“Szeretnék mesélni…” – Interjú egy feltörekvő riporterrel, Berecz Péterrel

Precíz riportok, felkészült, igényes tartalmak YouTube-on és szűnhetetlen lelkesedés a TV iránt. Hogyan telnek a mindennapjai Berecz Péternek, aki két egyetemre jár, szakdolgozatot ír és emellett dolgozik. Karrier útja inspiráló lehet nem csak médiás hallgatók, hanem más egyetemisták számára is. 

Említetted a Marie Claireben megjelent interjúban, hogy egy tévénéző családból származol. Arra lennék kíváncsi, hogy gyerekkorodban volt-e olyan mese vagy olyan műsor, ami nagy hatással volt rád? 

A legnagyobb hatással rám a TV2 Napló volt. Ezért is vagyok hálás a sorsnak, hogy ezt a műsort felélesztették, mert most ebben dolgozhatok. Kiskorom óta néztem a szüleimmel és nyilván nagyon sok mindent nem értettem belőle. Viszont, mint akkor is, most úgy épül fel egy ilyen adás, hogy nagyon sok téma van benne, nem csak a politika, hanem vannak benne más színes témák, akár a világ különböző pontjairól, akár bizonyos híres emberekkel készített riportok. Imádtam nézni a Naplót és mikor azt mondom, hogy mi egy TV néző család voltunk és vagyunk is, akkor nem a mesék jutnak először eszembe, hanem a TV műsorok.

A másik számomra fontos műsor a Fókusz volt, mert amikor kicsi voltam nagyon szerettem volna utazni, de a családdal nem igazán volt lehetőségünk rá. Ezek a különböző világjáró riportok, amik megjelentek a Naplóban, Fókuszban, Magellánban jelentették nekem a külföldi utazásokat, amikre vágytam, hiszen ezek mind olyan műsorok voltak, amiben sokat utaztak a riporterek. 

“Én mindig irigykedve néztem, hogy ez a világ legjobb dolga lehet, hogy az ember egyszerre utazik és dolgozik.

Ezután pedig média tagozatos osztályba mentél a Leövey Klára Gimnáziumba. Tudnál kicsit erről az oktatásról mesélni?

“Az a legjobb, ha valaki megkérdezi ezt tőlem, akkor azt mondom, hogy média tagozatos iskolába jártam, mert gyakorlatilag az volt, de igazából én dráma tagozatos voltam.

Ugyanis 2 ponttal maradtam le attól, hogy behívjanak a médiás szóbelire. Azért lettem drámás, mert abban az időben nagyon sok operában énekeltem, felléptem a Zeneakadémián is. Akkor még volt hangom, azóta sajnos már nincs. De már akkor is éreztem, hogy a média az, ami meg fog határozni. És szerencsére a Leövey-ben úgy volt, hogy a dráma és a média tagozat alkotott egy osztályt. Így mindig kerestem a médiás órákat és bejártam rájuk. Utána az osztálynak is nyilvánvaló lett, hogy én inkább vagyok médiás, mint drámás. Még az is hozzátartozik, hogy a médiás csoportnak 10. osztályban kellett csinálnia egy iskolai híradót. A legjobb barátaim tőlem kértek segítséget, együtt kerestünk stúdiót, ahol fel tudták venni a műsort, ami végül nagyon jól sikerült.

Az alkotási folyamatba én is be voltam vonva és miután lement a műsor, ajánlatot tettek a többiek, hogy mi lenne, ha ezt folytatnánk. Először gyártásvezetői, produceri szerepben voltam, de aztán muszáj volt valakinek riporterkedni is. Így kezdtem el riportokat készíteni, amiket nagyon megszerettem és teljesen az én műfajom lett. Egészen 12.osztály végéig csináltuk ezt a TV-t, ami kritikusan szemlélte az iskolai híreket és a nagy világ híreit.

Először az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikáció és médiatudomány szakára felvételiztél, utána képbe jött az SZFE is, ahova úgy tudom, hogy második próbálkozásra vettek fel.

A gimis suli tévé hatása miatt nyilvánvaló volt számomra, hogy én a televíziós vonalat szeretném továbbra is folytatni. Ráadásul én akkor már az ATV-ben gyakornok voltam. 2018-tól, a Heti Napló riportere, L. Dézsi Zoli pedig sokat foglalkozott velem privátban, próbált tanítgatni, fejlesztegetni, és utána jött az egyetemválasztás. Mindenképpen Színház- és Filmművészeti Egyetemre akartam menni, viszont ott a második fordulóban kiestem, ami egy nagyon nagy szomorúság volt, mert úgy éreztem ez az az egyetem, ahova járni szeretnék. De szerencsére az ELTE nyílt napja nagyon tetszett. Aztán kiderült, hogy ide felvettek. Majd jött a gólyatábor, az első hetek és rájöttem, hogy jól érzem itt magam, barátokra leltem és izgalmas órákat hallgatok.

