Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Irodalmi kis étkészlet-ontológia – Késelés Villával

A Késelés Villával programsorozat 2017-ben indult újra, az eleinte FélOnlineon majd a Literán működő Késelés Késsel kritikasorozat párja. Állandó házigazdási az esteknek: Vida Kamilla és Csete Soma. Illetve a beszélgetéseknek a Nyitott Műhely ad helyszínt – szinte már nem is lehet elképzelni egy Késelést Laci beköszönése nélkül.

A kortárs magyar irodalmi közeg egyre szűkülő és mégis széttartó tereiben a Késelés egy egészen apró helyet foglal el. Ugyanis ha alaposan megnézzük, hogy a fiatal felnőttek számára milyen olyan irodalmi közeg van, ahol könnyen és feltételek nélkül be tudnak kapcsolódni ennek a világnak a körforgásába, akkor nagyon kevés lehetőség marad. Láthatunk több olyan, általában idősebb generációkat megszólító, megszólaltató eseményt, mint pl. Juhász Anna Irodalmi Szalonja, Ott Anna Hadik Brunch vagy Margó Extra programjai, az ÉS-kvartett, csak hogy a mainstreamebbeket említsem. Persze még rengeteg podcastet, műhelyt, társulatot és egyéb közösséget lehetne említeni a témában, az írótáborokról nem is szólva.

Ha most nagyon messziről – stílusosan az elefántcsonttorony tetejéről – akarnám indítani ezt a cikket, akkor csak annyival kezdtem volna, hogy: „Quis custodiet ipsos custodes?” – avagy „Ki őrzi az őröket?”. És azon kívül, hogy pár elsős latinosnak gyomorgörcsöt okozok, és magamat csípőből sznobnak árazom be, felteszem a Késelés egyik legfontosabb kérdését is. Mert a szakma önszemlézésére találunk példát többet is, de olyan kritikai szempontból kiemelkedő teret keveset, ahol a véleménypluralitás, szakmai hozzáértés és főleg figyelemfelkeltés egyszerre van jelen. Talán a legtalálóbb átfordítás ebben az esetben a következő lenne: „ki kritizálja a kritikusokat?”. Azonkívül, hogy a Késelés olyan fontos szakmai és (irodalom)közéleti problémákra kérdez rá – amire csak néhány jól-menő-folyóirat esszé hajlandó csak esetleges sértettségből –, mint például  A középiskolai irodalomoktatásról; A kultúra közjó? vagy Létezik-e autonóm irodalom? és ezek csak azok a beszélgetések, amelyek (az akkori covid-lezárások miatt) online is elérhetőek. Emellett egy könnyen megközelíthető, szórakoztató és progresszív közeget biztosít az irodalom és kultúra iránt érdeklődő fiatal felnőttek számára.

Azt mondani, hogy a Késelés Villával beszélgetések a kortárs magyar irodalom egyetlen vágódeszkája, ahol sorra kerül egyszer mindenki, talán naiv és elfogult lenne. Viszont bármennyire is értékeljük fel vagy le magát az eseményt, azt be kell látnunk, hogy a kritikai szempontok szerint működő, diverz, fejlődőképes és befogadó irodalom (megteremtéséhez és) fenntartásához ez az irány megfelelő lehetőségeket biztosít.  Természetesen, mint minden közeg esetében, elkezdődhetne az általános holdudvarozás – elsősorban irodalomközéleti oldalemlegetés, ami főleg csak politikai oldalemlegetésbe torkollik. De úgy gondolom ez semmilyen módon nem határozza meg a beszélgetések jellegét, ugyanis – ha a kérdések esetenként direkt is provokatívak – nagyobbrészt a vendégek szerint alakulnak az egyes estek. Ami viszont elvitathatatlan a Késeléstől, hogy a közönsége nagyon széles spektrumon mozog. Elsőkézből tapasztalhatja az, aki kettőnél több alkalmon vesz részt, hogy pár keménymagos arctól eltekintve, az elsős btk-s félénk magyarosoktól egészen a szakma bejáratott figuráiig megtalálunk mindenkit ezeken a beszélgetéseken.

Talán mostanra már nyilvánvalóvá vált, hogy nekem személy szerint kiemelkedően fontos a Késelés. Mert egyaránt szakmailag és közösségi szinten meghatározó jelleggel bír, kevés olyan beszélgetés/cikk/videó van, ahol az olyan témákba is szívesen bevonódik az ember, amiről semmit nem tud. De – és remélem nem csak nekem – a Késelés egy ilyen közeg, tele szerethető emberekkel, remek témákkal, provokatív kérdésekkel és ha elég sokáig ülsz a Nyitottban, akkor cigifüsttel.

(Borítókép: Siteri Nóra, Késelés Villával facebook)