Borítókép: Az Örkény István színház előadása. Takács Nóra Diána, Epres Attila és Pogány Judit.
Örkény István az egyik legelismertebb magyar szerző a huszadik századból. Egyedi, groteszk stílusával, sajátos humorával, kreatív történeteivel sok-sok olvasó és kritikus tetszését elnyerte, külföldön éppúgy, mint Magyarországon.
Pár szó a mű eredetéről
Híres kisregényét, a Tótékat akkor írta, amikor a kormány által tiltólistára került és nem publikálhatott semmit. Eredetileg filmforgatókönyvnek készült, a próbacímek között szerepelt a Pókék és Csend legyen! is.
A mű végül 1966-ban kerülhetett olvasóközönség elé, a Kortárs című folyóirat augusztusi számában. Egy évvel ezután Örkény átdolgozta a kisregényt drámává, amit később több külföldi társulat is színpadra vitt.
1969-ben, Párizsban a Tóték elnyerte a Fekete Humor Nagydíját.
De miről is szól a Tóték?
A történet a második világháború alatt játszódik, egy vidéki faluban, Mátraszentannán – itt laknak Tóték: Lajos, Mariska és Ágika. A fiú, Tót Gyula az orosz fronton szolgál, és amikor meghallja, hogy az őrnagya pihenőre kíván utazni, felajánlja neki a szülei házát, hátha a kellemes kikapcsolódás öröme miatt később biztonságosabb környezetbe kerülhet át. Az őrnagy nyugalmas pihenését azonban nehezebb biztosítani, mint ahogy azt Tóték először gondolták, de Gyula fiuk épségéért bármit megtennének. Kérdés azonban, sikerrel járnak-e…?
Kép: Az előadás borító/szórólapja. Forrás: Örkény István színház.
Az Örkény Színház feldolgozása
Az Örkény Színházban először 2013-ban mutatták be a darabot (“tragikomédia két részben”), amit Mácsai Pál rendezett, a főszereplőket pedig Csuja Imre, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Epres Attila és Ficza István alakította – és alakítja a mai napig.
A darab egy az egyben a kötet szövegét adaptálja. Ez elsőre talán furcsa lehet, és bennem is felmerült a kérdés: na de mi lesz a narrációval? A „mondta”, „kérdezte” és „felelte” szavakkal? Egy zseniális megoldással találkoztam: a színészek narrálták saját magukat, a karakterük elmondta a szöveget, utána pedig kicsit eltávolodva a karaktertől, hozzáfűzték a narrációt. Remekül működött, sokszor viccesebbé, szürreálisabbá tette a jelenetet.
Az előadók egyébként nagyszerűen alakítják a karaktereket, tökéletesen adják át élőben az Örkény által leírt groteszk mondatokat és képeket. Az öt szereplő között működik a kémia, az előadás végig eleven, szórakoztató és sosem engedi elkalandozni a néző figyelmét.
A díszlet általában kevés, és néhány egyszerű eszköz segítségével elevenítik meg a jeleneteket. Persze van egy-két látványos eszköz is, mint például a dobozológépek.
Néhány betétdal is szerepel a darabban, olyan régi dalok feldolgozása, mint a Valahol Oroszországban Karády Katalintól – szívszorítóan hangzik Pogány Judit hangján. De felcsendül a Horthy Miklós katonája vagyok, vagy a Minden elmúlik egyszer is.
Saját élmény
Én először 2021-ben láttam a darabot, amikor a színházak végre újranyithattak – ajándékjegyet kapott a színháztól az, aki a pandémia alatt online is váltott jegyet az előadásokra.
Feledhetetlen élmény volt. Az előadás kezdete előtt Mácsai Pál – aki akkor nemcsak a rendező, de a színház igazgatója is volt – kijött a színpadra, és szólt pár szót arról, mennyire különös pár hónapon vagyunk túl. Elmesélte, hogy ez történelmi időszak volt a színházak számára is, hiszen ilyen sokáig még a világháborúk alatt sem kellett zárva tartaniuk az ajtókat a nézők elől.
Ezek után pedig elkezdődhetett az előadás, ami elképesztő energiákat engedett szabadon a helyiségben: a színészek sziporkáztak, láthatóan nagyon élvezték azt, hogy ismét közönség előtt játszhatnak. Az nézők pedig mindenre élénkebben reagáltak, hiszen nekik is nagy élmény volt, hogy most már nem csak a képernyőn láthatják a darabot.
Azóta többször láttam az előadást, és eddig minden alkalommal nagyon élveztem – így hát csak ajánlani tudom, és bátorítok mindenkit arra, hogy vegyen jegyet az első adandó alkalommal. Biztos vagyok benne, hogy senki nem fogja megbánni!
