A legnagyobb ötletek általában a legváratlanabb pillanatban jönnek. Bizonyára veled is előfordult már, hogy a zuhany alatt állva vagy az ágyban fekve a hajnali órákban reménykedve, hogy elalszol úgy érezted, most képes lennél megváltani a világot. Nos, Marton Bálinttal és Varga Dáviddal valami egészen hasonló dolog történt.
2020 nyarára kell visszamenni a történet kezdetéhez, amikor a srácok éppen ablakkeretet csiszoltak. Adjunk még a jelenethez pár citromos sört, és egy egészen idilli képnél járunk már. A baj csak ezután jött, ugyanis a sör elfogyott. A két jóbarát viszont nem talált semmit, amivel helyettesíteni tudták volna, ugyanis ők valami frissítőre vágytak, mint mondjuk egy szörp, nem pedig egy nehéz bor alapú fröccs. Innen jött az ötlet, hogy olyan alkoholos szirupokat fognak készíteni, amiket mindenki kedve szerint higíthat, de az italnak semmiképp nem lesz erős alkoholos utóíze. Az ötlet megvolt, a tökéletes recept elkészült, Varga Dani elkészítette a márka stílusát, és így megszületett a Cseles, az első felnőtt szörp.
Mik voltak a kezdeti inspirációk az elinduláshoz?
Dávid: Gyerekkori barátok vagyunk és szerettünk volna egy közös vállalkozást, ami kifejezetten termékorientált. Nagyon hasonló a munkatempónk, a munkamorálunk, úgyhogy ez nagyon inspirálóan hatott ránk a kezdésnél. Volt korábban már egy vállalkozásunk, ami szolgáltatás alapú volt, de akkori fejjel inkább úgy gondoltuk, hogy egy terméket mennyivel könnyebben lehetne nagy számban értékesíteni. Aztán persze rájöttünk, hogy ez nem is olyan egyszerű. Az, hogy mindezeknek a Cseles lett a manifesztációja, mondhatni a véletlenek összessége, nem úgy indultunk, hogy mi egy alkoholos italt akarunk csinálni, a lényeg az volt, hogy együtt tudjuk csinálni.
Bálint: Összeöntöttük a vodkát meg a szörpöt és aztán elkezdtünk utána nézni, van-e bármi ilyesmi már, de nem találtunk semmi hasonló gyümölcsös-fűszeres long drink-et. Pedig akár lehetne is rá igény, de mivel annyira nem voltunk biztosak benne, kezdetben csak magunknak csináltunk egy receptúrát. Ezt otthon kevertük össze vodkából, cukrot pirítottunk, vettünk csomó szörpöt meg fűszert és elkészítettünk különböző változatokat. Aztán jött, hogy megmutattuk barátoknak, rokonoknak munkatársaknak, végül pedig lementünk a Balcsi-partra, ahol vadidegeneket kínáltunk meg, és felmértük megvásárolnák-e.
Hogy fogadták a környezetetekben a formabontó ötletet?
Dávid: Mivel én mérnök vagyok, először megkaptam, hogy kisfiam, gépészmérnök vagy, van egy egyéni vállalkozásod, miért nem azt csinálod, miért akarsz alkoholárusként kocsmákba kopogtatni, de aztán ez persze átbillent arra, hogy jól van, jó, amit csinálsz és folytasd. A munkahelyemen csípték, persze az első körös receptek nem voltak olyan jók, nem tetszettek, de támogatóak voltak, és így én lettem az a srác, aki ott ült mellettük a mérnökségben, majd kitalált valami újat, valami mást és bebizonyította, hogy igen, ilyen létezik. Szóval pozitív volt minden oldalról, igazából itt a bizalmatlanság volt kezdetben egy kicsit több.
Részt vettetek a Cápák Között műsorban 2023-ban, ahonnan befektetőkkel tértetek haza. Milyen volt részt venni a műsorban?
Bálint: Éppen a Balcsin nyaraltunk, mikor elindult a selejtező, és hát eléggé féltünk: mit mondunk, mennyit kérünk, hogyan kérünk, hogyan fogjuk tálalni és biztos szét fognak minket ott szedni. Nagyon kicsik voltunk még, alig egy év volt mögöttünk, de úgy voltunk vele, hogy felkészülünk, aztán adjuk magunkat. Azzal nem tudtunk volna lefeküdni, hogy odamegyünk menősködni, hogy mekkora sztárok vagyunk és bekamuzunk egy csomó számot.
Dávid: De azért ez a magunkat adjuk dolog végső soron egy eredmény volt, mert elkezdtünk körbekérdezgetni, hogy ki mit csinálna a helyünkben, és olyan válaszokat kaptunk, hogy kérjetek végtelen pénzt meg ezt meg azt – mindenki mást mondott. Volt egy olyan alapelképzelés is, hogy nem kérünk pénzt, mi csak tudást szeretnénk – de hát ilyet nem lehetett. Két-három hónap szenvedés után végül úgy voltunk vele, hogy az a márkánk hangja, hogy két egyszerű srác vagyunk, hát akkor adjuk magunkat.
