56 csepp vér- fotós főpróbán jártunk a József Attila Színházban

Bevallom, életem során október 23-án rendszeresen afféle gondolatok fogalmazódtak meg bennem, hogy “ez milyen unalmas már, miért nem engednek minket inkább haza? Úgyse jegyzünk meg belőle semmit!”, vagy “minek kell egész nap itt állni? Ha már ünnep, hadd töltsük úgy, ahogy mi akarjuk!”. Viszont ehhez fontos hozzátenni: ilyenkor legtöbbször századszorra kellett végigállnom ugyanazt az unalmas igazgatói beszédet, vagy ha jobban jártam, végigülni egy töri-vagy irodalom tanár tömény ábrándozásait. Semmiképpen sem a József Attila színház 56 csepp vér című darabját néztem, melyről a fentebb említett rosszalló gondolatoknak a szöges ellentétét tudom csak felsorolni.
“Zeng a Notre Dame” – ilyen volt A Notre Dame-i toronyőr az Operettben

A Notre Dame-i toronyőr története sokak számára ismert lehet. Victor Hugo örökérvényű történetét sokak és sokan feldolgozták már, ezúttal pedig a musicalváltozatról írunk, amelyet 2025 őszén mutatott be a Budapesti Operettszínház, Homonnay Zsolt rendezésében.
„I will love you, until my dying day” – 25 éves lett a Moulin Rouge!

„Ennyi csak mi tudható: szeretni kell és szeretve lenni jó” – ez a mondat hatványozottan igaz Baz Luhrmann a szó legjobb értelmében vett, giccsekkel túlpakolt kultfilmjére, mely hivatalosan is SZJA kötelessé vált volna, ha ember lenne.
Futottunk a moziba, mert nem tudunk élni nélküle – Nézettségi rekordokat döntögető, nemrégiben bemutatott magyar filmek

Nincs olyan, aki ne hallott volna még a Futni mentem vagy a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmekről, amelyek a mozivászon elé csábították a tömeget. Tehetséges színészek, kidolgozott történetek – mindkét film nagy sikereket ért el, előbbi pedig már a Netflixen is megtekinthető. De mégis miről szól a két film, vajon miért örvendenek ekkora népszerűségnek?
A visszatérő gyöngyszem: újra színpadon a Nyomorultak

Mikor legutóbb a címben említett musicalről írtunk a Hallgató hasábjain, akkor sajnálatos búcsúját említettük – szerencsére idén ősszel visszatért a Madách Színház színpadára a mű, nem is akárhogyan! A teljesen megváltozott szereposztás ugyanúgy Szirtes Tamás rendezésében mutatkozott be, és maradandó élményt okoztak a nézőknek.
EPIC: the Musical – a 21. század Odüsszeiája

2019-ben kezdődött el az online, főként TikTok-on, és más social média felületeken készült és népszerűsített EPIC The Musical, amely az Odüsszeia történetét veszi alapul. A trójai háború tüzében kezdődő, és Ithakán (a főhős otthonát jelentő szigeten) végződő mű munkálatai már közel járnak a véghez, a cikkben pedig megismerhetjük részletesebben Jorge Rivera-Herrans tömegeket megmozgató alkotását.
Csokival bevont álom, avagy az új Wonka film

Túlzás nélkül állíthatom, hogy gyermekkorom legmeghatározóbb filmje Tim Burton 2005-ben bemutatott Charlie és a csokigyára, amit a mai napig ugyanolyan lelkesedéssel nézek meg bármikor. Így hát nem csoda, hogy a mozikban most december 14-én bemutatott Wonka filmre is igen nagy elvárásokkal ültem be, és szerencsére nem kellett csalódnom.
Ezeregy éjszaka – Elképesztő musical-újdonság a Magyar Színházban

A Szegedi Szabadtéri Játékokon debütált Geszti Péter, Monori András, és Tasnádi István world musicalje, az Ezeregy éjszaka, amely most kőszínházban, a Pesti Magyar Színház színpadán is bemutatkozott. November 2-án, a sajtónyilvános főpróbán a Hallgató Magazin cikkírói is helyet foglaltak a nézőtéren, és amit láttunk, az igazán elképesztő, és újszerű volt.
Világsikerű musicalek 6. – Minden, ami eddig kimaradt

Musicaleket bemutató cikksorozatunk záró, hatodik részében hat alkotást ismertetünk röviden, melyekről önálló írás formájában nem esett szó, de mindenképpen említést érdemelnek, mivel kiemelten sikeresek voltak, és befolyásolták a zenés színjátszás történetét. Következzen három magyar és három külföldi (egy brit, egy amerikai és egy osztrák) musical, amelyek közül mindet bemutatták, vagy be fogják mutatni Magyarországon is.
Világsikerű musicalek 5. – Az operaház fantomja

Az operaház fantomja egy igazi Broadway-rekorder, 30 évig megszakítás nélkül futott New Yorkban, 2012-ben a tízezredik előadását ünnepelték, emellett több mint 100 ország zenés színpadain bemutatkozott már. A párizsi operaház falai között játszódó misztikus történet zenés változata Magyarországon is igen népszerűvé vált. De miért ilyen sikeres a történet, és kik állnak a hatalmas siker mögött?