Saját döntések sorozata vagy tudattalan sodródás az életünk?

Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat című könyve 2021 decemberében jelent meg. Hogyan befolyásolják a jelenben hozott döntéseinket a múlt eseményei? Milyen tényezők bonyolíthatják a pénzhez való viszonyunkat? Hogyan akarunk megfelelni mások vélt vagy valós elvárásainak? A kötet ezekre a kérdésekre is választ ad.

Borítókép: gyorgytekla.hu

Vajon az általunk hozott döntések mennyire tükrözik hitelesen az akaratunkat? Van, illetve ha még nincs, akkor lehet-e (és hogyan?) olyan szinten az önismeretünk, hogy magabiztosan ki tudjuk jelenteni: „ez azért történt így, mert valóban ezt szerettem volna”? Vagy a feldolgozatlan múltunk irányít minket, amikor döntünk? Esetleg a felmenőink életében következett be törés, amit a szőnyeg alá söpörtek azt remélve, hogy ezáltal nyoma veszik majd? Sajnos utóbbi a legjobb szándék ellenére sem vezet jóra, ezt bizonyítja Orvos-Tóth Noémi legújabb könyve, a Szabad akarat is.

A pszichológusként praktizáló szerző már előző kötetében (a beszédes című Örökölt sorsban) is a transzgenerációs sebek témáját bontotta ki, a Szabad akaratban is így tesz. Terápiás ülések tapasztalataival szövi át a kötetet, melyekkel rávilágít, hogy az élet különböző területein hogyan befolyásolhat bennünket a múlt – olyan helyzetekben is, amikor nem gondolnánk rá. Gyakori, hogy konkrét problémával érkezik egy páciens a terápiás alkalomra, azonban a felszín alatt mélyebb, régmúltba nyúló problémák húzódnak. Kiderül például, hogy egy-egy munkahelyi konfliktus mögött a pénzhez tapadó negatív viszonyulás bújhat meg. És ha már a pénznél tartunk…

A legnagyobb tabu

Az író azt tapasztalta, hogy kliensei körében a pénz még a szexualitásnál is nagyobb tabu, azonban elkerülhetetlen, hiszen életünk minden területén jelen van. Ezért (is) dolgozunk, a mindennapi teendőink szerves része (bevásárlás, rezsi stb.), de a szórakozás, kikapcsolódás során is elkerülhetetlen (pl. milyen drága helyre megyünk nyaralni).

A moneyshame kifejezés arra utal, hogy a pénzzel vagy annak hiányával kapcsolatban sokan szégyent is éreznek, ami nem könnyíti meg, hogy objektíven álljunk a témához. Összekapcsolódik a megélhetésünkkel, de a státuszszorongás is komplikálttá teszi az ügyet. Az összehasonlítgatás, versengés erősen része az életünknek, pénzügyi aspektusból ugyanúgy, mint az élet más területein. A testvérem jobb géneket örökölt, mint én, a szaktársaimnak magasabb az átlaga, a másik egyetemen nagyobb összegű ösztöndíjat kapnak, a kollégám többet keres, a szomszédnak drágább autója van. Akármerre nézünk, hamar ránk törhet a szorongás, ha másokhoz viszonyítjuk magunkat.

A (pár)kapcsolatokban is eljön az a pont, amikor elkerülhetetlenné válik az esetleges különbségekkel való szembenézés. Ennél kisebb horderejű dolgokban is megmutatkozhat, mégis szemléletes példa a könyvben, amikor a pár egyik fele (Betti) hatalmas, fényűző lagzit szeretne, míg a másik (Tamás) inkább a minimalista esküvő felé hajlik. A beszélgetések során kiderül, hogy Bettinél a pénz gyerekkorában a gyakran távollévő édesapja révén összefonódott a szeretettel, ezért nem érti, miért olyan elutasító párja a grandiózus menyegzővel kapcsolatban. Tamásra viszont az apja játékfüggősége miatt hatott sokkolóan a költekezés gondolata. Ezekre a tényezőkre talán nem gondolunk egy hétköznapokban kibontakozó nézeteltérés során, mégis nagy jelentősége lehet a jelen vonatkozásában, hogy hogyan viszonyulunk bizonyos múltbéli dolgokhoz.

Neki feladom, neki feladom magam

Gyerekkorunktól kezdve kapcsolódásra vágyunk. Könnyen előfordulhat viszont, hogy ennek az igényünknek már életünk kezdetén sem tudnak eleget tenni. Olyan szülő tud jól rezonálni a gyermeke érzelmi igényeire, aki maga is megkapta ezt az odafordulást annak idején (vagy azóta tudatosította és feldolgozta, hogy nem). Kapcsolatokra ugyanakkor nem csak gyermekként áhítozunk. A felnőtt létünknek is meghatározó része, és sokszor inkább feladjuk saját magunkat, mint hogy magányosan éljünk.