Bálint: Kicsit azt hittük ez olyan együttműködés lesz, hogy kézen fognak minket és ellátnak munkával, de nem ez történt, ez egy sokkal lazább kapcsolat. Úgy vannak vele a befektetők, hogy oké srácok, csináljátok, ha segítség kell szóljatok. De amúgy jó buli volt, nem bántuk meg, hogy elmentünk.
Mi az a Cseles útjában eddig, ami büszkeséggel tölt el benneteket?
Dávid: Nehéz, mert mi nem éljük meg a sikereket annyira, mint a kudarcokat. Ezt még nem tanultuk meg a vállalkozásban, de én büszke vagyok arra, hogy egy piacilag működő vállalkozás alapjait fektettük le úgy, hogy ha kihúzzák alólunk a talajt, akkor is meg tudjuk ismételni.
Bálint: Én az elején büszkébb voltam magunkra, mint most. Amikor az volt, hogy kopogtatni kellett a vendéglátóhelyekre és sorra küldtek el minket, sorra kaptuk a pofonokat, de mi nem álltunk meg. Nem egy adott pillanatra vagyok büszke, hanem inkább az útra, hogy mennyi mindent megtanultunk már és még mennyi mindent meg kell tanulnunk. Személyiségileg is változni és felnőni a feladatokhoz, én ebben látom a legnagyobb értéket. Ünnepelni még nem tanultunk meg – vagy lehet nem tartunk még ott, hogy ünnepeljünk –, de összességében szeretjük ezt csinálni.
Milyen tervekkel készültök a jövőre nézve?
Dávid: Lesz jövőre új ízünk, ezen már elkezdtünk dolgozni, illetve a külföldi piac az, ami felé próbálunk nyitni.
Bálint: Éppen tart egy raklap Cseles ki Costa Ricára, meglátjuk hogyan fogják ott fogadni. Ezt nem mi vittük ki, egy vállalkozó költözik ki, és ő keresett meg minket, hogy vinné magával.
Dávid: Illetve Románia van még, oda viszont mi mentünk, hogy szeretnénk vinni a Cselest, meglátjuk ez az út hogyan alakul. Ha valaki nyit felénk, az egy sokkal gyorsabb folyamat, de ha mi megyünk, akkor nehezebb felkelteni a másik fél érdeklődését és motivációját.
Hogy álltok a munka és a magánélet közötti egyensúllyal?
Dávid: Sok helyen látom, hogy a generációk máshogy élik meg, én vállalkozóként ezzel a kérdéssel nem foglalkozom.
Bálint: Nem kell, mert nincs ilyen. Van olyan nap, hogy semmit nem csinálok, mert mondjuk nyugisabb időszak van, meg úgy igazán kedvem sincs hozzá, de olyan is van, hogy bármennyire nem akarom, muszáj megcsinálni és hajnalig a gép előtt ülök. Összemosódik a munka és a magánélet, nincs olyan, hogy na négy óra van, lerakom a tollat és elsétálok.
Mit tanácsoltok azoknak, akik még keresik az útjukat és esetleg hasonló nagy ötleteket dédelgetnek magukban?
Bálint: Álljatok neki! Álljatok neki, mert az égvilágon semmi vesztenivalótok nincs. Semmi. Nincs olyan dolog, ami miatt ne lehetne nekiállni. A tökéletes időzítésre várni hülyeség, sose fog eljönni, nincs olyan, hogy tökéletes. Ez benned dől el, el kell kezdeni. Az első úgyis rossz lesz, félre fog menni. De teljesen mindegy, neki kell állni és visszajelzéseket kell gyűjteni. Ezeket meg kell hallgatni és be kell fogadni. Ha megalapozottak a rossz visszajelzések, akkor abból tanulni kell és változtatni, de ha meg lehet cáfolni őket, akkor pedig felkészülni rá, hogy legközelebb hogyan lehet ezt elkerülni. Apró, pici lépésekben elindulni és validálni az ötleteket – vagy elvetni, ha arra van szükség.
Dávid: Minden kockázatos lépésnek neki lehet úgy állni, hogy előtte adatok bekérésével mérlegeled, hogy jó irányba tartasz-e vagy sem. Nyilván lehet úgy is, hogy fejest ugrasz a mélyvízbe és egy lapra felraksz mindent, de lehet tudatosan is, apró lépésekben haladni. El kell kezdeni, igen, ez a fontos. És ami a lényeg, hogy ezt aktív cselekedetekkel kell megtenni, nem csak annyival, hogy felírom egy füzetbe. A lehetőségeidhez mérten kell mindig lépned egyről a kettőre. Kevés pénzből is ki lehet állni a Deákra egy kinyomtatott pólóval, hogy figyelj, hogy tetszik neked ez az ötlet, és ha kint vagy nyolc órát, akkor úgy fogsz hazamenni, hogy tudod, hogy ez működhet-e vagy sem.
Borítókép: Kovács Anna
