Népi gyökereink a technon keresztül – interjú Gyapj-al 

Az elmúlt évben végig követhettem egy minialbum - és ezzel együtt egy új előadó - születését, aki már az első kiadott műveiben is egy nagyon egyedi hangot ütött meg. Gyapj -t kérdeztem az új „Éj állj!” című techno albumáról, ami egy népzenei próbán készült hangfelvételekre alapszik, de felbukkan benne egy Fiverr-en bérelt Zimbabwei rapper is.

Borítókép: Horváth Domonkos

Egy olyan techno albumról beszélünk, amiben találkozunk magyar népzenével és az afrikai Ndebele nyelvvel is. Ez egy izgalmas egyveleg. Hogyan foglalnád össze ezt az albumot?

Magyar népi hangzásokat szerettem volna a technóba átültetni. Tudatosan nem az volt a célom hogy adjak egy techno alapot népzenéknek, inkább az, hogy a magyar népzenének, a hangszereknek,  és a női vokálnak a hangzását azt úgy használjam, mint egy újabb hangszert. A hangzás minél elemibb vagy atomizáltabb szintjére akarok eljutni. Akkor is ez érdekel, amikor zenét hallgatok, és itt ennél az albumnál is az volt a célom, hogy az, ami nekem a legközvetlenebb környezetem azt egy olyan műfajba helyezzem át, ami a legnagyobb élvezetet nyújtja nekem.

Hogyan  pattant ki a fejedből ennek az albumnak az ötlete? Van valami, ami inspirálta?

Amikor beszéltem a zimbabwei kollégával neki is azt az irányadó elvet mondtam, hogy a gyökereinkhez való  visszatérés a témám. Akkor is, ha az emberben nincs hazafiasság, akarva akaratlan visszanyúl a gyökereihez – legalábbis én is húzok  a nemzetünk hagyományaihoz. Szeretet van bennem a kultúránk és hangzásaink iránt. Valami minél autentikusabbat akartam csinálni.

Néhány barátunknak van egy népzenei formációja, a Qpica együttes. Az eredeti koncepció az volt, hogy az egyik próbájukról gyűjtök hanganyagot és abból csinálok valami techno szerűt.

Qpica együttesről már egy kicsit meséltél, kérlek, beszélj még azokról nekem, akik részt vettek ebben az albumban: Stones Moyo, Luca

Mindenképpen a Qpicát is megemlíteném részletesebben, mert tényleg ők adják az ötletnek a gerincét, a hangzásoknak  a nagy részét,  és nagyon szeretem ezeket az embereket külön-külön is. Ők kitűnő cimboráink illetve kitűnő zenészek. Ők is szeretetből csinálják a saját zenéjüket, és izgatottak voltak  ezzel az  ötlettel kapcsolatban, hogy felvegyem őket. Pedig még nem tudták   mire vállalkoznak. A techno az nem feltétlen az ő világuk, de egy nagyon jó élmény volt őket felvenni.

Akit meg még kérdeztél az a Stones Moyo cimbora. Őt pedig Fiverr-en találtam. Motoszkált a fejemben egy ilyen koncepció, hogy valami olyan arcot keresek, aki egy csiszolatlan gyémánt, aki egy  nyersebb jelenség és nem feltétlen a mainstream-et követi, azért mert az működik, hanem itt is az őszinteséget kerestem. A legolcsóbbak között volt és szerintem kifejezetten jó volt ebben a felhozatalban.

Nyitott volt arra, hogy ilyen magyar-folk-techno-experimentál random agyfaszra   rárappel valamit, teljesen más bpm-ben, mint amihez ő hozzászokott, teljesen más hangszerelés, és minden. Így született a ’virágom / virágom2’ című szám. Neki is azt mondtam, hogy nyugodtan beleszőheti a saját népének folklórjait, mondásait, népdalait, ami csak van. Fele-fele arányban rappel angolul és az ő saját Ndebele nyelvén.

Ezen az albumon három számod van. Mesélj egy kicsit külön-külön ezekről.

Elképesztően elnyújtva csináltam ezeket a számokat. Tehát aközött, hogy elkezdtem az első számot és befejeztem , több mint félév  telt el – és a többivel is így volt.

A harmadik, „Bár, úgy látnám, a Holdat, mint te” című számmal kezdeném. Az első volt, amit elkezdtem csinálni erről az albumról és aztán sokáig nem nyúltam hozzá. A családommal voltunk hegyvidéken és ott felvettem a madárcsicsergés hangját, amivel kezdődik , és aztán a számon belül pedig nagyon sokat van manipulálva az a hang. Ritmikus és hangulati feladata is van. Egy másik felvételen a két húgom dúdolgat egy kis népdalt és nagyon szeretem benne azt a hangzást. Ült a kicsi húgom a másik húgomnak az ölében egy tóparton, nem is tudták, hogy veszem őket és csak így dúdolgattak maguk elé. Nem énekeltek, csak nagyon lágyan dúdolgatták ezt.

