Borítókép: bankpawa.co.uk
A Fort Worth-i lányok esete
1974. december 23-án a 17 éves Mary Rachel Trlica (leánykori családnevén Arnold), a 14 éves Lisa Renee Wilson és a kilencéves Julie Ann Moseley elmentek ajándékokat vásárolni a Fort Worth-i Seminary South Shopping Centerbe.
Rachel és Renee egy gimnáziumba jártak és legjobb barátnők voltak. A kis Julie Renee párja, Terry húga volt, az ő révén ismerték meg, így a három család nagyjából ismerte egymást, kiváltképp Arnoldék és Wilsonék.
Rachel és Renee lelkére kötötte Julie anyukája, hogy a kislányt legkésőbb este hatra vigyék haza, ez azonban nem okozott gondot a két nagyobb lánynak, mivel ők már délután négy körül otthon szerettek volna készülődni egy karácsonyi bulira.
A három lány a plázában először átvett néhány korábban megrendelt nadrágot, aztán egy ruházati üzletbe, a Sears-be mentek át. Sokan látni vélték a lányokat a nap folyamán a plázában, mégsem tűnt fel senkinek semmi azon a tragikus napon.
A szülők hamar aggódni kezdtek, miután a gyerekek nem értek haza négyre, ezért este hat körül a bevásárlóközponthoz mentek. A három család tagjai megtalálták Rachelék autóját a Sears előtt parkolni. Kulcsra volt zárva, csak egy játékautót láttak benne, amit valószínűleg Rachel férje, Tommy az előző kapcsolatában született fiának vett.
A családok egész éjszaka a parkolóban maradtak figyelni, várni, majd értesítették a rendőrséget a három lány eltűnéséről. Ők egyszerű szökésnek gondolták a lányok eltűnését – tekintve, hogy Rachel nővére, a 19 éves Debra már többször is megszökött otthonról. Úgy hitték, csak őt akarják utánozni.
Másnap, vagyis 1974. december 24-én rejtélyes levél landolt Tommy postaládájában, melyben ez állt:
„Tudom, hogy el fogom érni, de el kellett mennünk. Houstonba megyünk. Találkozunk körülbelül egy hét múlva. A kocsi a Sears felső parkolójánál van. Szeretlek, Rachel”.
Sajnos a levelet nem kezelték bizonyítékként, így a családban szinte mindenki végigfogdosta és megnézte, ezzel számos lehetséges nyomot tönkretéve. Első ránézésre úgy vélték, tényleg Rachel írta, de az öccse, a 11 éves Rusty nem így gondolta.
Később több furcsaság kiderült a levéllel kapcsolatban. A bélyegen nem volt városjelzés, csak egy homályos irányítószám, ami lehetett 76083 vagy 76088 – de inkább utóbbi, mivel a hármas fordítva volt rajta. A 76083-as számsor Truckmortont jelölte, ami 213 km-re van Fort Worth-től, a 76088-as pedig Weatherfordot, ami csak 50 km-re van, habár egyik sem esik útba Houston felé menet.
Weatherford bizonyult a levél feladási helyének, mivelhogy azt még az eltűnés napján kellett elküldeni, hogy másnap megérkezzen. Hacsak nem személyesen vitték oda, a posta ugyanis akkoriban igen lassú volt, főleg a karácsonyi időszakban.
Kis nyomozás után az Egyesült Államok postai szolgálata (USPS) azonban kiderítette, hogy a levelet Fort Worth-ben adták fel. A bélyegen viszont 1974. december 24-e állt dátumként, így lehetetlen, hogy még aznap kézbesítették volna. Nagy a valószínűsége, hogy valaki csak úgy bedobta a postaládába.
Írásszakértők később felfedezték a levélben, hogy Rachel nevében az ‘e’ után elírták az ‘l’ betűt, mintha még egy ‘e’-t írtak volna véletlenül, a saját nevét viszont senki sem szokta elbetűzni, főleg nem egy levél végén. Külalakra olyan volt, mintha egy gyerek írta volna, ezzel kapcsolatban viszont az FBI arra jutott, hogy jobb kézzel írták a levelet, noha Rachel balkezes volt.
Szintén érdekes, hogy míg a levelet tollal írták, a borítékra már ceruzával írták meg a címzést, illetve a papírlap szélesebb volt a borítéknál. Az egész ügyben ez az egyetlen tárgyi bizonyíték, habár sem Rachelét, sem más azonosítható DNS-ét nem találták meg rajta.
Az idő haladtával a családokat egyre több kamu hívással zaklatták: hol csak az üggyel kapcsolatban adtak hamis információkat, hol a lányoknak adták ki magukat.
