcast témája köré fog szerveződni mint új műfaj, illetve hogyan lehet integrálni egy újság, magazin működésébe. Végül majd áprilisban lenne egy egész napos ELTE Press Akadémia, ahol inkább mélyfúrásos kerekasztal beszélgetéseket tervezünk, itt főleg kisebb témákat szeretnénk érinteni, például a gonzo újságírás. A célom mindezzel, hogy ne egy zárt hallgatói világot működtessünk, hanem a hallgatók rálássanak a tényleges szakmára.

Az ELTEPress Műhely a mai nap folyamán, este 18-tól tartja kritikaíró műhelyét az Bölcsésztudományi Kar campusán, ahol egyaránt találkozhattok irodalmi, zenei, színházi és filmművészeti kritikaírással. Az alábbi linken megtaláljátok a pontos információkat: https://www.facebook.com/events/4533903089989323