„Először barangolni egy ismeretlen város utcáin: félig valóság, félig álom. Nem csak a város tűnik vadonatújnak, hanem maga a világ is. A megszokottság mögül a teremtés erejével lép elő: egy ház, egy fasor, egy behavazott udvar – mint utoljára a gyermekkorban.” (Pilinszky János)
Pilinszky János nevét talán nem kell senkinek bemutatni, még úgy sem, hogy az érettségiig vezető úton alig szentelnek neki szakaszt, inkább afféle kitérőként van jelen. Pedig egy sokrétű alkotóról beszélünk, aki nem csak költőként jeleskedett, hanem fotózással is foglalkozott, bár fotográfiáit magáncélra készítette, minden kiállító szándék nélkül. A Műcsarnokban jártunk, hogy szemügyre vegyük Az esetlegesség rétegeit.
A Pilinszky100 programsorozat keretében a Kunsthalle egy termet szentelt azoknak a fotóknak, amelyeket az író a ’60-as évek második felében készített, különböző útjai során. A kiállítás megtekintése ehhez mérten nem vesz igénybe túl sok időt, bő egy óra alatt végigjárható, még akkor is, ha a látogató mindent elolvas (amik angolul is olvashatóak) és a Pilinszkyvel készült rövid videóinterjút is megnézi.
A pillanat kegyelme – ez jellemzi az amatőr fotókat. Pilinszky János élete végéig nyitott szemmel járt a világban, és 1965-től kezdve szüksége volt a csendre. Nem végleg hallgatott el, csak a művészetnek egy másik ága kezdte foglalkoztatni, amire ráerősítettek utazásai. Fotói mégsem turistafotók. Az egy-egy idézet, ami a kiállításon képei alatt olvasható, egyértelművé teszi, hogy az írás médiuma számára éppúgy a pillanat elkapását jelentette, csak a nyelv regiszterét lecserélte egy analóg gép lencséjén áttörő pillanatnyi fényre. Így tette halhatatlanná a járókelőket és a romos szicíliai templomokat.
Utazásai során ismerte meg élete szerelmét is, Jutta Scherrert, amikor Franciaországban, Poignyban járt. Scherrerről sok fotó látható a kiállításon, bár nem tartott élethosszig az együttlét.
„Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok,
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.” – P.J.
Londoni útja során mélyen megérintette a semmivel nem törődő, szókimondó brit fiatalok öltözködése, lázadása. Őszintének, tisztának és nyersnek tartotta úgy egészében a fiatal generációt, ez a hangulat kiállított képeiről is visszaköszön. „Simone Weilt kell idéznem: Ártatlannak lenni annyit tesz, mint magunkra venni a világ minden terhét. És eldobni minden ellensúlyt.”
Valószínűleg ezért tartotta olyan nagyra Michelangelo Antonioni, olasz származású rendező Blow-Up című kultfilmjét, ami ezt az érát jeleníti meg. Ha pedig Olaszország: Pilinszky saját bevallása szerint hiába járta be Európát, csak Rómában lelt igazán otthonra. Úgy fogalmazott: „Róma az külön ügy, az a legcsodálatosabb város Európában, amit ismerek. Az egyetlen, ahol nem tudtam eltévedni. Számomra Róma tökéletesen organikus.” Ebből az időszakból származik jelen sorok írójának kedvenc képe is, amelyen fiatal gyerekek játszanak egy ódon, romos templom előtt.
Ahogy a fényképezőgépen próbálunk „fókuszt húzni”, körülbelül Pilinszky is úgy próbálta koncentrálni a figyelmét, és ezáltal reflektorfénybe állítani az általa fontosnak ítélt dolgokat. „Egy ember élete nagyrészt figyelmének története. Minden gyakorlat, amit figyelmünk kiművelésére fordítunk, minden esetben elsőrendű fontosságú.” Ennek ellenére érdekes módon az 1970-ben megírt Szálkák című könyvének születése után Pilinszky többet nem vitte magával fényképezőgépét útjaira (ez alól kivételt képeznek párizsi utazásai, ahol Scherrerről készített képeket). Hafner Zoltán irodalomtörténész szerint ez azt bizonyítja, hogy az író számára a fotózás is csak a kiútkeresés egyik eszköze volt. Mondhatjuk, hogy Pilinszky volt a „mindfulness” mozgalmak első vezéralakja itthon, hiszen folyamatosan jelen kell lenni ahhoz, hogy el lehessen kapni azt a bizonyos pillanatot. Azonban az eredmények így sem egy dokumentumfotós képei: Pilinszky fotói inkább (akárcsak versei) egyfajta hangulatot adnak át.
És hogy miért „esetlegesek” ezek az elkapott pillanatok? Mert a költő is csak intuícióira hagyatkozott, amikor gyermeki kíváncsiságtól vezetve lenyomta az exponáló gombot az utókor számára. Minden helyszínen csak egyszer, minden mesterkélt beállítás nélkül.
„A falakon látható fényképek mai technikával készített, felnagyított digitális nyomatok. Mivel a negatívok elvesztek, új kópiák készítésére nincs lehetőség. A digitalizálással nem a képek áthangolása volt a cél. Inkább az, hogy a mai képáradathoz szokott szemünk számára egy kiállítási helyzetben befogadhatóvá tegye azokat. Igazi értéküket és érzékenységüket megőrizve, Pilinszky 100. születésnapjára emlékezünk ezzel.” – Gulyás Miklós, kurátor
(A felhasznált képek a múzeum prospektusából származnak)
(borítókép: origo.hu)
