Zene Hallgató – 1. rész

Zenei kalandra szeretném invitálni az olvasókat, amelyben hétről-hétre ajánlok 5 különböző frissen felfedezett vagy éppen megjelent muzsikát, előadót vagy akár konkrét albumot. Tartsatok velem!

Borítókép: Lensmen Photography Agency

A zene átjárja az életemet, amióta csak az eszemet tudom. A swingtől a hard rockon át az indie popig szinte bármilyen műfajt szívesen hallgatok. Az örök kedvencek mellett mindig keresem az újat és örömmel osztom meg másokkal is. Ebben a cikksorozatban nem feltétlenül a populáris, mainstream műfajok, előadók tengerében fogunk megmártózni, de természetesen az sem kizárt, hogy erre is lesz  példa. Ha te is oda vagy a zenéért és nyitottan állsz minden műfajhoz vagy esetleg nem tudod éppen mit hallgass, akkor vess egy pillantást erre a listára!

1. Monophonics – It’s Only Us (LP)

Elsőként ajánlom   a Monophonics 2020-ban megjelent albumát. A 2005-ben alapított san francisco-i együttes pszichedelikus soul-funkot játszik, némi Motown-os beütéssel. Kellően retro, de mégis modern hanzású.  Amiket először hallottam az albumról és egyből behúzott az a Last One Standing, emellett Chances és a címadó It’s only us iskiemelten ajánlott. Elérhető: Spotify, YouTube

2. Niagara – Je dois m’en aller

Ez a nóta a 80-as évek Franciaországába repít. A dal 1986-ban jelent meg, amelyben a korszak tipikus szinti-pop hangzása köszön vissza. Pont olyan életvidám, mint ahogy azt elvárjuk. Nem lehet vele melléfogni. Aki oda és vissza van 80-as évek életérzésért, annak szívből ajánlani tudom. Elérhető: Spotify, YouTube

3. Carson Coma – Az Anyák Sírnak

Digitális/Analóg címen megjelent a Carson Coma legújabb lemeze, amelyben talán még inkább populárisabb rockot játszanak. Szövegeik továbbra is a tízen éveik második felében és a húszas évek elején járó személyek  problémáit dolgozza fel. Jogosítvány megszerzése, „mi leszel, ha nagy leszel” kérdés feltétele, önmagunk keresése, szerelem megatalálása. Ez a dal az utóbbi kapcsán született, mely a zenekar személyes tapasztalatain keresztül meséli el annak a szomorú és elkerülhetetlen ténynek a történetét, hogy hány szívet törhettek már össze. Mindezt a témához illő legjobb műfajban, blues-rockban adják elő. Elérhető: Spotify, YouTube

4. Ezra Furman – Point Toward the Real

Ezra Furman neve ismerős lehet azoknak, akik figyelemmel követték a Sex Education elmúlt 3 évadát. Olyan számokat köszönhetünk neki, mint a Love You So Bad, Restless Year vagy a Can I Sleep in Your Brain. Bevallom én is akkor ismertem meg. A Point Toward the Real műfaja indie pop-rock, ahogy az előadó korábbi művei egyaránt. Lassabb, andalgósabb, mégis némileg teátrális nóta. Elérhető: Spotify, YouTube

5. Zsebék Zsombor, Goldsmann Balázs – PszichéTangó (EP)

A két ifjú idén januárban megjelent négy számos bemutatkozó minialbuma, a maga egyszál gitáros, egyszál énekes felállásában és szövegeivel Cseh Tamást idézheti számunkra. A megszokott toposzokat, mint az égő cigaretta, hajnali félnégy, évszakok stb., nem akarják újra megfejteni, azonban megfelelő mennyiségben, műfajhoz illően használják és az atmoszférát is megteremtik vele. Elérhető: Spotify, YouTube

Ezek voltak az elmúlt egy hét legnagyobb felfedezései számomra, ha a listáról valamelyik tetszett vagy ti is ajánlanátok, akkor írjátok meg a Facebook, vagy az Instagram oldalunkon kommentben!