1975 februárjában, két hónappal az eltűnést követően Julie édesanyjának is telefonáltak. Egy fiatalnak hangzó lány hívta, aki rövid hallgatás után csak annyit mondott elcsukló hangon, hogy „Mama, mama”, majd mintha még mondani akart volna valamit, de megszakadt a vonal.
A legtöbben úgy vélték, hogy a három lány valaki olyannal mehetett el a plázából, akit ismertek, de az elrabolta őket. Sokan egy sárga Pickupban látták őket egy biztonsági őrrel. Ezt a férfit meg is találták, de tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.
Rachel egy ismerőse 1975 elején arról számolt be a rendőrségnek, hogy egy lemezboltban látta őket egy számára idegen férfival.
Egy bolti eladó évekkel később az állította, hogy egy női vásárló mondta neki aznap, hogy egy férfi és két lány ült egy sárga Pickupban, egy másik férfi pedig egy harmadik lányt akart belökni a kocsiba. Ezt a vásárlót azonban sajnos nem találták, így nem tudták kikérdezni.
1981-ben egy férfi számolt be arról, hogy az eltűnés napján látott egy férfit, amint egy kisfurgonba betuszkolt egy vagy több lányt. Közbe akart lépni, a másik férfi azonban azt mondta neki, hogy ez egy családi ügy és hagyja őket. Sajnos ezt a vallomást sem tudták igazolni, ahogy a biztonsági őrét sem, aki két férfit és három nőt vagy lányt látott aznap egy kocsiban.
A Fort Worth-i buszpályaudvar egyik pénztárosa elmondta, hogy az eltűnést követően három lány érdeklődött Houston-i és egyéb járatok iránt, ezt a vallomást azonban kétségesnek vélte a rendőrség.
Mivel a rendőrség nem sokat haladt az üggyel, egy idő után a három család közösen felbérelt egy magánnyomozót, John Swaim-t. 1975 áprilisában elutazott a Fort Worth-i plázától délre található Port Lavaca-ba, mert valaki azt állította, hogy miután megölték a lányokat, oda vitték a holttestüket egy híd alá, de nem talált semmit a nyomozó.
Augusztusban aztán Swaim rábukkant egy 28 éves Fort Worth-i férfira, aki az egyik helyi üzletben dolgozott, ahová korábban még Rachel jelentkezett dolgozni. Kiderült, hogy ez a férfi egyszerre hat másik női jelentkezőt zaklatott a leadott önéletrajzokon szereplő adatok alapján. Azt is kiderítette a nyomozó, hogy a férfi Rachel szülei közelében lakott, de semmi nem utalt arra, hogy köze lenne az ügyhöz, így nem boncolgatták tovább ezt a szálat.
1976 áprilisában olajmunkások három csontvázat találtak Houstontól délre, Brazoria megyében, de mint később kiderült röntgen és fogászati vizsgálatok után, egyik sem Rachel, Renee vagy Julie csontváza volt.
1979-ben John Swaim gyógyszer-túladagolás, majd arra történő alkoholfogyasztás következtében elhunyt – ezt öngyilkosságnak könyvelték el. Halála előtt kikötötte, hogy miután meghal, minden nyomozati iratot meg kell semmisíteni.
A rendőrség egy évig kezelte az ügyet eltűnésnek, aztán a kiemelt ügyekkel foglalkozó osztály vette át.
1999-ben Rusty, Rachel öccse felfogadott egy Dan James nevű magánnyomozót, aki már a kezdetektől fogva nyomon követte az ügyet.
Két szomszéd arról számolt be a nyomozónak, hogy az eltűnés előtti időkben Tommy, Rachel és Debra sokat veszekedett, ez pedig a tragikus estét megelőzően tettlegességig fajult. Dan James szerint a viszony folytatódhatott még Tommy és Debra között, a 19 éves fiú ugyanis korábban Rachel nővérével járt. Épp emiatt vélte úgy a család, hogy talán Debra többet tud az eltűnésről, de erre nem szolgált bizonyítékul semmi.
A nyomozónak azonban volt egy másik elmélete is: Rachel apjának, Raymond Arnoldnak volt egy autós boltja, ahol James körbekérdezett az alkalmazottaknál. Ők elmondták, hogy a férfinak több fiatalkorúval is viszonyt folytatott, és mindenki szerint borzasztó alak volt – Rusty is arról számolt be, hogy az apjuk elég erőszakosan tudott viselkdeni, főleg a család női tagjaival. 1997-ben James a Fort Worth-i rendőrségnek küldött faxban egy máig be nem mutatott orvosi papírra hivatkozott, miszerint Rachel nyolc hetes terhes volt az eltűnés idején. Úgy vélte, talán az apjától lett az, és ő akarta eltussolni a belterjességet. Bizonyítékok azonban nem voltak, így szigorúan elméleti szinten maradt a konteó.
