Borítókép: Édes Gábor
Mint laikus kérdezem, van-e különbség az alternatív és a független színház fogalma között? Te hogyan definiálnád?
Van különbség. Az alternatív azt jelenti, hogy választható. Még régebben hívták így az amatőr színházakat, azokat, amik mások. Viszont ez nem értelmezhető számomra, én függetlennek hívom. Ez alatt azt értem, hogy a struktúrától független. Nem egy kőszínházat jelent, hanem egy más működési formát. Az alternatívat sosem használom, mihez képest számít annak? Vannak, akik kísérleti színháznak hívják, de ezt se találom jó kifejezésnek. A függetlent szeretem használni, mert ez egy könnyen definiálható fogalom. Egy másfajta alkotói módszer, amire igaz lehet, hogy kísérletezőbb vagy progresszívebb sok esetben, mint a kőszínház.
Mi volt az első színházi élményed és mi volt az a hatás, ami beszippantott ebbe a világba?
Ez nagyon meglepő, mert nem olyan fajta színházat fogok mondani, amire gondolnál, mint például a Krétakör. A legelső színházi élményem a mostani Pesti Magyar Színházban volt, a Hevesi Sándor téren, ami akkor a Nemzeti volt és egy Sík Ferenc rendezésében bemutatott Rómeó és Júlia előadást láttam. Mai szememmel már biztosan nem tetszene, mert nagyon klasszikus, semmi kísérletezés, de ott akkora sokk ért, mint amikor benyomnak egyet a fejedbe. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Akkor voltam első éves gimnazista és valahogy elképesztően behúzott az előadás. Hírtelen összeállt a puzzle, hogy nekem ezt kell csinálnom.
Mióta foglalkozol színházzal?
A gimiben kezdődött, ilyen klasszikus színjátszó körben. Évfolyamtársam volt Rajkai Zoli, a Katona József Színház ragyogó színésze és Nyári Zoli, aki operaénekes lett, de közben színész is. Mi egy bandában lógtunk és együtt jártunk színházba. Őket érettségi után egyből fel is vették az Színművészetire. Engem viszont nem. Így magát a színész szakot nem végeztem el, hanem lementem Kaposvárra és ott csoportos szereplő lettem, majd onnan araszolgattam fel a létrán. Így lettem végül színész. Évekkel később végül DLA-ztam az SZFE-n.
2007-ben alapítottátok Száger Zsuzsannával a KVTársulatot. Mi volt a cél, ami vezérelt titeket, amikor ezt megtettétek?
Az volt a célunk, hogy azt a szellemiséget, munkamorált, ami Kaposváron ránk ragadt, kiegészítsük a gondolatainkkal, ami túlmutat azon, hogy Shakespeare-nek A windsori víg nők darabjában rád osztanak egy szerepet. Úgy éreztük, hogy a mi mondanivalónk megér egy saját színházat.
Mesélnél nekem kicsit magáról a társulatról? Milyen témákat dolgoztok fel a darabokban?
Olyan előadásokat csinálunk, amiket mi találunk ki vagy legalábbis a mi ízlésünket tükrözi, az általunk felkért rendezővel és színészekkel. A cél az, hogy olyan munka legyen, ami mögé maximálisan betudunk állni. Számunkra fontos és büszkeséggel tölt el minket az, hogy mi nők vagyunk. Ebből adódóan női témákat dolgozunk fel, például a gyerekvállalás, anyaság, fiatalkori prostitúció és terhesség.
Amikor egyeztettük az interjú időpontját, említetted, hogy nagyon sűrű ez a hét, mert vasárnap bemutattok egy új darabot. Tudnál esetleg mesélni a darabról, hogy mi a témája, miről fog szólni? Hol mutatjátok be? Mennyi előadást terveztek?
Egy nagyon lelkes pedagógus csinál egy amatőr drámacsoportot és annak a mindennapjait mutatja be a darab. Ebben nem érzem a konkrét női szemszöget, ez sokkal univerzálisabb annál. Annie Baker írta, a címe pedig Circle Mirror Transformation, a magyarban nincs ennek megfelelője, mert ez egy drámapedagógiai játék. Ezért adtuk neki végül Körtükör címet.
Mik azok a nehézségek, amikkel egy független társulatnak szembe kell néznie?
Hatalmas probléma az egyeztetés, nincs állandó hely, ahol be lehet mutatni a darabot. Ennek több oka is van. Például a független színházban olyan színészek játszanak, akik szabadúszók többnyire. Ezért aztán nagyon nehéz őket leegyeztetni. Másik pedig, hogy a független társulatoknak egy-két kivétellel nincs saját játszóhelye.
Ahol éppen befogadnak ott vagyunk. Az új darabot például a Radnóti Színháznak a próbatermében adjuk elő, de az ő repertoárjukba sem tudjuk többször beilleszteni. A legtöbb előadásunk a Trafóban van, ami ugye a függetlenek fellegvára. Viszont emiatt annyira túl van telítve, hogy szinte már lehetetlen oda bekerülni. Ezen feltétlen változtatni kell, mert ez művészileg megterhelő. Ha havonta egyszer játszol egy darabot, akkor mindig fel kell újítani és így sosem fogja elérni azt a biztonságot, amit egy többször játszott darab tud nyújtani. Mivel ilyenkor nincs az a minőségi előremenetel, amin keresztül tud menni előadásról előadásra. Nem tud beállni, állandó pánik van, hogy melyik jelenet, hogyan követi egymást.
Ilyen körülmények között hogyan zajlik nálatok egy próba?
A próbák lefixálása is nagyon nehéz. Még azok a helyek, ahol bemutatásra kerülnek a darabok, se tudják biztosítani mindig a próbahelyszínt. Például a Trafó, mint mondtam, annyira túltelített, hogy szinte soha nem lehet próbálni. Ez azt jelenti, hogy valahol próbatermet bérelsz, ügyesen szerzel magadnak vagy lakásban próbálsz. Tulajdonképpen a premier előtt pár napod van, hogy bekerülj abba a térbe, ahol valójában játszani fogod. Egy kőszínházban ez egy összehasonlíthatatlan különbség, ott gyakorlatilag az első próbák is már a térben tudnak lenni. Ott az egész színház arról szól, úgy van felépítve, hogy az egyszerre alkalmas legyen próbákra és előadásokra egyaránt. Ez a függetleneknek nincs.
A Körtükör darabot február 13-án mutatják be a Radnóti Miklós Színházban, amely március 14-én szintén megtekinthető. A társulatról és a darabokról több információt itt és itt érhettek el.