Ugyanakkor sosem akartam elvenni magamtól a lehetőséget, hogy a színművészetire járhassak. Tudtam, hogy mindenképpen meg akarom próbálni még egyszer. Így a tavaszi félévben a vizsgaidőszak azzal nehezedett, hogy én SZFE felvételire is készültem. Aztán egyszer csak csörrent a telefon, hogy felvettek és akkor legboldogabb voltam. Viszont egyből megfogalmazódott bennem, hogy én nem szeretném befejezni az ELTE-t mert úgy éreztem, hogy nagyon sok munkám van benne, másrészt mixelt személyiségnek tartom magam, tehát ez így pont jó. Engem érdekel az akadémiai kutatás, a különböző szakirodalmak vizsgálata, amit megkapok az ELTE-n és ugyanúgy megkapom a magas szintű gyakorlati képzést az SZFE-n, szóval ez egy tök jó páros.

Emellett pedig már dolgozol az ATV-ben.

2018 óta az ATV szerves része az életemnek. Minden vasárnap részt vettem a műsor készítésben, nyáron pedig az egész szünetem bent töltöttem az ATV-nél és a riporterektől tanultam. Hála Istennek a szerkesztőség is teljesen jogú munkatársként tekintett rám és nem volt soha ez lenézett gyakorlati szerepköröm. Utána 2021 tavaszán érkezett a hír, hogy szeretnének engem szerződtetni, azóta hivatalosan is közöm van a Heti Naplóhoz. Ezt egy nagyon nagy lehetőségnek tartom, hogy ilyen fiatalon az egész országhoz szólhatok és egy ország az én történetmeséléssel ismerhet meg különböző híreket a világból, a magyar közéletből vagy bármilyen színes történetet. Az is hatalmas dolog, amikor ott ülök a vezérlőben és tudom, hogy a riportom nem csak a szüleim nézik, nem csak Budapesten nézik az emberek, hanem szerte az országban mindenki. Sőt mi pontosan tudjuk, hogy az ATV-t a világ számos pontján követik, nem csak Magyarországon.

“Ha egy riportot készítek, az egy több napnyi gyomorgörcs, ami sokszor lehet akár két hét is, mert az ember próbálja a legjobbat csinálni.

Egy riport elkészítésekor mi a kedvenc folyamatod és mi az, amit a leginkább nem szeretsz?

Abban az időszakban együtt élsz azzal a riporttal, ami azt jelenti, hogy azzal kelsz, azzal fekszel. Először próbálsz nagyon sokat kutakodni, majd kapsz egy napi forgatási lehetőséget, megpróbálod úgy beosztani a napodat, hogy akár reggel 8-tól este 8-ig tudj forgatni. Utána haza mész és nem pihensz, hanem hozzá állsz a nyersanyaghoz. Elkezdesz belőle szöveget írni és végül a hétvégédet is bent töltöd a TV-ben, mert a vágószobában próbálsz összerakni egy riportot. Ilyen szempontból ez tényleg több napnyi görcs, aminek nem az a lényege, hogy ez rossz, azért van mert szeretnéd a legjobbat nyújtani.

Nyilván nekem sem megy még rutinból, ehhez több év kell. Ráadásul a 12 perces anyag, majdhogynem egy kisfilm hosszúság. Ami azért is érdekes, mert sokan a híradóban kezdik a pályájukat és utána mennek magazin műsorokba. Nekem pedig megadatott pályakezdőként az, hogy az egyik legjobban vágyott területen dolgozhatok. Így először nem kettő és fél – három percben kellett gondolkodnom, hanem már rögtön egy történetben. A Heti Napló műfajában a riporter teljesen magának érezheti a történetet, szemléltetheti az érzelmeit, megengedett a szellemesség, máskor elvárt a komolyság. A nézők pontosan tudják, hogy melyik riportertől mit várhatnak.

“Ha én határozhatnám meg azt, hogy a nézők, hogyan lássanak. Akkor jó lenne, ha engem a különleges emberi történetekről ismernének meg.

Mivel nagyon szeretem az olyan témákat, amikre egyedüliként bukkanok rá és el tudok bennük mélyedni és valami olyan emberi sorsot mutat be, amiből bárki tud merítkezni. Szeretnék mesélni, mert ezek a történetek meghatározóak.

Tudnál a sok riport közül kiemelni egyet, hogy melyik volt a kedvenced?

Eddig minden riport alanyommal a mai napig tartom a kapcsolatot. Mégis, hogy ha legemlékezetesebb riportot kellene választanom, akkor az a 2018-as lenne. Akkor forgattam először életem első Heti Naplós riportját, amiben egy légiutaskísérő pilóta életét mutatjuk be. A képi megvalósításért akkor is és az esetek nagy részében most is Meggyes Bence barátom felel, aki emberfeletti módon tűri, hogy beleszólok mindenbe, a forgatásokon pedig nem esik össze a kamera mögött.

“Az, hogy 18 évesen megjelent az ATV képernyőjén, a Naplóban egy riportom, az hatalmas dolog.

Bármennyire is rosszul vagyok most már attól a munkámtól, mégis azt választanám, mert annak lett az a hatása, ami miatt én most ott vagyok, ahol.

Vissza szoktad nézni magad TV képernyőn?

“Nagyon sokszor. Talán sokszor betegesen. Amikor a Heti Naplóban Bécsről forgattam riportot konkrétan megszámoltam otthon, 17-szer néztem meg mielőtt adásba került.

Ha ezt a kollégák hallanák, akkor nevetnének és rosszul lennének. Azért történt ez, mert ellenőriztem, hogy minden forrás úgy van-e, ahogy mondtam, illetve próbáltam hibákat keresni, hogy hol van az, ahol az én személyem sok, vagy mi az, ami még hiányzik belőle. Még vasárnap délelőtt is bementem és az ottani vágóval még gyorsan kijavítottam dolgokat. Azért is nézem vissza bizonyos időközönként a riportokat, mert fontos látni, hogy hogyan beszéltem.

Beszédtechnika órára járok, egyrészt mert kötelező, másrészt mert szükséges a szakmához. Jó dolog visszanézni, honnan hova tartok és pozitív megerősítés, ha látom, hogy fejlődök. A barátaim és tanáraim is rendszeresen nézik a riportjaim, szóval elég sok helyről vagyok kritizálva. Ilyen szempontból, azért nehezebb riportot forgatni nekem, mint a többi riporternek, mert az én munkám nem csak a TV-ben nézik meg a főnökeim és rokonaim, hanem az egyetemen is a tanáraim. Tehát igen, nagyon sok helyről ellenőriznek.

Jön a „Tévézz Petivel” második évada. Lehet tudni esetleg valamit arról, hogy fog kinézni a 2. évad?

Ezzel az a baj, hogy nagyon szeretném folytatni, csak annyi munkám van, hogy nem tudtam a második évadba még kellő energiát beletenni. Ugyanakkor elsődlegesen külföldi műsorokra szeretnék koncentrálni, amit Magyarországon is megéri követni nem csak nézőknek, hanem televíziós szakembereknek is, mert más izgalmas formátumot és szerkesztési módot használnak a külföldi műsorkészítők. A második évad az elsődlegesen ezekre a műsorokra épít és igyekszik bemutatni, hogy a TV-re továbbra is igény van.

Az utolsó kérdésem pedig az lenne, hogy mi legnagyobb álmod karrier téren, mi a végső állomás? Illetve kivel szeretnél még riportot forgatni?

Azzal kezdeném, hogy nem a karrier a legfontosabb számomra, hanem a mesterség. Mivel én az SZFE-n televízió rendezést is tanulok, szívesen lennék olyan televíziós újságíró, aki félig rendez. Az ideális pályakép az, hogy 2 hetet riporterként dolgozom, 2 hetet pedig rendezek és az adás technikai részével foglalkozom. Talán a történelem során először én lehetnék az, akinek ilyen a beosztása. Arra, hogy kivel szeretnék forgatni, azért nem szoktam válaszolni, mert ebben a szakmában, amit a legjobban féltek, azok az ötleteim. 

“Személy szerint jobban fáj, ha ellopják egy ötletem, mint az, ha elhagyom a pénztárcámat.

Úgy érzem, hogy az ötletek, amelyek bennem megfogannak, akár a fürdőkádban, akár sétálás, akár evés közben, azok igazán az enyémek, így ezeket nem adhatom át. Viszont az biztos, hogy a jövőben is az emberi történeteket és különböző projekteket próbálok keresni, amik a napi munkavégzésemen túl olyan lehetőségeket adnak, amikben egyszerűen öröm elmélyedni. Illetve olyan emberekkel szeretnék kitűzni interjút, akiket itthonról majdnem lehetetlen megtalálni.