A nyomozás alatt Dan James többször is halálos fenyegetést kapott ismeretlen telefonálóktól, hogy hagyjon fel a nyomozással.
Rustyt egyszer egy nő kereste telefonon, aki azt állította, hogy ő Julie, és gyerekkorában elrabolták, csak nem igazán emlékszik rá, mert még nagyon fiatal volt. Rusty az interneten talált fotókat a nőről és Julie anyukájával azt hitték, hogy tényleg ő az, mert nagy volt a hasonlóság közöttük, de a DNS-teszt kimutatta, hogy nincs egyezés.
2018-ban Rusty kapott egy tippet, ami alapján a hatóságok közreműködésével keresési akciót folytattak le a Benbrook-tónál, ami 26 km-re volt a plázától, ahol a lányok eltűntek. A vízbe több búvár is lemerült, amiben három kocsit találtak. Ebből csak kettőt tudtak felhúzni, de nem találtak rajtuk vagy bennük semmi nyomot.
Közben Tommyval kapcsolatban érdekes dologra bukkantak. A Rachel eltűnését követő házasságairól kiderült, hogy két házassági kérvényt is Weatherfordon adott be (ez lehetett az egyik város a bélyegen lévő irányítószám alapján), és mindkét kérelemben Truckmortonba (a másik lehetséges település) kérték elküldeni a házassági engedélyt. 1976-ban Tommy itt vásárolt egy családi házat, ezen a dokumentumon pedig Rachel neve is szerepelt, noha akkor már közel másfél éve eltűnt.
Három lehetséges „forgatókönyv”, három különböző eset
James Mitchell DeBardeleben hányatott előéletű, nőgyűlölő sorozatgyilkos és szexuális bűnöző volt. Szakemberek szerint szociopata volt, ugyanis rengeteg különböző bűntényt követett el élete során, idősödve egyre durvábbakat.
Többször is házasodott. Egyik felesége elmondása szerint gyakran arról fantáziálgatott, hogy elrabol egy nőt és mindenféle kegyetlen, mocskos dolgot művel majd vele.
1976-ban egy bankjegyhamisítási ügyben jutottak el DeBardeleben-hez. A házkutatás során rengeteg különféle, durvábbnál durvább szexuális játékszert találtak, a falakra pedig mindenhova általa készített, rémisztő és durva képeket rakott ki nőkről aktus közben, ezeket pedig kategorizálta is. Végül csak pénzhamisításért ítélték el és két év letöltendőt kapott. A börtönben 127-es IQ-t mértek nála.
1978-ban tehát már kint volt a börtönből, és fiatal lányokra kezdett leselkedni. Szeptemberben elrabolt és megerőszakolt egy 19 éves lányt, 1980-ban pedig rendőrnek álcázva magát megpróbált elrabolni egy nőt, de ő el tudott tőle menekülni.
1983-ban ismét letartóztatták. A belföldi hírszerzés emberei egy Tibardelai-ban bérelt raktárhoz mentek, ahol erőszakos szexuális aktusra utaló dolgokat találtak: képeket, kínzóeszközöket, véres alsóneműket és hangfelvételeket, amiken nők sikítottak fájdalmasan, valószínűleg kínzás közben. Az FBI profilalkotói szerint azokon a képeken, ahol látszott DeBardeleben arca, ott megölte a nőket, ahol viszont nem, ott életben hagyta őket. Azt nem tudták pontosan megállapítani, hány áldozata lehetett (6-8, vagy több), de 1988-ban 375 évre ítélték.
1974-ben pont Fort Worth-ben lakott, és mivel jellemző volt rá, hogy plázák közelében ólálkodik és gyakran rendőrnek vagy biztonsági őrnek adja ki magát, illett a Fort Worth-i lányok eltűnésének ügyébe, sajnos azonban nem tudtak semmit rábizonyítani.
1991. július 10-én hangos veszekedést és egy lövést követően holtan találtak egy 18-30 év közötti szőke nőt egy ElDorado-i hotelben. A szobából egy férfit láttak elmenekülni.
Az elhunyt nőt Cheryl Ann Wick-nek azonosították, róla azonban kiderült, amikor a rokonokat értesítették, hogy él, és még korábban ellopták tőle az iratait. Ő azt állította, hogy nem ismeri a nőt, így sokáig azonosítatlan maradt.