Még a címére akartam kitérni ennek a számnak. A kedvesemmel, Lucával folytatott Messenger beszélgetésből született. Valamelyikünk leírta  azt a mondatot, hogy „Bár úgy látnám a Holdat mint te” és nagyon megtetszett. Aztán ezt tovább forgattuk, és abból jött az  unorthodox központozás a mondaton belül.

Az első szám pedig az „Üdvözlégy”.  Ez volt az első olyan szám, amit úgy kezdtem el csinálni, hogy már az Qpica felvételeiből ment. Ezt  egy ponton feladtam, mert kevésbé tudtam még mit csinálok. A kick dob része az teljesen prezentálhatatlan volt, de tudtam, hogy kéne ez a szám az album struktúrája szempontjából. Jó kezdő szám hangulata volt. Úgy ahogy van kitöröltem a kicknek minden layer-ét és gondoltam, hogy nulláról csinálok hozzá egy újat és ezt az Ableton projektet neveztem el úgy, hogy „untitled4_hailmary” – NFL-es utalása „Hail Mary” magyarra fordítva az „Üdvözlégy” és mivel első szám az albumon, ilyen szinten is működik.

Hangzásában pedig össze-vissza a Qpicától kezdve, Sándor Tomi cimborám gitárjáig – amiből az a nyers hang lett – van minden. Az egyik ritmikus elem pedig egy kerítés volt, amit ütögettem valamivel, tehát próbálok minél kevesebbet kész sample-ből dolgozni és/vagy saját sample-öket használok, vagy magam szintetizálok hangokat elektronikusan.

A középső számról pedig már meséltem.

Mik volt a legnagyobb tapasztalatok az album készítése során?

Minél inkább próbáltam az első ösztönökre hagyatkozni, és benne hagyni néhol direkt kis hibákat, hogy az egészet emberibbé tegyem, mert  a techno tud gépies lenni – célja is valahol. A tanulság része az, hogy merjek az első megérzéseimre jobban hagyatkozni.

Kicsit áttérnék az albumról általánosabb vizekre és a gyökerekre. Hogyan kezdtél  bele a zenélésbe?

Kaptam zenei oktatást. Szolfézsra jártam, trombitáltam sokáig – 9 évet,  kórusokba jártam. Szóval emiatt sok minden belém ivódott. Ezért  tudok kicsit az ösztönökre hagyatkozni.  Akkor egyáltalán nem élveztem, utáltam gyakorolni, trombitálni, fellépni. Emiatt kényelmes nekem  a DJ-zés, és  az elektronikus zene, mert nem úgy kell kiállni rengeteg ember elé, mint akkor. Szóval inkább a komfortzónámba   esik ez a műfaj.

Zenét mindig szerettem hallgatni. Alapvetően  egy exploratív ember vagyok,tehát sok mindent felfedezgetek. Azt se tartom fix dolognak, hogy én most  teljesen techno vagyok. Most éppen ez a legrelevánsabb zene a számomra.

A zenecsinálás r pedig úgy kezdődött, hogy a Pázmányra jártam pszichológiára és volt egy  szabadon választható tárgyunk ,  az elektronikus zene. Nagy shoutout ez is: Bali János Tanár Úr  tartotta ezt, aki egy legenda.  Úgy képzeltem el, hogy odamegyünk és tanulunk majd valami FL Studio-t vagy ilyesmit. Ehhez képest az emberünk elkezdett  vizuális programozási nyelveket mutatni nekünk, amivel hangokat lehet generálni,  oscillatorokat helyezel el, azokat manipulálod . Ez egy szuper érdekes dolog. Most nagyon el akarnék menni ezekre az órákra, de akkor nem azt kaptam, amit vártam és emiatt egy kicsit csalódtam az egészben akkor még nem tudtam, hogy mit fogok csinálni. 

Ennek a tárgynak az volt a feltétele, hogy csinálni kellett  egy vizsgadarabot. Az FL Studiot használtam és DJ Állá$hfoglalás néven csináltam ezt a zenét.