Egy egészséges családban minden érzelem kifejezhető. A negatív érzelmek azonban sok család számára olyan rémisztőnek tűnnek, hogy inkább elkerülik, hogy beszélni kelljen róluk. Ezt az „elefánt a nappaliban” kifejezés jellemzi találóan. Hiába szűkös a hely, senki nem szól, hogy egy hatalmas négylábú hódította meg a szobát. Ha valaki mégis megtenné, azt próbáljuk elhallgattatni, nehogy megszegje a kimondatlan szabályt, miszerint az elefántról nem beszélünk. Valahogy így működik ez a nem kívánatosnak tartott érzelmekkel is. Könnyebbnek bizonyulhat elkerülni a témát, azonban ezzel nem megoldjuk, hanem inkább elmérgesítjük a helyzetet, és ha mi látszólag meg is tanulunk élni ezzel az elfojtással, a következő generációk érezhetik a hatását és saját életükben ütközhetnek feloldhatatlannak tűnő akadályokba.

Kép: Peggy_Marco, Pexels

A negatív érzelmek elnyomására ráerősít a toxikus pozitivitás. Ha ennek megfelelően csak a boldogsággal eltöltő érzelmeket engedjük meg magunknak, és elfojtjuk a negatív, fojtogató érzéseket, akkor egy fontos lépést hagyunk ki, ezáltal feldolgozni sem tudjuk majd azokat. A közösségi médiából is az árad felénk, hogy csak a kikozmetikázott énünk felvállalható, holott sokszor ez a hozzáállás csak még távolabb sodor bennünket egymástól. Nincs emberibb, mint esendőnek lenni, ezért ha valakit hibátlannak látunk, azzal aligha tudunk majd azonosulni.

Amit a változásig tehetünk

És mi a teendő, ha azt szeretnénk, hogy a zsigeri, elfojtásból adódó reakciók helyett a szabad akaratunk érvényesüljön a hétköznapi döntéseink során? Nos, a transzgenerációs örökségek fel- és megfejtése, a mintázatok felülírása a terápia hosszú és sokszor nehéz ülései után következhet be, ám addig is a szerző különböző technikákat javasol, amiket alkalmazhatunk, ha úgy érezzük, fékezhetetlenül törnek ránk rossz érzések.A légzéstechnikák segíthetnek stressz- illetve pánikhelyzetben visszaállítani a test és lélek egyensúlyát. Előnyük még, hogy könnyen beépíthetők a mindennapjainkba. A relaxációs légzés során 4 számolás alatt beszívjuk a levegőt, 7 számolásig benntartjuk, majd 8-ig számolva kifújjuk. A négyszög légzéshez elképzelünk egy négyszöget, amelynek minden oldalán 4 számolásnyi időt töltünk: egy oldal a levegővételé, egy a levegő benntartásáé, egy a kifújásé, az utolsó pedig egy szünet, amíg újra levegőt nem veszünk. De az indiai Vipassana meditációval és a pillangóöleléssel is megismerkedhetünk a könyvben.

Kép: dimitrisvetsikas1969, Pexels

A konkrét gyakorlatok mellett nagyon fontosak a megtartó közösségek. A modern világban gyakran érezhetjük magányosnak magunkat, vagy keletkezhet az a benyomásunk, hogy valójában senki nem érti meg a bennünk zajló érzelmi folyamatokat. Ezt az elszigeteltség-érzést csökkentheti, ha van, aki meghallgat minket. Ez a közeg lehet a családunk vagy akár baráti, szakmai közösségek is. A lényeg, hogy ne maradjunk egyedül.

Érzéseink tudatosítása is hasznos lehet, például érzelemnapló vezetésével. Ennek lényege, hogy 30 napon keresztül intenzíven figyeljük, milyen érzések kavarognak bennünk. Akár napi 2-3 alkalommal is érdemes lejegyezni ezeket.

A cikkben szereplő néhány kiemelt gondolat mellett ajánljuk az egész könyvet azoknak, akik elmélyednének kicsit abban, hogy a múlt milyen hatással lehet a jelenre, hogyan befolyásolhatja a saját, szüleink, nagyszüleink vagy még régebbre visszanyúló generációk elfeledettnek hitt traumái azt, ahogyan ma reagálunk bizonyos helyzetekben. Sokszor nem is gondolnánk, milyen hosszú vonal húzódhat egy elakadásunk és annak valós gyökere között.