Később, a szemtanúk beszámolói alapján elfogták a férfit, James McAlphin-t, aki elmenekült a helyszínről. A rendőrök hiába kérlelték, de nem akarta elmondani a nő személyazonosságát. Egy nyomozónő, Cathy Phillips viszont kiderítette, hogy az áldozat egy Andrea Cooksey nevű nőnél élt egy darabig, aki elmondta, hogy nem igazán lehetett tudni semmit az áldozatról, mert mindig más néven mutatkozott be és más háttér sztorit adott elő magáról másoknak. Azt azonban tudni lehetett, hogy többször is letartóztatták.
Az ügyön dolgozó rendőrök szerint James McAlphin futtatta az áldozatot. Csak annyit mondott el róla, hogy Mercedes a neve, de ez eséllyel hamis név volt, mert azt is hozzátette, hogy csak ő ismeri a személyazonosságát. 2022 május 24-én, 31 évvel halála után végül azonosították a nőt DNS-tesztekkel, azonban csak a keresztnevét hozták nyilvánosságra, ami Kelly. Mint kiderült, már fiatalon prostitúcióra kényszerült.
James szerint Kelly ismerte a három Fort Worth-i lányt, együtt nőtt fel velük. Elvileg Fort Worth közelében éltek fogságban, és állítása szerint James is találkozott a már felnőtt lányokkal. Őket is prostitúcióra kényszerítették. Julie elméletileg az évek során meghalt, miután teherbe esett és nem élte túl a szülést. A nyomozók nem tudták megállapítani, hogy ezek az állítások igazak-e vagy sem, mivel James McAlphin bármit képes lett volna összehordani, hogy a rendőrség szívességet tegyen neki az információkért cserébe, a sztori azonban alátámasztja azokat a tanúvallomásokat, miszerint csak Rachelt és Reneet látták, Juliet pedig nem.
1975. március 25-én a 12 éves Sheila Mary Lyon és a tízéves húga, Katherine Mary Lyon a Wheaton Plázába ment kikapcsolódni. Legkésőbb délután négyre kellett volna hazaérniük, de miután este hétre sem voltak otthon, értesítették a rendőrséget a szüleik. Ez volt az egyik legnagyobb valaha rendezett keresőakció.
Szemtanúk beszámolói alapján délután egykor még biztosan a plázában voltak, ahol egy ismeretlen, 50-60 év körüli férfival látták őket.
Kettőkor a lányok idősebb bátyja látta még őket egy pizzázóban enni, egy barátjuk pedig délután fél három és három között pedig hazafelé sétálva látta őket.
Egy másik szemtanú, aki szintén ismerte a lányokat, még aznap kérdőre vont egy férfit, aki feltűnően bámulta a kislányokat.
A Lyon lányokkal lévő férfit más plázában is látni véltek, ahogy kiskorú lányokkal elegyedett szóba.
Az eltűnésük után egy héttel egy 18 éves fiú, Lloyd Lee Welch látta, ahogy a korábban említett férfi betuszkolta a két lányt egy kocsiba. A vallomásáról készült hazugságvizsgálat – amiről mára már köztudott, hogy nem megbízható –, ami az egész sztorit hazugságnak mutatta. Lloyd végül be is vallotta, hogy hazudott és mindent kitalált, de elengedték. 38 év után aztán kiderült, hogy ezt a férfit elítélték gyermekmolesztálásért. Kihallgatták, és nagyjából beismerte a Lyon lányok gyilkosságát. Lloyd unokatestvére elmondta a rendőröknek, hogy 1975-ben találkoztak, mert a férfi megkérte, hogy segítsen neki kipakolni két vérfoltos katonai hátizsákot a kocsija csomagtartójából. A két hátizsák fejenként 25-30 kilót nyomhatott, és borzasztó bűzt árasztottak magukból. Az unokatestvér azonban nem kérdezett semmit, tűzbe dobták a két zsákot. Lloyd akkoriban a szüleinél élt egy pinceszobában, ami az unokatestvér szerint tiszta vér volt.
2017-ben Welch bűnösnek vallotta magát. Maradványokat viszont azóta sem találtak a szülei házának telkén.
Ezt az ügyet azért hozták összefüggésbe a Fort Worth-i lányokéval, mert hátborzongatóan hasonlítanak. Nyomot vagy bizonyítékot azonban ezúttal sem találtak, így Rachel, Renee és Julie esete immár 49 éve megoldatlan.