Azt kell tudni Bali Tanár Úrról, hogy nagyon ellene megy mindennek, ami kommersz, meg aminek értelme van – populáris értelembe véve – zeneileg és a legrandomabb faszságokat csinálja. Nekem csak  egy sör tudta bármennyire is fogyaszthatóvá tenni, voltam élőben egy koncertjükön. Ő ellene volt minden olyasminek, aminek volt egy körülhatárolható ritmusa, ne adj Isten egy-két-há-négy: sátán! Kitűnő humora volt a Tanár Úrnak, szóval nem volt soha rossz hangulata ezeknek és erre a vizsgakoncertre csináltam egy számot.

Az volt a címe, hogy „Taking Stances Left and Right” – DJ Állá$hfoglalástól . Volt egy kis felvezető  rész benne, és bemondtam egy  kis torokköszörülés után, hogy: „ A  Tanár Úrnak nincs igaza, a dobritmus az nagyon fasza” és akkor  beindul valami lelketlen. Szóval ez volt az első bármilyen produktum, amit csináltam Digital Audio Workstationökben. Aztán ez kicsit elhalt. Nem nagyon foglalkoztam vele. Egyszer egy könyvtárban, amikor unatkoztam Weöres Sándor galagonyájából csináltam zenét ,ott is használtam jégkorcsolya által kiadott hangot ritmikus elemként. Szóval ez a rész mindig érdekelt, hogy zeneiséget találjak eredetileg nem zenei dolgokban. Mezei Lőrinc (legnagyobb shoutout) cimborám hatására – aki egy FL mágus – áttértem Abletonra és a jelenlegi album már abban készült.

Sok shoutout volt már  ebben az interjúban. Kik azok, akiket példaképként említenél?

Általánosságban véve legnagyobb kedvenc Amon Tobin, brazil zenész. Ő keltette fel bennem ezt az érdeklődést, hogy a hangzásoknak minél elemibb, atomizáltabb része felé haladjak és azokat használjam fel a zenémben.

Illetve egy korábbi kedvenc Nicolas Jaar. Kevésbé hallgatom már, de egyik legmeghatározóbb zenész az életemben.  Illetve azelőtt pedig a Gorillaz, akiket bár  kevésbé hallgatok, de ennek ellenére szintén nagyon meghatározóak nekem. Technon belül pedig Blawan határozottan. Neki a hangzásvilága  csodás. Nagyon sok ilyen analóg  dolgot használ, ami engem egyébként kicsit kevésbé mozgat, de amit ő művel sound design téren az számomra  hasonlít Amon Tobin-hoz, csak technon belül, jobban bekeretezve. Nagy kedvencem továbbá a Fuck Buttons duó is. Magyarországon pedig Tövisházi Ambrusnak különféle projektjei.

Hogy néz ki egy szám megalkotása nálad?

Kicsit bűntudatom van, mert a legtöbbször, amikor hallgatok interjúkat nagy zenészekkel – Four Tet-tel olvastam például egyet – mind azt mondják, hogy sokszorosai, akár sok százszorosai az elkészült projektjeik száma annak, ami ki is van adva.  Én  nagyon nem ezt csinálom. Nincs sokkal több projektfájlom, mint amennyi számot kiadtam vagy közzétettem. Frusztrálna nem befejezni akkor is, ha nem feltétlen jó.

Tényleg nincs rá egy módszer. Van sok ötlet szétszórogatva projektfájlokban. Azokat szintetizálom, amíg el nem kezd körvonalazódni valami.

Mesélj kicsit a Folpak-ról!

Kép: Horváth Domonkos

Ez egy art kollektíva. Nem csak zenével foglalkozunk, hanem nagyon különböző diszciplinákban működünk. Négyen vagyunk jelenleg. Van fényképészünk, grafikusunk, mindenesünk (shoutout Makm). Az a különösen fasza benne, hogy ezek a dolgok nagyon kompatibilisek.  Bálint (Le Belül) csinálta a borítóját ennek az albumnak, Domonkos (HOR.DOM) készül éppen egy fotó sorozattal, ami alá én készítek hangokat, zajokat.

Nagy terveink vannak a jövőre is, szeretnénk különböző szetteket csinálni bizonyos koncepciók mentén, érdekes helyszíneken, érdekes zenékkel. Következő  projektünk egy virtuális kiállító térben kiállítani Domonkos fényképeit. Ez is egy izgalmas projekt.

Nekem sokat jelent a Folpak mert kicsit manifesztálja t az indítékaimat. Van valami, amibe bele tudom ölni ezeket a kreatív önkifejezősdi faszságaimat és olyan emberek vannak ott, akik receptívek  ezekre a dolgokra is, amikkel nem feltétlen találtam megértésre  a világban.  Nekem tényleg nagyon sokat jelent személyesen a Folpak.

Gyapj „Éj Állj!” című albuma már elérhető a Spotify-on: