Borítókép: uk.thephantomoftheopera.com
A darab cselekménye (Spoileres tartalom!)
Az előadás egy aukció jelenetével indul: elárvereznek egy csillárt, amely évekkel korábban hatalmas balesetet okozott a párizsi operában. A világító alkalmatosság előkerül a dobozából, és visszarepíti a nézőket az időben a katasztrófa idejére – ekkortájt rettegés és pletyka járja át a színház falait. A suttogás oka a rejtélyes fantom, aki az épület alatti csatornarendszerben él. Eltorzult arcát maszk fedi, és ritkán mutatja magát, ellenben gyakorta megijeszti az opera dolgozóit és énekeseit, például hangos orgonajátékával.
A történet másik főszereplője a feltörekvő csillag, Christine Daaé. A fantom, aki az ötös számú páholyból minden előadást megtekint, első látásra szerelmes lesz belé, és elhatározza, hogy énekelni tanítja. A művésznőnek azonban vőlegénye van, az arisztokrata Raoul, akit a fantom természetesen ki nem állhat. A fantom a rejtekhelyére hurcolja a lányt, ám rájön, hogy mégsem tarthatja ott örökké, és elengedi. Ír egy darabot, amit anonim módon elküld a direktori irodába. Christine kapja a főszerepet, a két igazgató, Monsieur André és Monsieur Firmin azonban vonakodnak a színpadra állítással kapcsolatban – a rejtélyes lény emiatt leszakítja a nagy csillárt a mennyezetről, és felfordulást kreál. Christine nem tud szabadulni a férfi arcától, és Raoullal együtt el akar menekülni – ám a Fantom egy előadás alatt ismét elrabolja. A darab egyből abbamarad, Raoul és Madame Giry, az idős balettmester a csatornák felé sietnek, míg Monsieur André és Monsieur Firmin az anyagi veszteség és a biztosra vehető bukás miatt aggódnak. Vajon megoldódik a káosz?
A West End fantomja, avagy a darab születése
A darab koncepciója 1984-ben született meg, amikor a West End sztárproducere, Cameron Mackintosh (akinek többek között a Macskák, és a Les Misérables – A Nyomorultak londoni premierjeit is köszönhetik a musicalek rajongói) és Andrew Lloyd Webber zeneszerző egy romantikus történetet szerettek volna színpadra állítani – a választás végül Gaston Leroux francia író 1910-es években megjelent, a darabbal azonos című regényére esett. Lloyd Webber korábban már ismert volt a zenés színházakban a Macskáknak köszönhetően, ám azután valami klasszikus és szerelemmel telített produkciót szeretett volna alkotni. „Ez volt a vágyam a karrierem kezdete óta, és akkor a fantomnak köszönhetően végre valóra vált!” – mondta el később egy, a darabról és a filmről írt könyvében.
A szerző állandó alkotótársa, Tim Rice nem vett részt a munkálatokban, mivel Andrew Lloyd Webber új művészeknek is lehetőséget szeretett volna adni. Így került mellé Richard Stilgoe dalszövegíróként (aki a szintén nagy sikerű, játékvonatokról szóló Starlight Express musical strófáit is írta), valamint Charles Hart, aki a Gondolj rám dalszövegét és a prózai jelenetek dialógusait alkotta meg.
A premier zárt körben zajlott 1985-ben, a nagyközönség 1986-ban láthatta a darabot először a londoni Her Majesty’s Theatre-ben. A szereposztás a legnagyobb sztárokat vonultatta fel, a színlapon olvasható volt többek között Michael Crawford, Sarah Brightman, Steve Barton, Claire Moore, David Firth és John Savident neve is. A West End történetében egyedülállóként 1986-tól 2020-ig megszakítás nélkül játszották, és bár a 2020-as koronavírus-járvány közbeszólt, 2021-ben újra visszatértek a szereplők, és 13 629 előadás után ugyanazon év májusában búcsúztak el. Nagy Britannia más városaiban is sikerre vitték a darabot, a Devon megyei Plymouth Theatre művészei minden évben turnéznak vele a szigetország legnagyobb arénáiban 2012 óta.
A Broadway-re 1988-ban jutott el a fantom misztikus története, az amerikai bemutató színhelye a New York-i Majestic Theatre volt, ahol szintén hatalmas sikert ért el – a szerepeket többnyire ugyanazok alakították, mint Londonban. A Broadway történetének legsikeresebb előadása lett Az operaház fantomja – korábban egy előadásnak sem tapsoltak 10 000-nél több alkalommal az amerikai zenés színpadokon. Pénzügyi szempontból sem elhanyagolható, hiszen 1988 és 2012 között több mint egymilliárd dollárnyi jegybevételt termelt – ezt a rekordot Az oroszlánkirály musical döntötte meg 2014-ben. A darab tervezett leköszönése idén május, ez pedig azt jelenti, hogy a mű 35 évnyi folyamatos játszás után búcsúzik, ami szintén egyedülálló. 2004-ben debütált a filmadaptáció az Államokban Joel Schumacher rendezésében, a fantomot Gerard Butler formálta meg, de a többi szerepet is ismert színészek alakították.
Világszinten több mint 100 országban adták már elő a musicalt. Európában Londonon kívül először Hamburgban és Stockholmban mutatták be, mindkét városban 1990-ben. Később Skandináviától Isztambulig, Lisszabontól Varsóig szinte mindenhol játszották legalább egy színházi évad erejéig. Az amerikai kontinensen az első Broadway-en kívüli bemutatkozása a műnek Kanadában volt, de később Mexikóban, Argentínában, és Brazíliában is láthatták a nézők. Dél-Korea, Japán, Kína, Indonézia, Izrael, India, Ausztrália és Új-Zéland voltak azok az országok, ahol az előbb felsoroltakon kívül nagy elismerésre tett szert Lloyd Webber alkotása, az ausztrál produkció turnéelőadásként látható volt több délkelet-ázsiai országban is.
A magyar fantom
Magyarországon a darab 2003-ban mutatkozott be a Madách Színház színpadán, Szirtes Tamás rendezésében. A produkció formabontónak számított, hiszen ez volt a világon az első úgynevezett non-replica rendezése a műnek, azaz a budapesti premier nézői az eredeti londoni megvalósítástól teljesen eltérő díszlettel, jelmezekkel és koreográfiával találkozhattak, mindent egy magyar kreatív csapat gondolt újra.
A fantomot hármas szereposztásban alakította Csengeri Attila, Sasvári Sándor és Miller Zoltán, Christine-ként Mahó Andrea és Krassy Renáta, Raoulként Homonnay Zsolt, Bot Gábor és ugyancsak Miller Zoltán volt látható. Monsieur André és Monsieur Firmin duóját Szerednyey Béla és Galbenisz Tomasz játszotta, míg Madame Giry szerepében Bajza Viktória és Bencze Ilona lépett színpadra. További fontos szereplők voltak még Vikidál Gyula mint Bouquet zsinórmester, valamint Sáfár Mónika és Pankotay Péter mint Carlotta, és Umberto, az opera fő szopránja és tenorja.
2009-ben volt az 500., 2022 novemberében pedig a 900. előadás, utóbbit követően a szereplőgárda egy részét fiatalabb művészek váltották fel. Az előadás a tervek szerint a jövőben is színpadon marad a Madáchban.
Főbb dalok
Az operaház fantomja zenéje klasszikus, operákhoz hasonló hangzásvilággal bír, igyekszik megjeleníteni egy grandiózus, sejtelmes atmoszférát. Külön témája van a szerelmeseknek, a fantomnak, és gyakorlatilag egy kisebb operát is megalkottak a készítők a fantom által írt darab megszólaltatása érdekében.
Mindenképp kiemelkedő a grandiózus Nyitány, amikor a csillár felemelkedik, és újra megjelenik előttünk a párizsi opera korábbi képe, de kiemelendő Christine első dala, a Gondolj rám, a fantom és Christine duettje, Az operaház fantomja, valamint az ikonikus fantom-témát előhozó Az Éj zenéje is. A komikus művekből sincs hiány, a Primadonna és a Levelek Monsieur André és Monsieur Firmin előadásában szórakoztatják a nézőket. Nekem személy szerint kedvencem még az Ördögi lasszó is, amiben Joseph Bouquet zsinórmester ijesztgeti az Opera balett-táncosait a fantomról szóló pletykákkal, illetve Raoul és Christine kettőse, a Csak ennyit kérek én.
Személyes vélemény
Őszintén bevallom, musicalrajongásom elején Andrew Lloyd Webber munkássága nem igazán tudott nagy hatást gyakorolni rám, pedig majdnemhogy az összes jelentősebb alkotását láttam/hallottam valamilyen formában. Az egész akkor változott meg, amikor belehallgattam Az operaház fantomjába, azon belül is az Éj zenéjébe – az egész valamiféle mágikus erővel bírt, és arra ösztönzött, hogy egymás után többször is meghallgassam, ilyen pedig korábban csak a számomra musical-etalon Nyomorultak esetén fordult elő, szóval egyértelműen a legjobbak közé soroltam.
A pozitív véleményem megmaradt, miután láttam az élő produkciót a Madách Színházban tavaly novemberben. A nyitány ereje szinte letarolta a nézőteret, emellett rendkívül látványos rendezés volt, nem spóroltak az elemeken, szemkápráztató díszletek és igényes jelmezek mozogtak a színpadon. A fantom szerepét Sasvári Sándor alakította, akinek hangi teljesítménye lenyűgöző volt, de nekem mégis a Sánta László és Weil Róbert által alakított direktorduó volt a kedvencem, nemcsak a humoros jeleneteik, hanem a kettejük között lévő összhang miatt is. Sokat elmond a musicalről továbbá, hogy az állva tapsoló közönség ovációjának hatására majdnemhogy hat alkalommal hívták vissza a szereplőket a színpadra– ilyen mértékű tetszésnyilvánítással még nem találkoztam, mióta aktív színházlátogató vagyok.
Összességében elmondhatom, hogy a darab mindenképpen ott van az általam legjobbnak tartottak között, és szívesen hallgatom a dalait, ugyanakkor mégis van benne valami, ami miatt mégsem tudom a top 5 kedvenc musicalem közé sorolni – talán a kevésbé dinamikus történet és a túl klasszikusra vett hangzásvilág az oka. Annyi biztos, hogy ha valaki látványos színházi élményre, fülbemászó dallamokra és egy szép történetre vágyik, akkor mindenképp tekintse meg, nem fog csalódni. A musical főbb dalai magyar nyelven megtalálhatóak az alábbi lejátszási listában:
