Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

„Az emberek önmagukat nem ismerik, a cégek pedig a saját állásaikat” – Interjú Jankó Dániellel, a Matchmaking CEO-jával.

Interjú Jankó Dániellel, a Matchmaking alapítójával

A rossz hírét sikeresen megalapozott Z generáció lassacskán beszivárog a munkahelyekre, és rémuralma tartósnak ígérkezik. De vajon hogyan készülhet fel a HR-osztály az elvárásokban és ötletekben nem szűkölködő, elsőre veszedelmesnek tűnő társaságra? A Matchmaking nevű fejvadász cég CEO-jával, Jankó Dániellel beszélgettünk kalandos vállalkozói múltjáról, a fiatalokat érintő pályaválasztási problémákról, a globális munkaerőpiacon jelentkező trendekről, valamint az általuk nyújtott álláskereső szolgáltatásról.

“A nők ott vannak a közéletben és a tudományban is” – interjú Sárkány Fannival, a Női Közéleti Vezetőképző programvezetőjével

NKV vezető

Sárkány Fanni eredetileg angol-média szakon kezdett, majd nemzetközi tanulmányok képzésen szerzett mesterdiplomát, utóbbin európai fejlesztéspolitikával és emberi jogokkal foglalkozott. Ekkortájt kezdett el érdeklődni a gyermek- és nőjogok iránt. Egy brüsszeli Erasmus tanulmányút pedig rádöbbentette, hogy a diplomácia foglalkoztatja legjobban, ehhez a karrierhez pedig a jogi tudást elengedhetetlennek tartotta. Ezért kezdte el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karát, amit ebben az évben fog befejezni.  Fannival a nők társadalmi helyzetéről, a Mathias Corvinus Collegium képzéséről és a nőket érintő legnagyobb kihívásokról beszélgettünk.

Áll a bál a Budapesti Metropolitan Egyetem kommunikáció szakán

Tanárok kirúgása a METU-ról

Új dékánnal és a kommunikáció- és médiatudomány szak átalakításával forradalmasítják az oktatást a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Az elmúlt hetekben rengeteg változás történt az oktatási intézményben, amelyekről sokszor a diákok is első kézből csak a sajtóból értesültek.

Középiskola? Egyetem?

Legújabb podcastünkben a középiskolai és az egyetemi éveket kíséreltük meg összehasonlítani. Cikkünkben ennek a rövid összefoglalóját olvashatjátok!

5 tipp a meggyőző LinkedIn profilhoz

A munkaerőpiac világába csöppenve nehezen tudjuk, merre keressük a számunkra tökéletes munkát. Lehet, nem kell olyan lázasan keresgélni az álláshirdetések között, ha hagyjuk, hogy esetleg minket fedezzenek fel a képességeink alapján. Azonban hogyan kerüljünk azoknak a bizonyos fejvadászoknak és toborzóknak a látóterébe? Cikkünkből kiderül, mire ügyelj, hogy LinkedIn profiloddal felkeltsd a cégek figyelmét.

Kaphatok pénzt az egyetememtől? Mire? (ELTE)

A diákönkormányzatok tagjain kívül nem sokan vannak tisztában azzal, hogy a tanulmányi és a rendszeres, szociális alapon járó ösztöndíjakon kívül milyen lehetőségeik vannak, ha felsőoktatási vonatkozású pénzszerzési lehetőségről van szó. Mi most cikksorozatunk első részében az ELTE, azon belül pedig leginkább a Bölcsészettudományi Kar kevésbé ismert pályázat-, illetve ösztöndíj-lehetőségeit vesszük számba: lássuk, milyen juttatások járnak kulturális vagy tudományos tevékenység, sportolás, továbbá rendkívüli, szociális vonatkozású esemény kapcsán az intézmény hallgatóinak.

Az álláskeresésről – Interjú Balogi Attilával, a Zyntern egyik társalapítójával

Álláskeresés Zyntern

Borító: Nagy Dávid 1.      Hogy készüljünk fel az álláskeresésre? Hogyha részekre bontjuk magát a felhasználói utat, akkor az első lépés, amikor megfogalmazódik benned, hogy „na most már el kell kezdenem állást keresni” vagy „el szeretnék kezdeni szakmai gyakorlatot magamra szedni.” Van egy keresési, jelentkezési szakasz, aztán az interjúzási szakasz, utána pedig a felvételi […]