Borítókép: cocoparisienne, pixabay.com
Az ageizmust, mint kifejezést Robert Neil Butler, amerikai gerantológus (időskutató), pszichiáter és szerző, a National Institute of Ageism alapítóigazgatója használta elsőként, 1969-ben. A kifejezés sokban hasonlít a rasszizmus kifejezésre, nem is véletlenül. Míg a rasszizmus jelenségének lényege, hogy olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külső vagy belső tulajdonságait kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel, addig az ageizmus az életkoron keresztül értelmezett diszkriminációt jelenti. Noha Butler úgy vélte, hogy ez a fajta megbélyegzés csak az időseket érinti, napjainkban a fiatalokkal kapcsolatos témákban is előkerülhet.
Hogyan mutatkozik meg az ageizmus a hétköznapjainkban?
Jászberényi József, Polgári Szemlében megjelent cikkében az életkor általi megkülönböztetés hat fajtáját különbözteti meg. Szerinte az ageizmussal gyakorlatilag bármilyen téren találkozhatunk, még a mindennapi beszélgetéseinkben is. Például amikor valaki csak azért beszél lassabban és jobban artikulálva egy idős emberrel, mert feltételezi, hogy nem fogja hallani vagy megérteni a mondanivalóját. A fiatalabbakra nézve ez inkább egy kérdés figyelmen kívül hagyásában vagy meg nem válaszolásában nyilvánul meg. Ebben az esetben azt feltételezik a gyermekről vagy fiatalról, hogy nem elég idős ahhoz, hogy hallhassa vagy megérthesse a kérdést, érdemben válaszoljon arra.
Ageizmusról beszélhetünk akkor is, amikor valakit korából fakadóan alulfizetnek, leváltanak a pozíciójáról vagy elbocsátanak a munkahelyéről, figyelembe nem véve a teljesítményeit és tapasztalatait. Bizonyos értelemben a fiatalok körében is az ageizmus nehezíti meg az elhelyezkedést. A munkáltatók sokszor fel sem veszik a munkakörbe jelentkező, tapasztalatot még nem szerzett fiatalt, mert úgy vélik kevés még a tudása ahhoz, hogy betöltsön egy adott munkakört. Ha pedig mégis felveszik, az idősebb kollégák sokszor azt feltételezik róluk, hogy ki akarja túrni őket a helyükről vagy már az első napon a vezetői pozícióra pályázik.
A diszkrimináció akár szó szerint szembe is jöhet az utcán. A mai napig sok olyan cikk számol be arról, hogyan raboltak ki idős embereket. Akár mi magunk is szem és fültanúi lehetünk olyan eseteknek, amikor a bolti eladó türelmetlenül és ingerülten szolgál ki egy idős hölgyet vagy egy bizonytalan kisgyereket.
Anya, apa, gyerekek
Az ageizmus jelenségén belül egy nagyon erős és kényes témát képviselnek a családon belüli, bántalmazó megnyilvánulások. Ezek egyaránt érinthetnek fiatalt és szépkorút is. Az időseket ért negatív atrocitásokról részletesebben a Dívány egy 2021-es cikkjében olvashatunk. Eszerint az idős gondozásának és teljes körű ellátásának hiánya vagy éppen túlzásba vitele, az elszigetelés, a minden téren való korlátozás és ellenőrzés formáiban mutatkozik meg. Azt is megtudhatjuk, hogy a jelenség nagyon nehezen ismerhető fel, hiszen a bántalmazásra utaló nyomokat az öregedés velejárójaként is fel lehet fogni. A segítségkérés pedig többek között a beszűkült szociális hálójuk, a kevés baráti és rokoni kapcsolataik, valamint a szeparációjuk révén nehézkes. Nem is beszélve arról, hogy sokszor a sértettek maguk sem ismerik fel, hogy abuzálják őket.
A gyerekeket és a serdülőket érő káros atrocitásokat a Med Et Jur 2021. decemberi, 12. évfolyam különszámából négy csoportba sorolhatjuk. Fizikai, érzelmi és szexuális abúzus, továbbá az elhanyagolás bármilyen formája. Az időskori bántalmazás áldozataihoz hasonlóan bennük sem mindig tudatosul a bántalmazás ténye. Sok esetben ráadásul hallgatnak róla. Egy tanár, orvos, szomszéd vagy ismerős ugyanakkor könnyebben felfedezheti és véget vethet neki egy rendőrséghez irányított hívással.
Az ageizmus és a média
Természetesen a média világában is találkozhatunk az ageizmus jelenségével. Erről a Jel-Kép készített egy részletesebb kutatást, amelyből kiderült, hogy az időseket például gyógyszerreklámokban, sokszor mint betegeskedő félt jelenítik meg, vagy más, tévesen meghatározott sztereotípiák alapján ábrázolják őket. A kutatás adatai szerint viszont szerencsére ez napjainkban már egyre kevésbé fordul elő. A tendencia szerint többször helyezik a megélt korúakat például a tökéletes nagyszülő vagy az elégedett, egészséges, társaságkedvelő nyugdíjas szerepébe.
A médián keresztüli ábrázolás problematikája mostanság a fiatalokat jobban érinti, mivel a sorozatok és valóságshow-k sok esetben azt a benyomást keltik, hogy fogalmuk sincs a dolgok menetéről. Toxikusak, életük pedig csak bulizásból, ivásból és szexből áll. Nem beszélve arról a magas mércéről, amihez később oly sok fiatal néző próbál felnőni, rossz példát követve.
Unokázás?
A hátrányos megkülönböztetés jelei a gazdaságban is megnyilvánulnak. Vegyük például azokat, akik bajbajutott unokának adják ki magukat és így csalnak ki tetemes összegeket a szépkorúaktól. Erről a jelenségről egyébként Deák Kristóf filmet is készített, miután saját nagyszülei is áldozatul estek. Fordított esetben előfordul, hogy a szülő nem hagy, illetve csak nagyon kevés bepillantást nyújt tizenéves gyerekének a pénzügyekbe, még akkor is, ha a serdülő saját jövedelméről van szó, mert úgy gondolja, hogy korából fakadóan még nem képes megérteni azt.
Miközben anyagot gyűjtöttem a téma feldolgozásához, rábukkantam a 24.hu egy ageizmussal foglalkozó cikkére. Eszerint az ageizmus lehet saját, nyugdíjas korra vonatkozó félelmeink megnyilvánulásának a következménye is. Az írás szerint az aktív korúak döntő hányada kudarcként tekint az időskorra, ezáltal pedig az idősödő emberekhez is negatívan viszonyul, holott sokan ebben a korcsoportban azt vallják, hogy nyugdíjas éveik képezik életük legharmonikusabb korszakát.
Mindenkinek volt már számtalan tapasztalata ilyen-olyan korosztállyal, ezért fejben kialakult már róluk egy általánosan elfogadott kép. Ezt ráadásul a körülöttünk lévők ismeretei is alakítják. Ezekhez azonban nem szabad megrögzötten ragaszkodnunk, hiszen minden pillanatban érhetnek minket új behatások. Ha azt mondják, hogy sem a nem, sem a bőrszín nem számítanak valaki megítélésében, akkor ugyanez vonatkozik az életkorra is. Ahogy egy nyugdíjas viselkedhet felháborítóan gyerekesen, úgy állhat helyt rendkívüli érettséget tanúsítva egy középiskolás. Éppen ezért, ha nem akarunk valakiről igazságtalanul véleményt alkotni, akkor fókuszáljunk inkább a készségeikre és a belső értékeikre. Ahogy Nicholas Sparks mondta. “Úgy gondolom, a kor nem jár együtt a bölcsességgel, mint ahogy az intelligencia sem az életkor függvénye.”
